Felhasználásának 1998–2003. évek közötti hazai adatait, valamint az importjára és exportjára vonatkozó értékeket az 1. táblázat ismerteti. Az adatok alapján megállapítható, hogy legnagyobb arányú a takarmányozásban történő felhasználása, melynek nagy részét importból lehet csak fedezni. Történelmileg viszonylag rövid az az idő, amikor e növény nálunk nagyobb területen került köztermesztésre, hiszen Haberlandt 1870-es évekbeni első próbálkozása után csak 1935 táján kezdődtek a „nagyüzemi” vetések. Az 1935-től 2003-ig terjedő időszak részletesebb termelési adatait a 2. táblázatban ismertetjük, ahol közöljük a vetésterület nagyságát, a hektáronkénti fajlagos hozamok és az összes magtermés értékszámait is. A két táblázat adatait egybevetve megállapítható, hogy a jelzett időszakon belül is több esetben nagyobb volt az import szója mennyisége az itthon megtermeltnél. Ha hosszabb időszak hasznosítási adatait vesszük szemügyre, a különbség még nagyobb. A fehérjeimport, melynek nagyon nagy része extrahált szójadara formájában valósult meg, ugyanis az 1980-as, '90-es években évente elérte a 300–350 ezer tonnát is.
Hazánk természeti – elsősorban ökológiai – adottságai miatt a szójatermesztés északi határán helyezkedik el. A 4,5 millió hektáros szántóterületből a talajok tulajdonságai miatt kb. 600 000 hektár alkalmas csak szójatermesztésre. A közölt adatokat a lehetőségekkel összevetve könnyen belátható, hogy még lenne bőven lehetőség a vetésterület növelésére. Mindez igaz akkor is, ha e növényt szintén vetésforgó-illesztve kell termeszteni. Az USA-ban, ahol e kultúra több millió hektáron díszlik, a szóját a kukorica váltónövényeként termesztik, 2-3 év kukorica monokultúra után helyezik el a szóját. 4 éves vetésváltással számolva tehát 150 ezer ha-on is termelhetnénk e növényt. A ténylegesen elvetett területek e lehetőségtől messze elmaradnak. Legnagyobb területen 1988-ban, 66 ezer hektáron díszlett e növény, az utóbbi évek statisztikai adatai 20–30 ezer ha közötti vetésterületről szólnak. Az adatokból könnyen kiolvasható, hogy van még bőven mit tenni e növény termeszthetőségének nagyobb területen való biztosítása érdekében. Elöljáróban már most leszögezhető, hogy a feltételrendszer biológiai alapjai – a fajták – már most is rendelkezésre állnak. A szûk keresztmetszet a piaci tényezőkön és az érdekeltségi rendszer kialakításán múlik, azon, hogy a gazdáknak érdeke legyen saját termőterületeiken önmaguknak előállítani az állatállomány fehérjeszükségletét.
A szója biológiai értéke a hüvelyesek között a legkedvezőbb. Kedvező esetben – a fajtaátlagokat tekintve – a magtermés 40% körüli fehérjetartalommal rendelkezik, kiváló aminosavarányokkal. A magból a fehérje mellett még 20% olajat is ki lehetne nyerni. A nálunk termeszthető hüvelyes növények közül a szója aminosav-összetétele a legkedvezőbb, s e tulajdonság tekintetében a fajták között lényeges eltérést nem is lehet kimutatni. Az extrahált szójadara fehérjetartalma 46%, s az is előnye e terméknek, hogy az ún. antinutritív anyagok – szemben a teljes maggal – az olajkinyerés során lebomlanak. Ez utóbbi anyagok csökkentésének sok lehetősége ismert, a háztáji gazdaságban kisebb mennyiségben a hőkezelés a legkézenfekvőbb megoldás.
Mint már korábban is volt róla szó, a szója a jó víz-, levegő és hőgazdálkodású, legalább 1,5–2,0 m vastag termőrétegû, tápanyagokkal jól ellátott talajokon terem a legjobban. E feltételeknek a I. és II. termőhelyi kategóriába tartozó talajok (csernozjomok, barna erdőtalajok) felelnek meg elsősorban. A legalkalmasabb területek földrajzi elhelyezkedését az 1. ábrán mutatjuk be.
