Az alkalmazott módszer kiválasztásánál – a teljesség igénye nélkül – a következőket mindenképpen célszerû figyelembe venni:

-          Mekkora a rendelkezésre álló szárító kapacitása, ill. mekkora a bérszárítás költsége,

-          Milyen raktározási lehetőségek állnak fenn a szemes termények esetében (horizontális raktár, fémsiló kapacitása, stb.), ill. az erjesztett takarmányoknál (falközti siló, fóliahengerben történő raktározás lehetősége, stb.),

-          Az adott állatfajta és a takarmányozási rendszer szempontjából mely nedvességtartalom az optimális (pl. élettanilag nagyon jó választás lenne a sertések esetében a nagy nedvességtartalom mellett roppantással előkészített, erjesztett szemes kukorica, de technológiailag ez az eljárás csak a telepek egy részénél kivitelezhető – ellenben tehenészetek esetében az említett rendszer gond nélkül alkalmazható),

-          Szeretnénk-e kiküszöbölni korábbi betakarításon keresztül az állategészségügyi szempontból jelentős penészgombák és toxinjaik kártételét,

-          Sertés és baromfi esetében a rendszer mely pontján szeretnénk esetleg bevinni hozamfokozó tulajdonsággal rendelkező szerves savakat – a szemes termények tartósítása vagy erjesztése útján, ivóvízen keresztül, közvetlenül a főkeverőnél, vagy mindezek kombinációjával?

 Látható, hogy már az egyes alapkérdések is összetett problémát vetnek fel, és a gyakorlati döntéshozatal során megannyi más, üzemspecifikus tényezőt is figyelembe kell venni. Azoknál az üzemeknél, ahol a növénytermesztés alapvetően az állattenyésztési ágazatot szolgálja, viszonylag egyszerûbb a helyzet, de a legtöbb esetben értékesítési célra is termesztenek növényeket. Itt azt is érdemes figyelembe venni, hogy pl. azzal, hogy a takarmánycélú növényeket szárítás nélkül tároljuk, a növénytermesztő ágazat is jól járhat, hiszen nagyobb szárítási kapacitás marad a többi termény számára. Ugyanez érvényes hiányzó raktárkapacitás esetére is: amennyiben a nagyobb hozam tárolási problémákat vetne fel, akkor érdemes elgondolkozni azon, hogy a takarmányozási célú növények raktározására más alternatívák is szóba jöhetnek (pl. nedves állapotban, fóliahengerben történő tárolás), s így – részben vagy teljesen – „meg lehet úszni” a közraktározási költségeket.

A szemes kukorica anaerob erjesztéssel történő tartósítása alapvetően akkor ajánlott, amikor a termény nedvességtartalma 23-28 %-nál magasabb. Az egész szemeket is lehet erjeszteni, de élettani és gazdasági szempontból is előnyös, ha a takarmányt már ekkor előkészítjük közvetlen feletetésre, pl. roppantással.

 A termények aerob módon történő tartósítása akkor célszerû, ha a szemek víztartalma 23-28% alatti. Bár magasabb nedvességû szemek is tartósíthatók megfelelő készítményeinkkel, de a magasabb dózis miatt ebben az esetben az erjesztés már gazdaságosabb (lásd 1. ábra). Természetesen ez a módszer is ötvözhető előkészítéssel.

1. ábra: Az egyes tartósítási-előkészítési változatok költségeinek alakulása a nedvességtartalom függvényében (általános).

Megjegyzés: Az a nedvességtartalom, amelytől kezdve érdemes módszert váltani, több tényező függvénye (pl. hatóanyagok ára, technológia költsége, növényfajta, állatfaj, stb.)

Javasolt hatóanyagok, adagolási technológia

Erjesztés útján történő tartósításkor egyrészt fontos, hogy megfelelő irányban, gyorsan menjen végbe az erjedés, másrészt biztosítani kell a megfelelő aerob stabilitást és ki kell küszöbölni a káros utóerjedési folyamatokat. Az erjedés elősegítése – pH-csökkentő és szelektív mikrobagátló hatása miatt –  pl. hangyasavval oldható meg, a védelem biztosításához pedig a propionsav, szorbinsav, illetve a benzoesav felel meg leginkább. A szemek konzerválásához jelenlegi ismereteink szerint a propionsav hatóanyag a legcélravezetőbb.

A szerek kijuttatásakor – akár önálló, akár roppantással egybekötött kezelésről van szó – ügyelni kell arra, hogy a hatóanyagok megfelelő koncentrációban és egyenletesen kerüljenek a terményre.