A kárt okozó rovarok közül a talajlakó lárváknak (drótférgek, pajorok), a kukorica barkónak (szikleveles állapotban), a levéltetveknek, a poloskáknak, a napraforgómolynak lehet eseti jelentősége.
A károsító fajokra és a napraforgó fenológiai állapotára figyelemmel táblázatokba foglaltuk azokat az ismereteket, amelyek tájékoztató és figyelem felkeltő jelentőséggel bírnak az eredményes termelői tevékenység folytatásához. A károsítók és/vagy a tünetek felismerését elősegítő ábrákat is bemutatunk.
A napraforgómoly (Homoeosoma nebulellum)
A napraforgómoly Eurázsia napraforgó-termő területein elterjedt faj. Kártételi jelentőségéről ismert Perzsiából, Ukrajnából és Romániából. Hazánkban a napraforgó területeken mindenütt megtalálható. Első jelentős kártételére l947-ben, majd 1958-ban figyeltek fel, amikor a tányérokban 30 ill. 5-16 hernyó károsított. A károsított tányérok száma elérte a 48%-ot. A jelenlegi intenzív napraforgó termesztés mellett viszonylag kevés híradással lehet találkozni a napraforgómollyal kapcsolatos kártételekről. Érdemes lenne vizsgálatokat folytatni az elterjedésére és a kártételi nagyságrendek alakulására. Feltehetően nagyobb jelentősége van, mint amit általában tulajdonítunk neki.
A károsított növények köre
A nemzetközi és hazai tapasztalatokra hagyatkozva, valamint az irodalmi forrásmunkák beszámolóira tekintettel, bizonyított, hogy a faj több tápnövényű (oligofág). Az ismert tápnövények közé a fészkesvirágzatúak családjába tartozó különböző fajok sorolhatók. Tekintettel arra, hogy évente két esetleg három nemzedék is kialakulhat, ezért a károsító faj egyedeinek fejlődése gyakorlatilag a rajzás idejével egybe eső fészkesvirágú növények virágzásával van összefüggésben. Közéjük tartozik a bókoló bogáncs (Carduus nutans), mezei acat (Cirsium arvense), szamárbogáncs (Onopordon acanthium), máriatövis (Silybium marianum), sáfrányos és vadszekcile (Chrysanthemum vulgare), kerti őszirózsa (Callistephus chinensis) és a termesztett napraforgó (Helianthus annuus).
A kártétel felismerése és a kárkép
A tojásokból kikelt fiatal hernyók először a virágokat, a magkezdeményeket rágják. A második vedlést követően táplálékuk a mag lesz, amelyhez a kaszatfal átrágásával jutnak hozzá. A kártétel felismerését megkönnyíti, hogy a hernyók a kártétel helyén szövedéket szőnek, ami sokszor az egész tányérra kiterjed. Benne rágcsálék és ürülékszemcsék helyezkednek el, amelyek hozzájárulnak a levegőben lévő páratartalom megkötéséhez. Ez különösen akkor jut szerephez, amikor nedves időjárás az uralkodó. Ilyenkor közvetlen kárként kell számolni a tányérok és a bennük lévő magvak penészes rothadásával.
A fejlődésmenet éves alakulása
Hazai viszonyaink között két, esetleg három nemzedék kifejlődésére van lehetőség. Kifejlett hernyók telelnek a talajban az általuk szőtt gubóban. Tavasszal a hernyó a talajfelszín közelébe jut, ahol újabb gubót készít és abba bebábozódik. A bábokból kirajzó lepkékkel május vége és július eleje között találkozhatunk, amelyek ebben az időszakban raknak tojást a ruderális területeken, árokpartokon, töltésoldalakon növő fészkesvirágzatú gyomnövényekre. A nőívarú egyedek által lerakott tojások száma 200-300 között változik. A tojásokból kikelt hernyók június-júliusban fogyasztják a gyomnövények virágszerveit és 3 vedlés után kifejlett hernyók bábozódnak a károsítás helyén, vagy a talajban. A belőlük kirajzó, második nemzedéket alkotó lepkék július közepétől augusztus végéig repülnek. A tojásrakás ebben az esetben szinte kizárólag a virágzó napraforgón érvényesül. A tojások elhelyezése a virágokban lévő portokok belső oldalán valósul meg egyesével, ritka esetben tojások találhatók a porzószálakon és a sziromlevelek belső oldalán. Fontos tudni azt, hogy a lepkék elnyílt, azaz megtermékenyített virágokra már nem raknak tojást. A kikelt lárvák július végétől a napraforgó tányér virágzatában a fejlődésben lévő zsenge magvakkal táplálkoznak.
