A napraforgó hazánkban az utóbbi évek egyik kedvelt kultúrájává vált. A napraforgó termesztés felfutását a fogyasztói szokások változása: az állati zsírok helyett a növényi olajok fogyasztása, az ipari igények, és a viszonylag stabil piac segítette elő. A tavalyi év kalászos gabona és kukorica intervenció problémái mellett, még a nyomott piaci árakkal is az olajos növények, a repce és a napraforgó piaca biztos volt, ezért a rekordhozamok mellett kialakult árakon is jövedelmező volt a napraforgó termesztése. Az európai és világpiaci tendenciák is azt mutatják, hogy az olajos növények piaca stabil növekedési pályát mutat, aminek különös lendületet adhatnak Európa-szerte az egyre inkább beinduló és felfutó biodízel programok. Mivel Németország, aki jelenleg is már nettó repce importőr, humán és biodízel célra főleg repcét dolgoz fel, jelentős behozatalra szorul, ezért a napraforgó exportunk a jövőben biztos piacokra találhat.
A '90-es évek óta a napraforgó vetésterület jelentősen emelkedett, 2005-ben mintegy 520 000 ha-t tett ki (olajipari, étkezési, madáreleség, hibrid előállítás), amelyből azt olajipari napraforgó területe mintegy 490 000 ha volt. Ez az arány megközelíti a 15%-ot a teljes szántóterületen, és az ökológiai potenciál, valamint a helyes gazdálkodási gyakorlat (főleg a Sclerotinia miatti vetésváltás kényszere) nem engedi meg a terület további lényeges növelését.
Ahhoz, hogy akár nyomott árak mellett is jövedelmező legyen a napraforgó termesztése, szükséges a hozamokat magas, 3-4 t/ha szint körül stabilizálni. Bár a gyakorlat a napraforgót hagyományosan igénytelen, jól alkalmazkodó növénynek tartja, a korszerû fajták a magas termésekhez legalább közepes adottságú termőhelyet, valamint intenzív tápanyag-utánpótlási és növényvédelmi technológiát igényelnek. A helyes fajtaválasztását indokolja, hogy hazai kutatások alapján a termést csak maga a genotípus (hibrid) 20–25 %-ban határozza meg.
Mivel a napraforgó minőségét alapvetően ismét a fajta határozza meg, célszerû a minőség kapcsán néhány fontosabb kérdést tisztázni.
Olajtartalom
Az étkezési (madáreleség) fajtákra, illetve hibridekre az alacsonyabb (30–40%) olajtartalom jellemző. Az olajipari hibridek olajtartalma általában 45–55% között van, leggyakrabban a szárazanyag 48–53%-a. Természetesen száraz években alacsonyabb kaszattermés mellett magasabb olajtartalom alakul ki, átlagnál csapadékosabb években, mint az elmúlt két esztendő, alacsonyabb olajtartalmak adódtak. 2005-ben gyakori volt a 45–48% körüli olajtartalom is. Az olajtartalom nagysága a genotípusban nagymértékben meghatározott, egyes hibridek közepes olajtartalom mellett igen magas kaszatterméssel kiemelkedő olajhozamot produkálnak (pl. Alexandra PR, Barolo RM), mások alacsonyabb termésszint mellett, magasabb olajtartalommal hasonló nagyságú olajtermést képesek előállítani. Kiemelkedően magas olajtartalmú hibrid a Diabolo PR. E típusok az OMMI kísérleteiben standardként is képviseltetik magukat.
