Agro Napló

Hígtrágya felhasználása szántóföldi növénytermesztésben

A hígtrágya az almozás nélküli tartástechnológiájú szarvasmarha-, ill. sertéstartásban keletkező szerves trágya. Általában 10–30 százalék közötti szárazanyag-tartalommal rendelkezik, nagyobb részben úgynevezett hordozóanyaga, a trágya eltávolítására felhasznált víz alkotja. Ebben széles mérettartományban oszlanak el a bélsárból és vizeletből származó különböző szerves és szervetlen anyagok. Bélsár- és vizelettartalmából kifolyólag számos növényi tápelemet tartalmaz, melyek közül mind mennyiségében, mind pedig minőségében kiemelkedik a nitrogén. Egyrészt ezt a tápelemet tartalmazza legnagyobb mennyiségben, másrészt e tekintetben a hígtrágya ásványi trágyának is tekinthető, hiszen az eredetileg szerves formában, karbamid vegyületekben jelenlévő nitrogén a tárolás folyamán lejátszódó mikrobiológiai folyamatok következtében ammóniává alakul. Az ammóniát ionos formában, ammóniumként közvetlenül is képes felvenni a növény, ill. a talajban viszonylag gyorsan nitráttá tud alakulni. Ez jelentős előnye a hígtrágyának a többi szerves trágyával szemben, hiszen azokban a nitrogén meghatározó része, akárcsak a többi tápelem szerves formában van a talajba juttatáskor és csak fokozatosan ásványosodik, nem tartalmaznak tehát kellően nagy mennyiségben a növény számára közvetlenül hasznosítható tápelemeket. A hígtrágya tápelemtartalma ezzel szemben rögtön felvehető, de emellett rendelkezik a szerves trágyák klasszikusan legfontosabb tulajdonságával is, nevezetesen szerves anyagot tartalmaz, mely közvetett formában jelentékeny mértékben növeli a talajtermékenységet. A nitrogén mellett foszfor, kálium, magnézium és mikroelemek is előfordulnak benne, de akár nagyságrendekkel kisebb mennyiségben. Az alábbi táblázat az N-, P- és K-tartalomra vonatkozó magyarországi szakirodalmi adatokat közli, melyek irányadóak ugyan, de nem helyettesítik a laboratóriumi vizsgálatokat, hiszen a pontos összetétel a takarmányozás és a kezelés függvényében jelentős mértékben változhat.

 

A hígtrágyázás tervezését számos környezetvédelmi szempont is befolyásolja. A kijuttatás időpontját és mennyiségét meghatározza a hazai jogalkotásban A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló 59/2008. évi kormányrendeletben érvényre juttatott európai uniós Nitrát Direktíva. Maga a kijuttatás pedig A termőföld védelméről szóló törvény értelmében az illetékes szakhatóság megköveteli a hígtrágyázást megalapozó talajvédelmi terv alapján készült jóváhagyását. Ennek hátterét az adja, hogy problémát jelenthet a hígtrágya helytelen tárolása során a nitrát talajba, majd talajvízbe jutása, valamint a kijuttatás során fellépő ammóniaveszteségek. Az ammónia klímareleváns gáz, noha közvetlenül nem járul hozzá az üvegházhatáshoz, összetett, az üvegházhatást erősítő vegyületek alkotója lehet. Másrészről az eltávozó ammónia jelentős tápelemveszteséget is jelent. Ügyelni kell továbbá a hígtrágya sótartalma és az elhelyező terület sóterhelésének kölcsönhatására. Fontos leszögezni azonban, hogy a hígtrágya megfelelő technológiával történő felhasználása kivédi a környezetvédelmi rizikófaktorokat, sőt legbiztonságosabb elhelyezését jelenti. Hasznosítása pedig komoly előnyöket is jelent a növénytermesztés számára.

Ha csak azt a nitrogénmennyiséget tekintjük, amit a hígtrágya-kijuttatás során a talajba viszünk, jelentős mennyiségű műtrágyát tudunk megtakarítani, de amint az a jellemző összetételből is látszik, a hígtrágya-kijuttatás egyben foszfor- és kálium-utánpótlást is jelent. Arra kértünk ezért olyan szakembereket, akik saját gazdálkodási gyakorlatuk során végeznek hígtrágya, ill. biogáz-üzemi fermentlé-felhasználást a szántóföldi növénytermesztésben, hogy mutassák be saját tapasztalataikat, meglátásaikat.

Dr. Aleksza László

SZIE Környezettudományi Intézet, Gödöllő

Szennyvíziszap komposztok és biogáz-üzemi erjesztési maradékok felhasználása

A szennyvíziszap komposztok és a biogáztermelés melléktermékeként képződő erjesztési maradékok, fermentlevek hozzájárulhatnak a fenntartható mezőgazdasági tevékenységhez, tápanyagot és szerves anyagot szolgáltathatnak a talajnak és a növényeknek.

A szennyvíziszapok mennyiségével kapcsolatban naprakész, pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre, de szakmai becslések alapján évi 160–170 000 tonna száraz anyag termelődik, így mennyisége a víztelenítés utáni átlagosan 18–25%-os szárazanyag-tartalom mellett már megközelíti az 1 millió tonnát. Ez a közeljövőben tovább fog nőni, amely komoly szakmai kihívást jelent. A szenny-
víziszapok kezelésénél többféle megoldás is számításba jöhet az égetéstől a lerakásig, de az utóbbi időszakban az iszapok többségénél az ökológiai és ökonómiai szempontok alapján a komposztálás, majd az azt követő mezőgazdasági hasznosítás fenntartható és versenyképes megoldásnak tekinthető.

