Az őszi káposztarepce termesztése az utóbbi évtizedben mennyiségében és színvonalában is növekedett. A nagy termésátlagok – egyúttal a jövedelmezőség – egyik fontos feltétele a hatékony növényvédelem.
A népes tavaszi kártevőcsoport fajai a tőlevélrózsás állapottól a becőképződésig folyamatosan veszélyeztetik a repcét, károsításuk közvetlenül, vagy közvetve nagymérvû termésveszteséget okozhat.

A fontosabb tavaszi kártevők

Közülük legkorábban a repceszár-ormányos (Ceutorhynchus pallidactilus) telepszik be a táblába. A faj kártevő csoporton belüli aránya a termesztő terület felfutásával párhuzamosan nagymértékben megnövekedett.

A bogár téli telelőhelyéről 7–9 °C léghőmérséklet felett megkezdi betelepülését a még tőlevélrózsás állapotú repcébe, néha már március első felében. (Az idei évben a hosszúra nyúlt tél miatt a betelepedés kezdete nyilván későbbi időpontra esik majd.)

Az imágók napos, meleg időben a növényeken aktívan mozognak, táplálkoznak, hideg, csapadékos időjárás esetén a tőlevélrózsában, a bimbókezdemények között, később a levélhónaljakban rejtőzködnek. A bogarak a növény különböző részein – levélen, száron, bimbókon – ejtenek sebeket, egyrészt táplálkozás, másrészt megfelelő tojásrakási hely keresése céljából.

A nappali felmelegedés erősödése következtében a betelepedés és a tojásrakás fokozódik, amely rapszódikus időjárási viszonyok esetén szakaszossá válhat.

A nőstények tojásaikat a levélnyélbe helyezik el, a kikelt L1–L2 fejlődési fokozatú lárvák is itt élnek. Az L3 fejlődési állapotú lárvák a szár belsejében folytatják fejlődésüket, ahol a bélszövetet rágják. A talaj felé irányuló járatokban sötét színû ürülék található. A lárvák által károsított növények szárszilárdsága lényegesen gyengül, a növények megdőlésre hajlamossá válnak, sőt a szél hatására el is törhetnek. Ezáltal a termés mennyiségileg és minőségileg is kárt szenved. A kényszerérett tövek magjai már a betakarítás előtt kiperegnek. A fejlődésüket befejezett lárvák kirágják magukat a növényből, majd a talajban bábozódnak. A júniusban rajzó új imágók a zöld részeken, ill. a becőkön táplálkoznak, majd telelőre vonulnak az avar alá.

A repceszár-ormányos károsításának időszakában az utóbbi években egyre nagyobb arányban fordul elő egy másik, nálunk kevéssé ismert ormányosbogár, a nagy repceormányos (Ceutorhynchus napi). A kártevő néhány, tőlünk északra, ill. nyugatra lévő országban (pl. Lengyelország, Németország, Franciaország) a legjelentősebb repcekártevők egyike. Károsítása és környezeti igényei tekintetében egyaránt sok hasonlóságot mutat a repceszár-ormányoséval.

A bogarak előjövetele a talajból 6 °C felett kezdődik, 9 °C körül már tömeges. A nőstények a szárba helyezik el tojásaikat a szárbaindulás kezdetétől a repce 30–40 cm-es állománymagasságáig. A lárvák táplálkozásának következtében a szár deformálódik, megcsavarodik, jelentősen megrövidül, hosszában felreped. Az erősen károsított növények szél hatására kitörnek. A fertőzött tövek virágzása vontatott, a magvak érése egyenetlenné válik. A károsítását befejezett, fejlett lárva elhagyja a növényt, majd a talaj felső 4–6 cm-es szintjében bebábozódik. Az imágó csak ősz végén jön elő, majd telelőre a talajba húzódik.

A tavaszi kártevőcsoportban szintén kiemelt fontosságú faj a repce-fénybogár (Meligethes aeneus), amely a termést közvetlenül veszélyezteti.