Az első kártételek az először fejlődésnek indult magvakon, a tányér peremén találhatók meg. Ezeknek a beérését követően a tányér középső részére húzódnak és ott táplálkoznak. A kártétel gyakorlatilag követi a tányérban lévő magvak peremtől középpontig érvényesülő folyamatos érését. Egy tányérban több hernyó is kifejlődhet, amelyek számától függően alakul a kártétel nagyságrendje. Olyan eset is előfordul, hogy a hernyók átmásznak másik tányérba vagy pókhálószerû szálon leereszkednek és úgy keresnek fel újabb tányérokat. Erre egyedszámtól függően lehet számítani a táplálék fogyásával arányosan.
A harmadik nemzedék rajzására akkor kerülhet sor, amikor a korán lerakott tojásokból a lepkék kifejlődve szeptember elejétől ismételten rajoznak. Az időben később fejlődő hernyók már nem bábozódnak be, hanem áttelelnek. A harmadik nemzedék kifejlődése egyrészt megtörténhet a hosszú tenyészidejû, későn érő napraforgófajtákon, vagy a zöldtrágyának vetett, de virágzás után leszántott napraforgó állományban, valamint ebben az időszakban virágzó fészkesvirágzatú gyomnövényeken.
Előrejelzés, védekezés
Az imágók rajzása az esti, alkonyati, éjszakai órákban jellemző. Ebből a sajátosságból adódik, hogy a rajzás menete és a rajzásban résztvevő egyedszám alakulása jól nyomon követhető fénycsapdával. Az intenzív napraforgó termesztés felveti a napraforgómoly előrejelzésének modern megoldási igényét, ami a szexferomon csapdák alkalmazását jelenti.
A kártételek megakadályozását célzó védekezések között meg kell említeni a fészkesvirágzatú gyomnövények rendszeres irtását. Gondoskodni kell arról, hogy a korábbi évek napraforgótermő területein az egyre veszélyesebb méreteket öltő árvakelést megszüntessük. Lehetőleg olyan napraforgó fajtákat termesszünk, amelyeknél nemesítési eredményként a kaszafejlődés során fitomelán réteg képződik, ami meggátolja a hernyókat annak átrágásában.
A rajzás intenzitásától függően szükséges védekezések optimális időpontja virágzás idejére esik. Ebből adódik az, hogy ilyen esetben méhkímélő technológiát kell alkalmazni. A védekezési eljárások megválasztásánál figyelemmel lehetünk arra is, hogy a lerakott tojások és a belőlük éppen kikelő L1-es lárvák ellen eredménnyel alkalmazhatók a kitinszintézis gátló készítmények.
A napraforgó szár- és tányérrothadása
A betegséget a fehérpenészes (Sclerotinia slcerotiorum), valamint a szürkepenészes rothadást (Botrytis cinerea) okozó gombák idézik elő. A termésveszteség az ökológiai feltételektől, a fertőzés mértékétől és a termesztett hibridtől függően elérheti a 80-100%-ot is.
A betegség tünetei
A kórokozók a növényt bármely fejlődési állapotában megtámadhatják. A fiatal növények száralapi részén nagy kiterjedésû, vizenyős, barna színû foltok képződnek. A szövetek elrothadnak, a növény elpusztul. Nedves időben az elhalt szöveteken a S. sclerotiorum fehér pelyhes micéliuma, vagy a B. cinerae szürke, porzó penészbevonata jelenik meg. A virágzás előtt is fertőződhet a növények szára. Ilyenkor a szállító nyalábok károsodnak, a növény lankad, hervad, majd elpusztul. A bélszövetet a gombák részben, vagy egészben felélik. A szár belsejében fehér, vagy szürke micéliumszövedék alakul ki. Ebben található a gombák fekete, kemény állományú micéliumtömörülései, kitartóképletei, az un. szkleróciumok. A fertőzés kialakulhat a leveleken is. Ezek száradnak, a gombák a főér edénynyalábjain keresztül belenőnek a szárba. Ez a növény lankadását eredményezi, de ritkán okozza teljes pusztulását.