Jelenleg Magyarországon a szennyvíziszapnak kevesebb, mint 50%-a kerül mezőgazdasági hasznosításra, a komposztálás utáni hasznosítás pedig még kisebb arányt tesz ki, annak ellenére, hogy az iszapkomposztok alkalmazásával az alábbi előnyöket érjük el:

• szárazanyag-tartalmuk jóval magasabb (50–60 m/m%), mint az iszapoké, ezáltal könnyebben kezelhetők, egyszerűen kiszórhatók, hosszú ideig tárolhatók;
• szagemissziójuk elhanyagolható;
• a szennyvíziszap komposztokban a tápanyagok jelentős része kötött formában van, tehát a kimosódás kockázata alacsonyabb, mint a szennyvíziszapok esetén;
• a szerves anyagok stabil állapotban kerülnek a talajba, ezzel javítják a talaj szervesanyag-tartalmát;
• a komposztálás termofil, magas hőmérsékletű szakasza miatt az iszapban lévő kórokozók elpusztulnak, illetve inaktiválódnak;
• a magas adszorpciós kapacitásuk miatt növelik a talajok táp-
anyagtároló kapacitását;
• felhasználásuk esetén fokozódik a növények ellenálló képessége a kórokozókkal és kártevőkkel szemben;
• stabil talajszerkezet alakul ki, amely csökkenti a porosodás és az erózió veszélyét;
• javul a talajok víz-, hő- és levegőgazdálkodása.

A komposztok tulajdonságait figyelembe véve megállapítható, hogy a szennyvíziszapok talajvédelmi kockázatot jelentő káros tulajdonságainak nagy részét a szakszerű komposztálás során elveszítik. Fontos megjegyeznem, hogy a szennyvíziszapok toxikus nehézfém-, és néhány szerves szennyezőanyag-tartalma, mint esetleges kockázatos tényező, továbbra is megmaradhat, ezért ezeket minden esetben vizsgálni kell. Ugyanakkor a nemzetközi, és most már hazai tudományos vizsgálatok és elemzések egész sora támasztja alá azt a tényt, hogy amennyiben a „Nitrát direktíva“ értelmében 170 kg N/ha/év mennyiségnél nem viszünk ki többet egy hektár szántóföldre, akkor a szennyvíziszap komposztok mezőgazdasági hasznosítása során a legtöbb esetben ez a nitrogéntartalom érték fogja meghatározni a kijuttatható mennyiséget és nem a toxikus elem tartalom! Ez utóbbiak alapján ugyanis nagyobb mennyiségű komposzt is kihelyezhető lenne.

A szennyvíziszap komposztok mezőgazdasági felhasználásának két lehetősége van. A gyakoribb megoldás az, amikor a kihelyezés a talajvédelmi hatóság (jelenleg NÉBIH Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságok) engedélyével történik. Ebben az esetben a komposztálás során teljesülniük kell a biohulladék kezeléséről és a komposztálás műszaki követelményeiről szóló 23/2003. (XII. 29.) KvVM-rendelet előírásainak is. A 50/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a 2008-as módosítása óta egyértelműen különbséget tesz a szennyvíziszapok és az iszapkomposztok között, egyszerűsítve ez utóbbi mezőgazdasági felhasználását. A talajvédelmi hatóságnak a komposztok esetében a kezelt iszapokkal ellentétben nem kell a szakhatóságok állásfoglalását kikérnie az engedély kiadásához, hanem a külön jogszabályban meghatározott egyszerűsített talajvédelmi terv alapján elsősorban a területegységre kijuttatható szennyvíziszap komposzt mennyiségét kell meghatároznia. A felhasználandó szennyvíziszap komposzt – szintén az egyéb módon kezelt iszapokkal ellentétben – a felhasználásra engedélyezett mezőgazdasági tábla szélén 2 hónapig tárolható, minden évben más helyszínen.
A kijuttatható szennyvíziszap komposzt mennyisége nem haladhatja meg a 10 tonna száraz anyag/ha/év adagot.

A szennyvíziszap komposztok felhasználásának másik lehetősége a forgalomba hozatali engedély beszerzése, a termékké nyilvánítás, amely a 36/2006 (V. 18.) FVM-rendelet alapján történik. Ebben az esetben sokkal szigorúbb határérték rendszernek kell megfelelnie a komposztnak, de nincs szükség talajvédelmi terv készítésére és további engedélyek beszerzésére.

Az anaerob biológiai kezelés, biogáztermelés melléktermékeként keletkező erjesztési maradék (más néven fermentlé, kirothasztott anyag, biogáziszap stb.) szintén nagyon fontos táp-
anyag-utánpótló anyag, amely a műtrágya kiváltására is alkalmas. Komplex tápanyagnak tekinthető, hiszen a makroelemek mellett mikroelemeket és szerves anyagot is tartalmaz. A biogáztermelés alapanyagaihoz képest (hígtrágya, szerves trágya, biológiailag lebomló melléktermékek, hulladékok) tápanyagtartalma jobban hasznosul és felhasználása során kevesebb kedvezőtlen környezeti hatással (pl. szagemisszió) kell számolni. A nitrogén túlnyomórészt ammónium-ion formában van jelen, amely a növények számára történő gyors felvételt biztosítja, de emiatt különösen fontos a szakszerű felhasználása is. A biogáztelepeken képződő fermentlevet szakszerű tárolás után közvetlenül, vagy további kezelés (pl. stabilizálás, dúsítás, fázisszeparálás, komposztálás) után juttatjuk ki a szántóföldi területre.