Olaj (zsírsav) összetétel
A hagyományos napraforgóolaj legnagyobb arányban kétszeresen telítetlen linolsavat és háromszorosan telítetlen linolénsavat (65–70%), egyszeresen telítetlen olajsavat (20%), és telített zsírsavakat (sztearinsav, palmitinsav, 10–15%) tartalmaz. A többszörösen telítetlen zsírsavak kedvező táplálkozásbiológiai tulajdonságaikról ismertek, viszont az olaj eltarthatóságát negatív irányban befolyásolják. Ezért az utóbbi évtizedekben fontos nemesítési cél lett a kevésbé avasodó, sütéskor jobb hőállóságú, egyszeresen telítetlen olajsav arányának emelése. Az ilyen típusú olajösszetétel biodízel előállítására is alkalmasabb. Az emelt olajsavtartalmú minőségre az USA-ban külön kategória is született, a közepes olajsavtartalmú (mid-oleic vagy NuSun) csoport. Ezen hibridek olajsav-tartalma 50–65% közötti.
A „valódi” magas olajtartalmú minőséget (high oleic, HO) azok a hibridek jelentik, amelyek olajtartalma az F2 (áru) nemzedékben tányér izoláció nélkül legalább 80%. Sajnos jelenleg a magas olajsavtartalmú fajták terméspotenciálja mintegy 10–20%-kal alacsonyabb a hagyományos hibridekéhez képest, ezért termesztésük elsősorban akkor gazdaságos, ha az áru a normál fajtáknál magasabb áron értékesíthető. Ma Magyarországon a feldolgozóipar részéről sajnos még nincsen jelentős érdeklődés e minőségi kategória iránt, a néhány tízezer hektáron folyó magas olajsavtartalmú napraforgó termesztés gyakorlatilag teljes mértékben exportcélokat szolgál.
Jelenleg hazánkban az egyetlen elismert HO-hibrid az Olsavil, amely egyben OMMI standard is, az új magas olajtartalmú fajtajelöltek összehasonlító fajtája. Az új fajtajelölteknek az állami elismerési kísérletekben el kell érniük az Olsavil szabadföldi (izoláció nélküli olajsavtartalmát). Napjainkban minden jelentős napraforgó nemesítő cég dolgozik meglevő hibridjeinek HO-változatain vagy új HO-hibrideken. Természetesen EU-csatlakozásunk óta az EU-fajtalistán szereplő hibridek magyarországi forgalmazása is lehetséges. A magas olajsavtartalmú genotípusoknál előnyös a fajtán belüli termékenyülés jelentős aránya, kedvező, ha más, hagyományos hibrid pollenje nem képes termékenyíteni a HO-hibridet, így nem csökken a potenciális olajsav arány. Az idegen pollenû beporzás elkerülése érdekében a fajtatulajdonos a közeli napraforgótábláktól legalább 100–200 m izolációs távolságot ajánl. Sajnos az Olsavil viszonylag kései érésû hibrid, a jövőben kívánatos lenne új, szántóföldön lehetőleg izoláció nélkül is stabilan magas olajsavtartalmú, igen korai vagy korai érésû, a hagyományos csúcsfajtákéhoz hasonló termőképességû magas olajsavtartalmú hibridek megjelenése. 2005-ben számos üzemi kísérletben látható volt az NK Brio hibrid HO-változata NX 33896 kóddal. Amennyiben e kiváló hibrid olajsavtartalma stabilan 80% felettinek mutatkozik, a közeljövőben jelentős elterjedésre számíthat a magas olajsavtartalmú napraforgót termesztő gazdálkodók körében.
Fehérjetartalom
Elsősorban az étkezési és madáreleség célú fajtáknál van jelentősége, 15–20% körül alakul. Olajipari hibrideknél az extrahált dara takarmányozási értékének egyik értékmérője.
Héj-bél arány
Különös jelentőségû az étkezési fajtáknál, de természetesen az olajat tartalmazó értékes magbél magas aránya az olajipari fajtáknál is kívánatos.
