A gombafertőzés elhárítása során törekedjünk a szőlőtermészetes védekező mechanizmusainak az erősítésére, s olyan körülmények létrehozására, melyek mérséklik a fertőzés kockázatát.



K edvező lehet minden megoldás, amely elősegíti a fürtök gyors felszáradását. A kórokozó környezeti igényei közül ugyanis a hőmérséklet mellett a nedvességnek van kiemelkedő szerepe. A fertőzés szempontjából kedvező a 18–21 °C-os léghőmérséklet és 18–19 órán át tartó felületi nedvesség. A Botrytis kártételét döntően az évjárat határozza meg, ezért valamennyi megelőző mûveletet az adott év időjárásához alkalmazkodva végezzük. A módszerek megválasztásakor azt is vegyük figyelembe, hogy milyen borminőség előállítása a célunk.

Területválasztás, ültetvényszerkezet



Az erdővel övezett, teknős jellegû területek ültetvényei veszélyeztetettek, mert itt fokozottan fennáll a párásság, a nedvesedés veszélye. Az élő környezet és a domborzati adottságok mellett az ültetvény talajtani adottságai, a talajréteg vastagsága, s ezzel összefüggésben a gyökérzet elhelyezkedése is befolyásolhatja a rothadékonyságot. Azokra a szőlőkre, amelyeknek gyökerei sekélyen helyezkednek el, erősebben hat a felszíni talajréteg víztartalmának ingadozása. Az ilyen ültetvényekben gyakrabban léphet fel bogyórepedés, s ennek folytán a szürkerothadás. Megjegyzendő, hogy a rothadásra fogékony fajták (pl. Cardinal, Ezerjó, Leányka, Rizlingszilváni, Kadarka) bogyóhéja általában könnyen reped. Számításba kell venni azt is, hogy a különböző fekvésû és talajadottságú dûlőkön eltérően alakulhat az érés menete, így a szürkerothadás megjelenése is. A szőlő érettségi állapota, többek közt az almasav-tartalom alakulása ugyanis szerepet játszik a kórfolyamatban.

A Botrytis-fertőzés veszélye általában csökken a sortávolság növekedésével, amennyiben a tőkék lombszerkezete nem zsúfolt. A szürkerothadás megelőzése szempontjából ezért kedvező az 1,8 méternél szélesebb sortávolság választása. Érdemes tekintetbe venni a sorok irányának megválasztásakor a széljárást. Nő a szürkerothadás kockázata, ha a sorok az uralkodó szélirányra keresztben futnak.

A fertőzés kialakulása szempontjából döntő fontosságú a fürtzóna mikroklímája, melyet a mûvelésmód is befolyásol. A betegség megelőzése szempontjából azok a mûvelésmódok előnyösek, melyek biztosítják a lombozat jó szellőzöttségét. A magas törzses tőkeformák elvileg előnyösebbek, mert fürtjeik nincsenek a viszonylag párás talajfelszín közelében. Kedvező a Guyot-mûvelés, az ernyőmûvelés és a hozzá hasonló ívelt szálvesszős metszésmódú tőkeformák választása. Rothadékonyság szempontjából a Sylvoz-kordonmûvelés választása a Moser- és az egyesfüggöny-mûvelésekhez képest kisebb fertőzésveszélyt jelent. Utóbbiak közül a Moser-kordon némileg előnyösebb. Ez minden bizonnyal hajtásainak elhelyezkedésével és megvilágítottságával indokolható. A szakszerûen kezelt Moser-mûvelésû tőke lombozata viszonylag szabályosan rendezhető el: a hajtások harmada a huzalpárok közé kerül, a többi pedig a tőke két oldalán arányosan elosztva, szabadon csüng. Ezzel szemben az egyesfüggöny-mûvelés hajtásrendszere széles, harang alakú lombsátrat képez, mely ideális feltételeket teremt a botrítisz fellépésének.

Számos szőlőfaj kifejezetten ellenálló a Botrytis fertőzésével szemben. Ide sorolható többek közt a Vitis (V.) aestivalis, a V. berlandieri, a V labrusca és a V. rotundifolia. A V. vinifera, a kerti szőlő fajtái között jelentős érzékenységbeli különbségek figyelhetők meg. Néhány fajta viszonylag nagyfokú ellenállósággal rendelkezik. Nem érzékeny a szürkerothadásra többek közt a Tramini, a Chasselas és a Kékfrankos. Többnyire nem rothadnak az interspecifikus hibridek (pl. Bianca, Kunleány, Zala gyöngye, Medina, Pölöskei muskotály).