A fermentlevek kihelyezésének engedélyezése vonatkozásában ugyanaz a két lehetőség van (talajvédelmi terv alapján, illetve termésnövelő termékké nyilvánítva), amelyet a szennyvíziszap komposztok esetében bemutattam.

Összefoglalva megállapítható, hogy mind a szennyvíziszap komposztok, mind a fermentlevek vonatkozásában további jelentős mennyiségi növekedésre kell számítanunk a közeljövőben.

Ezek a komplex anyagok amellett, hogy a növények számára makro- és mikroelemeket biztosítanak, elsősorban szervesanyag-tartalmuk miatt a talajok tulajdonságait is javítják.

Mezőgazdasági felhasználásukat jogszabályokkal és támogatási politikával is elő kell segíteni, de kiemelném annak fontosságát, hogy a kockázati elemek miatt, a fejlett EU-országokhoz hasonlóan ki kell alakítanunk egy naprakész nyilvántartási, minőségbiztosítási rendszert ezeknek az anyagoknak a képződéséről és felhasználásáról.

Sáry András

Elmolight Bt.

Szennyvíziszapból hatékony, államilag elismert termék

Hazánk komoly törekvése, hogy megtalálja a 91/271/EGK irányelv alapján elvárt csatornázottság előre haladtával egyre nagyobb mennyiségben jelentkező kommunális szennyvíziszapok optimális kezelésének és hasznosításának komplex formáját, amely stratégiailag jól megtervezett, gazdaságos és környezettudatos, agrárigényeket is szem előtt tartva végleges és fenntartható.

A megoldás iránti körültekintő szakpolitikai szándék alapján készült el az Országos Hulladékgazdálkodási Terv 2014–2020. (továbbiakban: OHT), amelyet a kormány a 2055/2013. (XII. 31.) Korm. határozattal elfogadott, valamint készül az országos iszapstratégia is.

A kormány jól tudja, hogy a termőtalaj Magyarország egyik legfontosabb erőforrása, a termőföldek nem kimeríthetetlenek, az agrárgazdaság számára fontos, hogy értékes anyagok ne váljanak hulladékká. Ezért rögzítésre került, hogy a szennyvíztisztító telepekről kikerülő iszapot stratégiai nyersanyagként kell figyelembe venni az energetikai és növényi tápanyagtartalom-hasznosítási folyamatok tervezése során.

A Hulladéktörvény (továbbiakban: Ht) ismeretében az iszap deponálások visszaszorításának hatékony és jogos eszköze ismert, az emelkedő lerakási járulék várhatóan megteszi a hatását.
Az 50/2001 (IV. 3.) Korm. rendeletre hagyatkozva a kezeletlen iszapok, vagy spontán eljárással készülő komposzt jellegű készítmények mezőgazdasági felhasználása korlátozott, bonyolult – főként a tervezett károsanyag-határértékek szigorítását követően –, növényélettani szempontból akár kockázatos lehet.

Az intézkedések célja a termőföldek tudatos és fokozott védelme, a környezeti kockázatok csökkentése, a szennyvíziszapok spontán – biológiailag kockázatot rejtő – kihelyezésének csökkentése, a szakszerű komposztálással, megfelelő értékekkel rendelkező szennyvíziszapból és különböző zöld- és mezőgazdasági hulladékokból gyártott, felhasználási engedélyokirattal rendelkező – így különösebb korlátozások nélküli – komposzt termékek mezőgazdasági hasznosításának elősegítése.

A megfelelő minőségű, engedélyes komposztok használata a mezőgazdasági termelésben igen előnyös:

• terméstöbbletet,
• termésminőség-javulást,
• kedvező növény-egészségügyi hatást,
• talajszerkezet- és vízháztartás-javulást,
• és jóval alacsonyabb (30–50%) költségeket jelent, mint a mű-
trágya használata.

Ahhoz, hogy a kommunális szennyvíziszapokból valóban minőségi komposztok kerüljenek forgalomba és használatra, nem kell mást tenni, mint a megfelelő szakmai irányt és az OHT által megfogalmazottakat követni!

A NÉBIH kontroll tehát a 36/2006 (V. 18.) FVM-rendelet elvárásait (melynek követelményei és határértékei már most is kellően szigorúak) kielégítő termék gyártására alkalmas technológia nyújt a gyártó számára biztonságot. Egy rosszul megválasztott technológia hosszú évekre komoly elhelyezési problémát, jelentős többletköltséget, engedély hiányában eladhatatlan terméket jelenthet, intő példa erre a pellérdi telep múltbéli esete.

Mindezt az OHT is rögzíti a 2.4.4.4. Specifikus cselekvési irányok fejezetében: „A szigorított határértékek 2016-tól történő bevezetése elegendő felkészülési időt biztosít a biológiai hulladékkezeléssel foglalkozó vállalkozások számára, hogy az alkalmazott kezelési technológiájukat fejleszteni tudják, ezáltal megfeleljenek a határértékeknek. A szennyvíziszapból ugyanis megfelelő biológiai technológiával, állami engedélyeztetési eljárás mellett forgalomba hozható, a mezőgazdaság számára hasznos, értékesíthető termésnövelő anyag (komposzt termék) állítható elő.