Szabad savszám
Jelentősebb tányérbetegségek (Sclerotinia, Botrytis) fellépésekor, mint az elmúlt évben, jelentős problémákat okozhat a magas savszám (FFA, free fatty acid) érték. Ugyanis a tányérrothadáskor a kaszatokban is kedvezőtlen bomlási, oxidációs folyamatok zajlanak le, melyek során a zsírsavak glicerin észterei szabad zsírsavakra (linolsav, linolénsav, olajsav, sztearinsav, palmitinsav stb.) és glicerinre hidrolizálnak. Az ilyen olaj tárolhatósága, stabilitása nagymértékben csökken. 2005-ben jól megfigyelhető volt, hogy a tányérsclerotinia-fertőzést jobban toleráló hibridek egészségesebb tányért, ezzel jobb minőségû, alacsonyabb FFA-értékû olajat tartalmazó kaszatokat hoztak.
A napraforgó hibridekkel szemben támasztott legfontosabb követelmények
Termőképesség
Az utóbbi évtizedekben a napraforgó hibridek terméspotenciálja jelentős mértékben megnőtt, a jelenlegi csúcshibridek kisparcellás körülmények között gyakran elérik az 5-6 t/ha száraz kaszattermést, üzemi kísérletekben és árunövény táblákon 2004-ben és 2005-ben egyaránt gyakran előfordultak 4 t/ha termést jelentősen meghaladó hozamok is. 2004-ben a legnagyobb termőképességû hibridek több ezer ha átlagában is 3,5 t/ha felett teljesítettek. Azonban meg kell jegyezni, hogy a gyengébb termőhelyekre, extenzívebb termesztéstechnológiákhoz nem mindig érdemes a csúcsfajták drága vetőmagját elvetni.
Egy kiváló alkalmazkodóképességû, viszont alacsonyabb termőképességû hibrid e területeken gyakran jobban meg tudja közelíteni a rá jellemző terméspotenciált, és hozamban felülmúlhatja a csúcsfajtákat, viszont jobb adottságú területeken, intenzív technológia mellett nem versenyképes a legjobb hibridekkel.
Termésstabilitás
A közkedvelt, piacvezető hibridek népszerûségüket nemcsak magas termőképességüknek, hanem több éven át és a legtöbb termőhelyen realizálható, stabil hozamuknak is köszönhetik.
Betakarítási nedvességtartalom
Bár e tényezőnek nincsen olyan jelentősége, mint a kukoricánál, azonban a hibridek között akár 3–5% különbségek is lehetnek, amelyek a szárítási költségekben egyértelmûen jelentkeznek. Újabban elterjedőben vannak a zöld száron érő hibridek, azonban meg kell jegyezni, hogy az állományszárítás nélkül történő betakarítás során a zöld tányérdarabok a betakarító gép áteresztőképességének csökkentésével jelentős problémát okozhatnak. Ezen kívül a cséplődobban szétkent törmelékek visszanedvesíthetik a már viszonylag száraz kaszatokat is. Ezért e hibrideknél az állományszárítás feltétlenül ajánlott.
Növénymagasság, szárszilárdság
Egyértelmûen az alacsonyabb, zömökebb, jobb kaszattermés-szár arányú (Harvest-index) hibridek használata az előnyösebb. Azonban a növénymagasság és a termőképesség (a nagyobb fotoszintetikus felület miatt) között általában szoros kapcsolat van. A nemesítők feladata ezen ellentmondás csökkentése, a növénymagasság megőrzése a termőképesség csökkenése nélkül. A magasabb genotípusok szára gyakran vékonyabb, ami szárszilárdsági problémát is okozhat, viszont egyértelmûen kedvező azon termelők számára, akik nem napraforgó adapterrel, hanem átalakított gabona vágóasztallal végzik a betakarítást, ugyanis a vastag szárat a gabonaasztal kaszapengéi nehezebben képesek átvágni.
Tányérállás
Optimális esetben a tányérok félig bókolóak, ugyanis a bókoló típus háti oldalán az összegyûlt csapadékvíz gyorsítja a tányérrothadást, a nagyon felálló tányérokon általában a madárkár jelentősebb. Fontos, hogy a tányér-szár ízesülési pontja is olyan kúpos legyen, hogy abban az esővíz ne álljon meg. A jelentősen visszahajló szárvég, nagy tányérokkal és esős időjárás esetén jelentős szártörést vagy gyökérdőlést idézhet elő, amelyek jelentősen növelik a betakarítási veszteségeket.
