Sertések légzőszervi betegségei oktanának vizsgálatakor találunk olyan kórlefolyást, amelyben a betegséget nem egy-egy kórokozó váltja ki, hanem az a különféle fertőző ágensek együttes károsító hatásaként alakul ki. Gyakori, hogy az egyik kórokozó a másik megbetegítő hatását felerősíti, azt aktiválja. Ennek jellegzetes példája a Mycoplasma pneumonia, amely esetében a Mycoplasma okozta tüdőgyulladáshoz társulhat a Pasteurella multocida, vagy más baktériumok okozta tüdőgyulladás is. Az ilyen, több kórokozó által kialakított kórformák tüneteikben, lefolyásukban jelentősen megváltoznak és nehezítik mind a pontos diagnózist, mind a hatékony védekezést. Az egyes légzőszervi kórformák megállapítása kapcsán nagy körültekintéssel célszerû eljárni. A járványtani körülmények elemzése mellett alapvető fontosságú a klinikai tünetek gondos megfigyelése, valamint az elhullott sertések kórbonctani elváltozásainak vizsgálata. Kiegészítő eszköz lehet a vágóhídon levágott sertések húsvizsgálata, illetve légzőszervi elváltozásainak megfigyelése is. A nem jellemző tünetek és elváltozások miatt a pontos diagnózis felállításához az esetek túlnyomó többségében elengedhetetlen az intézeti laboratóriumi vizsgálatok elvégzése is. A diagnózis tehát a légutak kórbonctani, még inkább kórszövettani elváltozásai, valamint az elváltozott területek mikrobiológiai vizsgálata alapján határozható meg.

A légzőszervi betegségek másik csoportját az önálló légzőszervi kórformák alkotják, amelynek kialakításában csak egy kórokozó játszik szerepet. Hazánkban leggyakrabban az Actinobacillus pleuropneumoniae 1-es biotípusa okozta tüdő- és mellhártyagyulladás fordul elő. Mindezek mellett más fertőző betegségek esetén (így az Aujeszky-féle betegség, a salmonellosisok, a torzító orrgyulladás, vagy a klasszikus sertéspestis jelentkezésekor) is előfordulhatnak légzőszervi tünetek, ill. elváltozások.

Nálunk leggyakoribb fertőző eredetû légzőszervi betegség sertésállományokban a Mycoplasma-pneumonia és az Actinobacillus pleuropneumoniae okozta tüdő- és mellhártyagyulladás.

Mindkettőre jellemző, hogy a betegség kialakításában, a tünetek súlyossá válásában és így kártételük mértékében nagy szerepük van a tartási és takarmányozási körülményeknek. A betegségre hajlamosító tényezők között szerepelhetnek az állattartási technológia hibái (pl. túlzott telepítési sûrûség, zsúfolt tartás, a takarítás és fertőtlenítés hiányosságai vagy a kocák túl fiatal korban történő tenyésztésbe állítása) a kedvezőtlen épület-kialakítás (rosszul szigetelt és szellőztetett istállók, különböző életkorú állatok egy légtérben való elhelyezése) és a takarmányozási anomáliák. Az előbbiek mellett gyakori kiváltó ok lehet egyéb, nem légzőszervi betegségek (sertésdysenteria, rühösség, orsóférgesség) gyakoribb előfordulása, valamint üzemeltetési hibák (pl. védekezés módszerének nem megfelelő megválasztása) is. A légzőszervi megbetegedéseket különféle kórokozók (vírusok, baktériumok, paraziták, gombák) idézik elő, de gyakorta fordulnak elő tartási és takarmányozási hibákra visszavezethető, az állatok ellenálló képességének csökkenése folytán kialakuló, ún. genuin tüdőgyulladások. Ugyanezek a hajlamosító, kiváltó tényezők lényeges szerepet játszanak a különféle kórokok aktivitásában, a légzőszervi kórformák manifesztálódásában.

A megfelelő hatékonyságú védekezés alapja a korrekt oktani diagnózis. A veszteségek csökkentése érdekében a hajlamosító, kiváltó tényezők lehetőség szerinti kiiktatása, megszüntetése mellett lényeges a védekezés módszerének helyes megválasztása (preventív vakcinázás vagy a gyógykezelés alkalmazása).

A Mycoplasma pneumonia (a Mycoplasma hyopneumoniae okozta légzőszervi megbetegedés) sertéstelepeink egyik leggyakrabban előforduló megbetegedése. Az intézeti vizsgálati eredmények, valamint a nagymértékû szeropozitivitás azt mutatja, hogy az állományok többsége a kórokozó M.hyopneumoniae-val fertőzött.

