A húsmarhatartás gazdaságosságát nagymértékben meghatározza az állomány állat-egészségügyi helyzete. A továbbiakban két olyan témát érintünk, amelyek az EU csatlakozás előtt érzékenyen érintik a húsmarhatartással szemben támasztott állategészségügyi követelményeket.

Fertőző betegségek



A fertőző betegségek előidézésében számos baktérium, vírus, gomba, élősködő, valamint kóros fehérje (prion) vesz részt. Ezek közül különösen nagy jelentőségűek azok, amelyek az embert is képesek természetes körülmények között megbetegíteni és zoonózisokat (állatról emberre terjedő betegségeket) kialakítani. Az állattenyésztésben, az állati termék előállításban kb. 40 zoonózis ismert, amely elsősorban az itt dolgozó személyek számára jelent fertőzési veszélyt, de az állati termékekkel közvetítve a fogyasztókat is elérhetik. A betegségek kialakulását számos tényező befolyásolja (klimatikus viszonyok, a kórokozó rezisztenciája, az egyed ellenállóképessége stb.), így azok járványtana, klinikai megnyilvánulása, súlyossága, a kezelés hatékonysága sokféle lehet. Az ellenük való fokozott védekezés hazánk EU csatlakozásának egyik kiemelt követelménye. Számos olyan gyakran előforduló, közegészségügyi szempontból is jelentős zoonózis van, amely a jelenleg érvényes Állat-egészségügyi Szabályzat alapján nem tartozik bejelentési kötelezettség alá (pl. campylobacteriosis, listeriosis). Így megoldásra vár a bejelentési kötelezettség kiterjesztése (Mikola és Nagy, 2002).





A húsmarhatartásban veszélyt jelentő, bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző betegségeket, valamint ezek közül a zoonózisokat az 1. táblázat mutatja.

Magyarországon bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző betegségek

• Keleti marhavész
• Szarvasmarhák ragadós tüdőlobja
• Szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalma (BSE)
• Szarvasmarhák enzootikus leukózisa
• Bőrcsomósodáskór*
• Brucellózis*
• Gümőkór*
• Hólyagos szájgyulladás*
• Lépfene*
• Ragadós száj- és körömfájás*
• Rift-völgyi láz*
• Veszettség*

*zoonózis

Az ország szarvasmarha állományának gümőkór mentesítése a 80-as évek elejére sikeresen lezárult. A mentességet 1990-ig sikerült megőrizni, amikor is a kór szarvasmarhákban és emberekben is újból megjelent. Hátterében a szarvasmarha estében a rendszerváltással összefüggő tulajdonviszonyok megváltozása, így a telepek járványvédelmi zártságának megszûnése valószínûsíthető. A humán megbetegedések pedig nagyrészt az egyes rétegek szociális helyzetének romlására (hajléktalanság, alultápláltság), valamint a nagyfokú migrációra vezethetők vissza. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint sokszor az ember az állományok befertőzésének forrása. Ezért a húsmarha állományt a személyforgalom elől zártan, egészségügyi vizsgálattal rendelkező munkaerővel kell gondoztatni.





A csatlakozás feltétele a betegségtől mentes állományok kialakítása és fenntartása. Ma a betegség diagnosztikájának alapja az évenként elvégzett allergiás válaszon alapuló tuberkulin bőrpróba. Minden olyan esetben, amikor a bovin tuberkulinra reagált állatok száma különösebb indok nélkül megemelkedik, gondolni kell a vándor és egyéb madarak fertőző hatására. Ilyenkor indokolt a szimultán tuberkulin próba kivitelezése. A pozitív állatokat el kell távolítani. A legtöbb fertőzött eset Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fordult elő (Nagy, 2002).

A brucellózis ugyancsak felszámolás alá került, 1985-től a szarvasmarha állomány mentes e betegségtől. A mentesség fenntartásának feltétele a gyanús, elvetélt állatok intézeti és laboratóriumi vizsgálata.

Előrehaladt a szarvasmarhaleukózistól való mentesítési program is, amit az tett szükségessé, hogy az EU országok - kévés kivétellel - több, mint tíz éve mentesek a betegségtől.

A ragadós száj- és körömfájás helyzete Európában megnyugtató, az ország 1973-tól mentes a betegségtől. Mivel a betegség behurcolásának lehetősége állandóan fennáll, Magyarország készenléti tervvel rendelkezik a betegség megjelenése esetén szükséges teendőkre vonatkozóan.

Az új Állat-egészségügyi Szabályzat bejelentési kötelezettség alá vonta a szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalmát (BSE), amelyet először Nagy Britanniában észleltek 1985-ben, és amelynek következtében több mint kétmillió fertőzésnek kitett állatok öltek le. Az 1992 óta célzottan végzett laboratóriumi vizsgálatok eredményei alapján Magyarországon a BSE igazoltan nem fordult elő. A megelőzés szempontjából fontos az emlősökből származó hús- és csontliszt etetésének tilalmára vonatkozó szabályok betartása, valamint az idegrendszeri tünetekben elhullott állatok agyvelejének kórszövettani vizsgálata.