Az intenzív növénytermesztéshez ugyanis nagy tömegű, jól kezelt szerves anyagot kell visszajuttatni talajaink tápanyag-szolgáltató képességének fenntartásához és hiányainak pótlásához. Az ipari szennyeződésektől mentes szennyvíziszapokból és a biogázüzemek lebontási-, fermentációs maradékából 60–90 napos ciklusidejű komposztálással a mezőgazdaságban felhasználható termésnövelő anyag állítható elő. A műtrágya hatóanyagra átszámítva több 10 Mrd Ft-os értéket képviselő mezőgazdasági melléktermékek is hasznosíthatóvá válnak a kommunális szennyvíziszap biztonságos feldolgozására szolgáló irányított komposztálási technológia során.”

OHT 2.4.6.11.2.2. Előrejelzés

„A technológia amellett, hogy a kommunális iszapokat kezeli, ártalmatlanítja és hasznosítja, megoldást jelent az agrárgazdaságban jelentkező tápanyaghiányra, műtrágyafüggőségre is.”

Nem titok, hogy az oltóanyagos irányított komposztálási eljárásokhoz képest a spontán eljárások általában jelentősen drágábbak és nem egyértelműek végtermék szempontjából. A mikroflóra – és az ebből eredő biokémiai összetétel – nem előre jelezhető, az iszapok kezeletlen felhasználásának veszélyére, fertőzőképességre pedig eklatáns példa a pár évvel ezelőtti németországi Escherichia coli-járvány. Ipari méretekben kísérletezni pedig nem szokás.

Az oltóanyag nélküli spontán, vagy a levegőztetéses, takarásos technológiák egyik fő hiányossága, hogy nem indul el az intenzív cellulóz-bomlás, így nincs szénforrás a nitrogénvegyületek beépítéséhez. Mi indítaná be, ha nem visszük be oltóanyag formájában, megfelelő csíraszámban a céltudatosan szelektált törzseket?

Az átlevegőztetés vagy befúvás során a folyamat arra tud támaszkodni, ami véletlenszerűen ott lesz: lignocellulóz adalékban és arra tapadva, illetve a levegő átfúvással véletlenszerűen bekerülő spórások, penészek, gombák, polifág paraziták. Ezáltal olyan biológiai folyamat indulhat meg, amelyik komposztálódás jellegű, de növényélettani szempontból penészekkel, növényi kórokozókkal fertőzött lehet, ezáltal a „komposzt” a szántóföldi kultúrákban komoly károkat okozhat, mindez a későbbiekben determinálja az egész komposzttelep mikroflóráját (állandó visszafertőződés).

Ráadásul az intenzív levegőztetés a komposzt nagyobb százalékát elviheti a korhadás irányába, szinte kioxidálódik a hatóanyagok jelentős része, amennyiben anaerob góc alakul ki a forgatás hiánya és a befúvott levegő csatornái miatt, akkor a levegőtlen körülmények eredménye a rothadás lesz.

A biogázüzemek fermentációs maradékát részben a benne megjelenő, konkrét biológiai kockázatot hordozó veszélyes anyagok miatt, részben a magról kelőknek ártó toxikusság miatt nem célszerű közvetlenül kijuttatni, de egy jó biológiai kezeléssel mentesíthetőek a toxikus metabolitoktól. Még egy probléma szokott adódni: többnyire állati eredetű hulladék is bekerül a rendszerbe, tehát a TPH (összes alifás szénhidrogén) – esetenként PAH (policiklusos aromás szénhidrogének) – vegyületekkel is meg kell küzdeni, azonban megfelelő oltóanyaggal ez is kezelhető, a 36/2006 (V. 18.) rendeletnek megfelelő termék állítható elő.

Tehát a biológiai kezelés hiánya egyrészről a komposztok, felhasználhatóságát csökkenti, esetleg teszi lehetetlenné (szigorodó rendeletek és határértékek), másrészről a felhasználás során okozhat olyan problémákat, amelyeket a termesztő egy életre megjegyez: a csíraszám drasztikus leromlása, termésveszteség, a talajfertőzöttség.

Összegezve: a szennyvíziszapokat mezőgazdasági hasznosítási céllal, számos alkalommal hatékony trágyaként említik, ami ebben a formában nem teljesen igaz. Nyilván nagyon előnyösek táp-
anyag-utánpótlási szempontból, de biológiai kezelés nélkül nem azok (lebomlási folyamatok, N-elvonás, pentozán hatás, patogenitás, toxicitás, fertőzőképesség stb).

A szennyvíziszapok és biogáz (célszerűen legalább 15–20% szárazanyag-tartalomra sűrítve) fermentációs maradékok kezelésére és hasznosítására gyártói és termék felhasználói oldalról is csak olyan technológia nyújt megbízható, gazdaságos és megtérülő kezelést, amely magas tápanyagbázisú, állandó, jó biológiai minőségű, NÉBIH-engedéllyel rendelkező, értékesíthető terméket garantál.

  

Pirkó Béla

Pest Megyei Kormányhivatal, Növényvédelmi Igazgatóság

Hígtrágyák, komposztok és biogáziszapok szántóföldi növénytermesztésben történő kijuttatási és felhasználási lehetőségei a hatósági tapasztalatok tükrében

A szervesanyag-tartalmú melléktermékek, hulladékok mezőgazdasági felhasználása során két egymással versengő szempontrendszer között kell megtalálni az egyensúlyt. Egyik oldalról támogatni kell, hogy az állattartásban, élelmiszeriparban keletkező anyagok a lehető legtermészetesebb módon a talajban alakulhassanak át a növénytermesztés számára hasznos inputokká, másik oldalról viszont ezen átalakulás során garantálni kell, hogy sem a transzformátor közeg (a talaj), sem az azzal érintkezésben álló környezeti elemek (elsősorban a felszíni és felszín alatti vizek, kisebb mértékben a levegő) ne szennyeződjenek.

