A napraforgó potenciális betegségeinek a darabszáma több , mint ami ellen rendelkezünk növényvédő szeres technológiával. A termesztőnek célszerû előzetesen tájékozódnia valamennyi védekezési módról, lehetőségről (pl. növénynemesítés, agrotechnikai stb.) mielőtt a konkrét termesztést megkezdi. Tapasztalataim szerint az agrotechnikai védekezési mód – az elővetemény és a napraforgó kapcsolata – részben feledésbe merült, vagy más okból nem veszik figyelembe. Három-négy évente újra napraforgó kerül a táblára, de a vetésváltás idején belül legalább egyszer repcét is termesztenek. Így a betegségek szempontjából a tényleges vetésváltás intervalluma igencsak leszûkült. Sajnálatosan elterjedt a szántás nélküli talajmûvelés. Emiatt sok fertőző anyag áttelel (pl. Diaporthe helianthi). Fokozódik a talajból és a talajfelszínről történő fertőzés veszélye. Ha megnézzük a betegségek fertőzési forrásait illetve az ellenük való védekezési technológiák ajánlásait, a következőt látjuk:
1. vetőmagcsávázás: talajból történő fertőzések és a kaszattal terjedő betegségek ellen a vetőmagcsávázás nyújt védelmet. Ezen tárgykörben a napraforgó peronoszpóra (Plasmopara halstedii), az Alternaria spp., Fusarium ssp., Macrophomina spp. stb. mind-mind meghatározó. Fertőzöttség akkor alakul ki, ha egy időben jelen van a fogékony gazdanövény, a fertőző ágens és a fertőzés bekövetkezését elősegítő időjárási faktor. A forgalomba kerülő napraforgó-vetőmag csávázott. A termelő – a csávázott vetőmag felhasználásán túlmenően – a rezisztens hibrid (hibridek) termesztésbe vonásával, a javasolt vetésváltási időszakok betartásával (figyelembe véve a az egyes betegségek vonatkozásában a gazdanövénykört is) csökkentheti a talajból történő fertőzések kockázatát.
2. állománypermetezés: állománypermetezéssel védekezünk a napraforgó szár- és tányérbetegségei ellen. Itt gyakori polémiát okoz annak eldöntése, hogy hány permetezést is tervezzünk: egyet, esetleg kettőt? Mikor is permetezzünk? Amikor már jól látszanak (egyértelmûek) a fertőzések tünetei, vagy amikor a kórokozó előrejelzése szerint várható a fertőzés kialakulása? Vagy amikor a tábla növényállományába taposási kár nélkül még be tud menni a permetezőgép stb. stb.?
A napraforgó szár- és tányérbetegségei közé igen „jeles” kórokozók sorolandóak, így: Sclerotinia sclerotiorum, Diaporthe helianthi , Phoma macdonaldii, Alternaria heliathi, Alternaria heliathificiens, Botrytis cinerea stb. Ezen betegségeket némileg összeköti az, hogy az ellenük való védekezési technológia „közös”. A fungicidek széles hatásspektruma lehetővé teszi az ellenük való sikeres védekezést HA....
Itt kell megállni és némi magyarázatot keresni arra, miért van az, hogy a végrehajtott védekezés egyik évben eredményes, máskor meg kevésbé.
Az egyik lehetséges magyarázatot az adja, hogy a fertőzést okozó betegségek többnyire a napraforgó nedvdús szövetei irányába (bélszövetben is) terjednek, a szöveteket enzimjeik segítségével maradandóan károsítják, a roncsolt szövetek miatt a víz és a tápanyagszállítás akadozik, a növény egyéb funkcionális tevékenysége károsodik, a növény végül elpusztul. A növény belsejébe bejutott kórokozót permetezéssel már nem tudjuk elpusztítani (utolérni). Ha felszívódó tulajdonságú hatóanyaggal védekeztünk és a kórokozót sikerülne is legyőzni, akkor is ott marad a már károsodott napraforgószövet, azt permetezéssel nem tudjuk regenerálni.
Fungicidekkel a betegségek ellen eredményesen a napraforgó levéllemezén védekezhetünk. A spórákat, szaporító képleteket a szél szállítja véletlenszerûen a levelekhez. Kicsiráznak, kialakul a gazda–parazita kapcsolat, a kórokozó a levélerek mentén bejut a szövetekbe. Ott számunkra már elérhetetlen. Több kórokozóról teszünk említést, ezek a kórokozók viszont nem egységesen azonos időszakban sporulálnak, fertőznek. Itt kell keresni az egyes évek védekezéseinek eredményességét, vagy eredménytelenségét. Azon eseteknél, ahol a fungicidet prevencióként a levél felületére kijuttattuk és azt követően sporulált az adott kórokozó, akkor az évben az ellene való védekezésünk sikeres. Ha a fungicidet akkor juttattuk ki, amikor a kórokozó már jól látható tüneteket mutatott (pl. szárfoltosság, tányérrothadás stb.), akkor eredménytelen lesz a védekezésünk, a kórfolyamat nem áll le.
Bonyolítja még a kérdéskört az is, hogy a kialakult tünetek ellenére a napraforgó betakarítható-e, az olajhozam károsodik-e? Többször előfordult már, hogy a különböző betegségtünetek fertőzési gyakoriságának viszonylag magas a százaléka, de mivel a fertőzöttség mértéke relatíve alacsony maradt, ezért jó volt a termés. A betegség gazdasági kárt nem okozott. A védekezések végrehajtásához eszközeink bővültek. Ma már sikeresen alkalmazzák (egyre többen) az önjáró permetezőgépeket (hidas traktorokat). Ezen gépekkel a napraforgó virágzásakor (virágzást követő időszakokban is) lehet permetezni. Nagyon fontosnak tartom megemlíteni azt, hogy a fungicidek biológiai hatékonysága javulni fog ezen gépek alkalmazásakor a permetlémennyiség növekedése miatt! Az már számos egyéb vizsgálat során is bebizonyosodott, hogy a peszticidek hatékonyságát a permetlé hektáronkénti mennyisége igencsak befolyásolja! A légi védekezéseknél kijuttatott 60–80 liter víz/ha-tól mindenképpen jobbnak tartom a hidas traktor által kijutatott 300–500 liter víz/ha mennyiséget. A megnövelt permetlémennyiség miatt a levelek permetléborítottsága fokozódik, az egyes levélemeletek kezelése a penetráció (felülről lefelé haladva) ugyancsak bővül. Mindez fokozza a fungicidek biológiai hatékonyságát.
Elmondhatjuk, hogy a napraforgó növényvédelmi technológiájában jelentős segítséget hozott a kijuttatás technikai bővülése ( hidas traktor), és a rezisztens hibridek termesztési körének szélesedése. Viszont egy fontos tennivaló még maradt a termelőnek, mégpedig az agronómiailag elvárható vetési sorrend (vetés váltás) be(meg)tartása. E nélkül a biztonságos napraforgó-termesztésünk kockázata nem csökken.
A napraforgó betegségei ellen (állománypermetezésre) engedélyezett fungicidek hatóanyagai: fluzilazol + karbendazim, ciprokonazol + karbendazim, azoxistrobin, benomil, karbendazim, mankoceb, vinklozolin + karbendazim, flutriafol + karbendazim, prokloráz, prokloráz + karbendazim, cineb, vinklozolin, iprodion, trifloxistrobin + ciprokonazol, procimidon, TMTD, tiofanát- metil.
(Forrás: Növényvédőszerek, termésnövelő anyagok, 2004. I.)
A cikk szerzője: dr. Csete Sándor
