A vágómarha iránti piaci követelmények időről időre változhatnak, igény lehet a fiatal, intenzíven hizlalt, kis súlyú vágómarhára, ugyanúgy mint a nagy súlyú, sok soványhúst adó vagy a nagy súlyú kihízott, márványozott húsú végtermékre egyaránt. Az eltérő vágottáru iránti követelmény eltérő hizlalási gyakorlatot igényel. Ám más szempontok irányítják a takarmányozást, ha hízóalapanyag előállítása a cél, amikor is az eladó (az előállító) és a vevő (a továbbhizlaló) érdekei - a takarmányozással szemben – eltérőek lehetnek.

Európában és hazánkban is a marhahizlalásra az intenzív vagy félintenzív hizlalás a jellemző, a nagy súlyú, de jó minőségû vágottárut szolgáltató marhák iránt nagyobb a kereslet. Az európai piac kevésbé zsíros vágottárut igényel, mint pl. a hagyományos amerikai. Az európai és a hazai gyakorlatra jellemző, hogy a vágósúlyt a növendék bikák két éves kor előtt, általában 16-20 hónapos kor körül érik el.

1)      A súlygyarapodást és a táplálóanyag – szükségletet befolyásoló tényezők

Kifejlett kori élősúly. Az adott korban elérhető súlygyarapodást a kifejlett kori élősúly befolyásolja. Ennek elérésekor megszûnik a szövetekbe a fehérjebeépítés, a további súlynövekedést, a gyarapodás a zsír mennyiségének növekedését jelenti. A később érő, nagyobb kifejlett kori élősúlyú növendék marháknál a fehérjebeépítés tovább tart, mint a kisebb rámájú fajtáknál, ezért azonos korban, azonos takarmányozásnál súlygyarapodásuk nagyobb. A súlygyarapodás növelésére irányuló szelekció például a élősúly növekedésével járt együtt (Szabó, 1994). Jóllehet a kifejlett kori élősúly genetikailag determinált, bizonyos takarmányozási tényezők csökkenthetik (OWENS és MTSAI 1995). A választás utáni, túl intenzív takarmányozás (abrakos hizlalás), különösen a korán érő típusoknál, vagy súlyos fehérjehiány kisebb kifejlett kori élősúlyt eredményez, mint a genetikailag meghatározott maximum. Ennek következményeként a hizlalás későbbi időszakában az ilyen állományoknál kisebb súlygyarapodásra és zsírosabb vágottárura számíthatunk.

Ivar, fajta. Az ivar és fajta szerinti eltérések a súlygyarapodás összetételével vannak összefüggésben, amelyeket az energiaszükségletről szóló részben részletesen bemutattunk. Azonos takarmányadag etetésekor a bikák súlygyarapodása nagyobb a tinókénál és a tinóké nagyobb az üszőknél. Azokban az országokban, ahol tinót hizlalnak, általános a hormonkészítmények használata (pl. USA), amelyek 8-12%-kal növelik a súlygyarapodást (Nrc, 1976). Hazánkban ahol a hormonok felhasználása tilos, a tinóhizlalás a bikák hizlalásával szemben nem indokolt.

Azonos takarmányozásnál a fajták súlygyarapodását alapvetően meghatározza a beépített szövetek energiatartalma. A nagyobb kifejlett kori élőtömegû, nagy rámájú fajták súlygyarapodása általában nagyobb, mint a közepes rámájú típusoké. Típuson belül is jelentős eltérés lehet a fajták között.

Hizlalási végsúly. A hizlalási végsúly és az elérhető súlygyarapodás nem független egymástól. A nagy rámájú típusba tartozó növendék bikák a súlygyarapodás maximumát 300-400 kg élősúly között érik el- üszőknél és a kis rámájú típusba tartozó bikáknál ez kisebb élősúlynál jelentkezik-, majd a súlygyarapodás lineárisan csökken. Adott genotípuson belül minél nagyobb az értékesítési súly, annál kisebb a potenciálisan elérhető, átlagos súlygyarapodás.

