Nem csupán szûkebb szakmai „rétegtanácskozásokra” került sor, hanem több állatfaj esetében konferenciát rendeztek a szervezők.
A sertéstenyésztés ez évben kimaradt a szimpóziumok sorából, de a „hagyományos” kerekasztal-beszélgetésre most is sor került. Az idén két témakör szerepelt kiemelten a fórum napirendjén, így
• a hazai sertéságazat általános helyzete, illetve
• a vágósertés-minősítés és az árképzés kapcsolata.
Az első témakörben a vitaindító előadást a résztvevők – és a szervezők is – a Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) képviselőjétől várták. Sajnos csalódniuk kellett, mert a VHT képviselője nem jelent meg a fórumon, így a nagy érdeklődéssel várt, országos áttekintést sejtető ismertetés elmaradt. Helyette a jelenlévő sertéstenyésztők és hizlalással foglalkozók spontán helyzetelemzésére került sor.
A bevezetőben a legújabb statisztikai adatokról esett néhány szó, melyek a hazai sertéságazat pillanatnyi helyzetét nem mutatták felhőtlennek. Ugyanis az utóbbi évben rendkívül jelentős sertésállomány-csökkenést regisztrálhattunk. Ez év szeptember 1-jén a magyarországi sertéslétszám nem érte el a 4,4 milliót sem, ami az egy évvel ezelőttihez képest több mint 750 000-es csökkenés. Ez a 4,4 milliós szeptember eleji állomány 45 év óta a legkisebb! E téren 1949-be léptünk vissza! Mindez azt fogja eredményezni, hogy az év végi állománylétszám is történelmi mélyponton lesz. Ugyanis általában szeptember elején van az országban a legtöbb sertés, s majd a decemberi vágások után a legkevesebb.
A kilábalásra – rövid távon – sincs sok remény, hiszen a kocalétszámban is hasonló a trend. Az anyakocák száma egy év alatt 57 ezerrel csökkent és szeptember elején csak 304 ezer volt. Jól mutatja a kocatartók menekülését az ágazatból, hogy április eleje óta is 8 ezerrel fogyott a kocák száma, holott ezzel ellentétes tendencia szokott érvényesülni.
Az utóbbi néhány év nemcsak a sertéslétszámot, hanem a sertéstartókat is „megtizedelte”. Míg 2000. szeptember elején 510 ezer sertéstartó volt hazánkban, addig 2004 szeptemberében már csak 292 ezer. Négy év alatt csaknem megfeleződött a sertéstartással aktívan foglalkozók száma, ezen időszak alatt 218 ezer sertéstartó–tenyésztő hagyott fel e tevékenységével! S nemcsak a kistermelők nagy hányadának „lett elege” a sertéstartásból, hanem a nagyobb állatlétszámú telepekkel rendelkező sertéstartó gazdasági szervezetek száma is fokozatosan „morzsolódik”. Így az ő számuk is több mint 100-zal csökkent 4 év alatt és mára már csak 600 körül van (szeptember 1-jén 611 volt).
Mindez bizonyítja – amit különben minden mezőgazdasági szakember tud –, hogy az állattenyésztésben a stabilitás (ár, költség, piac, támogatás stb.) hiánya leépülést, bizalmatlanságot eredményez. S hiába emelkedtek az Európai Unióhoz való csatlakozásunk óta a vágósertés felvásárlási árak, a bizalom az ágazat iránt nem állt helyre. Hogy jelent mindez meg a fórumon? Például úgy, hogy a jelenlévő – gyakorló – sertéstartók, -tenyésztők elmondták, bár az utóbbi hónapokban kismértékben növekedett a kereslet a vágósertés iránt és az árak is kedvezőbbek, de a kereslet minimális javulása esetén is azonnal megjelenik az import áru, ami rögtön letöri az árakat.
Többen felvetették, hogy a kialakulóban lévő magyar sertéspiacot nagymértékben rontja a tervszerûtlen, ellenőrizetlen import, amiről csak töredékes információk jutnak el a termelőkhöz. Felmerült, hogy a legutóbbi időkben Szlovákián keresztül osztrák sertések érkeznek Magyarországra, lényegesen olcsóbban, mint az előállítási ár. Tudomásuk szerint az osztrák sertéstartók jelentős környezetvédelmi támogatáshoz jutnak a sertéstrágya környezetkímélő hasznosítása, illetve a trágyakibocsátás csökkentése révén, s ezek a bevételek áttételesen lehetővé teszik a hízósertések áron aluli értékesítését. Így például a dunaszerdahelyi vágóhíd olcsón tud sertéshúst szállítani Magyarországra.