Tenyészidő
Ma Magyarországon a napraforgó fajtákat illetve hibrideket 3 éréscsoportba soroljuk. Az igen korai csoport jelentősége erősen csökkent, ma már csak 5–6%. Ezen hibridek átlagos évjáratban általában állományszárítás nélkül is betakaríthatók. Legjelentősebb és a legtöbb hibridet képviselő csoport a korai érésûeké, melynek vetésterületi aránya 70–80% közötti. A középérésû csoport 15–20%-ot tesz ki. Fontos hangsúlyozni, hogy ma még hazánkban a tenyészidő megállapítására nincsen széleskörûen elfogadott és alkalmazott metodika. Viszont az OMMI 2006-ban már kísérleti céllal a hibridek tenyészidejét is értékelni fogja.
A napraforgó hibridek tenyészidejében viszonylag kis különbségek vannak, a három éréscsoport hibridjei között legfeljebb 8–10 nap eltérés adódik. A középérésû csoportnál a deszikkálás minden évjáratban ajánlott.
Növénykórtani tulajdonságok
Napraforgó peronoszpóra (Plasmopara halstedii) ellenállóság
Különösen az olyan csapadékos és hûvös évjáratokban, mint 2004 és 2005, a peronoszpóra rezisztens (angol rövidítéssel PR, németül RM) hibrideknek vagy változatok fölénye szembetûnő volt. Az érzékeny genotípusokon helyenként 10–20%-os primer fertőzések is előfordultak, gyakran több méter hosszan egész sorok mutatták a jellegzetesen letörpült „káposztafej-szerû” tüneteket (1. kép). Fontos kiemelni, hogy az ellenállóság csak a lombleveleken alakul ki, ezért a szisztematikus primer fertőzés megelőzésében nagy jelentőségû a mefenoxam hatóanyaggal (Apron XL 350 FS) végzett csávázás. Magyarországon jelenleg az OMMI a 100, 330, 700, 710 és 730 rasszokkal szembeni ellenállóságot vizsgáltatja. A peronoszpóra rezisztencia dominánsan öröklődik, e géneket vagy az egyik, vagy mindkét szülői vonal tartalmazza. Előreláthatóan Magyarországon 2006-tól már csak peronoszpóra rezisztens hibridek kaphatnak állami elismerést.
Napraforgó szádor (Orobanche cumana, O. cernua) rezisztencia
Ma hazánkban az E-rassz található meg, azonban sajnos e virágos élősködő faj (2. kép) elterjedésére és populációdinamikájára vonatkozóan nincsenek monitoring adatok. Főleg a laza, homokos talajon, Bácsalmás térségében, a Nyírségben és Somogy megyében okoz jelentősebb gondokat. A fertőzött területeken a védekezés legegyszerûbb és külön költséget nem igénylő módja a rezisztens hibrid vetése (Arena PR, Diabolo PR, NK Brio, Nova, PR63A90 stb.). A szádor rezisztencia is dominánsan öröklődik, e gén jelenléte elegendő az egyik szülői vonalban
Fehérpenészes szártő- és tányérrothadás (Sclerotinia sclerotiorum) tolerancia
A napraforgó legsúlyosabb megbetegedéseit előidéző kórokozója. A szártőrothadás kis tányérok képződését és szártörést, a tányérrothadás pedig akár 70–80%-os termésveszteséget is okozhat. Érdekes, hogy az egyes hibrideknél általában a szártőrothadással és a tányér-megbetegedéssel szembeni ellenállóság között nincsen összefüggés, tehát a szártőrothadásra érzékeny fajta mutathat jó ellenállóságot a tányéron és fordítva. A 2005. év különösen súlyos kártétele (3. kép) ismételten felhívta a figyelmet a kevésbé fogékony hibridek termesztésére, piacvezető fajták mutatkoztak nagyon érzékenynek. Az államilag elismert fajták kísérletének eredményei is mutatják, hogy ezen évjáratban a fajták sorrendjében nem csak a terméspotenciál, hanem a Sclerotinia-ellenállóság hatása is megmutatkozott, a korábbi években kisebb termőképességet mutató, azonban egészséges hibridek is a csúcsra kerültek.