Már a virágzást megelőzően, a szárormányossal együtt ott lehet a repcetáblán. Kártétele olyan években lehet jelentős, amikor a betelepedés kezdetét követően az időjárás változékony, hûvös és melegebb periódusok váltják egymást. A repce fejlődése vontatott, az elhúzódó bimbós állapot a fénybogarak számára hosszú időre lehetőséget ad a károsításra, például az 1998. évben. Ugyancsak veszélyesek az aszályos, meleg tavaszú évjáratok, amikor a magas hőmérséklet által kiváltott inváziószerû betelepedés megállíthatatlan. Ilyen helyzet alakult ki 2000 és 2003 években, amikor még a többször védett repcékben is jelentős volt a kár.

A fő kártevő alak az imágó, amely a még bimbós repcében érési táplálkozásához pollent keres, ezért a bimbók oldalát megfúrja, miközben megsérti a belső virágrészeket, a termőt és a porzókat.

A károsodott virágban mag nem kötődik, gyakran ki sem nyílik, lehull. A virágzati tengely felkopaszodik.

A virágok kinyílásával az imágók kártételi jelentősége csökken, sőt tevékenységük a megporzást segíti. A lárvák is a virágban élnek, virágporral táplálkoznak. Egyes szerzők szerint a lárvák a virágrészek megsértésével szintén kárt okoznak. A kifejlődött lárvák a talajban bebábozódnak. Az új imágók kb. két hét múlva jönnek elő, majd a nyár végén az avarba telelőre vonulnak.

A repcebecő-ormányos (Ceutorhynchus obstrictus) imágói már a fénybogárral együtt jelen lehetnek a táblán, de a betelepedés csak később, 15 °C feletti léghőmérséklet elérésekor válik tömegessé. Ez általában április hónapban figyelhető meg. A bogarak kezdetben a növény zöld részeit – szárát, leveleit – és a bimbókat furkálják meg, majd a becőképződés kezdetén a kis becőkbe rakják tojásaikat. A kikelő fehér színû, barna fejû kukacok a becő belsejében a magokat megrágják, ezzel súlyos termésveszteséget okoznak. A sérült becő idő előtt kovad, a magtermés kipereg, mely a kárt tovább növeli. A fejlődésüket befejezett lárvák a talajban bábozódnak. Június hónapban előjönnek az új imágók, majd az előző fajokhoz hasonlóan még nyár vége előtt telelőre vonulnak.

Mindhárom kártevő faj betelepedése jól megfigyelhető a Moericke-féle sárga tálas módszerrel. A detergenssel kezelt vízzel feltöltött tálakat kezdetben a talajra kell kihelyezni, majd a folyamatosan növekvő növényállomány magasságába állítani.

Hálózható magasságú repcében a fûhálóval való felvételezés egyszerûbb módszer a bogarak megjelenésének megállapítására és az egyedszám meghatározására.

A becők képződésének időszakában károsít a repcebecő-gubacsszúnyog (Dasyneura brassicae) is. Fehér színû kis nyüvei a becő belsejében, a magok között találhatók, azok nedveit szívogatják. A gubacsszúnyog lárvák a becők falát is károsítják, melynek hatására a becők torzulnak, csavarodnak és korán felnyílnak.

A repcebecő-gubacsszúnyog tojásrakásának módját tekintve eltérő vélemények találhatók a szakirodalomban. Egyes szerzők szerint a nőstény csak sérüléseken, leginkább a repcebecő-ormányos által tojásrakáskor ejtett sebeken keresztül képes a tojásait a becőbe helyezni. Mások állításai szerint a gubacsszúnyog imágója képes a sérültön kívül az ép becőbe is önállóan tojást rakni. Ez utóbbi véleményt támasztja alá több olyan megfigyelés, melynek során erős gubacsszúnyog fertőzést tapasztaltunk a becőormányos alacsony szintû előfordulása esetén, és látszólag sérülésmentes becőkben is. A több nemzedékes faj báb alakban a talajban telel.

A védekezés alapelvei és lehetőségei

A tavaszi kártevők elleni védekezés időzítése a termesztők körében általában a repce-fénybogár tömeges betelepedéséhez kötődött. A megváltozott dominanciaviszonyok azonban szükségessé teszik e gyakorlat módosítását.
A repceszár-ormányos és/vagy nagy repceormányos nagymértékû előfordulása esetén a kártételt csak lényegesen korábban elvégzett védekezéssel tudjuk mérsékelni.