A betegség-ellenállóság részben alkati (konstitutív), részben kiváltott (indukált) jellegû. Látványos összefüggés figyelhető meg a bogyók anatómiai felépítése (viaszréteg-, epidermisz- és hipodermisz vastagsága) és a botrítisz-fertőzés kialakulása között. A vastagabb szövetû bogyók általában kevésbé rothadékonyak. A gomba a fertőzés során olyan enzimeket termel, mely hidrolitikusan bontja, elfolyósítja a sejtek középlemezének ragasztó anyagát, a pektint. A fertőzésre fogékony fajták (pl. Sauvignon) kutikulája a zsendülést követően kifejezetten érzékeny erre az enzimre, a pektinázra. A botrítiszes-fertőzés összefügg a fürt szerkezetével is. A tömött fürtök lassabban száradnak meg, bogyóik egymással érintkező felületén pedig vékonyabb a viaszréteg. Laza fürtszerkezetû fajták, klónok választása ezért a megelőzés szempontjából nagy jelentőségû. Eltérő lehet például a Pinot noir egyes klónjainak a fogékonysága. Érdemes előnyben részesíteni a kisebb fürtátlagtömegû, egyúttal általában lazább fürtszerkezetû klónokat. Összehasonlító kísérletekben a kutatók megállapították, hogy nem okvetlen a legvastagabb héjú, leglazább szerkezetû fajta, illetve klón esetében tapasztalható a legkisebb mértékû fertőzés. Ennek oka az ellenálló képesség összetett védekező mechanizmusában keresendő.

A szőlő passzív védelmi rendszerét aktív védekezés egészíti ki. Ez azt jelenti, hogy fertőzéskor olyan anyagok termelődnek, melyek gátolják a kórokozó fejődését. Ide tartoznak többek közt a toxikus hatású fehérjék (pl. osmotin, thaumatin).

A gombák sejtfalának egyik fontos alkotórésze a kitin. A szőlő védekezőképességében ezért fontos szerepet játszik a kitináz és a ß-glukanáz. E hidrolázok termelődése gátolja a konidiumok csírázását és a hifa növekedését. Összefüggés figyelhető meg továbbá a termelődő stilbének és a botrítisz ellenálló képesség között. Az ellenálló növényekben általában magasabb a sztilbének, továbbá a glikolsav és a proantocianidinek koncentrációja. Az aktív védelemben igen lényeges vegyület a rezveratrol. Mennyisége a bogyóhéjban a termés beérésével párhuzamosan csökken.

A még fejlődésben levő bogyók az esetleges sebzéseket képesek paraanyag (szuberin) segítségével lezárni. A cukor felhalmozódásával párhuzamosan, körül-belül 6 mustfok elérésétől azonban gyengül a szőlő természetes védekezőképessége. Ennek teljes összeomlása különböző érettségi állapotban következhet be: Rizlingszilváni esetén kb. 12 MM°; Rajnai rizlingnél pedig 16 MM° elérésekor.

Fokozhatja a gomba fellépésének a veszélyét, ha az érzékeny fajtákat nagy területen telepítjük. Botrytis-fertőzésre kedvező évjáratokban súlyos terméskiesés és minőségromlás következhet be.

Általában a saját gyökerû szőlők kevésbé érzékenyek a rothadásra. Az alany megválasztása is befolyásolhatja a szürkerothadásra való fogékonyságot. A környezeti adottságok figyelembe vételével ezért olyan alanyfajtát célszerû választani, mely nem idéz elő túlságosan buja növekedést.

Termesztéstechnológia



Törekedni kell a metszési elemek arányos elosztására. A szálvesszők lekötésekor lehetőleg kerülni kell azok egymáson történő átívelését.

Befolyásolja a szürkerothadás kialakulását a hajtások visszavágásának ideje és módja. A termőhajtások bekurtítása előnyös lehet a jobb kötődés érdekében. A hajtáscsúcsok későbbi időpontban való visszavágása azonban a betegség visszaszorítása szempontjából egyértelmûen kedvezőbb. (Gyûrûzéssel egyébként szintén javítható a kötődés, de elvégzésével hasonlóképpen megnő a fertőzés veszélye.) A hajtásonkénti levélszám, illetve lombfal méretének növekedésével párhuzamosan fokozódhat a rothadásérzékenység, mert megnő a páratartalom, s gyengébb lesz a fürtök megvilágítottsága és a szellőzöttsége.

Pozitív hatású a szakszerûen végrehajtott hajtásválogatás, az önárnyékolást okozó vízhajtások, ikerhajtások, gyengén fejlődő hajtások kitörése, továbbá a hónaljhajtások fürtzónából való eltávolítása.

A szürkerothadás elleni védekezés egyik leghatékonyabb módszere a fürtzóna lelevelezése. A jól megvilágított bogyók erősebb sejtfallal, vastagabb kutikulával rendelkeznek. A lelevelezés elsősorban a botrítisz mértékét csökkenti. Hajtásonként három levél eltávolításával a fertőzés mértéke és gyakorisága egyaránt mérsékelhető, de a körülményektől függően 1-2 levél/hajtás eltávolítása is elegendő lehet. A fürtzóna szabaddá tételével a növényvédelmi kezelések is hatékonyabban végezhetők. A levélritkítást alapvetően a virágzás után körülbelül három héttel, a bogyók zöldborsó nagyságának elérésekor célszerû elvégezni. A mindkét oldalon történő levélritkítás általában eredményes a szürkerothadás elleni védelemben, de fokozhatja a napperzselés veszélyét.