A tányérfertőzés a virágzás idején, vagy azt követően jön létre a tányér fonáki oldalán a szövetek vizenyősek, majd barnák lesznek. A szövetek elpusztulnak, rajtuk a szárhoz hasonlóan fehér vagy szürke penész jelenik meg. A tányérok saját súlyuk alatt leszakadnak. A S. sclerotiorum a kaszatokat körül növi, így rostélyra emlékeztető, lyukas szkleróciumok alakulnak ki. A B. cinerea fertőzése nyomán a tányérban és a tányéron szürke penészbevonat és apró fekete szkleróciumok képződnek. A beteg tányéron fénytelen, apró, léha kaszatok fejlődnek, melyek többnyire fertőzöttek.
Ökológia és járványtan
A gombák a fertőzött növényi maradványokban, vagy fertőzött kaszatokban telelnek át micélium, vagy szklerócium formájában. A fertőzött kaszatok vagy csíraképtelenek, vagy ha kicsíráznak a csíranövény elpusztul. A S. sclerotiorum a fertőzött növény gyökeréből az egészségesbe hatol. A B. cinerea a fertőzött részeken gyorsan és nagy tömegben termel fertőzőképes konídiumokat, melye a szél segítségével kerülnek az egészséges gazdanövényekre. A szkleróciumok több évig életképesek maradnak a talajban.
A gombák sokgazdás paraziták számos termesztett és vad növényt képesek megbetegíteni. A betegség kialakulásához a hûvös, csapadékos időjárás kedvező. A túlzott nitrogén trágyázás, a túl sûrû állomány, a mély vetést követő vontatott kelés szintén hajlamosító tényező. A B. cinerea spóráinak csírázását a tányér fonákán összegyûlt pollen vizes oldata serkenti, növelve ezzel a fertőzés veszélyét.
A védekezés lehetőségei
A napraforgó hibridek fogékonysága eltérő, de a rezisztencia nem nyújt teljes védelmet a betegség kórokozóival szemben. Az agrotechnikai tényezők közül fontos a megfelelő tőszám megválasztása, a harmonikus tápanyagellátás, a jól kialakított vetőágyba időben, megfelelő mélységben elvégzett vetés. Jól csírázó, egészséges, csávázott vetőmagot használjunk. Jó eredményt érhetünk el - amíg az állomány magassága engedi - a földi géppel végzett fungicides kezelésekkel, illetve ha szükséges a légi úton végzett permetezésekkel is. A korai deszikkálás a fertőzések terjedését és a veszteség mértékét csökkenti.
Diaportés szárfoltosság és korhadás
A betegség a világ számos országában ismert. Hazai előfordulásáról 1981-ben számoltak be. Ma az ország valamennyi napraforgótermesztő körzetében ismert. Kórokozója a Diaporthe helianthi nevû gomba. A betegség járványos években súlyos termésveszteséget okoz.
A betegség tünetei
A tünetek a vegetációs időszak közepétől a növény bármely földfeletti részén kialakulhatnak. Legjellegzetesebbek a szár alsó harmadában látható szimptómák. A foltok nagyméretûek, világos, később sötétebb barnák, szélük elmosódott. Általában a szár és a levélalap találkozásánál alakulnak ki. Méretük elérheti a 20 cm-t, erős fertőzésnél körülölelik a szárat. A fertőzött bélszövet sárgás színû, benne szabálytalan üregek vannak. A beteg növények hervadnak, majd elszáradnak. A fertőzött leveleken nagykiterjedésû, egyöntetû barna, száraz foltok alakulnak ki. A tányérok fonákán hasonló tüneteket tapasztalhatunk.
A tüneti értékelés nem minden esetben nyújt egyértelmû eligazodást. A kórokozó pontos azonosításához mikroszkópos vizsgálatokra van szükség.
A kórokozó biológiája, járványtana
A gomba a fertőzött szármaradványokban telel át ivaros termőtestekkel. Az elsődleges fertőzéseket az ezekben képződő aszkospórák okozzák. A beteg növényi részeken zárt, gömbölyded, ivartalan termőtestek, az un. piknidiumok fejlődnek. A bennük képződő konídiumok váltják ki a tenyészidőszak további részében kialakuló megbetegedéseket.
A spórák csírázásának hőoptimuma 24-25 oC. A fertőzés 10 oC alatt és 33 oC felett leáll. A betegség járványszerû fellépéséhez meleg, csapadékos időjárás szükséges. A talaj felszínén maradt fertőzött szármaradványok és a helytelen vetésváltás fokozza a járványveszélyt.
A védekezés lehetőségei
Csávázott vetőmagot vessünk. Ellenálló hibridek termesztésével a termésveszteség jelentősen csökkenthető. Az agrotechnikai elemek közül fontos az 5-6 éves vetésváltás betartása, a fertőzött növénymaradványok mély alászántása, valamint az optimális tápanyag- és vízellátás biztosítása.