Egy jó minőségű jogi szabályozásnak ezt a célt kell szolgálnia, vagyis ésszerű határokon belül maradva kell azokat a garanciális elemeket tartalmaznia, melyek a környezeti elemek károsodása nélkül lehetővé teszik a hulladékok, melléktermékek mezőgazdasági felhasználását.

Megfelel-e a jelenlegi jogi környezet ennek
a kritériumnak?

Erre a kérdésre nem fogunk két egyforma választ kapni az érintett szektorok képviselőitől, hiszen mindenki a saját szempontrendszerét próbálja előtérbe helyezni egy ilyen vita során.

Kiindulási pontként érdemes rögzíteni azt a tényt, hogy Magyarországon – az EU legtöbb tagállamától eltérően – egyedi hatósági engedélyhez kötődik a szerves trágyán kívül bármilyen anyag termőföldön történő felhasználása. Ezt az engedélyt a kormányhivatalok növény- és talajvédelmi igazgatóságai adhatják meg, minden esetben talajvizsgálatokon alapuló talajvédelmi terv, továbbá a kijuttatni kívánt anyag vizsgálata alapján. Másik lehetséges út a termékként történő engedélyeztetés, mely eljárásban a forgalmazni kívánt anyagnak szigorú határértékeknek kell megfelelnie, cserébe viszont a forgalomba hozatali engedély birtokában szabadon, talajvizsgálati kötelezettség nélkül felhasználható. Az engedélyezési eljárások bevezetése már a múlt ködébe vész, de a szocialista nagyüzemi mezőgazdaságban erőltetett hígtrágyás állattartó telepek által okozott súlyos környezetvédelmi problémák biztosan szerepet játszottak benne. Hasonló okok miatt az engedélyezés kiterjedt a kommunális szennyvíztisztító telepeken keletkező szenny-
vizek, szennyvíziszapok felhasználására is. Mivel az országban akkoriban néhány ezer volt a földhasználók száma, és az állami szféra sok telephellyel bíró, jól felszerelt laborhálózattal is rendelkezett, nagyszámú talajvizsgálat került előírásra az engedélyezési eljárások során. Ez a mai viszonyok között talán túlzónak tűnhet, ugyanakkor nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a talajok és a vizek szennyezése töredékére csökkent a hulladékok, melléktermékek mezőgazdasági felhasználása következtében.

Az utóbbi 5–10 évben több szempontból változott a helyzet.
A földhasználók számának megszázszorozódása, az állattenyésztési ágazat jövedelmi helyzetének romlása, a kommunális szennyvizek, szennyvíziszapok minőségének a forráskontroll bevezetése miatt történő ugrásszerű javulása, és nem utolsó sorban az állami laborhálózat leépülése mind abba az irányba mutat, hogy jelentős könnyítések szükségesek az engedélyezési rendszerben. Több szakmapolitikai egyeztetésen felmerült annak az igénye, hogy az egész engedélyezési rendszer kerüljön megszüntetésre. Ez utóbbi felvetéssel szemben a cikk elején leírt egyensúly megtalálásának szükségességét tudom érvként felhozni, vagyis, hogy valamilyen módon kontrollálni szükséges ezeket a tevékenységeket. A kezdeményezők sokszor elfelejtkeznek arról – vagy tájékozatlanság miatt nem tudnak róla –, hogy minden EU-tagállamban létezik szabályozás a mezőgazdaságban felhasznált szerves anyagokra, legfeljebb nem a magyarral megegyező formában. A leggyakoribb megoldás a táblaszintű, vagy üzemszintű tápanyagmérleg-készítési kötelezettség rögzítése, mely összeállításának bonyolultsága és ráfordításigénye nem marad el a talajvédelmi tervek mögött. Mivel a tápanyagmérlegek készítése során minden vásárolt, eladott, illetve elszállított és beszállított termékről, hulladékról tételes mennyiségi kimutatásra van szükség, továbbá azok beltartalmi paramétereinek (N-, P-, K-tartalom) ismeretére, véleményem szerint magyarországi bevezetésük nem jelentene lényeges könnyítést a gazdálkodók részére.

A szabályozás szükségességére utal az is, hogy a nitrátérzékeny területek folyamatos növelése miatt most már az ország területének kétharmadán be kell tartani a Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat előírásait, melyek kifejezetten a talaj és a vizek védelmét szolgálják. Az előírások betartásáról négyévente jelentést kell küldeni az EU Bizottsága részére, melynek megalapozásához szintén szükség van a hatósági eljárások során keletkező adatokra.

Üdvözlendő, hogy a jogalkotók érzékelve a több irányból érkező változtatási igényt, már elindították az előírások egyszerűsítését. A szennyvíziszap-tartalmú komposztokra lényegesen könnyített szabályrendszer vonatkozik, mely alapján gyakorlatilag egy tápanyag-gazdálkodási terv alapján használhatók fel. A hígtrágya termőföldön történő felhasználása esetén előírt talajvizsgálatok is egyszerűsödtek, és további könnyítések megjelenése várható. Legalább ilyen fontos, hogy az öt évre kiadott engedélyek meghosszabbításához szükséges vizsgálatok köre jelentős mértékben szűkült, ésszerűsödött.