Kompenzációs növekedés. A növendék marhák teljesítménye és takarmányhasznosítása nem független a korábbi takarmányozási szinttől. Minden olyan időszak után, amelynek során az állatok genetikai képességük alapján várhatónövekedési erélyükhöz képest alacsonyabb szintû táplálóanyag-ellátásban részesültek, a táplálóanyag ellátási színvonal növelésekor kompenzációs növekedés lép fel.

A kompenzációs növekedés jellemzői, hogy a szûkös ellátáskor a növendék marhák súlygyarapodása és takarmányfelvétele nagyobb, mint folyamatosan takarmányozott társaiké és a táplálóanyagok hasznosulása kedvezőbb. A kompenzációs növekedés után a növendék marhák testösszetétele hasonló a folyamatosan takarmányozott marhákéhoz, annak ellenére, hogy a növekedési időszak kezdetén energiatartalékaik kisebbek voltak. A kompenzációs növekedés alatt tehát az energiahasznosulás hatékonysága kedvezőbb. A visszatartott növekedés oka a fehérje vagy az energiahiány egyaránt lehet, tehát az energia- és fehérjeellátás javításának hatására egyaránt kompenzációs növekedés léphet fel. Azoknak a kísérleteknek az eredményei, amelyekben a kompenzációs növekedés hatását a teljes időszakban (visszatartott + kompenzációs) vizsgálták, azt mutatták, hogy a teljes időszakra vetítve a teljesítmény és takarmányhasznosítás kedvezőtlenebb, mint folyamatos ellátásnál. A kompenzációs növekedés kihasználása elsősorban tehát gazdaságossági előnyöket rejthet magában, ha a visszatartott növekedési szakaszban a növendékmarhák takarmányozása nagyon olcsón megoldható. Ilyen megoldásokat kínál a választást követően a legelőre hajtás, néhány hónapig olcsó legelőn tartás, majd viszonylag intenzív hizlalási szakasz. A tenyésztésre alkalmatlan vagy felesleges üszők a tenyészállományhoz hasonlóan legelőn tarthatók, majd a legeltetés után intenzíven hizlalhatók stb.

A módszer akkor gazdaságos, ha az ún. visszatartott időszak takarmányozásának és az azt követő hatékonyabb takarmányhasznosítást biztosító kompenzációs időszaknak együttes költsége kevesebb, mintha az állományt választás után azonnal hízóba állítanánk. A kutatások szerint a visszatartott időszakban nem ajánlatos létfenntartó szint alatti táplálóanyag ellátást nyújtani, legalább csekély gyarapodást el kell érni.

Vérmérséklet, temperamentum. Amikor az azonos körülmények között tartott és takarmányozott növendékmarhákat vérmérsékletük szerint kategóriába soroltak (1-3-ig terjedő pontszámmal) azt tapasztalták, hogy a nyugodtabb marhák nagyobb súlygyarapodást értek el. Az 1 (nyugodt) kategóriájú növendék marhák esetén napi 1,38 kg, a 2., illetve 3. kategóriába sorolt élénkebb vérmérsékletû állatoknál 1,29 , illetve 1,19kg súlygyarapodás tapasztaltak (Voisinet és Mtsai 1997). A nyugodtabb vérmérsékletû marhák ugyanakkor könnyebben kezelhetők (az istállóban és kezelő berendezésekben kisebb kárt tesznek és az állatvédelmi szempontok is jobban érvényesíthetők, a szükséges kezelések, mérlegelések nem jelentenek sresszt, törést számukra, ezért a hizlalás szempontjából a nyugodtabb állatok feltétlenül előnyt jelentenek.

