A termőföldek privatizációja során megszerzett, szőlőmûvelési ágként nyilvántartott, de ténylegesen parlagon álló, kiöregedett, elvadult, gondozatlan területek mûvelésbe vonása, újratelepítése nagyon sok növényvédelmi problémát vet fel napjainkban. Az elmúlt években újratelepített szőlőültetvényekben talajuntságból adódó gyenge fejlődés, esetenként foltszerû pusztulás tapasztalható országszerte. A talajuntság okozóiként megismert talaj- és gyökérgombák, baktériumok, fonálférgek és rovar kártevők életképesen fennmaradnak a mûveletlen elvadult területeken is. Az újratelepítés előtti növény-egészségügyi vizsgálat nagyon fontos. Nemcsak a telepítési támogatás veszik kárba, de a telepítők befektetett pénze, ideje, munkaereje is, ha számukra érthetetlen módon pusztulnak el a fiatal ültetvények.
Kórokozók
A szőlő agrobaktériumos betegség (Agrobacterium radiobacter pv. Vitis) következtében a szőlő földfeletti részein, elsősorban a törzsön és a karokon hosszú elnyúlt tumorok fejlődnek ki, amelyek ha körülölelik a törzset, akkor a tőke elpusztul. Ez a baktérium, a talajból gyökérsérüléseken keresztül behatol a szőlőbe és fertőzi a törzs vagy a gyökér szöveteit. A gyökereken is megjelenik a betegség tünete, amely hasonlatos a gyümölcsfák gyökerein fejlődő agrobaktériumos golyvához. A betegség a fertőzött szaporítóanyaggal is terjed. A fertőzött növények védelmére nincs hatásos védekezési eljárás.
A fiatal szőlő verticilliumos hervadását a közelben termesztett, vagy gyomként megtûrt, a burgonyfélékhez tartózó lágy szárú növények gyökerein fennmaradó mikrogomba (Verticillium dahliae) okozza. Ez a talajgomba sebparazita, csak fertőzött környezetbe ültetett szőlő gyökértörzsén, vagy gyökerein lévő sérüléseken, (gyökérvisszametszés, pajorrágás, fonálféreg okozta mikroseb) fertőz.
A fiatal szőlőültetvényre veszélyt jelent a közeli kiöregedett, gondozatlan szőlő, de a gyümölcsös, erdő, vagy fasor, elhanyagolt házikert és más parlagterület is. Erdő, erdősáv kivágása után ültetett szőlő fertőződhet a spórával és rizomorfával terjedő gyûrûs tuskógombával (Armillaria mellea, A. tabescens) és a pecsétviaszgombával (Ganoderma lucidum). Ezek a gombák a gyökértörzs és a vastagabb gyökerek revesedését, majd korhadását okozzák. Idős gyümölcsös, vagy szőlő kivágása után a szőlőoltványok rozelliniás gyökérpenésszel (Rosellinia necatrix) fertőződhetnek. Hasonló a veszély, ha kipusztult tőkét pótolunk. Veszélyes, korai pusztulást okozó gyökérkárosító a szegecsfejû gyökérgomba (Roesleria pallida).
A pusztuló fákon, több éve halmozódó nyesedékkupacokon felszaporodó, termőtestet fejlesztő xilofág taplógombák közül a leggyakoribb az „esca” betegség okozója, a Stereum hirsutum-faj. Ritkábban más farontó taplógomba (Chondrostereum purpureum, Phellinus viticola, Schizophyllum commune, Stereum hirsutum, Trametes versicolor) is fertőzheti a szőlőt. Rákosodást okozó mikrogombák (Eutypa armeniacae, E. lata, Phomopsis viticola) spórái fertőzik a fiatal szőlőtőkék metszési felületeit. Az elhanyagolt szőlő rendbehozása esetén legfontosabb tényező a tőke és a gyökérzet egészségi állapota. Elhanyagolt, sovány, kimerült talajú szőlőt rendbe hozhatunk, de ha beteg a tőkefej, törzs vagy a gyökérzet már nem gyógyíthatjuk meg a szőlőtőkét.
