A nevelés időszaka



A baromfitartás aranyszabálya, hogy a technológia legyen a lehető legáttekinthetőbb, könnyen megtanulható az állat számára. Legfontosabb a jércenevelés és a tojástermelés szakaszai közötti fokozatos átmenet: a nevelés során alkalmazott itatási és etetési módot kell alkalmazni a termelésbe állításkor is. Ha az itató színe azonos a tojóházban is, könnyebben megtalálják az új épületben az állatok. Ugyanígy fontos az etetőberendezés hasonlósága, de még a gondozók azonos színû ruházata is, mert ellenkező esetben riadalmat okozhat a jércék között. A folyamatosan és halkan szóló rádió hangja megnyugtatja az állatot és elfedi a váratlan, ijesztő zajokat.



Nagyon fontos az állatok állományvizsgálata és a tojóépület berendezéseinek gondos vizsgálata a betelepítés előtt. A berendezéseket be kell üzemelni és mûködésüket ellenőrizni szükséges már az állatok megvásárlása előtt. A tojóházban a tyúkoknak 3 dimenzióban kell közlekedniük és meg kell találniuk a vizet, a takarmányt, a tojófészket és az ülőrudat. A tervezés során érdemes figyelni a következőkre:



- a berendezések legalacsonyabb szintje magasabban legyen a tojóházban, mint a talajszint,



- a tojástermelés elején 3 hétnél tovább ne zárjuk be az épületbe a fiatal tojókat,



- 10 hetes kor után a legalsó szinten zárjuk el az itatókat.



Az alternatív módon tartott baromfinak (különösen szabad levegőn tartás esetén) 17 hetes korára 50-100 grammal nagyobb testtömeget kell elérnie, mert a több mozgás és a gyakori hőmérséklet-változás miatt nagyobb energia-tartalékkal kell rendelkeznie, mint a ketreces tojótyúknak. A szabadtartásra alacsony testtömeggel érkező állatok hajlamosak a leromlásra. Ezt megelőzendő a csőrkurtításnak 10 napos kor előtt kell történnie, és a fény-stimulációt később kell alkalmazni annak érdekében, hogy nagyobb testtömeg-gyarapodást érjünk el a nevelés időszakában. Ennek következményeként az állatok később kezdenek tojni és később érik el termelésük csúcsát is.





A termelés szakasza



Első héten a tojóházban alkalmazott fény-programnak hasonlónak kell lennie a korábban alkalmazotthoz. A kezdeti magasabb teremhőmérséklet csökkenti a szállítás okozta stresszt és az állatok egyenletesebb eloszlását is segíti. Célszerû az állatokat 17 hetes koruk eléréséig átszállítani, hogy kellő idejük legyen új környezetük megismerésére és a tojófészket megtalálják. A jércéket telepítéskor a tojóház különböző szintjeire kell kihelyezni - lehetőleg a reggeli órákban, hogy elegendő idejük legyen az itatók és az etetők megtalálására. Ha késő délután helyezzük ki őket, jó tájékozódásuk érdekében módosítani célszerû a világítási programot. A fényerősség a padozatnál az állatok fejmagasságában legalább 20 lux legyen. A megfelelő erősségû fény a későbbiekben segít abban, hogy az állatok megtalálják a különböző szinteken elhelyezett fészkeket. Az első 5 napban segíti tájékozódásukat, ha a szürkület előtt rövid idővel kézzel helyezzük őket a különböző szintek ülőrúdjaira. A vízellátás alapvető fontosságú, ezért betelepítés után figyelnünk kell, nincsenek-e az állományban az itatót nem találó, folyadékhiányban szenvedő tojók. Szennyezett csőrükről felismerhetők, mert víz hiányában a trágyából próbálják pótolni a nedvességet.





Az alomtojás



A tojóház tervezése során nagy jelentősége van az olyan épület-kialakításnak és a berendezések olyan elhelyezésének, amely kizárja vagy legalább minimálisra csökkenti a fészken kívüli tojás (alomtojás) előfordulását. A 2001-2002. időszakban a holland Állattenyésztési Kutatóintézet statisztikát vezetett a különböző tojóházakban talált alomtojás előfordulási arányáról: az átlagos arány 2 % volt, mely 0,4 és 5,6 % között változott. Ez valamivel alacsonyabb arány, mint az 1996-os adat (3,5 %). A régebbi épületeknél gyakrabban fordult elő (2,3 %), mint a néhány éve létesített tojóházakban (1,2 %).





A tervezők és az állattartók tapasztalatai alapján a kedvező eredmény elérésének legfontosabb szempontjai a következők:



- az alommal borított részekre ne tervezzünk etető-, itató berendezést



- az itatók a fészkek mellett legyenek



- a fészkeket úgy helyezzük el, hogy az vertikális mozgásra késztesse a tojókat



- a berendezések ne egymás alatt, hanem „cikk-cakk” vonalban helyezkedjenek el



- az egyes berendezések között ne legyen 1 méternél több távolság



- az etető- és itató-berendezések különböző szinteken helyezkedjenek el



- a tojók felfelé mozgását kiegészítő szintekkel, lépcsőkkel, több ülőrúd kialakításával

segítsük elő



- a legalsó technológiai szint a talajszinten legyen



- legalább 100 cm2 fészekterület jusson egy tojóra.