Egyéb kórokozókkal szembeni ellenálló képesség
(Diaporthe vagy Phomopsis, Macrophomina, Botrytis, lisztharmat, rozsda, Altenaria, Phoma stb.)
E kórokozók többnyire egy-egy kedvező klimatikus feltételeket biztosító évjáratban okoznak komolyabb kártételt. A vegyszeres védekezés e betegségek jó része ellen könnyebb, mint a Sclerotinia ellen, de a toleráns hibridek használata mindenképpen célszerû.
Gyomirtó szer ellenállóság
Mivel a napraforgó gyomirtásának kritikus pontja az egyéves és évelő kétszikû gyomok ellen végzett állománykezelés (különösen száraz tavaszokon), e hiányra adhatnak megoldást az imidazolinon- és szulfonil-urea ellenálló hibridek. Tavaly jelent meg elsőként a piacon a Szlovákiában elismert, EU-fajtalistán forgalmazott IMI-hibrid, a Rimisol. Az első eredmények arra intenek, hogy e technológia sem nyújt általános megoldást, viszont megfelelő alkalmazása hatékony segítség lehet a veszélyes gyomokkal fertőzött napraforgótáblákon. A Clearfield-technológia további, termőképességben és olajtartalomban a vezető hibridekkel versenyképes IMI-fajtákat igényel. A PR63A82 hibrid szulfonilurea-rezisztens változata, a PR63E82 tavaly került elismerésre, jelentősége elsősorban a mezei acat elleni védekezés megkönnyítésében lehet a Granstar herbiciddel.
Ma Magyarországon, a kibővült EU egyik legnagyobb napraforgó piacán a biológiai alapok tekintetében kitûnő választék áll rendelkezésre, a Nemzeti Fajtajegyzéken összesen 119 fajta, illetve hibrid található. Ezeknek csak töredéke vásárolható meg a piacon. Az első 10 hibrid a vetésterület több, mint 70%-át foglalja el.
Nincs még egy olyan növényfaj, ahol a fajták annyi változata fordul elő, mint a napraforgó esetében: napraforgó peronoszpóra ellenálló, szádor-rezisztens, magas olajsavtartalmú, imidazolinon (imazamox)-ellenálló, szulfonil-urea (tribenuron-metil: Granstar)-rezisztens változatok és kombinációik.
Sajnos a nemesítők gyakran azt a hibát követik el, hogy a genetikai előrehaladás folyamatos biztosítása helyett a meglevő hibridekbe a fenti tulajdonságok egyikét, vagy többek kombinációját viszik be, miközben csak az adott hibrid egy-egy tulajdonságát módosították, ahelyett, hogy e tulajdonságokat új, nagyobb termőképességû hibridekbe építenék.
Összefoglalva tehát, a hazai napraforgó fajtakínálat igen bőséges, és az OMMI Európa-szerte kivételesen szigorú napraforgófajta-elismerési politikájának eredményeképpen Magyarországon kiváló hibridek és változatok állnak a termelők rendelkezésére.
A hibrid kiválasztása során figyelembe kell venni a termesztési célt, a minőségi követelményeket és a genotípusok agrotechnikai és kórtani tulajdonságait. A fajtaválasztásban nagy segítséget nyújtanak a nemesítőházak ajánlásai, az OMMI fajtakísérleti eredményei, valamint a közeli gazdaságokban beállított nagyüzemi kísérletek tapasztalatai, mellyel az adott terület talaj-, klimatikus és termesztési adottságaihoz legjobban alkalmazkodó hibridek választhatók ki.
A cikk szerzője: Dr. Nagy Sándor