A baktériumos betegségek közül jelentős a leptospirózis, amelynek kórokozója nagyon elterjedt a környezetben. A betegséget a klinikai tünetek alapján nehéz felismerni, így ha nem végeznek laboratóriumi vizsgálatot, a betegség megállapítása gyakran elmarad. A néhány napig tartó lázas állapotot a tehenek tejcsökkenése (esetleg elapasztása) jelzi, majd bekövetkezik a vetélés. Állományszinten ez nem egyszerre, hanem elszórtan lép fel. A védekezés legfontosabb eleme a legelő fertőzöttségének csökkentése, a kórokozó túlélési feltételeinek csökkentése, így pl. a száraz padozat, enyhén savas pH, fertőtlenítőszerek, a rágcsálók (a betegség terjesztői) irtása. Specifikus védekezési lehetőség a vakcinázás, a gyógykezelésben pedig antibiotikumok alkalmazása. Hosszú távon a mentesítés a cél.





Az ugyancsak bakteriális eredetû lépfene szezonális betegség, amely legtöbbször a talaj és a természetes vízforrások spórákkal való szennyezettségéből ered. A kórokozó sérüléseken keresztül jut be a szervezetbe, elszaporodásuk 2-3 nap alatt testszerte vérzések kialakulásához, majd elhulláshoz vezethet. A betegség megelőzése az állat-egészségügyi szolgálat feladata, ennek részeként az állatokat a legelőre hajtás előtt 2-3 héttel vakcinázni kell, évente kétszer.

Hízómarhák göbös szájgyulladását vírus fertőzés okozza. A tartási körülmények javításával, korai diagnosztizálással, megfelelő járványügyi intézkedésekkel, fertőtlenítéssel, immunizálással korlátozni lehet a fertőzés terjedését, csökkenteni lehet a megbetegedések gyakoriságát.

A fertőző rhinotracheitis (IBR) és a vírusos hasmenés (BVD) nem tartozik a bejelentési kötelezettség alá eső betegségek közé, de a nagy létszámú szarvasmarha-állományok legalább 80%-ában jelen van. A mentesítés szakmai irányelvei tisztázottak, a mentesítésre vonatkozó miniszteri rendelet megjelent. A két betegség elleni mentesítést célszerû egyidejûleg elvégezni. A mentesítés, megfelelő anyagi támogatás mellett is, legalább tízéves program lesz.

Antimikrobiális hozamfokozószerek.





A húsmarha hízótápok tartalmazhatnak antimikrobiális hozamfokozószereket. Ezek előnyös hatása általában abban nyilvánul meg, hogy az állatok gyorsabban és kiegyensúlyozottabban növekednek. A napi testsúlygyarapodás 3-9 %-al emelkedhet, míg a takarmányértékesítés 3-12 %-al csökkenhet. Környezetvédelmi szempontból nem elhanyagolható az a tény sem, hogy csökken a kibocsátott és a környezetet terhelő nitrogén mennyisége. Az EU 1997-98-ban a legtöbb antibiotikumot kitiltotta az alkalmazható anyagok sorából és ma csak az néhány (avilamycin, flavomycin, lasalocid, monensin és salinomycin) használata megengedett (Corpet, 2000). A megengedett dózis általában 20 ppm (=20 g/t takarmány).





Az antimikrobiális szerek alkalmazásával szembeni aggodalmak (maradványanyag, rezisztencia kialakulása) az antibiotikumok terápiás célból való alkalmazása esetében is indokoltak. Az antibiotikumok és egyéb, maradványanyagot képező gyógyszerek alkalmazása megfelelő menedzsmenttel (tartási, takarmányozási, higiéniás körülmények, állategészségügyi technológiába illesztett prevenció) lecsökkenthető.

Magyarország hagyományosan vágómarha- és marhahús-exportőr volt. A 70-es években elindult csökkenés eredményeként ma hazánkban az összes tehén mindössze 6-7 %-a hústípusú (Szabó, 1998). A húsmarhatartás fejlesztése ökológiai, ökonómiai és össztársadalmi érdekek egyaránt indokolják. Középtávon 50-60 ezer, hosszútávon 100-150 ezer húsmarha extenzív tartását prognosztizálják (Wittmann, 2002). Környezetvédelmi, állat- és humánegészségügyi szempontból alapvető követelmény a húsmarhatartás állategészségügyi kérdéseinek komplex kezelése.





Az elmúlt években kirobbanó élelmiszerbiztonsági, állat- és humánegészségügyi „botrányok” megrendítették a fogyasztók bizalmát az állati eredetû termékek, így a marhahús fogyasztásával szemben is. A biztonságos állategészségügyi helyzet (pl. BSE), az export, a termék minősége (a hús márványozottsága, porhanyóssága) és biztonsága (Salmonella, E. coli mentessége) megköveteli a már számos országban, a húsmarhatartásban is megvalósított egyedi nyilvántartás rendszerének bevezetését.





Dr. Kovács Melinda

>

Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar