A tőkeállomány egy része a példaszerûen kezelt szőlőkben is elpusztul. Átlagosan 1,5 %-os évenkénti tőkeelhalással számolhatunk, jóllehet a kedvezőtlen adottságú területeken az ültetvény 10. évében a tőkék 20 - 30 %-a is hiányozhat. A tőkehiány miatti terméskiesést sokan a meglevő tőkék nagyobb terhelésével próbálják pótolni. A karok meghosszabbítása, illetve a fokozott terhelés azonban csak növeli a tőkepusztulás mértékét. A kifejezetten nagy terhelésû tőkék a jelentős igénybevétel miatt előbb-utóbb legyengülnek, végül "megadják magukat".

            Hagyományos tőkeformáknál (pl. bakmûvelésnél) csekélyebb a tőkék kiesésének aránya. Ez többek közt azzal is magyarázható, hogy kisebb a tőkék egyedi igénybevétele, s a szomszéd tőkék fokozott megterhelése ésszerûen nem kivitelezhető.

A tőkepusztulás okai

·      Telepítési anyag. A telepítési anyag csökkent biológiai értéke (alany és nemes közötti nem megfelelő affinitás, oltási hibák, a szaporító telepről származó fertőzések) már az ültetvény első éveiben tőkehiányt okozhatnak.

·      Talajtani tényezők. Kis méretû, hagyományos tőkék elélhetnek száraz homokon, köves, sekély termőrétegû talajokon is. Nagyobb tőkeformák azonban ilyen adottságú területeken hosszú távon nem tarthatók fenn. Mély fekvésû, vízállásos területek szőlői  hamar elhalnak.

·      Toxikus anyagok. Sokszor a nem megfelelően alkalmazott növényvédő- és gyomirtó szerek, trágyák vezetnek tőkepusztuláshoz, kedvezőtlenül hathatnak például a klorid tartalmú mûtrágyák.

·      Elemi károk. A - 18 - 25 ºC-os téli fagyok, a jégesők, az aszályos időszakok által okozott pusztítás egyes évjáratokban jelentős veszteségeket okozhat.

·      Károsítók. Hazánkban kiemelt jelentőségû a legno riccio, a faszöveti barázdáltság vírusa, az Agrobacterium tumefaciens, a baktériumos gyökérgolyva, a gombás betegségek közül pedig az Eutypa armeniaca, az eutipás rák, a Phomopsis viticola, a feketefoltosság és a Stereum hirsutum, a tőkék sztereumos elhalása. A nagy sebfelülettel járó metszésmódok elősegítik fertőzésüket. Fiatal ültetvényben nagy károsítást okozhatnak a különböző cserebogár pajorok. Nem immunis talajon komoly gondot jelenthet . saját gyökerû V. vinifera ültetvényekben - a filoxéra (Phylloxera vastatrix, Dactylosphera vitifolii, Phylloxera vitifolii).

·      Mechanikai sérülések. A kézi, de főként a gépi munka során olyan sérülések következhetnek be, melyek akár a tőke kipusztulását is okozhatják. Fokozott veszélynek vannak kitéve a gépi fordulókhoz közel eső tőkék, de csúszós talajon a sorokban bárhol bekövetkezhet károsodás. A szûkre méretezett sorközökben nagyobb ennek a kockázata.

·      A támaszrendszer. A hibásan tervezett és megépített támasz szintén tőkepusztulást idézhet elő. A támrendszer végzetes hatása természetesen nem közvetlen. A kidőlt, megroggyant törzsû tőkéket azonban könnyen kivághatják a mûvelő eszközök.

·      Fajtasajátosságok. Tőkehiányok leggyakrabban a gyenge növekedésû, túltermésre hajlamos, fagyérzékeny fajták körében figyelhetők meg. Nagy a kiesési aránya többek közt a Pannónia kincse, a Rizlingszilváni (Müller Thurgau) a Zöld veltelini, a Cegléd szépe, az Irsai Olivér és az Arany sárfehér tőkéinek. Velük ellentétben a nagyobb "vegetációs stabilitású" fajták (pl. Leányka, Rajnai rizling, Cabernet franc, Chardonnay, Tramini, Sauvignon, Szürkebarát, Olaszrizling) ültetvényeiben ritkábban lelhetünk tőkehiányra.

·      A tőkék túlterhelése. A szomszéd tőke hiánya, nem megfelelő szakértelem, vagy a túlzott nyereségvágy miatt gyakori a tőkék túlterhelése. Ezek a növények érzékenyebben a stresszhatásokra, hamar legyengülnek, s elhalnak. Az aránytalanul nagy termés kinevelésére kényszerített tőkéknek jelentős, az átlagot meghaladó méretû lombozatra volna szükségük. Hajtásaik erős csonkázásával csak pusztulásuk folyamatát siettetjük.

 A megelőzés módjai

            Az ültetvény jó beállottságát legegyszerûbben a tőkeelhalás megelőzésével őrizhetjük meg. A pótlás kivitelezése termő ültetvényekben amúgy is számos technikai nehézségbe ütközik, ráadásul a szomszédos tőkék beárnyékoló lombozata és kiterjedt gyökérrendszere akadályozza a pótlások növekedését, fejlődését.

            Elemi károk, illetve kórtani jellegû, vészszerû tőkepusztulások megelőzése nem megoldott. A telepítés gondos kivitelezésével, a technológiai fegyelem betartásával azonban számos hiányt előidéző ok kiküszöbölhető. A tőkehiányok megelőzése érdekében igyekszem néhány tanáccsal szolgálni:

1.    Csak kifogástalan, nagy biológiai értékû, egészséges ültetési anyagot használjunk fel. Válasszunk a legelőnyösebbnek ígérkező alany-nemes kombinációt.

2.    Telepítés előtt végezzük el a szükséges vízrendezést. Indokolt esetben alkalmazzunk talajfertőtlenítést.

3.    Törekedjünk a növényvédő-, gyomirtó szerek és mûtrágyák előírásszerû használatára.

4.    A fiatal tőkék törzsét, illetve karját egyenesen, görbülésmentesen, lehetőleg egy menetben neveljük ki. Ne ragaszkodjunk a nagy sebzésekkel járó metszésmódokhoz. A nagyobb metszési sebeket ajánlatos valamilyen sebkezelő anyaggal kezelni. A károsodott, beteg törzset, kart az egészséges részig vágjuk vissza.

5.    A gépi munkák során kerüljük a felesleges sebzéseket.

6.    A támrendszer kellőképpen szilárd, tartós legyen; gondoskodjuk rendszeres karbantartásáról.

7.    A különböző szőlőfajtákat az igényeiknek megfelelő területre telepítsük.

8.    A tőkék rügyterhelését az egyedi tőkekondíció figyelembe vételével határozzuk meg, s csonkázáskor hagyjuk meg a hajtásonként szükséges levélszámot.

Ezek a javaslatok akkor érvényesülnek, ha egyúttal nem feledkezünk meg az ültetvény vagyonvédelméről. A tőkehiányok megelőzésének sikere ezen túl attól is függ, hogy a munkát végzők mennyire érdekeltek a termesztés eredményességében.  

Ábrák

A tőkehiány miatti terméskiesést sokan a meglevő tőkék nagyobb terhelésével próbálják pótolni.

A cikk szerzője: Dr. Zanathy Gábor