A klinikai előfordulás, az okozott veszteség az egyes telepeken változó, és évszakonként is jelentős eltérést mutat. Nagylétszámú állományokban az elhullások (a kényszer- és technológiai selejt vágások) a testtömeggyarapodás elmaradása, és esetenként a tetemes gyógykezelési költségek miatt az egyik legjelentősebb gazdasági kárt okozó megbetegedés.

Általában idült lefolyású betegség, mely a tüdő szöveteinek savós beszûrődésével majd megvastagodásával jár, csökkentve ezáltal a légzőfelületet. A fertőzést beteg sertések terjesztik a kiköhögött hörgőváladékkal.

Klinikai tünetek legkorábban a választás utáni időszakban jelentkeznek, de súlyos formában és nagyszámú sertésben a megbetegedés a hizlaldában, 3-6 hónapos életkorban jelentkezik. Az életkor előrehaladásával a megbetegedések száma csökken, immunitás alakul ki, azonban ezek az állatok mycoplasma hordozók maradnak.

A kórokozó toxikus anyagcseretermékei károsítják az immunrendszert, ez a betegséggel szembeni a védettség kialakulását késlelteti illetve megakadályozza. A kialakuló immunhiányos állapot elősegíti a különböző szövődményeket okozó baktériumok tüdőben való megtelepedését is.

A M.hyopneumoniae fertőzöttség elleni védekezés, az okozott megbetegedés gazdasági kártételeinek csökkentése során nagyon lényeges a hajlamosító, kiváltó tényezők hatásának mérséklése. A tervszerû rotáció, a zsúfoltság elkerülése, a megfelelő környezeti tényezők (istállók mikroklímája) javítása, valamint az egyéb kórformák (légúti kórokozók, parazitózisok stb.) elleni szakszerû és rendszeres védekezés jelentősen befolyásolhatják a mycoplasma okozta szövődményes légzőszervi betegség előidézte kártételeket.

A gyógykezelés során a mycoplasma ellenes hatóanyagok alkalmazása mellett célszerû a szövődményt gyakran okozó baktériumokkal szemben széles terápiás sávú antibiotikumokat alkalmazni.

A védekezésben - hazai tapasztalatok alapján is - hatékonyan alkalmazhatók a M.hyopneumoniae elleni vakcinák. Rendszeres és folyamatos alkalmazásával, a vakcinázás időpontjának helyes megválasztásával a telep fertőzöttségének mértéke alapján végzett immunizálás jelentősen csökkentheti a klinikai lefolyást, valamint a tüdőelváltozások súlyosságát. Mindezek összességében a telepek gazdaságossági mutatóinak javulásában mutatkoznak.

A sertés Actinobacillus-pleuropneumóniáját a tüdőre és a mellhártyára kiterjedő heveny gyulladás jellemzi, amely magas lázzal és légszomjjal jár.

A kórokozót általában a beteg sertések terjesztik. Jelentős a betegségen átesett, de baktériumürítő állatok szerepe. Minden életkorú sertés fogékony, de heveny-túlheveny formája átcsoportosítások után, új állatok állományba helyezését követően jelentkezik, melyet a már említett hajlamosító tényezők tovább súlyosbíthatnak. Zsúfolt tartási mód, kedvezőtlen istállóklíma mellett jellemző a betegség évszaki halmozódása. Télen illetve tavasz elején gyakran fordul elő.

A tünetek kialakulásakor már kialakulnak a súlyos szervi elváltozások is: savós majd véres tüdőgyulladás, savós majd fibrines mellhártyagyulladás. Más szervek elváltozása a betegségre nem jellemző. A betegség lappangási ideje néhány nap, melyet követően magas láz, szapora légzés, elesettség figyelhető meg. Az állatok nehezített légzés mellett ún. kutyaülés-testtartásban ülnek, mely állapotot kezelés nélkül 2-3 nap múlva elhullás követ. A kiesés elérheti az állomány felét is.

Az Actinobacillus-pleuropneumonia megállapítása a heveny tünetek idején nem nehéz, amit a jellemző bonclelet és intézeti vizsgálat tehet biztossá.

Gyógykezelés: heveny esetben a célzott antibiotikum-terápia az elhullások megelőzése érdekében nem tûr halasztást. Fontos, hogy a beavatkozást a fennálló légszomj miatt az állatok lehető legkisebb zavarásával végezzük.

Megelőzésként az optimális tartási-takarmányozási viszonyokra való törekvés és a jól átgondolt, megtervezett technológia alkalmazása - a hajlamosító tényezők kiküszöbölése ajánlható. Masszívan fertőzött állományokban a kiesések és a gazdasági károk csökkentésére vakcinázási program alkalmazható. Mentes állományokat kialakítani általános járványvédelmi módszerek alkalmazásával: laboratóriumi vizsgálatok alapján elvégzett szelekció illetve a kórokozóktól mentes állatok elkülönített tartása révén lehet.

Dr.Majoros Tibor