Kártevők
Az évek óta nem mûvelt, gondozatlan területeken felszaporodtak olyan károsítók, amelyek állandó fertőzési veszélyt jelentenek a mûvelt szőlőültetvényekre. A felszámolt szőlőültetvények helyén elvadulva fejlődő alanyszőlők levelén megtaláltuk a szőlő gyökértetû (Daktulosphaira vitifoliae) levéllakó alakját, a legyökerezett európai fajtákon a gyökérlakó alakot. A filoxéra nem pusztítja ki az oltványszőlőket, de fertőzött környezetben az amerikai alanyok gyökerén is megél. A bozótos területek közelében a kivadult, feltörő alanyhajtásokon élő, levéllakó alak formában fennmaradt károsító, gyökérlakó alakja szívogatásával gyengíti a tőkéket.
A telepítendő szőlő megelőző védelme érdekében fontos tudnunk, melyik cserebogárfaj melyik törzse él a környéken, azaz mikor várható a bogarak rajzása? Szőlőültetvényekben leggyakoribb az egy- vagy kétéves fejlődésû zöld cserebogár (Anomala vitis), a hároméves fejlődésû májusi cserebogár (Melolontha melolontha), a négyéves fejlődésû erdei cserebogár (Melolontha hippocastani). Homoktalajokon a kalló cserebogár (Polyphylla fullo) is előfordul. A rajzás évének tavaszán a fejlődő rügyek, hajtások, levelek és fürtök károsodására számíthatunk. A rágás kár ellen permetezéssel védekezhetünk. Fontos tanács, hogy a rajzás évében gyommentes legyen az ültetvény. A cserebogár nősténye gyomnövényekkel borított területre rakja le tojásait. A nyár végén kikelő lárvák kezdetben korhadó szerves anyaggal, például az árnyékoló trágyával táplálkoznak, majd lágy szárú növények gyökereit rágják. A második évben a 2-3 cm-es pajor már áttér a szőlő vékonyabb gyökereire, a harmadik, negyedik évben pedig, a már 5-6 cm-es lárva a vastagabb gyökereket, a fiatal oltvány, vagy dugvány gyökértörzsét rágja. A telepítés után felkupacolt, „csirkézett” szőlő kérgét is lerághatja. Ajánlatos tehát telepítés előtt megállapítani a pajorok egyedszámát, figyelembe véve a kisebb méretû, fiatalabb lárvákat is. Télre a pajorok mélyre húzódnak, a vizsgálattal meg kell várni a talaj melegedését. A talajfertőtlenítő szerek többsége a fiatal gyökereket perzselhetik, ezért a vizsgálatot, majd szükség szerinti talajfertőtlenítést a telepítés előtti évben ajánlatos elvégezni. A talajfertőtlenítést követő őszi mély forgatás alakalmával még meggyőződhetünk arról, hogy kellő hatékonyságú volt a megelőző védekezés.