Erős fertőzésveszély esetén szükség van a kémiai védekezésre is. Az első kezeléseket 6-8 levélpáros állapotban végezzük, a másodikat a virágzás kezdetére időzítsük.
Dr. Németh Lajos
Dr. Kuroli Géza
|
2. táblázat. A napraforgó fejlődési szakaszai, a kártevők és a védekezések közötti kapcsolat |
||||
| A vetőmag, a talaj és a növény fejlettségi állapota |
Kártevők | Kárképek | A védekezés lehetséges időpontja és módja |
A védekezés optimális időpontja |
| Vetőmag | Fácán (Phasianus colhicus) Vetési varjú (Corvus frugilegus) Galambfélék (Columbidae) |
A rosszul vetett magot kiszedik és elfogyasztják, ami tőszámcsökkenést okoz. | Vetőmagkezelés madárkár elhárítására. | Csávázás vetés előtt |
| Vetőmag | Drótférgek (Agriotes spp.) Pajorok (Melolontha spp.) Kukoricabarkó (Tanimecus dilaticollis) Levéltetvek (Aphididae) |
1. A csíranövényt és a gyökereket károsítják a talajlakó lárvák. 2. A kukoricabarkó a sziklevelet lerágja, később karéjozza az első lombleveleket. 3. A levéltetvek a fiatal leveleken táplálkoznak. | Vetőmag-előkészítéssel egy időben. | Csávázás vetés előtt |
| Talaj-előkészítés | Drótférgek (Agriotes spp.) és pajorok (Melolonthidae) | A csíranövény szárát átrágja a drótféreg, a növény elpusztul. A pajor a gyökereket fogyasztja. | Talajfertőtlenítés vetés előtt, vagy kombinált vetőgéppel a vetéssel egy menetben. | 1. Azokon a gócokon, ahol 2-3 drótféreg és 1 pajor, vagy annál több él, vetés előtt juttassunk ki inszekticid granulátumot és dolgozzuk be a talajba. 2. Ahol 1-2 lárva/m² az egyedszám, ott a vetéssel egy menetben végezzük a talajfertőtlenítést. |
| 4-8 leveles fejlettségtől zöldbimbós és virágzó állapotig | Levéltetvek: sárga szilva levéltetû (Brachycaudus helicrysi), fekete répa levéltetû (Aphis fabae) |
A leveleken deformáció. A bimbókon a fészekpikkelyek között a virágzaton táplálkoznak, ami tányértorzulást és részleges sterilitást okoz. | A szárnyas egyedek és azok első szaporulatának megjelenésekor a tenyészidőben. | Az első szárnyasok és a kolóniát megalapozó utódok megjelenésekor, szükség szerint megismételve. |
| Csillagbimbós állapottól érésig | Különböző poloskafajok (Lygus, Polymerus és Adelphocoris) |
1. Jégveréshez hasonló sebzések, parásodások és forradások a száron és a levélnyélen. 2. Sérülések a magkezdeményeken, mézgafolyás és kaszatbénulás. | Tenyészidőben (csillagbimbós állapottól érésig). | A poloskák egyedszámától függően, ha növényenként 8-10 egyed táplálkozik. |
| Virágzó állomány | Napraforgómoly (Homoeosoma nebulellum) |
Megrágott a virág, a magkezdemény és a mag. A tányért szövedékkel szövi össze. | 1. Előrejelzés szexferomon-, vagy fénycsapdákkal. 2. Tápnövények (bogáncsfélék) gyérítése. 3. A virágzó napraforgó táblák védelme méhkímélő technológiával. | Tömeges tojásrakás és a kezdődő lárvakelés idején kitinszintézist gátló készítményekkel. |
| Az érés folyamata | Seregély (Sturnus vulgaris), galambok (Columbidae), verebek (Passer spp.) | Kicsépelt tányérok. | Az érés kezdetétől a betakarításig riasztással. | Csapatba verődött madárrajok ellen. |
|
3. táblázat. A napraforgó fejlődési szakaszai, a kórokozók és a védekezések közötti kapcsolat |
||||
| A betegség megjelenése | Betegség (kórokozó) | Tünetek | A kórokozó biológiája, terjedése, környezeti igénye | Védekezés |
| Egész tenyészidőszakban | Napraforgó gyûrûs mozaik (Cucumber mosaic cucumovirus) | A leveleken mozaikfoltok és sárga gyûrûk láthatók. | A vírusnak sok termesztett és vad gazdanövénye van. Mechanikailag – a fertőzött növény szövetnedvével – átvihető. Levéltetvekkel terjed. | Rezisztenciára nemesítés, levéltetvek irtása. |
