A nitrogénellátással kapcsolatban alapvetés, hogy a gyökér-szimbionta Rhizobium baktériumok a nitrogén-
igény számottevő részét fedezik. Tanulmányozva a magyarországi és külföldi példákat, egyaránt megoszlanak a technológiai gyakorlatok azt illetően, hogy egyáltalán nem végeznek nitrogén-utánpótlást műtrágya formájában, vagy kijuttatásra kerül egy kisebb nitrogéndózis. Utóbbi esetben nagyságrendileg 20–30 kg/ha mennyiséget szoktak kijuttatni, a vetést néhány héttel megelőzően, hogy a műtrágyák közvetlen oldódásakor megemelkedett tápelem-koncentráció ne gátolja a Rihizobium baktériumok megkötődését. Noha nem szokott reális alternatívát jelenteni, de fontos megjegyezni, hogy hígtrágya, ill. istállótrágya kijuttatása pont azért nem ajánlott szója előtt, mert ezek gátolják a baktériumok megkötődését a gyökérgümőkön. Azokon a területen, ahol először termesztenek szóját három éven belül, nincsenek még kellően felszaporodva a talajban a specifikus baktériumok, ezért ajánlott a vetőmag kezelése, vagy külön a nitrogénkötő baktériumok kijuttatása. Időnként előfordul, főleg virágzáskor, vagy az azt közvetlenül megelőző időszakban, hogy nitrogénhiány jelenik meg a szóján. Ennek oka rendszerint arra vezethető vissza, hogy nem kötnek meg elegendő nitrogént a baktériumok, mert nem tudtak kellően felszaporodni a gyökérgümőkön. Ilyenkor célszerű nitrogén műtrágya kijuttatása talajon vagy levélen keresztül.

Az egy tonna növényi terméshez szükséges foszfor-, kálium- és magnézium mennyiséget az 1. táblázat foglalja össze, amiből az is következik, hogy foszforból és káliumból a szója igénye egyáltalán nem marad el nagyságrendileg a többi szántóföldi növényétől, így ezek biztosítása céljából indokolt az alaptrágyázás.

Az amerikai szakirodalmat tanulmányozva megállapítható, hogy gyakorlatilag az első fontos tényezők között említik a megfelelő talajkémhatás biztosítását a szója tápanyag-
ellátásának tárgyalásakor. Ennek oka, hogy az optimális szint alatti pH-értékek jelentős termésdepressziót okoznak (2. táblázat). A 3. táblázat mintegy gyakorlati vezérfonalként azt szemlélteti, hogy eltérő talajfizikai féleség mellett mekkora dózisú mésziszap kijuttatását ajánlják szója esetében.

Áttérve a mikroelemekre, szintén az Egyesült Államok szójatermesztési gyakorlatára hivatkozva kell első helyen megemlíteni a rendszeres bórutánpótlás fontosságát. Hiánya állományszinten komoly visszamaradást okoz, mint azt a lenti képen is láthatjuk. A bór esetében a többi mikroelemtől eltérően, a növényen belüli viszonylagos immobilitása miatt, ami azt jelenti, hogy elsősorban a kijuttatás által érintett részekben transzlokálódik, toxicitás is felléphet. Ezért szójában egyszerre max. 0,3 kg/ha
elemi B hatóanyag kijuttatása ajánlott.

A mangán és a molibdén olyan összefüggésben fontos, hogy hiányuk esetén csökken a Rhizobium baktériumok megkötődése a gyökérzeten. Ezekhez képest kevesebb tapasztalat van a cink és a réz szerepével kapcsolatban, de ezek is az előbbiekhez hasonló szerepet töltenek be. Így mindenképpen ajánlott a bórt, mangánt, molibdént tartalmazó specifikus készítményekkel végzett levéltrágyázás a szójatermesztésben, ezt technológiától függően rézzel és cinkkel kiegészítve.

Némileg visszakanyarodva az NPK-ellátás szerepéhez, nagyon érdekes összehasonlítást végeztek Brazíliában (4. táblázat). Jól látszik (amellett egyébként, hogy jelentősen alacsonyabb a Brazíliában jellemző nitrogénszint összehasonlítva a magas intenzitású mezőgazdasági termelést folytató országokkal), hogy a szója esetében nagyjából 1:1 arányú P:K utánpótlást végeznek és sor kerül nitrogénfelhasználásra is, de ennek szintje elmarad a foszfortól és a káliumtól.

Benedek Szilveszter

szaktanácsadó

 Fotók: Arkansas Soybean Production Handbook

A cikk szerzője: Benedek Szilveszter