A szója hasznosítási lehetőségei sokfélék, nálunk elsősorban érett magját abrakként használják fel. Az ún. nedves tartósítás (CSM) során a 28–32% nedvességtartalommal betakarított magot kukoricával együtt erjesztik. Az így tartósított magkeveréknél szintén nem kell már a fehérjehasznosulást gátló anyagokkal számolni. A legritkább hasznosítási mód a zöldtakarmányozás, illetve zöldtrágyanövénynek való vetés. Zöldtakarmányozás céljára a legnagyobb zöldtömeget termő hosszú tenyészidejû fajták valók, s e célból a szója kiválóan társítható is, vethető kukoricával, cirokkal, esetleg napraforgóval.
A fajtarendszertan az érés ideje szerint 4 csoportba sorolja a fajtákat. Az államilag elismert fajták száma a 2004. évi Nemzeti Fajtajegyzék szerint 38 db, s e fajták közül a nagyon korai éréscsoportba tartozik a Boróka (2001 HU), a PR 9901 (2004 CA), az Amphor (2004, FR) és a Lambton (2004 CA). A korai éréscsoportba tartozó fajták száma 12, ezen fajták neve, minősítésük éve, valamint származási helye a következő: Evans (1978 US), I. Sz. 15 (1980 HU), Mc Call (1984 US), Bólyi 44 (1989 HU), Borostyán (1991 HU), Panther (1991 CA), Kurca (1992 HU), Réka (1993 HU), Tarna (1994 HU), Primor (1995 F), Korada (2001 CA), Meli (2004 HU). A középérésû fajták száma a legnagyobb, jelenleg 20 államilag elismert fajta tartozik e csoportba. A fajták azonosító adatai: Eszter (1983 HU), BS 31 (1984 HU), Crusader (1987 CA), Bólyi 56 (1988 HU), Chandor (1989 F), Bólyi 45 (1990 HU), Ámor (1992 HU), Karola (1992 US), Otilia (1992 HU), Stefi (1993 HU), Flóra (1993 HU), Dávodi 2016 (1993 YU), Anita 66 (1994 YU), Elvira (1995 HU), Bóbita (2001 HU), Krisztina (2001 HU), Alisa (2002 YU), Etelka (2002 HU), Bács Kun (2002 HU), IKA (2004 HU). A késői érésû fajták csoportjába a hazai nemesítésû Zsuzsanna (1995) és a horvát származású Drina (1989) található. Az utóbbi években több fajta állami elismerése megszûnt. Így törlésre került az egyik legkorábban érő, de pergő típusú Bólyi 38 jelû fajta, de megszûnt a Gadir, az S 0512, a Dawson, a Dom, a CM-048, az S 1346, a B 152, a Cresir, az Opale, a Borza, a Smeralda és a Gemma fajták állami minősítése. A törölt fajták vetőanyaga még néhány évig kifutó jelleggel felhasználható, az új fajták vetőmagjának megjelenésére folyamatosan lehet számítani.
A fajták értékmérő tulajdonságai közül a legfontosabbak:
• a termőképesség (mag- és zöldhozam egyaránt);
• a termésbiztonság;
• ökostabilitás;
• betegségekkel és kártevőkkel szembeni ellenállóság;
• állóképesség;
• állománymagasság;
• alsó hüvelyszintmagasság;
• pergésmentesség;
• fehérje- és olajtartalom;
• fehérje- és olajtermés.
A zöld- és maghozam elsődlegesen a tenyészidő hosszától függ, a későbbi érésû fajták termőképessége a legnagyobb. A Magyaróváron folytatott vizsgálatok azt is igazolták, hogy még a késő érésû csoportba tartozó fajták is eredményesen termeszthetők – nedves tárolásra e fajták kifejezetten alkalmasak. Vetőmagtermesztés céljára e fajták szaporítóanyagát azonban célszerûbb az ország délibb fekvésû tájain elhelyezni. A legnagyobb bizonytalansági faktor a magas betakarításkori nedvességtartalom, ugyanis 16–18% feletti nedvességtartalom esetén – októberi betakarítási időben – a szójamag mesterséges szárításáról már mindenképpen gondoskodni szükséges, ami napjainkban nem olcsó eljárás.