A tojótyúk tartásának kívánalmai



A megfelelő technológia tervezése és annak gyakorlati kivitelezése együttesen eredményezheti az alomtojás arányának csökkenését. A fiatal tojók 3 hétre történő tojóházba zárása elősegíti alkalmazkodásukat és tájékozódásukat. Ha a tyúk tojást lát a padozaton, oda tojja a következő tojását is. Ennek a rossz példának a megakadályozása érdekében ezeket a tojásokat legalább naponta öt alkalommal össze kell gyûjteni.



Ha az ilyen tojást behelyezzük a fészekbe, ahol a tojók láthatják azt, szívesebben tojnak a fészekbe. A fészkeket éjszakára le kell zárni, hogy elkerüljük azok trágyával való szennyeződését, de jó, ha a reggeli világítás előtt 2 órával már hozzáférhetőek és szürkület után még egy órán át nyitva tartjuk azokat. A gyakorlatban legjobban bevált módszer szerint 16 órán át nappali fényt biztosítunk a tojóknak, fokozatos fényerő-változtatással reggel és este, hogy jelezzük előre a napszakváltozást.



A tojástermelés időszakának kezdetén a jércék hajlamosak az éjszakai órákban tojni. Az éjszaka teljes sötétben tartott jércéknek ezért nehézséget okoz a fészek felkeresése és gyakrabban fordul elő alomtojás. Ezt a problémát megszünteti 10 méterenként elhelyezett, folyamatosan világító fényforrás. Ez az éjszakai fény abban is segít, hogy este megtalálják a tojók az ülőrudakat. A tojóházban ki kell küszöbölni a teljesen sötét területeket és a fényt fokozatosan kell erősíteni és gyengíteni, ezzel segítve az állatok vertikális mozgását.



Az állati hulladék kezelésének technológiája olyan legyen, hogy az állatok a szennyezett almot fészekkészítés céljára ne használhassák.



A tojók egyenletes eloszlása a tojóházban nagyon fontos jó közérzetük miatt, valamint az állategészségügyi problémák megelőzése és az alomtojás elkerülése érdekében is. A tojók gyakran megvárják, amíg a legmagasabban elhelyezett foglalt fészek szabad lesz és ha nem tudják azt kivárni, a fészken kívül tojnak. Ha több fészket helyezünk el a legmagasabb szinten, az alsó fészkeket pedig jól megvilágítjuk, az ilyen jellegû problémákat megelőzhetjük. Ugyancsak vonzóbbá teszi az alsó fészkeket, ha közelükben itató és etető található.





A tojás minősége



Az alternatív és a ketreces tojótyúktartás termelési adatainak összevetéséből látható, hogy alternatív tartás mellett hasonlóan jó minőségû tojás termelhető, mint a ketrecben, ugyanakkor ritkábbak a szennyezett és törött tojások, ami nagyrészt az alkalmazott technológián és az alomtojások alacsony arányán múlik.



Elegendő fészkelőterület és a tojók ideális eloszlása a tojóházban elengedhetetlen a megfelelő mennyiségû és jó minőségû tojás termeléséhez.



A tojók egyenletes elhelyezkedését az etetés módja jelentősen befolyásolja. Rendszeres etetési idők és egyenletes takarmány-elosztás révén megelőzhetjük az állatok csoportosulását és összezsúfolódásukat. Kiegyensúlyozott takarmányozás a jó tojásminőség érdekében - ez a tojástermelés időszakában szakaszolt etetéssel valósítható meg.



Alternatív tartási módnál az állatok nagyobb mennyiségû takarmányt igényelnek a több mozgás és a hőmérsékleti változások miatt. A mélyalmos rendszerû tojóházakban az állatok átlagosan napi 10 grammal, szabadlevegős tartásnál 15 grammal több takarmányt igényelnek ketrecben tartott társaiknál.



Összehasonlítva a ketreces tartással a tojástermelés szakasza átlagosan 10 nappal rövidebb alternativ tartási módnál, ami kevesebb tojás termelését jelenti. Az állatok nagyobb energia-igénye miatt itt a takarmány-felhasználási ráta is magasabb lesz, és még a legjobban alkalmazott technológia mellett is magasabb arányú a kiesés.

 

Összefoglalás



A ketreces tojótyúk-tartásról alternatív módra történő átállás többet jelent egy új technológia bevezetésénél. A tartási mód változtatása szemléletváltozást tesz szükségessé: a ketreces tartásnál a technika állt a középpontban (system management), az alternatív mód során az állat igényei az elsődlegesek (bird management). Az alternatív tartás igényelte technológiai változtatások megtörténtek, a technikai feltételek jelenleg már adottak, hasonlóan kell az állatok megváltozott igényeit is kielégítenünk. A szakember az alternatív tartás lehetőségével a baromfi természetszerûbb életkörülményeit alakíthatja ki úgy, hogy közben a tojástermelés tovább folyik. Komoly szakmai kihívás ez, mely nem nélkülözheti további kutatások eredményeit, állategészségügyi és állatvédelmi szempontok figyelembevételét és az állattartók gyakorlati tapasztalatait sem a tervezés és kivitelezés során.



„A World Poultry magazinban 2003-ban Rick van Emous (Állattenyésztési Kutatóintézet, Lelystad, Hollandia) által írt cikk alapján”



Dr. Majoros Tibor - Dr. Hanzséros Ferenc