Az ásványianyag szükségletet alapvetően a tehén élőtömege, tejtermelése, szaporodásbiológiai állapota (vemhessége) szabja meg. A termelő állat ásványianyag szükséglete a takarmány szárazanyagában megadva: 3,7-6 g/kg Ca, 2,6-4 g/kg P, 1,6-2,5 g/kg Mg, 8 g/kg K, 1-1,9 g/kg K, 50 mg/kg, 0,1 mg/kg Co, 8 mg/kg Cu, 60 mg/kg Mn, 40-50 mg/kg Zn, 0,5 mg/Kg J, 0,1 mg/kg Se. A tehén igényének optimális kielégítését a laktáció különböző termelési szakaszaihoz (szárazonálló, előkészítő, ellési, lakt. eleje, csúcsa és vége) idomuló tápok, takarmány kiegészítők teszik lehetővé. Kívánatos a laktáció elején és a csúcsán magasabb, a szárazonállás valamint az előkészítés során a laktációkezdést és az ellést előkészítő vitamin és ásványianyag szint. A kiegészítés mértékét meghatározza a tömegtakarmányok, illetve a termőterület talajának (pl. gyakori a Se, Mn, Zn hiánya) ásványi szintje.

Fontos az etetett anyagok ismerete. A takarmányozási táblázatok általában csak a Ca, P mennyiségéről tájékoztatnak, a tápokon ezek mellett fel kell tüntetni a Na mennyiségét, az előkeverékeknél (koncentrátumok) még Mg-ot, a kiegészítő takarmányoknál, premixeknél minden benne lévő makro- és mikroelemet. A rutinszerû takarmányvizsgálat  során a Ca, P, Na, Mg, K, Cl tartalomról kapunk képet, ami a mikroelemek körével bővíthető.

Az ellátás fokozott optimalizálását az indokolja, hogy a  tejjel nagy mennyiségû elem ürül. A szervezetből 1 liter tejjel pl. 1,28 g Ca, 0,95 P, 3-5 mg Zn kerül ki.

Az ellátás zavarai növelik a tejtermelő ágazat költségeit, egyrészt a gyógykezelések kiadásai, másrészt a romló mutatókkal jellemezhető állapot (pl. tejmennyiség és –minőség, szaporodásbiológia mérőszámai), a tehenek korai kivonása, selejtezése, esetleges elhullása miatt keletkező károk és elmaradt hozamok által.

Az ásványianyag-ellátás megvalósítása ellenőrizhető: a tehén elé kerülő ásványi anyagokat  jászolminta-, az aktuális ellátást vér-, a régebbi, negyedévnyi időszakot szőrvizsgálattal kontrolálhatunk. A makro- és mikroelem ellátás hiányossága legtöbb esetben a tehén tüneteiből is látható, pl.:

Magas vemhes tehénnél, vagy a laktáció eleji nagy tejtermelés időszakában megjelenő tünetek: csökkenő étvágy, nyalakodás, sántaság, maga alá szedett lábakkal púposítva jár, gyakoribb mellkasi és medencei csonttörések, később fekvés és a tejtermelés csökkenése. → csontlágyulás (osteomalacia) → foszforhiány → Megelőzés: foszfor kiegészítés és D-vitaminadagolás, Ca: P arány beállítása (laktációban 1,6-2: 1; szárazonállás alatt 1:1).

Ellés utáni tünetek: bágyadt, étvágytalan, gyengülő bendőmozgású, ingatag mozgású, hamar lefekvő, fekve fejét hátra nyújtja és végtagjait mereven kinyújtja, erőltetett légzésû, eredménytelen felkelési kísérletek; súlyosabb esetben szegycsonton fekszik fejét jellegzetesen oldalra, a lapockára hajtja, környezetére kevéssé reagál, nehezített légzése közben bőven nyálzik, gyenge pulzus és csökkenő testhőmérséklet jellemzi, az esetlegesen jelentkező görcsös állapotot elhullás követheti. → ellési bénulás → kalcium ellátás zavara → Megelőzés: Ca: P arány beállítása, túlzott Ca etetés elkerülése.

