A folyamat ezen gépek tömegteljesítményének növelésére az aprítás, illetve a zúzás minőségének javítására, valamint a fajlagos hajtóanyag-felhasználás csökkentésére irányul. Az említett nagyobb tömegteljesítmények a gépek anyagáteresztő felülete és aprítószerkezete geometriai méretnövelésével, valamint az anyagáramlás feltételeinek javításával érhetők el. A szecskázón belüli anyagáramlást az 1. ábra szemlélteti.

Ugyanakkor fontos felhívni a figyelmet a gép teljesítményének megfelelő munkaszélességû soros-, illetve sorfüggetlen adapterek alkalmazására is. (2. ábra)

A szecskázás során az aprítás és zúzás minősége meghatározza a betárolt és tartósított takarmány beltartalmi jellemzőit és a hasznosulás mértékét. Éppen ezért az álló-és szecskázókések egyre jobb, valamint kopásállóbb anyagból készülnek. Elhelyezésüknél és felszerelésüknél az optimális vágási feltételek biztosítására törekszünk. Az etetőszerkezet mechanikus hajtása esetén a szükséges szecskahosszúság 3-4 mm-es lépcsőkben, hidrosztatikus hajtásnál pedig 3-20 mm között, folyamatosan változtatható, illetve állítható be. A zúzás hatékonyságának fokozására ma már szinte valamennyi magajáró szecskázógép rendelkezik a vezetőülésből mûködtethető, állítható távolsággal dolgozó, recézett és eltérő kerületi sebességgel forgó zúzóhengerekkel. Ezek 4-6 mm- es optimális távolságának köszönhetően az alacsonyabb, 60-65 % nedvességtartalommal betakarított silókukoricában az épen maradt szemek aránya, 5 % alatt marad. Így a hagyományos szecskázáshoz képest, a zúzóhengerek alkalmazásával értékesebb beltartalmi tulajdonságokkal rendelkező kukoricaszilázs készíthető úgy, hogy nem csökken a szecskázás tömegteljesítménye és a fajlagos hajtóanyag-felhasználás sem módosul lényegesen.

A szecskázógépek anyagáteresztő- és aprítószerkezetének geometriai növelése, vagyis a tömegteljesítmény növekedése önmagában is fajlagos hajtóanyag-felhasználás csökkenést eredményez. A korszerû elektronikus vezérlésû, hagyományos tüzelőanyag-befecskendező szivattyúval, vagy a magas-nyomású tüzelőanyag-ellátó rendszerrel és hengerenkénti befecskendező-szivattyúval egybeépített porlasztóval szerelt motorok esetében, az órás fogyasztás is csökkenthető. Az ilyen, teljesítménytartalékkal rendelkező motorok alkalmazása pedig, az üzemelés biztonságát növeli. Az újabb fejlesztésû magajáró szecskázógépek fontosabb mûszaki adatait az 1. táblázat tartalmazza.

Mindezek az előnyök azonban csak a silózási mûveletek gondos megszervezésével használhatók ki. A silókukorica betakarítása, illetve a kukoricaszilázs készítése zárt körfolyamatban történik, ahol a szecskázás, a szállítás és a tömörítés munkafolyamatainak teljesítményét össze kell hangolni.

A körfolyamat akkor mûködik zavartalanul, ha az alábbi egyenlőtlenség feloldható.

Az újabb fejlesztésû magajáró szecskázógép-család fontosabb mûszaki adatai

1. táblázat

Míg a betakarítási teljesítményt a szecskázógép áteresztőképessége, a betakarított silókukorica hozama határozza meg, addig a szállítási teljesítményt a szállítóeszközök teherbírása, a gépcsoporttal elérhető sebességek, valamint az út- és terepviszonyok befolyásolják. A silótöltési teljesítményt pedig a kiszolgáló és egyengető, illetve tömörítőgépek kapacitása határolja be. Ennek megfelelően a silókészítés munkafolyamatai mûszaki színvonalát is azonos szintre kell hozni.

