1. A húshasznú tenyészüszők tenyésztésbevételének alapelvei

A tenyészüszők takarmányozását úgy kell megtervezni, hogy az állat a tenyésztésbevétel időpontjára kellően fejlett legyen, jó termékenyülő-képességgel rendelkezzen, ellése zavartalan, az ellést követő involúció gyors legyen. A gyors fejlődési, koránérő fajták ebben a tekintetben előnyben vannak a lassúbb fejlődési, későn érő fajtákhoz képest, hiszen - megfelelő takarmányozás mellett - tenyésztésbe vételük akár 6-12 hónappal is korábban lehetséges. A lassúbb fejlődésû állatok ivarérettsége intenzív takarmányozással ugyan előbbre hozható, de a genetikai korlátokat átlépni nem lehet. A tenyésztésbevétel legkorábbi lehetséges időpontja a koránérő fajtákban (angus, ill. részben a hereford) 13-15 hónap, míg a lassabban fejlődők esetében (charolais, limousin, szimentáli stb.) 18-20 hónap. (Egyedi kivételek természetesen lehetnek, de állományok átlagában ezekkel az értékekkel lehet számolni.)

Miután a húsmarhatartásban ciklusos elletést alkalmazunk, az üszők tenyésztésbevételét csak meghatározott naptári időpontokban lehet elvégezni.

Egyciklusos elletéskor a tenyészüszőket „éves kor körül” (gyakorlatilag az ellést követő tavaszi ciklusban 13-14 hónapos korban) vagy egy évvel később, tehát 24-25 hónapos korban vehetjük tenyésztésbe. Kétciklusos elletéskor az üszők termékenyítésére rendszerint az elletést követ év pótciklusában, 18-20 hónapos korban kerül sor. Az üszőket ennél tovább „várakoztatni” nem célszerû a felnevelési költségek drasztikus növekedése miatt. Nem kedvez a túl késői tenyésztésbevétel a termékenységnek sem, a „túlvárakoztatott” üszők vemhesülése rosszabb, mint a fiatalabb társaiké.

Ökonómiai szempontból az „éves” kori termékenyítés a legkedvezőbb, ennek azonban előfeltétele, hogy genetikailag koránérő állománnyal rendelkezzünk, és képesek legyünk a korai tenyésztésbevételhez szükséges intenzívebb takarmányozást biztosítani. Bármely feltétel hiányában súlyos következményekkel számolhatunk, rossz vemhesülés, gyakori nehéz ellés, elnyúló involúció és késedelmes újravemhesülés, csököttség, és végső soron nagyarányú selejtezés.

A tenyésztésbevételi időpont megválasztásában különbség lehet attól függően is, hogy fajtatiszta tenyésztést folytató törzstenyészetről, vagy árutermelést folytató, és az esetek többségében keresztezett állományokról van szó. Utóbbi esetben inkább az ökonómiai szempontok dominálnak, és amennyiben a genetikai képességek ezt lehetővé teszik (angus, ill. hereford keresztezések), úgy mindenképpen az „éves kor” körüli tenyésztésbevételre törekszünk. Törzstenyészetekben a tenyésztésbe vételi időpontot a szelekciós célkitûzéseknek kell alárendeli. Ez adott fajta tenyésztési programjában szerepel.

A tenyészutánpótlás megtervezésekor tehát a genetikai adottságok, az ökológiai feltételek és az üzemi menedzsment szempontjainak alapos mérlegelését és összhangját kövessük.

2. Koránérő húsmarha üszők tenyésztésbevétele

A koránérő húsmarha fajták ill. ezek keresztezései esetén többségében a tavaszi ellésből származó üszőborjakat a következő év tavaszi fedeztetési szezonban igyekszünk tenyésztésbe venni. Ahhoz, hogy ez eredményes legyen, olyan fejlettséget kell elérni, ami a későbbi hasznosítást (ellések lefolyása, újravemhesítés) nem veszélyezteti. A tenyésztésbevétel időpontjára megkívánt fejlettség 350-370 kg. A választási súly ezeknél a genotípusoknál - évjárattól függően - 170-180 kg, eképpen a választástól a tavaszi tenyész-szezonig napi 700-750 g súlygyarapodást kell elérni.

Ez csak úgy lehetséges, ha a tenyészüszőket külön csoportban helyezzük el és takarmányozásukat az igényeknek megfelelően állítjuk össze. A takarmányadagjuk összeállításánál számoljunk azzal, hogy a tartósított takarmányok és széna etetése mellett 1-2 kg/nap abraketetést nem nélkülözhető (1. táblázat).

Különösen aszályos időjárás mellett előfordul, hogy az üszőborjak fejlődése a nyári legeltetési idényben elmarad a kívánatostól. Ilyenkor nemcsak a fûfogyasztás csökken, hanem a tehenek tejtermelése is, így az üszőborjak akár 20-30 kg-mal is elmaradnak a kívánatos választási súlytól.