A közelben lévő elhanyagolt idős gyümölcsfákban, kiszáradt erdei fákban, nyesedék kupacokban és a szőlőültetvényben felállított kérgezetlen akácfa oszlopokban felszaporodnak a szúbogarak, majd a tavaszi rajzáskor, az érési táplálkozást folytató bogarak tömege lepi el a fejlődő rügyeket. A púposszú (Xyleborus dispar) a szőlőben sokáig észrevétlen, pedig károsítása súlyos. Rügyfakadáskor a beteg tőkén a rügyek nyugalomban maradnak, vagy kihajtás után elszáradnak, annak ellenére, hogy kora tavasszal még meg is metszettük a tőkét. A tünetet általában a téli fagy hatásának tulajdonítják, és sokszor az is. Abban az esetben azonban, ha április végén, május elején apró, kerek lyukak keletkeznek a szőlő fás részein, akkor a károsító a szúbogár. A gyümölcsfákon gyakori, kétnemzedékes Scolytus-fajok, a kis kéregszú (Scolytus rugulosus) és a nagy kéregszú (Scolytus mali) szőlőn való előfordulása ritka. Ennek ellenére fontos meghatározni a károsítót, mert a hasonló tünet ellenére, a védekezés, az eltérő rajzásidők miatt eltérő. A Scolytus fajoknak évente két nemzedéke van, májusban–júniusban és július–augusztusban érdemes figyelni a bogarak kirepülését. Az apró lyukakkal borított kérget levágva a kéreg és a fatest között találjuk meg a járatokat. A szúbogarak elleni vegyszeres védekezés csak akkor hatásos, ha figyelemmel kísérjük a lárvák fejlődését, és a bogarak rajzásakor rovarölő készítménnyel permetezünk. A védekezésben nagyobb jelentősége van a permetezés időpontjának, mint a szer hatóanyagának! A szúbogarak életük nagyobb részében növényvédő szertől védve, a fatestben tartózkodnak, ezért a védekezésnek nagyon fontos része a környezet rendben tartása, a nyesedék mielőbbi megsemmisítése, és, amennyiben már a szőlő is fertőződött, fontos az elszáradt, ki nem hajtott kordonkarok azonnali levágása és elégetése.
Talajmûveléssel évekig nem zavart parlagterületeken elszaporodhat a csajkó (Lethrus apterus). A bogár tavasszal a fakadó rügyeket rágja, később, az utódok kineveléséhez szükséges, fejlődő, zsenge hajtásokat lemetszi, és elhordja. Elővetemények, köztes kultúrák szerepe is jelentős lehet. Különösen gyümölcsös- vagy erdő közelében és gyümölcsfákkal vegyesen telepített szőlőkben szaporodik fel évről évre a kendermagbogár (Peritelus familiaris). A lárvája pillangósvirágú növények, lucerna, lóhere, csillagfürt, bab és borsó gyökereinek rágásával okoz kárt, de a tavasszal kikelő bogár a szőlő rügyeinek belsejét kiodvasítja, majd a fejlődő hajtásokat lerágja. Idős lucernatábla közelében, vagy feltört lucernás helyére telepített szőlőben figyelhetünk fel a hamvas vincellérbogár (Otiorrhynchus ligustici) váratlan károsítására. Az ormányos bogár szinte lemetszi a fejlődő hajtásokat és ezzel leszüretelte az az évi termést. A firkálóbogár (Adoxus obscurus var. villosulus) csak a szőlő károsítója. Kártétele elhanyagolt-, és rovarölőszer nélküli, „biotermesztésû” szőlő közelében egyaránt előfordulhat. A bogár levélen, ritkábban a bogyón történő zegzugos hámozgatása, „firkálása” nem jelentős, ezért nem védekeznek ellene. Hosszú ideig rajzik, de a molyok elleni permetezés a firkálóbogarat is elpusztítja. A nyár elején, a tőke leváló kérge alá, vagy a talajba lerakott tojásokból kikelő lárvák a gyökereken keskeny, hosszanti, vagy spirális csatornákat rágnak. A rágás helye morzsalékos ürülékcsomóval telik meg.
A soktápnövényû sároshátú bogár (Opatrum sabulosum) a fiatal szőlőtelepítésekben okoz a talajuntsághoz hasonló tüneteket. Lárvája, a tavasszal telepített, még felkupacolt gyökérnemes, vagy oltványszőlőn a szemet kirágja, és a vessző közepén hosszanti járatot rág. A bogár is a takaróföld alatt rágja a szőlővesszőt. A károsítást későn vesszük észre, amikor a fakadó hajtás elfonnyad, már nem tudunk védekezni. A gyomosodott területeket feltörve évekig nem sikerül kiirtani a rovarlárvákat, drótférgeket, cserebogár-pajorokat.