Az erjesztésnek a jelenlegi mezőgazdasági gyakorlatban ismert tartósítási eljárások között továbbra is meghatározó szerepe van. Előnyét a kis költség-, energia- és élőmunka-felhasználás jelenti, mely némileg ellensúlyozza a folyamat veszteségeit. Ezen veszteségek viszont az állattartó telepek takarmányigényéhez optimálisan igazodó tárolási módok kiválasztásával, illetve az előírások pontos betartásával, elfogadható szinten tarthatók. Az erjesztés alatt olyan viszonyok kialakítása a cél, amelyek révén kedvező életteret állítunk elő a folyamatot elősegítő mikroorganizmusoknak és egyben megóvjuk a takarmányokat a természeti tényezők káros behatásaitól. Ezért elsődleges cél az optimális kialakításon túl a kiszolgáló mûveleteknek, valamint a betárolás, a tömörítés és a lezárás munkafolyamatainak, a takarmányféleségek különböző fizikai és beltartalmi, illetve erjedésbiológiai jellemzőihez történő igazítása.

A tárolólétesítmények, mint állandó konstrukciók két fő csoportját, a horizontális (falközi) és a vertikális (torony) silók alkotják. Telepítésük alkalmával az állattartó telepek igényeihez igazodó befogadóképességre, a be- és kitárolás teljes gépesítettségére, az alacsony beruházási- és mûveleti költség-, illetve élőmunka-felhasználásra, a kiszolgáló oldali tökéletes összhangra, a minimális energiafelhasználásra, illetve tartósítási és tárolási veszteségekre, valamint az elfogadható környezetterhelésre kell koncentrálnunk.

Ma a kis- és a családi gazdaságok újbóli megjelenésével az erjesztésre kerülő takarmányok bizonyos hányada ismét a horizontális silók egyik fajtájába, az ún. ideiglenes tárolókba (kazal-, halom-, ároksiló) kerülhet. Ezek közös jellemzője, hogy a bennük kialakuló táplálóanyag-veszteség nagy, a végtermék minősége gyenge, de a bárhol megvalósítható konstrukció építési költsége minimális, így rugalmasan alkalmazkodhatnak az adott gazdaságok követelményeihez.

A falközi silók olyan tartós falakkal körülhatárolt építmények, melyekben lényegesen kisebb táplálóanyag-veszteséggel lehet jó minőségû és stabil erjesztett takarmányt előállítani. Kiválasztásuk és tervezésük az oldalfal-magasság, kitermelőmarók mûködési magasságához, illetve a szélesség a szállítójármûvek manőverezéséhez történő igazításával, a hosszúság az összes tárolandó anyag, cellákra osztott mennyiségével, a „zártság” a gazdaság igényeinek és mûszaki hátterének megfelelő kialakításával, valamint a felhasználás ütemhez igazodó, teljes keresztmetszetre vonatkozó kitermeléssel, mint alapvető szempontok figyelembevételével történik.

A gyakorlat a három oldalról zárt betonsilók elterjedését segítette elő, melyek előnyei a könnyû csapadékvíz–elvezetésben, a kisebb szállítójármû-igénybevételben, a gyors szállítójármû-ürítésben, a minimálisan szennyezett anyaghalmazban, a csökkenő táplálóanyag-veszteségekben, a töltés közben megkezdhető silólezárásban és az alacsony fajlagos beruházásban foglalhatók össze. A ma még meghatározó mértékû tárolási hányadot képviselő konstrukciók feltöltésének ütemét a geometriai méretek és a gépi technológia függvényében kialakult, minimális töltési felület határozza meg. Eszerint a halmazmagasság növekedését napi egy-másfél méterben számítva, a silótér megfelelő tömegû és talpnyomású traktorokra alapozott töltését és azt követő lezárását, négy-öt nap alatt be kell fejezni (5. ábra).

A szilázs- és szenázshalmazok, más növényekkel való tömörödését összehasonlítva megállapítható, hogy a fermentáció alatt a halmazszerkezetben jelentős változás nem történik, így a szükséges térfogattömeget a betárolás alkalmával kell létrehoznunk. A korszerû járvaszecskázóknál beállítható szecskahossz-tartomány a tökéletes tömörítéshez szükséges d50 < 20 mm- es értéket biztosítja.

