„Én látom el a falut a bábolnai tápon nevelt csirkével!”

Agro Napló
Kochnyák János 8 éve foglalkozik baromfitartással, előneveléssel. A szülők már több mint 15 éve tartanak baromfit, bár ők csak saját szükségletre termelnek. A kesztölci állattartó ezt a hagyományt folytatta, csak már egy kicsit nagyobb méretben.

Bábolna: Kochnyák Úr, hogyan is kezdődött?

Kochnyák J.: Nagyon tetszett a szüleim elhivatottsága, ahogyan az állattal bántak. Igaz hogy, kis méretben csinálják, de szívvel-lélekkel, tiszteletben tartva az állatot. Én 1995-ben kezdtem el, először csak 1 turnusban, kipróbálva, hogy mi is lesz belőle. Ezután két turnusra álltam, ill. elnézést, álltunk át a feleségemmel, hiszen ő is sokat segít. Tavasszal 7-800 db-ot kérek (Arbor húshibridet, ill. 2 évente Tetra-H tojóhibridet), ebből 400-at adok el 2 és fél hetesen, a többi vágnivaló lesz. Ősszel 400-ból 100 elmegy naposnak, a többi pedig előnevelt. Általában október végén adom el őket, mert novemberben nagy búcsú van, és akkor vágnak. Ha lenne helyem, akkor többet is tartanék, bár ezzel a mennyiséggel jelenleg én látom el a falut.

Bábolna: Ebben az évben is ebben a rendszerben dolgozik?

Nem, most tavasszal - mivel bővíteni akarom az istállót -két turnus fog lemenni, 700-at előneveltként adok el, majd ezután még 400-at nevelek fel. Nem lesz könnyű, de szerencsére még megéri.

Bábolna: Talán ehhez a bábolnai takarmány is hozzátesz valamit, igaz?

Kochnyák J.: Bizony ez így van, hiszen a bábolnai minőségi táppal tudok csak ilyen gazdaságosan termelni, és a munkám mellett ezzel a kiegészítéssel becsületesen megélni.

Bábolna: Mindig bábolnai takarmányt etetett?

Kochnyák J.: Természetesen nem, hiszen minden tápot ki kell próbálni, és azután választani. Én is etettem az elején 3-4 fajtát is, de a bábolnai kiemelkedett közülük, sokkal jobb eredményeket értem el, és az állatorvossal sem kellett minden héten találkoznom. Jelenleg 3 hétig a gyógyszeres MT Extra Brojler Indítót, ezután 2 hétig az enyhén gyógyszeres MT Extra Brojler Hizlalót, majd a végén a gyógyszermentes MT Extra Brojler Befejezőt etetem. Ezzel az etetési módszerrel 2,5-3 kg körüli testsúlyt tudok elérni 7 hetes korra. Azóta sem váltottam, hiszen fontos a megbízható minőség és természetesen a megfelelő kiszolgálás.

Bábolna: Honnan szerzi be a tápot?

Kochnyák J.: Régebben nehéz volt a bábolnait beszerezni ezen a környéken, de 4-5 éve már itt Kesztölcön is van egy nagyon jól felszerelt bábolnai takarmánybolt, aki Huszár Lajos táti márkaképviselőtől szerzi be az árut. Én most már innen hordom a tápot. Nagyon udvarias, és gyors a kiszolgálás, „mindent a vevőért” jelszóval dolgoznak a boltban. Az árak szerencsére ezen a területen egységesítettek, így nem kell a másik faluba átmennem tápért, ott is ugyanannyiba kerül!

Bábolna: Milyen tervei vannak a jövőben?

Kochnák J.: Ahogyan már mondtam, szeretnénk még ebben az évben egy kis istálló-bővítésbe fogni. Remélem, hogy rendben lesz minden és még nagyobb méretben tudok termelni.

Bábolna: Mit szól a cég akcióihoz, hallott-e róluk?

Kochnyák J.: Természetesen. A boltban plakátokon, ill. prospektusokon mindig meghirdetik ezeket az akciókat. Mi is részt veszünk rajtuk, hiszen nem kerül semmibe. Kivágom a pontokat a zsákokról és beküldöm a nyereményszelvényen. Múlt évben a „Szárnyaljon Velünk!” akcióban nyertünk egy 30 000 Ft értékû mûszaki utalványt, amiből egy kis kiegészítéssel hifi tornyot vásároltunk. A Pont Bábolna akcióban a biztos nyeremények közül már van bicskám és sörnyitóm. Az akció reklámajándékaként kapott „repülő tyúkos” tili-toli játékkal a kisfiam nagy előszeretettel játszik.

Bábolna: Örülünk, hogy örömet tudtunk szerezni. Nem tudom, hallott-e már az új „Szárnyaljon Velünk Rióba!” akciónkról?

Kochnyák J.: Igen a Kistermelők Lapját járatom, és itt olvastam róla. Nagyon csábító a riói út, de már egy kisebb nyereménynek is nagyon örülnék, pl. egy bábolnai takarmány utalványnak!

Bábolna: Hát akkor sok szerencsét kívánunk, és további eredményes munkát!

A cikk végére kerüljön be a logonk és a cégadatok:

Bábolna Takarmányipar Kft.

2942 Nagyigmánd, Pf.: 16

Tel./Fax: 34/356-623, 34/356-605

e-mail: info@btakipar.hu

www.babolnatakarmany

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Emelkedő baromfiárak

Emelkedő baromfiárak

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) Piaci Árinformációs Rendszer (PÁIR) adatai szerint Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára 6 százalékkal...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?