Ennél is nagyobb gondot jelent – a fórum résztvevői szerint – a holland import. Hollandiában a trágyakihelyezés csökkentése érdekében támogatják a hízóalapanyag kivitelét az országból. A kereskedők ezeket az „akciós” malacokat a hazai 500 Ft/kg-os árral szemben 400 Ft/kg-ért kínálják. Ezzel az árral – a hazai takarmányárak mellett – nem lehet versenyezni. További problémát okoz, hogy a holland import malacok minősége gyakran megdöbbentően rossz. A kiszőrösödött, hasmenéses, a zsúfolt tartás következtében összevert vagy rágott malacokat a kereskedők sokszor 350 Ft/kg-os áron kínálják. A termelők felvetették, hogy az állategészségügyi hatóságoknak kellene fellépniük az import leállítása érdekében. Meg nem erősített híresztelések szerint az import malacok a dizentéria mellett Aujeszky-féle betegségre és PRRS-re is pozitívak, de előfordul a falkákban cirkovírus és mikoplazma is. A malacokat a falvakban kamionról árulják az érdeklődőknek, megkerülve a hatályos előírásokat.
A kontrollálatlan import mellett a termelők a környezetvédelmi előírásokkal kapcsolatos visszaéléseket vetették fel. A hazai hatóságok gyakran irreális követeléseket állítanak a sertéstartók elé, újabb és újabb igényekkel állnak elő az eredetileg megkövetelt feltételek megvalósítását követően. Ha a faluban befolyásos embereket zavar az állattartás, addig zaklatják a termelőt, amíg kénytelen nem lesz felszámolni az állományát, vagy máshová költöztetni.
Az árrendszer, az importok és a környezetvédelmi előírásokkal történő visszaélések egyaránt felvetik az érdekvédelem kérdéseit. A termelők úgy látják, hogy a jelenlegi szervezeti keretek között a termelői érdekvédelem egyáltalán nem mûködik. Nem látják arányosnak a VHT által nyújtott szolgáltatásokat a befizetett tagdíj mértékével.
A hozzászólók a kormányzat segítségét várják a problémák megoldásában, ugyanakkor jól tudják, hogy közvetlen, jövedelempótló támogatások kifizetése az EU-szabályozás értelmében nem lehetséges.
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői egységesen úgy látták, hogy a nyolcvanas évek közepén jó pozícióban lévő sertéságazat az elmúlt mintegy tizenöt évben gyakorlatilag összeomlott. Annak ellenére, hogy az EU-csatlakozásunkat egy évtizeddel megelőzően is ismertek voltak a várható következmények. S mindezek ellenére az ágazat modernizálására, a rossz struktúra megváltoztatására nem történtek érdemi lépések. Elmaradt a mûszaki fejlesztés, így az üzemek nagy része elavult technológiával dolgozik. Nem sikerült javítani a termelés szerkezetén, túlságosan elaprózott az állomány és kevés a jól felkészült családi gazdaság. Nem kerültek kialakításra jól mûködő integrációk, amelyek a képzésen és a szaktanácsadáson túlmenően az értékesítés megszervezésében, az ellenőrzött viszonyok között egységesen előállított árualap létrehozásában is nélkülözhetetlenek lennének.
Mindezeket a hiányosságokat ezután kell(ene) bepótolni, azonban ehhez kevés a termelői kezdeményezés, az állam részéről pedig egyelőre nem mutatkozik túlságos eltökéltség a sertéságazat holtpontról való kimozdításában.
Egyértelmûen pozitív változás csupán a tenyészanyag-előállítás területén történt azáltal, hogy a korábban négy különböző szervezetben tevékenykedő hazai sertéstenyésztő szervezetek a Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületébe tömörültek. Az új szervezeti forma lehetőséget teremt a hatékonyabb munkára és – amennyiben az árutermelő gazdaságokat is sikerül bevonni ebbe a szervezetbe – lehetőség nyílik egy mûködőképes integráció kiépítésére.