Hizlalási módszerek. A növendék marhák kizárólag tömegtakarmánnyal és nagyon csekély mennyiségû strukturális szálas- vagy tömegtakarmány kiegészítés mellett abrakkal is hizlalhatók. A tömeg takarmány: abrak aránya (szárazanyagban) mintegy 90:10 és 10:90 között változhat. A takarmányozás intenzitásának mértéket a tömeg takarmányok, illetve az abrakok arányai és a piaci igények (vágósúly, hízottság foka stb.) egyaránt befolyásolják. A hízlalási módszer megválasztásában a gazdaságossági szempontok az elsőrendû fontosságúak. A következőkben azok a takarmányozási tényezőket mutatja be, amelyek a hizlalási technológiák kialakítása szempontjából fontosak lehetnek, illetve befolyásolják az elérhető teljesítményt és a hízlalás gazdaságosságát.

2)      Takarmányozási tényezők

A tömegtakarmányra és a tömegtakarmány +abrakra alapozott hizlalás összehasonlítása. Azokban a kísérletekben, amelyeket külföldön és hazánkban jó minőségû tömegtakarmánnyal és a tömegtakarmány abrakkal való kiegészítésével folytatták, változatos hizlalási eredményeket értek el.

A tömegtakarmányra és a tömegtakarmány + abrakra alapozott hizlalás összehasonlítása

Fajta:A=angus, He=hereford, Mt=magyar tarka, Ch=charolais, Hf=holstein-fríz, Fl=fekete tarka lapály

A tömegtakarmánnyal hizlalt állatoknál feltûntetett abrakmennyiség a kiegészítőket (fehérje+ásványi+vitamin) foglalta magába. A tömegtakarmányok abrakkal való kiegészítése minden esetben javítja a súlygyarapodást.

Az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézetben kiterjedt vizsgálatok folytak a kukoricaszilázs+abrakra alapozott hizlalási kísérletek keretében, több fajtával, eltérő végsúlyra, több éven keresztül. Ezeknek a kísérleteknek az eredményei az alábbiakban foglalhatók össze:

Kukoricára és kukoricaszilázsra alapozott hizlalás területi hatékonyságának összehasonlítása (Stneberg és mtsai,1974)

A hizlalás során a tömegtakarmányok abrakkal való kiegészítésének hatékonyságát befolyásolja a hizlalási végsúlyt, a tömegtakarmány és abrak áraránya, a hozamok aránya, és nagymértékben függ a rendelkezésre álló tömegtakarmánytól és annak minőségétől.

A növendék marhák hizlalásában azok a tömegtakarmányok kedvezőek, amelyek energiakoncentrációja nagy. Azok a kísérletek, amelyekben különböző tömegtakarmányokat hasonlítottak össze, egyértelmûen a kukoricaszilázs és a répaszelet fölényét bizonyították a hizlalásban a többi takarmánnyal szemben. A különböző tömegtakarmányokkal elért hizlalási eredményeket külföldi és hazai vizsgálatok alapján a következő táblázat mutatja be. A kukoricaszilázsnál nem közömbös a betakarítás ideje. Olaszországban (Giardini és mtsai 1976) folytatott kísérletekben korai, közepes és későn, 23,9;28,2 és 36,9% szárazanyag-tartalommal betakarított kukoricaszilázsokat hasonlítottak össze a hizlalásban, abrakkiegészítés nélkül. A korán, középidőben és későn betakarított szilázsokat 985, 1027 és 1078g súlygyarapodást értek el naponta. A legkisebb takarmányozási költséget és a legnagyobb jövedelmet a 36,9% szárazanyag- tartalmú szilázs adta. Az 1 ha-ra jutó élősúlytermelés az előző sorrendben 2,2 2,3 és 2,6 t volt. A viaszérés végén, fiziológiai érésben betakarított kukoricaszilázs előnye a korábbi betakarításhoz hasonlítva, mind a súlygyarapodás, mind a területi hatékonyság szempontjából vitathatatlan.