Véleményem szerint van még tere a további racionalizálásnak, de csak a felhasználandó anyagok keletkezési körülményeinek, összetételének messzemenő figyelembe vételével. A jóformán csak mezőgazdasági melléktermékeket tartalmazó hulladékok felhasználása tovább könnyíthető, míg az állati eredetű, kommunális és étkezési maradékot is tartalmazó, sokszor ingadozó összetételű anyagok esetében erre csak csekély lehetőséget látok.

Újszerűségük miatt jelenleg a mezőgazdasági termelés során a komposztok felhasználására csekély a fogadókészség, akár talajvédelmi hatósági engedély, akár forgalomba hozatali engedély alapján. Ezen feltétlenül javítani szükséges, ami a komposztok minőség szerinti kategorizálásával, minőségi védjegyek bevezetésével és népszerűsítésével, a gazdálkodók számára szervezett tájékoztatások megszervezésével lehetséges.

Összefoglalva: a környezeti elemek védelmét szem előtt tartva, ésszerű és arányos hatósági kontroll fenntartása mellett a lehető legnagyobb mértékben elő kell segíteni a szerves anyag tartalmú anyagok termőföldön történő felhasználását.

Dr. Reibling Tamás

DunaHyb Kft., Fadd

A hígtrágya-felhasználás gyakorlati tapasztalatai

Cégünk 1994 óta foglalkozik sertéstenyésztéssel a Tolna megyei Faddon. 400 kocás telepet működtetünk, illetve 270 ha saját területen növénytermesztéssel is foglalkozunk.

Már a kezdetekkor felmerült, hogy az évente képződő mintegy 12 000 m³ hígtrágya valamilyen úton történő okszerű felhasználása jelentősen csökkentené a növénytermesztésünk önköltségét. Kezdetben a lehetőségeink csak annyit engedtek, hogy betakarítás után a középmély lazított gabonatarlóra csévélődobos öntözőberendezéssel helyezzük ki a hígtrágya mennyiséget.

Sokáig az állattartás során képződő hígtrágyát szükséges rossz-
nak tekintették még a szakemberek is és inkább megszabadulni igyekeztek tőle, mint gazdaságosan felhasználni. Ezt a szemléletet szerettük volna túllépni, mikor intenzíven keresni kezdtük a hígtrágya felhasználásának gazdaságos és környezetkímélő formáit.
Az utóbbi években a műtrágyapiacon tapasztalható árrobbanás és a vele párhuzamosan egyre gyakrabban fellépő aszályos esztendők adták meg a végső lökést, hogy a hígtrágya, mint tápanyag és mint öntözőanyag felhasználása felé fordítsuk energiánkat és a rendelkezésre álló anyagi erőforrásainkat.

Már korábban is egyértelmű volt és objektív eredmények igazolták, hogy azokon a területeinken, ahová korábban a hígtrágyát kijuttattuk, szignifikánsan magasabb terméseredményeket értünk el és a műtrágyaadagokat is csökkenthettük. Szükségesnek mutatkozott, hogy a hígtrágya jelentős tápanyagtartalmát azokra a területekre tudjuk homogén módon kijuttatni, amelyek ezt legjobban igénylik és a legnagyobb hozammal „hálálják” meg a plusz tápanyagot. Ehhez első lépésként a precíziós gazdálkodásból ismert GPS-koordinátákhoz rendelt talajmintavételezést végeztettünk a tábláinkon.

A következő szükséges lépés a hígtrágya folyadék és iszapfázisának szétválasztása volt. Ebből a célból egy egyszerű, ám igen megbízhatóan és gazdaságosan működő ívszitát építettünk be a sertéstelepi trágyakezelő rendszerbe. Így már lehetőség volt az iszapban koncentrált tápanyag precíz, az elkészült tápanyagtérképek alapján történő kihelyezésére, azokra a helyekre, amik ezt leginkább igényelték.

Ennek elvégzéséhez természetesen olyan eszközre van szükség, ami a viszonylag magas nedvességtartalmú iszap homogén szétszórását lehetővé teszi. Ezért döntöttünk a Fliegl letolófalas szervestrágyaszórója mellett.

Nem elégedtünk meg csupán a tápanyag-utánpótlás korszerűsítésével. Az egész fejlesztés nem lett volna teljes, ha nem illesztjük mellé a növénykultúrák öntözésének lehetőségét is a fázisbontáson átesett hígtrágya folyadék fázisával.

A már meglévő csévélődobos öntöződobjainkhoz és dízelüzemű szivattyúink mellé vásároltunk 2 db 40 méter széles öntözőkonzolt, amikkel az idei évben a kukoricát öntözzük oly módon, hogy a vetéskor 40 méterenként 2 méter széles művelőutakat hagytunk szabadon, ahol az öntözőkonzolt erőgépekkel ki lehet húzni és a művelőútról ellenőrizni is lehet a rendszer működését.

A rendelkezésünkre álló rendszer napi 6–8 hektár öntözését teszi lehetővé, alkalmanként 15–30 mm mennyiséggel.

Az idei év az első, hogy a teljes infrastruktúra kiépülve üzemel, a tapasztalatok nagyon biztatóak, de objektív eredményekről értelemszerűen csak később fogunk tudni beszámolni.

Molnár István

Agrár-Béta Mg. Kft., Dombóvár

Fermentlé-felhasználási tapasztalatok a kaposszekcsői biogázüzemnél

A Biogáz üzemet 2010 májusában indítottuk el a Kaposszekcsői Mg Zrt.-vel közösen, mely azóta 90% fölötti kapacitáskihasználtsággal üzemel. Második lépcsőben, 2012-ben az üzem kapacitását megdupláztuk egy bővítés keretében. Ezzel a bővítéssel az üzem elérte az 1668 kW/h áramtermelő kapacitást.