A megfelelő hatás elérése érdekében a permetezést az imágók tömeges betelepedésének helyi megfigyelése alapján, a tojásrakást megelőzően el kell végezni. A kártételi küszöbérték 10 hálócsapásonként 10–20 db fogott imágó. A kezelés optimális időpontja általában a repce szárbaindulásának idejére esik. Ebben az időszakban a táblán az ormányosok mellett már a repce-fénybogár jelentős népessége is jelen lehet, így a kezelés a bimbókártételt is mérsékli.

A kora tavaszi, általában még hûvös időjárás miatt olyan készítményt célszerû választani, amely alacsony hőmérsékleten is hat. Jó, ha a kiválasztott rovarölő szer hosszú hatástartammal is rendelkezik. A két hatóanyagot tartalmazó Nurelle-D 500 EC vagy más engedélyezett készítmény felhasználása megfelelő védelmet nyújt. Méhekre kifejezetten veszélyes készítményekkel a kezelést a repce szárbaindulásának végéig, az első virágok megjelenése előtt el kell végezni. Ugyancsak figyelemmel kell lenni a táblán, annak szegélyén, vagy szomszédságában virágzó gyomokat látogató méhek kímélésére.

A bimbós állapot kezdetétől a repce-fénybogár kártételének megakadályozása kerül előtérbe. A védekezés szükségességéről a bimbókártétel mértéke, az imágók egyedszáma, valamint az időjárási tényezők alapján döntsünk. A veszélyes egyedszám 40–80 db fogott imágó/10 hálócsapás. Ezt elérő, vagy meghaladó fertőzés esetén feltétlenül szükséges védekezni. Tartósan hûvös időjárás esetén a bimbók mintegy 10%-os károsítottságánál indokolt a permetezés. A kezelés egyben védelmet nyújt a betelepülő repcebecő-ormányosok ellen is.

A felhasználandó készítmény kiválasztásánál a repce fenológiai állapota, illetve a hőmérséklet alakulása a meghatározó. A hosszabb hatástartamú inszekticidek korai betelepülés esetén javasolhatók. A virágzásba nyúló, repce-fénybogár elleni első kezelés már megkésettnek tekinthető.

A virágzó állományban végzett állománypermetezéssel a fénybogár által okozott kárt már nem tudjuk megelőzni, a virágport fogyasztó bogarak elleni kezelés már felesleges, sőt káros. Ilyenkor már csak a becőkártevők (repcebecő-ormányos, repcebecő-gubacsszúnyog) ellen tudunk hatékonyan beavatkozni, amennyiben az egyedszám ezt feltétlenül indokolja. Ebben az időszakban nappali kijuttatás formájában egyedül a Calypso 480 SC, méhekre nem veszélyes készítményt használhatjuk fel. Másik lehetőségként azokat a méhekre mérsékelten veszélyes besorolású, – azaz a gyorsan lebomló vagy felszívódó – rovarölő szereket, amelyek erre a célra engedélyezettek, méhkímélő technológia segítségével alkalmazhatjuk.

Bár a felhasználónak a permetezésről a fenti esetekben nincs bejelentési kötelezettsége, a méhészekkel való kapcsolattartás és együttmûködés mindkét fél, valamint a méhek számára is hasznos lehet.

Be kell jelentenie viszont a termelőnek a területileg illetékes jegyző felé a védekezés megkezdését megelőző munkanap 9 óráig, „ ha a gazdasági növény virágzása, vagy az (1) bekezdésben foglaltak időtartama alatt a károsító elleni védekezés nem végezhető el a háziméhekre veszélytelen növényvédő szerrel, illetve méhkímélő technológiával.” Nv. tv. 45.§ (3). A bejelentést követően a jegyző feladata a méhészeket értesíteni.

A tavaszi repcekártevők ellen engedélyezett inszekticidek körét, azok méhveszélyességi kategóriáját, valamint alkalmazhatósági feltételeit a táblázat tartalmazza.

A cikk szerzője: Szántóné Veszelka Mária