A biológiai alapok rendkívül kedvezőek, korszerû genetikai háttérrel rendelkeznek, és folyamatosan javul a termőképességük, a vízleadó képességük, a víz- és tápanyag-hasznosító képességük a céltudatos nemesítőmunka eredményeként.
Az utóbbi évtizedekben a kukorica termésnövekedése kb. 50%-ban a korszerû hibrideknek köszönhető. 2004-ben Magyarországon közel 360 kukoricahibrid volt köztermesztésben a négy érési csoportban.
Magyarországon 2004-ben 1,2 millió hektár átlagában 7,1 tonna termést értünk el, ami rendkívül kedvező. Köszönhető az átlag feletti csapadékos évjáratnak, de jelentős mértékben az egyre korszerûbb biológiai alapoknak.
A biológiai alapok vonatkozásában kedvező, hogy a legújabb nemesítésû hibridek 0,5– 1,0 t/ha-ral nagyobb termésre képesek a most köztermesztésben lévő hibridektől.
A kukoricatermesztésben több mint 100 éve folyamatos a fejlődés és szinte forradalmi korszakok voltak 1900-ban Magyarországon is megjelentek a lófogú (dent) típusú szabadelvirágzású fajták, melyeknek nagy a termőképességük és a gyors vízleadó képességük.
USA-ban 1908-ban előállították a beltenyészetett hibrideket, amelyek 20–30%-kal nagyobb termésre képesek a szabadelvirágzású fajtáktól. Magyarországon Papp Endre és Fleischmann Rudolf először fajta-hibridet állítottak elő, amely 10–15%-kal képes nagyobb termésre a szabadelvirágzású fajtákhoz képest, majd 1965-től Magyarországon is előállították az első beltenyésztett hibridet Mv 5-ös néven.
A beltenyésztett hibridek csoportosítása:
• Kétvonalas SC
• Háromvonalas TC
• Négyvonalas DC hibridek.
A legnagyobb termőképességûek a kétvonalas hibridek, itt a legnagyobb a heterózis az F1 nemzedékben, de csak itt ezért mindig újra elő kell állítani a vetőmagot. A termesztésben lévő hibridek 80%-ban ebbe a csoportba tartoznak. Kisebb a termőképességük a háromvonalas TC hibrideknek és még kisebb a DC négyvonalas hibrideknek, ez utóbbi silókukoricának lehet jó, a vizet lassabban adja le, ami a silókukoricánál kedvező tulajdonság és olcsóbb is a vetőmagja.
A termelőknek napjainkban a FAO 300–400-as hibridekre kell alapozni, mert a FAO 200-asoknak kisebb a termőképességük, a FAO 500-asoknak viszont túl nagy lehet a szárítási költsége, ami elviheti a hosszabb tenyészidőből adódó potenciálisan nagyobb termőképesség terméstöbbletét.
1972-től Magyarországon megjelentek az amerikai Pioneer-hibridek, amelyek a világ legkorszerûbb biológiai alapjait jelentették. Azóta további nemesítőházak pl.: Dekalb, Syngenta, Monsanto, KWS, LG stb. jelentek meg a szintén korszerû hazai martonvásári és szegedi hibridek mellett.
Napjaink nemesítési törekvései a genetikailag módosított (GMO) kukorica előállítása, amely megfelelő védelmet jelenthet a kukoricamollyal szemben, 2006-ban várható az USA-ban az első kukoricabogárral szemben rezisztens génmódosított kukorica megjelenése. Továbbá a totális gyomirtószerekkel szemben rezisztens génmódosított növényeket is állítanak elő, amely biztonságosabbá és hatékonyabbá teheti a gyomok elleni védekezést.
A kukoricahibridekre jellemző, hogy nagy a köztermesztésben lévő hibridek száma, de 15 hibrid az, amelyet a kukorica vetésterületének 50%-án termesztenek (4. ábra).
A hibridek hőösszegigénye 1100–1400 °C (FAO 200–500-ig). A kukorica melegigényes növény, ezért az ország északi részén rövidebb tenyészidejû hibrideket célszerû termeszteni és csak az ország déli részén érdemes nagyobb arányban választani a hosszabb tenyészidejû FAO 400–500-as hibrideket (5. ábra).
A FAO 300-as korai érésû hibrideknek jobb a termésbiztonsága, jobb a vízleadó képességük, kevesebb a szárítási költség, ezért a leghatékonyabban lehet ezeket termeszteni.
A tenyészidő és a termőképesség közötti negatív összefüggést sikerült a nemesítőknek feloldani. Ezért a legjobb FAO 300-as hibridek napjainkban felveszik a termőképességben is a FAO 500-asokkal a versenyt.
A hibrideknek fontos tulajdonsága a csírázáskori hidegtûréssel (Cold-teszt-érték), ha ez magas – 90% feletti –, az kedvező, mert ezek a hibridek korábban vethetők és így csökkenthető a betakarításkori szemnedvesség-tartalmuk (6. ábra).
A kukoricahibridekkel szemben támasztott tulajdonságok, legyen jó:
• a termőképesség, a termésbiztonság
• az alkalmazkodó képesség
• a szárszilárdság
• a tőszámsûríthetőség
• a betakarításkori vízleadó képesség
• a betegségekkel szembeni rezisztencia
• a víz- és tápanyag-hasznosító képesség
• a minőség
• a Harvest-index (szem : szár arány) stb.
Fontos, hogy az ökológiai viszonyoknak és a ráfordítás színvonalának megfelelő hibridet válasszunk. A hibridek között vannak intenzív, átlagos és extenzív típusúak is (7. ábra). A jó hibridek közül is a legjobbak láthatók a 8. ábrán. Természetesen fontos, hogy hibrid (fajta) -specifikus technológiát alkalmazzunk, hogy ezáltal is növeljük a genetikai potenciál jobb kihasználását.
A cikk szerzője: Dr. Sárvári Mihály