A probléma megoldásának eszköze kettős; egyrészt a legelőn a borjak kiegészítő takarmányozása (borjúóvoda létesítése), ill. a választást követően bőséges takarmányozás. Tapasztalatok szerint, ha mindkét lehetőséggel élünk, úgy az üszőborjak növekedése a kívánatos ütemû marad, ill. az esetleges elmaradásukat választást követően képesek behozni.

A kiegészítő takarmányozás költségei bőségesen megtérülnek a következő évi sikeres vemhesítés révén. Jóval nagyobb veszteséggel jár a rossz vemhesülés ill. a kényszerû pótciklus beállítása.

Az üszőborjak törésmentes fejlődéséhez a téli időszakban, a megfelelő takarmányozás mellett szakszerû elhelyezés is szükséges. Bár a húsmarha téli elhelyezésében a legegyszerûbb megoldásokra törekszünk, a tenyésztésre szánt üszők részére a telelőkert vagy almozott karám nem megfelelő, részükre mindenképpen fedett, bőségesen almozott száraz pihenőteret és szilárd padozatú etetőteret, fagymentes itatókat biztosítsunk. Burkolatlan, elposványosodott kifutóban, száraz pihenőtér hiányában az üszőborjak nem tudnak pihenni, fejlődésük lelassul, a tavaszi ciklusban tenyésztésre alkalmatlanok lesznek.

3. Középnagy testû húsmarhák tenyészüszőinek felnevelése

A középnagy testû húsmarhák alatt hazánkban a charolais, limousin, blonde d'aquatine magyartarka, ill. ezek keresztezését értjük. Ezek kifejlett kori tehénélősúlya 600-700 kg, a tenyészüszők tenyésztésbe vételi súlya 400-450 kg. A tehenek jó borjúnevelő-képességgel rendelkeznek, így az üszőborjak választási súlya - évjárattól függően - 230-280 kg.

Miután az üszők vemhesítése a pótciklusban történik (szeptember-október), az üszőborjaknak a téli - tavaszi - kora nyári időszakban elegendő idő áll rendelkezésre, hogy a tenyésztésbe vételhez szükséges fejlettséget elérjék. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy felnevelésük abrak nélkül, tömegtakarmányokkal ill. legelőfûvel lehetséges (2. táblázat). Rendszerint nincs szükség a borjak abrakolására sem (borjúóvoda), így a viszonylag hosszabb felnevelési idő nem jár jelentős többlet-takarmányozási költséggel. Különösen akkor nem, ha a legelőfû minősége a vegetációs időszak alatt megfelelő (3-5 t szénahozam/ha). Ennek az igénynek a középnagy testû húsmarhák tartásakor egyébként is eleget kell tenni, hiszen a gyenge minőségû, extenzív legelőkön inkább az igénytelenebb húsmarhákat tartjuk.

4. A húshasznú tenyészüszők elhelyezésének és gondozásának főbb szempontjai

A húshasznú tenyészüszők elhelyezésével kapcsolatos teendők a választással kezdődnek. A választás után az üszőborjakat alaposan át kell válogatni. Amennyiben a tehénállomány reprodukciós mutatói megfelelőek és a borjúveszteségek (elléskor, felnevelés alatti veszteségek) is csekélyek, úgy az üszőborjak 2/3-a elegendő a tenyészutánpótlásra, így módunk van valóban a legalkalmasabbakat kiválogatni.

A csökött, fejletlen, alkati hibával rendelkező üszőket célszerû már ekkor selejtezni, ami a gyakorlatban a hízóalapanyagként való értékesítést jelenti.

További szempont, hogy az ellési szezon elején született, tehát idősebb üszőborjakat részesítsük előnyben. (Az életkor-különbség 1-2 hónap is lehet.)

A kiválogatott üszőket külön csoportba helyezzük el, hogy részükre a megfelelő takarmányozást biztosítani lehessen. A téli elhelyezés során - mint ahogy erre korábban már utaltunk - a rendelkezésre álló feltételek közül mindig a jobbat válasszuk (fedett, száraz pihenőtér, burkolt etetőtér stb.).

A tavaszi legelőre hajtáshoz, de különösen a termékenyítési szezonban feltétlenül külön gulyát képezzenek a fiatal tenyészüszők. Erre az esetlegesen szükséges kiegészítő takarmányozás megszervezése, de a termékenyítések miatt is szükség van. A fiatal üszők termékenyítésére rendszerint más bikákat (esetleg spermát) használunk, mint a tehenek esetében. (Hangsúly a könnyû ellést ígérő apaállatok használatán van.)

Az elletési szezonban az ellető karámok biztosítása ill. az elletés körüli segítség révén igyekszünk az üszők ellésekor nagyobb gyakorisággal jelentkező nehéz ellések káros következményeit megelőzni.