A feldolgozott alapanyagok, melyekkel az üzem működik a marha- és sertéstelepekről származó almos és hígtrágya, a biogázüzem mellett felépített bioetanol üzemben képződő szeszmoslék azon része, melyet nem etetünk meg az állatokkal, a környéken működő különböző üzemek megsemmisítésre kerülő hulladékai, a szárítónál képződő rostaalj és gyommag, valamint silócirok. Az összes feldolgozott és megsemmisített mennyiség éves szinten eléri a 63 000 tonnát.

A biogázüzem két fő fermentorból és két utófermentorból áll, melyben az átlagos benttartózkodási idő így 84 nap. Ez az idő elegendő ahhoz, hogy a bevitt anyagok megfelelően leerjedjenek és a gázképződés megvalósuljon. A méréseink szerint az irodalmi adatokkal megegyező 10–13%-os erjesztési veszteség jelentkezik csak a folyamat során, melyet egy szeparátor beépítésével nyerünk vissza az üzemből távozó anyagból. Ezt a visszanyert anyagot még egyszer visszaetetjük az üzemmel, így a telepet csak a folyadék fázis hagyja el, ami a teljesen leerjedt anyagot jelenti. Ezt a leerjedt fermentlevet összegyűjtjük 3 db végtermék-tárolóban, hogy azokban az időszakokban kelljen csak kihordanunk, amikor a szántóföldön történő elhelyezése arra alkalmas. Ennek a tároló kapacitásnak a kiépítése egyébként előírás is volt, hiszen a tervezéskor figyelemmel kellett lenni a különböző vonatkozó rendeleteknek történő megfelelésre is.

Már az üzem tervezésekor igyekeztünk az egész rendszert megtervezni, így gondoltunk a kiszállításra és az elhelyezés problémakörére is. Ezért az építéssel egy időben beszereztünk először 3 db tartálykocsit, melyekkel meg tudjuk oldani a tárolótartályokból a szántóföldre történő kiszállítását és megfelelő minőségben történő kijuttatását a fermentlének. A bővítésnél pedig az addigi kijuttatási tapasztalatainkat kiértékelve még 4 db beszerzéséről döntöttünk. Ezzel a gépparkkal meg tudjuk oldani a rendelkezésre álló kijuttatási időszak alatt a szántóföldi elhelyezését az anyagnak. A teljes rendszert úgy alakítottuk ki, hogy minimális érintkezés fordulhasson csak elő a dolgozó és a fermentlé között. A dokkoló egységek kialakítása teszi ezt lehetővé, így lényegében emberi érintkezés nélkül, teljesen zárt technológiával tudjuk elhelyezni a fermentlevet. A szállítás során sem okozunk szaghatást a településeken és a közúton. Egyébként a leerjedt fermentlé szinte teljesen szagtalan. A fermentorokban történő anaerob erjesztés során a szaghatást, illetve a bűzhatást okozó molekulák teljesen lebomlanak és a folyamat végén egy szagra teljesen közömbös és mikrobiálisan steril anyagot kapunk, melyet akár a konyhakertekbe is ki lehetne juttatni. Ezt egy diplomáját nálunk készítő pécsi egyetemista dolgozatában korrekt módon, laborvizsgálatokkal is alátámasztotta.

A kijuttatás előtt a talajainkat bevizsgáltatjuk, valamint beltartalmi és mikrobiológiai vizsgálatokat végzünk a fermentlé esetében is. Ezeknek a vizsgálati eredményeknek a birtokában határozzuk meg, hogy a kijuttatás milyen dózisokkal történjen az adott tábla esetében. A kijuttatás csak azokra a táblákra történhet, melyet előtte előzetesen engedélyeztettünk a hatóságokkal. Ezt természetesen megfelelően dokumentálni is kell, melyet meg is teszünk. A pontos dokumentálás és a dózisok meghatározása különben saját érdekünk is, hiszen egy jelentős makro-, mezo- és mikroelem-tartalommal rendelkező tápanyag-visszapótló anyagról van szó, melyet nem szabad csak úgy elherdálni, hanem műtrágya-megtakarítás és így költségmegtakarítás miatt is fontos számunkra. Az elmúlt évek vizsgálati eredményei azt mutatják, hogy 1,4–1,5% nitrogén, 5-6% foszfor és 6–9% káliumtartalma van hatóanyagra átszámítva ennek az anyagnak. Ha végiggondoljuk az anyagmérleget és a biogázüzemben lejátszódó folyamatokat, akkor világossá válik, hogy a zárt rendszerben történő feldolgozás során lényegében csak a képződő biogázt, azaz annak metán- és szén-dioxid-tartalmát vesszük ki a rendszerből, melynek kémiai összetétele szén és hidrogén.

Az összes a folyamat elején betáplált egyéb anyag csak a folyékony fázissal tud távozni a folyamat végén, tehát itt nem csak nitrogénről, foszforról és káliumról kell beszélnünk, hanem minden elemről, amit a szántóföldről lehoztunk. Ezek ezzel a megoldással visszakerülnek a szántóföldre, ahonnan az egész folyamat elindult. Tehát jelentős mikroelem visszapótlás is történik a kijuttatás során. Ez alapján azt hiszem látható, hogy ezzel az anyaggal jól kell bánni és gazdálkodni, hiszen egy, a növények számára és a talajaink termőképességének megőrzésére remekül használható hasznos anyagról beszélünk. A fenti szempontokat megértve és figyelembe véve használjuk fel ezt a fermentlevet.