| Egész tenyészidőszakban | Napraforgó peronoszpóra (Plasmopara halstedii) | A fertőzött kaszatból kelő csíra-, vagy néhány leveles növények elpusztulnak, vagy a növény törpe marad. A levelek fonáki részén összefüggő, sûrû penészbevonat van. Tányér nem képződik. A kifejlett növény levelein „olajfoltok”, majd ezek fonákán fehér penészgyep alakul ki. | A ivaros eredetû spóráival a talajban, növényi maradványokban, illetve a kaszat héja alatt micélium formájában telel. A betegség kialakulásához a csapadékos, hûvös – 14-19 °C – időjárás kedvez. | A betegséggel szemben ellenálló hibridek nemesítése és termesztése. Kaszatcsávázás szisztemikus hatóanyagú készítménnyel. Vetésváltás (5-6 év), korai vetés, árvakelések irtása. |
| Szikleveles állapottól | Septóriás levélfoltosság (Septoria helianthi) |
A szikleveleken sárga, barnuló foltok jelennek meg. Később az alsó, majd a felsőbb leveleken 5-15 mm nagyságú, kerek, vagy az erek által határolt szögletes, egyöntetû barna foltok láthatók. A foltok körül gyakran sárga udvar képződik. A foltok később összefolyhatnak, így nagyobb levélrészek száradnak el. | A gomba a fertőzött levelekben telel át. A korai fertőzésekhez esős tavaszi időjárás szükséges. Később a meleg, párás idő kedvez a betegség kialakulásának. | A fertőzött növénymaradványok alászántása, vetésváltás. |
| Virágzás után | Napraforgó lisztharmat (Erysiphe cichoracearum) |
Az alsó és középső leveleken kezdetben laza, fehér, majd szürkés micélium bevonat jelenik meg. Ebben később tûhegynyi fekete pontok, a gomba ivaros termőtestei láthatók. | Sokgazdás – polifág – kórokozó. Mérsékelten meleg – 20 °C felett –, párás idő kedvez a betegség kialakulásának. | Általában nincs szükség külön védekezésre. |
| Virágzás után | Alternáriás levél- és szárfoltosság (Alternaria helianthi) |
A levélen szabálytalan, nagy kiterjedésû, növekvő, egyöntetû barna foltok képződnek, a levél leszáradhat. A száron a foltok orsó alakúak, rajtuk fekete bársonyos penészbevonat alakul ki. A fertőzés kiterjed a tányér fonáki részére és a kaszatokra is. | A gomba a kaszatokban, illetve a fertőzött növénymaradványokban telel. A betegség az idősebb növényeken, meleg, párás nyári időben jelenik meg. | Kaszatcsávázás, korai betakarítás, szükség esetén fungicides állománykezelés. |
| Termésképzés idején | Hamuszürke szártőkorhadás (Macrophomina phaseolina) | A beteg növények a virágzást követő időszakban lankadnak, majd elhervadnak. A szár alsó része szürke, a bőrszövet leválik. A szár belsejében nagy tömegben képződnek a gomba mákszem méretû mikroszkleróciumai. | A kórokozó polifág. Áttelelése elsősorban fertőzött növényi maradványokban történik. Fertőzött vetőmaggal is terjed. A meleg, aszályos nyár kedvező a fertőzéshez. | A gomba sokgazdás, fertőzi többek között a kukoricát, szóját, babot, ezért a vetésforgó megtervezése különös körültekintést igényel. A fertőzött növénymaradványok mély alászántása, a kaszatcsávázás és az öntözés csökkenti a fertőzés valószínûségét. |
| A vegetációs idő végén | Napraforgórozsda (Puccinia helianthi) | Virágzástól kezdődően először az alsó, majd a középső levelek fonákán jelennek meg a gomba pörsenésszerû vörösesbarna, porzó nyárispóra-telepei (uredo telepek). Később ezek között fekete, ún. teleuto telepek képződnek | A kórokozó a fertőzött növényi maradványokban telel. Meleg, párás nyarakon a megbetegedés mértéke nagyobb. | Rezisztens hibridek termesztése. A fertőzött maradványok leszántása, az árvakelések irtása. |