A fajták azonos termőhelyen elvetve 30–40 napos érésidő-eltolódással takaríthatók be. A legszélsőségesebb – aszályos – évek kivételével, április 20-a körüli vetési idővel számolva a legkoraibb érési idejû fajták betakaríthatósága augusztus végén, szeptember elején következik be, s az még megfelelő, ha egy fajta az adott helyen október 10 körüli időben érik. Az ennél későbbi időpontban való érés a fagyveszély miatt már értékmérő tulajdonságrontó tényező lehet, ami a nagyobb nedvességtartalom miatti szárításigény, valamint a rosszabb beltartalmi tulajdonságok miatt is hátrányos (mindez természetesen csak a száraz magnak való termesztés esetén van így).
A fajták beltartalmi értékei közül a fehérje- és olajtermést alapvetően meghatározó fehérje- és olajtartalom-értékek emelhetők ki. Ez utóbbiak között igen szoros negatív korreláció van, vagyis a fehérjetartalom növekedése kisebb olajtartalommal párosul (még egy adott fajtán belül is eltérő termőhelyi adottságok esetén). Emiatt célszerû már a várható hasznosítási irány szerint is fajtát választani. A nálunk még kevésbé elterjedt olaj-előállításhoz a meglévő fajták közül lehet nagyobb olajtartalmú fajtákat kiválasztani.
Egy-egy körzet fajtaösszetételének kialakításához fajtakísérletek végzésére van szükség. A korábbi években az OMMI is kiadott ilyen „Leíró fajtajegyzék”-eket. Ezek hiányában célszerû a nemesítő helyeken (Bóly, Kompolt, Iregszemcse, Bicsérd, Mosonmagyaróvár, Szeged, Bácsalmás) végzett kísérleti adatok alapján tájékozódni, illetve figyelembe venni a vetőmag-forgalmazóktól származó fajtaajánlásokat. Arra e cikk terjedelme nem ad lehetőséget, hogy akár egy helyen végzett kísérle-tek adatai alapján fajtánként is részletezzük az egyes értékmérő tulajdonságok alakulását, azonban a 3. táblázatban közölt adatok segítségével arra mégis felhívjuk a figyelmet, hogy az egyes fajták jellemzői között évjáratonként is eltérő mértékû, nagyon lényeges különbségek lehetnek. A táblázat évenként ismerteti a 42 fajtával végzett vizsgálatok adott tulajdonságnál mért átlag, minimum- és maximumértékeit. Az ökológiai stabilitás jelzőszámaként fajtánként kiszámítottuk a variációs koefficiens (CV%) értékét is, melynek szintén ismertetjük a fajtánként számított legkisebb és legnagyobb mutatóját.
A legnagyobb különbségek a hozammutatóknál alakultak ki (magtermés, fehérje- és olajtermés), ami arra utal, hogy a sikeres termesztés megalapozásánál a fajtakiválasztásnak döntő szerepe lehet. A 3 vizsgált év (2002, 2003, 2004) időjárása a csapadékeloszlást és annak mennyiségét illetően Mosonmagyaróváron sem kedvezett a szójának. 2002-ben a tenyészidőszakban 354,7 mm csapadék hullott le, a 2003. és 2004. évi adatok sorrendben 319,7 mm, illetve 303,2 mm. A téli félév csapadékmennyisége, mely az egyébként vízigényes szójatermesztés számára szintén fontos feltétel – különösen a 2003/2004. évjáratban maradt el az átlagtól, mindössze 205,8 mm-t tett ki. A korábbi 2 ciklus mért adatai: 2001/2002. év – 329,9 mm, 2002/2003 év – 258 mm. A tenyészidőszak alatti vízigény kielégítése öntözéssel biztosítható. A hozamok a megfelelően végzett öntözés hatására a szélsőséges időjárású évek kivételével akár 30–50%-kal is növelhetők, azonban a fajták öntözésreakciója között szintén különbségek vannak.
Irodalomjegyzék:
Binnyei A.–Lindmayer N.-né–Manninger S. (évszám nélk.) Modern szójatermesztés. OMFB Fehérje és Biotechnológiai Iroda. Pannónia Nyomda.
Horváth S.: 1983. Szójafajták összehasonlító vizsgálata.
Dokt. ért. Mosonmagyaróvár. 139.
Túri J.: 1998. A szója a jelen és a jövő növénye. Agrofórum. 9, 2:7–10.
A cikk szerzője: Dr. Kajdi Ferenc egyetemi docens