Szakirodalomban olvashatunk virágzáskor történő levéleltávolításról is. A virágzás elején végzett lelevelezéssel gyengíthető a virágfürt szénhidrát-ellátása. Hatására kisebb mértékû kötődés várható. A kezelés eredményeként elvileg lazább szerkezetû, rothadásra kevésbé hajlamos fürtök alakulnak ki. Hasonló élettani elméletre épül a virágnyílás kezdetén 2%-os olajtartalmú készítménnyel végrehajtott permetezés. Az olaj segítségével átmenetileg mérsékelhető a levelek szénhidrát termelése, így szintén laza fürtök fejlődnek.

A korai, nagy mértékû fürtritkítás (1 fürt/hajtás) miatt tömöttebbé váló fürtök érzékenyebbek lehetnek a rothadásra. A termésszabályozás alkalmával ezért más módszereket is érdemes kipróbálni. A fürtök felezésével mérsékelhető a rothadás mértéke, ugyanis e kezelés lazább fürtszerkezetet eredményez. A gyakorlatban többnyire csak a kifejezetten tömött fürtök félbevágására kerül sor. A módszer hatásos a hosszú kocsányzatú fajták esetében. A fürtfelezést a fürtzáródást megelőzően célszerû végezni, mert így kisebb valószínûséggel okozunk bogyósérüléseket. Ez az eljárás alapvetően a minőségi szőlőtermesztésben javasolható. A felezéshez hasonló hatású a fürttépés, vagyis egyes bogyók lemorzsolása azok zöldborsó nagyságának elérésekor. A fürt nagyobb mértékben kötődött részeit célszerû így kezelni.

A kutatók bebizonyították, hogy pozitív összefüggés van a talaj N minimumértékének alakulása és a szürkerothadás fellépése között. A túlságosan gyakori mechanikai talajmûvelés fokozza a nitrogén feltáródását, ezért – évjárattól függően – jelentősen fokozhatja a szürkerothadás mértékét. Érési időszakban ezért kerülendő a talaj mechanikai mûvelése.

Zöldtrágya növények és gyeptakaró használatával mérsékelhető a szürkerothadás mértéke. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a gyepesítés nem minden talajtípus, illetve éghajlat mellett kedvező hatású a szőlő mennyiségére és minőségére.

A tápanyag-utánpótlás során törekedni kell a tőkék kiegyenlített növekedésére. A nitrogén-túltrágyázás hatására vékonyabbak lesznek a sejtfalak, s fokozódik a szőlő betegség-érzékenysége. Nitrogéntartalmú lombtrágyák használata szintén a fertőzésveszély fokozódásához vezethet. (Megjegyzendő, hogy az ellenálló fajták többnyire alacsony nitrogén-tartalommal jellemezhetők.) A botrítisz-fertőzés szempontjából előnyös, ha tavasszal viszonylag korán, március végén, vagy áprilisban juttatjuk ki a nitrogén mûtrágyát. A rothadékonyságot fokozhatja a kalcium, a magnézium és a foszfor hiánya is.

A későn végzett öntözés szintén növeli a fürtök érzékenységét. A bogyónövekedés során egyenletesen kijuttatott vízellátással megelőzhető a bogyók repedése. Az öntözési módok közül előnyösek azok a megoldások (pl. csepegtető, szivárogtató módszerek), amelyeknél nem kerül víz a lombozatra.

El kell hárítani minden olyan veszélyforrást, mely a bogyóhéj sérüléséhez vezet. Lényeges tehát a szőlőmolyok és a lisztharmat elleni szakszerû növényvédelem. (A szőlőmolyok által károsított fürtökön akár ötszörös mértékû szürkerothadás is felléphet.) Lehetőség szerint törekedni kell a darázs-, egyéb rovar- és a madárkártétel mérséklésére.

Kalciumtartalmú készítmények kijuttatása kedvező a rothadás megelőzése szempontjából. Használatukkal mérsékelhető a gomba által előidézett pektinbontási folyamat. A szövetek megerősítéséhez, a szürkerothadás mérsékléséhez vezet a réztartalmú szerek, valamint a káliumszilikát (1,5–2 l/ha) alkalmazása.

A szüret idejét a fajták szürkerothadásra való érzékenységnek megfelelően célszerû ütemezni. Amennyiben rothadás lépne fel, részleges szürettel, a rothadt fürtök leszedésével érdemes menteni a termést. Nagymértékû fertőzés esetén a termést korai

kényszerbeavatkozással szükséges betakarítani.

A szürkerothadás kialakulása a hajtásnövekedés korlátozásával, az önárnyékolás megszüntetésével eredményesen csökkenthető. Kerülendők azonban a szélsőséges megoldások, mint például a növekedésnek gyepesítéssel való túlzott visszafogása, a nitrogén megvonása, vagy pedig az erőteljes levélritkítás. Ezek a mûveletek csökkenthetik a botrítisz fellépését, de károsak a termés minőségét illetően.

A cikk szerzője: Dr. Zanathy Gábor