A külföldi példák is az integráció építésének szükségességét támasztják alá. Dániában az egész ágazatot a termelők tulajdonában lévő szövetkezet integrálja a tenyésztéstől a hizlaláson át a vágással és feldolgozással bezárólag. Hasonlóan jól szervezett termelés folyik a többi skandináv országban is. Ugyanígy az osztrák és német szervezetek a tenyésztésen kívül a hizlalást és értékesítést is felvállalják tagjaik részére. Megszervezik a tenyészanyag-utánpótlást és a szaktanácsadást is. Ezek a szervezetek több évtizedes tapasztalatuk és kiváló szakembergárdájuk mellett megfelelő vagyonnal is rendelkeznek feladataik ellátásához, s a befizetések – és a néha burkolt támogatások rendszere – pedig biztosítják a mûködés anyagi hátterét. A rendszer mûködésének kulcsa, hogy jelentős előnyt biztosít a tagoknak, amivel a kívülállók nem versenyezhetnek, így a termelés egységes marad.
A kerekasztal-beszélgetés során felmerült a vágás utáni minősítés (EUROP) és az árképzés rendszerének kérdése is. Mindaddig, ameddig nem rendeződik a színhústartalom szerinti ár kérdése, és ameddig nem ez lesz az alapja a hasított féltestek árának, addig nem várható, hogy a nagy vágóértékû hízósertés-előállítás költségeire húzó hatást gyakoroljon a minősítés. Ez fokozottan jelentkezik a tenyészállat-előállítás területén, hiszen csak akkor lesz igény nagyobb színhústartalmat örökítő tenyészállatokra, ha a feldolgozók honorálják a számukra megfelelő színhústartalmú végtermék előállítását.
Elhangzott, hogy az Európai Unióban előírt árrendszer hiányát a 2004. évi európai uniós ellenőrzések hiányolták egyes most csatlakozott országok esetében. Tekintettel arra, hogy Magyarországon 2005-ben várható a vágósertés-minősítéssel és a hozzá kötődő árrendszerrel kapcsolatos ellenőrzés, fel kell hívni az államigazgatás figyelmét ennek a hiánynak a pótlására, ami egyben – reményeink szerint – húzó hatást gyakorolhat az egész ágazatra.
A sertéstartók részéről felmerült az a kérdés is, hogy vajon egyes támogatások – tudomásuk szerint az európai uniós elvekkel ellentétesen – köthetőek-e rendeletileg bizonyos szervezeti tagságokhoz? Azt kifogásolták a sertéstartók a beszélgetés során, hogy bizonyos támogatásokat a vonatkozó magyar rendeletek egyértelmûen VHT-tagsághoz kötnek.
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői ezt a szakmai fórumot is reménykedéssel zárták. Bár mindnyájan tudjuk, hogy az elkövetkező évek nagyon nehezek és küzdelmesek lesznek a magyar sertéshús-előállításban részt vevők számára, azonban az a meggyőződés is megfogalmazódott, hogy a szakmai munkájukat komolyan és felelősséggel végzők számára megvan a talpon maradás és a tisztes megélhetés lehetősége.
Dr. Baltay Mihály–Dr. Radnóczi László OMMI,
Dr. Csató László Kaposvári Egyetem
A Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar Sertéstenyésztési Tanszéke részéről 2005. évre javasolt szakközlemények tervezett témakörei (címei) a következők (a számozás nem jelent sorrendet):
1. A BLUP-módszer alkalmazásának szükségessége a hazai sertéstenyésztésben (Dr. Csató László–Dr. Nagy István)
2. A környezeti tényezők hatása a sertés teljesítményvizsgálati eredményekre (Dr. Nagy István–Dr. Csató László)
3. A hazai sertésfajták összehasonlító vizsgálata genetikai paraméterek alapján (Dr. Nagy István–Dr. Csató László)
4. Főbb tendenciák a magyarországi sertéstenyésztésben (2005 őszén) (Dr. Csató László–Dr. Nagy István)
5. Alternatív sertéstartási technológiák szerepe hazánkban
(Dr. Házas Zoltán)
6. A vágósertések minősítése és fejlesztésének fő irányai
(Dr. Kovách Gábor)
A cikk szerzője: Dr. Csató László