Tünetek tavaszi legelőre hajtás, zöld gabona etetése idején: az új takarmány fogyasztása után jelentkezik, csökken az étvágy és a tejtermelés, hasmenés tapasztalható, izomrángások között elfekszik az állat, fejét görcsösen hátra veti; súlyos esetben nyálcsorgás és felfúvódás mellett elhullás is várható. → tetánia → magnéziumhiány → Megelőzés: Mg kiegészítés (pl. nyalósó) még az új takarmány etetése előtt.

Tünet nyalósó ciklikus etetése esetén: a korábban elhagyott nyalósót az első etetéskor intenzívebben fogyasztja (szinte harapja), majd csökkenő étvágy és tejtermelés, fokozott nyálzás, hasmenés, idegrendszeri tünetek melletti elhullás → sómérgezés (hipernatrémia) → nátrium túladagolás → Megelőzés: nyalósó  és ivóvíz folyamatos biztosítása.

Tünetek hőstressz esetén: szapora légzés tátogással, nyelvlógatással és intenzív nyálzással, csökkenő takarmány-   felvétel, csökkenő tejtermelés mellett → kation-anoin egyensúly szélsőséges változása → Na és K hiánya → A hatások csökkentése: a nyári félévben kation pótlás, Na és K kiegészítés növelése, az arányok megtartásával.

A mikroelem ellátás problémái sokszor a tünetek alapján nehezebben megítélhetők, sőt több elem (makro és mikro is!) ellátási zavara hasonló hatású lehet. Erre példa az ellátási problémák szaporodásbiológiai hatása:

Cinkhiány: Rontja a termékenyítési indexet, növeli a petefészek ciszták előfordulási gyakoriságát, a vetélések számát.

Jódhiány: Növeli a korai magzat elhalások és a vetélések számát, ezekhez kapcsolódóan nő a csendesen és rendszertelenül ivarzók aránya. Megnöveli a vemhességi időt és az involuciós időszak hosszát.

Kobalthiány: A vetélések és az életképtelen (gyenge és kicsi) borjak arányának növekedése.

Mangánhiány: Elnyújtott, csendes ivarzás. Az ivarzási tünetek és a tüszőrepedés aszinkronja. A bikaborjak arányának növekedése. Csökkent életképességû, idegrendszeri problémás borjak.

Rézhiány: Korai magzatelhalás, elnyújtott és csendes, esetenként rendszertelen ivarzás.

Molibdéntoxikózis: Csökkenő termékenység.

Szelénhiány: Növekvő magzat felszívódás, romló termékenyítési index. Tömeges vetélés és halvaellés, gyakoribb magzatburok visszatartás.

A sav-bázis egyensúly zavarai (pl. acidózis) rontják az ásványi anyagok felvételét, hasznosulását, mobilizálhatóságát; tehát annak ellenére, hogy a felvett takarmány tartalmazta a szükséges mennyiséget hiány tünet alakulhat ki.

A vitamin ellátás befolyásolja az ásványi anyagok forgalmát. A D-vitamin a Ca felvételéhez szükséges, hiányában a szervezet csak a korábban felvett, csontban tárolt Ca-val tud gazdálkodni, a deponált mennyiségeit éli fel.

A monodiéta éven belül kiegyenlített alapanyagokat biztosít, de a hagyományos legeltetésre, vagy a „zöld futószalag”-ra épülő ellátás más kiegészítőket igényel. Pl. legeltetés előtt növelni kell az Mg adagolását.

Az ásványi anyagok egymás felvehetőségét, mobilizálhatóságát szabályozzák a mennyiségük és arányuk hatásaként. Pl. ezért kell figyelni a Ca:P arányára a termelés és az ellés időszakában. Egyik elem szükségesnél nagyobb mennyisége csökkenti a másik felvehetőségét. Pl. a P, a Mg többlete a Ca-t; a S-é a Se, a Cu és a Mo hasznosulását rontja.

A kiegészítők adagolását lehetőleg a táphoz vagy a teljes takarmányadaghoz keverve oldjuk meg, alternatíva a nyalósón keresztüli bejuttatás. Kritikus időszakban (pl. előkészítő csoportban zsúfoltság mellett), hogy az egyed valójában hozzájusson pl. a szükséges D vitamin, Se mennyiséghez injekcióval is bejuttathatjuk.

A cikk szerzője: Molnár Ernő