A nem mûvelt szőlőtőkék kéregrepedéseiben, gubószerû szövedékben telel a kormospille hernyója. Mivel a pusztuló tőkék rügyein nem találnak elegendő táplálékot a mûvelt ültetvénybe vándorolnak és a fakadó rügyekbe furakodva, azok belsejét kirágják. A pirregő tücsök az elhagyott teraszokon lévő bozótos területeken él, elsősorban a földi bodza és a fekete üröm szárába, a szeder és rózsa hajtásaiba rakja tojásait, de gyakran a szőlőt is károsítja tojásrakásával.
A szivarsodró eszelény (Byctiscus betulae) is soktápnövényû faj. Az elvadult gyümölcsfákon, bangitafán felszaporodva áttelepülhet a virágzáskor rovarölőszerrel nem permetezett szőlőre is. A szőlőn még nagyobb kárt okoz, mint a lombos fákon, mert nem csak a leveleit sodorja össze, hanem gyakran egész hajtást és azzal együtt a fürtöket is besodorja az imágó által készített levélgöngyölegbe, a szivarba. Az elhagyott területeken, a háborítatlan teraszok oldalába a tücskök mellett a talaj felső rétegében lévő fészkekben jól érzik magukat a darazsak (Vespa sp.). A hosszú ideig tartó szüret miatt különösen veszélyes darazsak az érésben lévő bogyókat kiüregesítik és csak a száradó héj marad meg. Az aszúszemeket szedőkre is nagyon veszélyesek a fürtökön megtelepedő darazsak.
A pillangós virágú növény nem jó elővetemény, és nem javasolható zöldtrágya-növény a fiatal telepítés sorközeiben, mert területén észrevétlenül felszaporodnak a pockok. A gyepesítés, de a szalmával történő talajtakarás is fokozza a pockok megtelepedésének a veszélyét. A leggyakoribb faj, a mezei pocok (Microtus arvalis) a föld fölött rágja a törzset, és a tőkefejet, a kósza pocok (Arvicola terrestris) a szőlő földalatti részeit, a gyökértörzset és a vastagabb gyökereket rágja. A pockok a földalatti járataik készítésekor is elrágják az útjukba eső vastagabb és vékonyabb gyökereket, és ezzel is súlyos károkat okoznak. A pockok ellen engedélyezett cinkfoszfid-, kálcium-foszfid-, alumínium-foszfid- és klórfacinon-hatóanyagú készítményeket csak végső esetben, a veszélyes mértékû felszaporodás esetén, az előírások pontos betartásával használjuk, hiszen a hasznos gerinces állatokra is mérgező hatásúak.
A pockok ellen csak kétféle környezetkímélő védekezés ismeretes. Az egyik, kisebb szőlőskertben, a rendszeres talajmunka, a lakott járatok rendszeres ellenőrzése, feltárása és egy kotorék eb tartása. Nagyobb kiterjedésû, szántóföldekkel körülvett fiatal ültetvényekben nagyon hatásos védekezés lehet a vörös vércse és az egerészölyv számára kedvező fészkelőhely, magas tölgy-, vagy bükkfa megóvása, és az ültetvény fölé kiemelkedő, felül keresztfával ellátott, T alakú ülőfa állítása. A ragadozó madár erről a kilátóról észrevéve a kisebb nagyobb rágcsálókat, siklórepüléssel lecsap kiszemelt áldozatára. Az apró rágcsálókból naponta 20–30 darabot is elfogyaszt.
Ökológiai és környezetvédelmi szempontból is fontos elvégezni, vagy elvégeztetni a telepítendő területnek és környezetének vizsgálatát. Ez elősegíti az elvadult területek ismételt mûvelésbe vonását, hiszen a korábban parlagon hagyott hegyoldalakon a legjobb minőségû borok előállítására alkalmas alapanyag termeszthető.
A cikk szerzője: Dr. Véghelyi Klára