A tömegtakarmányok közül, nagy energikoncentrációja miatt a répaszelet különösen alkalmas hizlalásra. A répaszelet mellett, ha az egyedüli tömegtakarmányként kerül etetésre, csekély mennyiségû szénát vagy szalmát vagy egyéb száraz szálastakarmányt kell etetni, aminek mennyisége nem több 1 kg-nál. Répaszeletre alapozott hizlalásnál a növendék marhák takarmányfelvétele kisebb az átlagosnál, a szelet nagy nedvességtartalma miatt.

Hazai adottságaink között a legjobb, nagy mennyiségben rendelkezésre álló hizlaló takarmány a silókukorica-szilázs és a répaszelet. A répaszelet frissen vagy silózva egyaránt jól felhasználható. Ez nem jelenti azt, hogy más tömegtakarmányokat nem lehet sikeresen felhasználni, de kisebb táplálóértékû takarmányok esetén (cirok, cirkos kukoricaszilázs, árpaszilázs stb.) ugyanolyan teljesítmény eléréséhez több abrakot kell felhasználni.

Abrakfélék felhasználása a hizlalásban. Az abraketetés módja. A hizlalás során az állatok energia- és fehérjeszükséglete nem azonos mértékben változik. Az energiaszükséglet folyamatosan az állatok súlyával és korával nő, a fehérjeszükséglet magas szintről indul, majd gyakorlatilag stagnál. A takarmányfelvétel növekedésével a növendékmarhák a tömegtakarmányból is egyre nagyobb mértékben képes fehérjeszükségletük fedezésére. Mindezek alapján az energia- és fehérjehordozó abrakokat célszerû különválasztani. A fehérje kiegészítő abrakba keverhető az ásványi- és vitaminkiegészítés, hozamfokozók stb. A fehérjekiegészítők mennyisége a hizlalás során csökkenthetők.

Az energiában gazdag abrakok felhasználásakor irányadó lehet, hogy átlagos minőségû kukoricaszilázs ad libitum etetésekor 1000g körüli napi súlygyarapodás abrak nélkül, csak fehérjekiegészítéssel is elérhető. Jó tartási feltételek mellett és kiváló minőségû takarmányokkal ennél jobb eredmények is elérhetők. Az 1200-1300g és e feletti súlygyarapodás energiaigényének fedezéséhez abrakkiegészítésre van szükség. Az abrakkiegészítés hatékonysága javítható, ha a hizlalás első időszakában csak tömegtakarmányt etetünk és abrakot csak a hizlalás második felében adunk.

A hizlalásvégi abrakkiegészítés hatását a folyamatos abraketetéshez és a végig tömegtakarmánnyal folytatott hizlaláshoz hasonlítva az alábbi táblázat foglalja össze. A hizlalás második felében adott abrakkiegészítés a teljesítményt tekintve csaknem ugyanolyan hatékony, mint a folyamatos ellátás, mivel a hizlalás második időszakában a teljesítmény jelentősen nő és meghaladja a folyamatosan abrakkal etetett hízómarhák teljesítményét. Ez kompenzációs növekedés hatásának tudható be. Ezzel a módszerrel, hogy a hizlalás elején csak tömegtakarmányt a hizlalás második időszakában vagy utolsó harmadában tömegtakarmányt + abrakot etetünk, jelentős mennyiségû abrakot takaríthatunk meg.

A folyamatosabrakkiegészítés, a hizlalás végig abrakkiegészítés és a tömegtakarmányos hizlalás összehasonlítása. (Fajta: 75% magyar tarka, 25% hereford vér) (Várhegyiné és mtsai, 1986)

Olyan körülmények között, ahol a kedvezőtlen tartási feltételek és/vagy a tömegtakarmány minősége miatt a tömegtakarmánnyal elérhető teljesítmény alacsony, ott a gazdasági abrakkiegészítésre a hizlalás nagy részében folyamatosan szükség lehet. Ez esetben az energiában gazdag abrakot a hizlalás során folyamatosan növekvő mennyiségben célszerû etetni. Energiában gazdag abraknak a kukorica vagy a csőzúzalék kitûnően megfelel.

A cikk szerzője: Dr. Szabó Ferenc