Az elmélet viszont semmit nem ér, ha azt a gyakorlati megvalósulás eredményekben nem igazolja vissza. Magyarul a növények állapota és a termésben megjelenő plussza ezt nem igazolja. Az elmúlt pár év tapasztalata nálunk ezt visszahozta. Tapasztalataink szerint javultak a termésátlagaink a lekezelt területeken, javult a növények kondíciója, sokkal kiegyenlítettebb állományokkal találkozunk azokon a táblákon, ahol már megtörtént a szórás. A javuló termésátlagok és állománykép mellett még feltűnő volt, hogy nem találkoztunk mikroelem hiányra utaló tünetekkel, tehát a gyakorlat visszaigazolta az elméletet ebben az esetben. Érdekes lenne megvizsgálni, hogy a beltartalom és minőség esetében is visszaigazolható-e javulás a termésmennyiség növekedése mellett, vagy erre nincs kihatása az anyagnak, illetve, hogy érvényesül-e ebben az esetben is a sok termés alacsonyabb minőség elve. Sajnos erre vonatkozó vizsgálatokat még nem végeztünk, de a jövőben szeretnénk erre is beállítani kísérletek.

Összefoglalva, ha a rendszer kiépítése során megfelelő műszaki háttér megteremtésével egy átgondolt és megalapozott kijuttatás technológiát alakítunk ki, akkor egy jól kezelhető, hasznos anyagot tudunk megfelelően kihelyezni, melynek jelentős anyagi megtakarítás és többlethozam elérése lehet az eredménye.

  

Berki Gyula

Bicsérdi Arany-Mező Zrt.

Biogáz üzemi fermentlé trágyaként való felhasználása Bicsérden

Berki Gyula, a Bicsérdi Arany-Mező Zrt. elnök-igazgatója szavai szerint cégük egy klasszikus mezőgazdasági vállalkozás abban az értelemben, hogy állattenyésztéssel és növénytermesztéssel egyaránt foglalkoznak. Az állattenyésztési ágazat egy összesen 760 darabos tejelő tehenészetből és 350 kocás sertéstelepből áll. A tehenészeti telep két lépcsőben, 2004-ben, majd 2007-ben újult meg, az utóbbi ATK-pályázat pedig a sertéstelep felújítását is lehetővé tette. A cég összesen 2350 hektáron folytat szántóföldi növénytermesztést, amelyből 1100–1200 hektár szükséges az állattenyésztés takarmánybázisának előállításához, a többi területen pedig vetőmag- és árunövény-termesztést végeznek, ill. 300 hektáron biogazdálkodást is folytatnak. Az állattenyésztésben megvalósuló fejlesztéseknek fontos része volt a keletkező szerves-, ill. hígtrágya megfelelő kezelésének biztosítása, ebből a célból létesült Bicsérden a Biogáz Unió Zrt. kivitelezésében biogázüzem. A 2011 májusában átadott beruházás egy éve 95%-os kihasználtsággal működik, ami hazai és nemzetközi összehasonlításban is kiváló eredménynek számít. A rendszerbe éves szinten 65 000 tonna szerves anyag kerül be, 90–95%-ban az állattenyésztésben keletkező híg- és almos istállótrágya. Ez a termelési kapacitás éven szinten 4 millió kwh áram előállítását teszi lehetővé. Szükség esetén ezt egészítik ki kukoricaszilázzsal, ill. répaszeletekkel. Ezen a ponton le is szögezi Berki Gyula, hogy a biogázüzem jó működésének alapfeltétele, hogy abba ne kerüljenek rossz minőségű és vegyes alapanyagok, hiszen a benne lejátszódó fermentációs folyamatok egy komplex biológiai rendszert alkotnak, amelyet megzavarna az eltérő tulajdonságú alapanyagok folyamatos változása.

Agronómai szempontból nagyon fontos kérdést jelent a biogáz-előállítás során melléktermékként keletkező fermentlé trágyaként való felhasználása a növénytermesztésben. Mivel ez műtrágya-megtakarítást jelent, egyben a biogáz-előállítás jövedelmezőségét is javítja. A keletkező fermentlé fázisbontáson megy keresztül, az így keletkező szilárd és folyékony fázis az alábbi tápelemtartalommal rendelkezik:

A kijuttatást csőfüggönyös szippantóval, ill. szervestrágya-szóróval végzik és terveik között szerepel egy olyan kijuttató berendezés beszerzése is, amely egy grubber kapái mentén juttatja a talajba a fermentlevet. A kijuttatás talajvédelmi engedély alapján valósulhat meg és a 170 kg/ha/ év N hatóanyag-mennyiségi korlát alapján határozzák meg a mennyiségeket.
Az összetételből jól látszik azonban, hogy egyben jelentős mennyiségű foszfort és káliumot is kijuttatnak. Műtrágya egyenértékre átszámítva éves szinten 30 millió forint megtakarítását jelenti a biogáz-üzemi fermentlé trágyaként való felhasználása, amely az áramtermelési főtevékenység mellett szintén szerepet játszik a biogáz-üzemi beruházás hét év és három hónapos megtérülésében.

(Agro Napló összeállítás)

Kapcsolódó anyag : A biogáztrágya mint fermentációs maradék és teljes értékű talajerő pótló anyag