A tartósított takarmányok minőségére döntően kihat a kitermelés mûvelete is. Ahogy az előzőekben említettük, a létesítmény kiválasztásakor, illetve tervezésekor figyelembe kell venni az anyagféleségektől, konstrukciótól, kitárolási rendszerektől függő azon optimális kitermelési felületet, melyet a rétegvastagsággal definiálhatunk.

A mezőgazdasági üzemek különböző típusú tárolólétesítményei közül a magasabb színvonalat képviselő toronytárolók biztosítják a kedvezőbb erjedésbiológiai feltételeket. A nagyobb beruházási költségigényû egyedek a 20-30 %- kal magasabb térfogattömegeknek, a 0,05-0,1 m2m-3 fajlagos szabad felületnek, a környezettel szembeni hatásosabb védelemnek és az utóerjedés minimális valószínûségének köszönhetően, érezhetően kisebb veszteségekkel rendelkeznek. A teljesen (fém) és részlegesen (beton) légzáró tárolótornyokat dobóventilátorra alapozott felső betárolásuk mellett, alsó és felső kitárolási rendszerûekre oszthatjuk fel. A megterhelő beruházási költségeknek és a kitermelési mûvelet konstrukciós hiányosságainak köszönhetően a ma már minimális számban alkalmazott 6,7-9,0 m átmérőjû létesítmények kiválasztását a napi kitárolt mennyiségek és az ezzel szoros összefüggésben álló, 15-20 cm– ben megadható rétegvastagságok határozzák meg. A teljesen gépesíthető anyagmozgatással rendelkező, bizonyos esetekben tökéletesen légzáró, 600-1000 m3 befogadóképességû tornyok, a horizontális létesítményekkel szembeni tökéletesebb erjedési viszonyoknak, valamint a telepek 80-100 th-1 be- és 30-40 th-1 kitárolási teljesítményének köszönhetően, azokhoz képest több mint 50 %- kal kisebb élőmunka-felhasználás mellett, 10-15 %- kal kisebb energia- és tárolási veszteségekkel rendelkeznek.

A szálas- és tömegtakarmányok jelenleg legkorszerûbb és emellett igen kedvező fajlagos költség- és energiafelhasználással rendelkező berendezései, a silófólia-töltő présberendezések (6. ábra). A technológia lelke egy speciális töltőgép, mely a különböző anyagféleségeket vagy fésûs, vagy csigás rendszerû préselési módszerrel juttatja a fóliatömlőkbe. A minőségi állati végtermékeket és a minőségi takarmányokat megcélzó eljárás a hagyományos falközi rendszerû silózási technológiákat nemcsak az elavult silóterek rekonstrukciója esetében fogja fokozatosan kiváltani, hanem utolérhetetlen előnyeinek köszönhetően (pl. a konzervatív veszteségforrások jelentős csökkentése, a tárolt takarmányok lényegesen jobb beltartalmi és tápanyag-hasznosulási mutatói, praktikus kivitelezhetőség és alkalmazhatóság) az új beruházások esetében is komoly konkurensként fog jelentkezni.

Ábrajegyzék:

1. ábra: Az anyagáram útja a nagyteljesítményû magajáró szecskázókban

2. ábra: Nagy munkaszélességû soros- és sorfüggetlen silókukorica-adapterrel felszerelt magajáró szecskázó

3. ábra: A magajáró szecskázók teljesítményét csak nagy-hozamú állomány betakarításában lehet kihasználni

4. ábra: A betakarítási és szállítási teljesítmények összehangolása megfelelő szállításszervezésen múlik

5. ábra: Hagyományos rendszerben betárolt, három oldalról zárt falközi siló

6. ábra: Vízszintes tengelyû és fésûs rendszerû silófólia-töltő présberendezés

A cikk szerzője: Dr. Kelemen Zsolt – Dr. Bellus Zoltán