Tejelő szarvasmarhafajták

Agro Napló
A fajták rendszerezése több szempont alapján lehetséges. Ha hasznosítás alapján különböztetjük meg a fajtákat, így lehetnek egyhasznú, kettõs és hármas hasznosítású fajták. A tejelõ szarvasmarhafajták az egyhasznú csoportba tartoznak.

Napjaink legjelentősebb tejelő szarvasmarhafajtái a következők: a holstein-fríz, a jersey, az ayrshire, a brown swiss.



Holstein-fríz fajta



Tejelő típusú lapálymarha Európa Északi és Keleti tengermelléki területeinek legelőin alakult ki. Egyes írásos feljegyzések szerint Közép-Európából a Rajna folyót átlépve két törzs vándorolt be erre a területre Krisztus születése idején. Ezek a törzsek vadászati és halászati tudásuk mellett hozták magukkal az igen jó marháikat is. A tengerpart közelsége, az éghajlat, a kiváló takarmány tette lehetővé, hogy ezen a területen alakuljon ki a lapály fajtacsoport, melynek feketetarka, vöröstarka és egy színű vörös változata ismert. A három változat közül a legjelentőbb a feketetarka volt.



A holstein fajta története a XIX. század közepén kezdődött, amikor egy amerikai tenyésztő érdeklődésének középpontjába került az általa rajongásig elismert Hollandiából importált tehén tejelő tulajdonsága. A Massachusetts állambeli kereskedő, W.W. Chenery Európából szállított rendszeresen árut, a hosszú hajóút miatt élő tehénnel oldotta meg a legénység friss tejjel való ellátását, és azt tapasztalta, hogy a feketetarka holland tehenek tejtermelése lényegesen jobb, mint a többi fajtáé, ezért már, mint vállalkozó, az üzleti siker reményében folytatta a fríz marha importálását Hollandiából. Chenery úr az 1860-as években behozott tehenek tejtermelési adatait mérte és rögzítette, cikkekben közölte. Az ő nevéhez fűződik a törzskönyvezés megszervezése, valamint a Holstein Szövetség megalakítása is, melynek első elnöke is ő volt. 1872-re, amikor az első törzskönyvet kiadták, már 12 államban regisztráltak állatokat, ezek mind Chenery teheneinek az utódai voltak.



A holstein név valószínûleg a holland név eltévesztésének az eredménye, először annak a cikknek a címében fordult elő - állítólag véletlenül - amelyben Chenery a holland marháról számolt be.



A XIX. század második felében több amerikai tenyésztő is importált holland fríz marhát és mindegyik szerepelt az 1885-ben megjelent holstein-fríz törzskönyvben. 1885-ben alakult meg hivatalosan az Amerikai Holstein Szövetség is. 1978-ban hivatalosan a rövidített név holstein-re változott. A tenyésztési irány azonban Amerikában és Hollandiában különböző utakat követett. Míg az amerikai tenyésztők már a kezdetekkor is a nagyobb típust és a tejelő tulajdonságot, addig Hollandiában a kisebb, kompaktabb típust, részesítették előnyben a tej/hús tenyésziránynak megfelelően.



Színe feketetarka, de van vöröstarka (red holstein-fríz) változata is.



A tehenek élősúlya 650-800 kg, a marmagasság 140 cm, a bikáknál ugyanezek az adatok 1085-1250 kg és 160-180 cm között alakulnak.



Az eredeti feketetarka lapály szarvasmarhát hosszú céltudatos tenyésztői munkával alakították át a világ legjobb tejelő fajtájává. A fajta fejlődésében meghatározó volt a termelés szakosodása, a koncentráció, a mesterséges termékenyítés bevezetése, az ivadékvizsgálat, a számítógépes adatfeldolgozás, tenyésztőszervezetek és az egyetemek közötti kiváló szakmai együttmûködés, a szaktanácsadás, a biotechnika és a biotechnológia széleskörû alkalmazása.



A fajta ideális küllemmel rendelkezik (finom, nemes tejelő jelleg, hosszú és mély, viszonylag lapos mellkas, terjedelmes has, szikár, vékony csontozat, terjedelmes ideális teknő alakú tőgy).



A fajta főbb tulajdonságai: nagymennyiségû fogyasztói tejet termel, (tejmennyiség: 6000-10000 kg, zsírtartalom: 3,1-4,4%) iparszerû tartásra alkalmas, fejhetősége kiváló, technológiai tûrőképessége nagyon jó. Kis létszámú teleptől kezdve több ezres létszámú tehenészeti telepeken képes ugyanolyan magas tejtermelésre. Középkorán érő, ellés lefolyása normális, hízóállatok izmoltsága nem megfelelő, nagy végsúlyra nem hizlalható.



Mivel különlegesen nagy a tejhozama a holstein-fríz világszerte elismert és kívánatos fajta. A világon mindenütt megtalálható. A fajta terjedésének eredményeképpen ez a nagytestû amerikai fajta különösen Európában, Dél-Afrikában, Izraelben és Japánban nagymértékben rányomta bélyegét az országok tehénállományára. Országonként kell megkülönböztetni fajtát, mert egy-egy tulajdonságban vannak eltérések.



Red (vörös) holstein-fríz. Az amerikai tenyésztők ragaszkodva a hagyományokhoz a feketetarka állatokat kedvelték, az esetleg megjelenő vöröstarka egyedeket szisztematikusan kiselejtezték. 1946-ban mindez megfordult, mert egy tenyésztő kiváló vöröstarka holstein teheneket egy fiatal vöröstarka bikával fedeztetett, megvetve a vöröstarka holstein alapjait. Mások is csatlakoztak ehhez a tenyésztői elképzeléshez és 1971 óta egy törzskönyvben, regisztrálják az állatokat.

Nagyon sok rekorder tehén tartozik a fajtához, néhányat említve:



TWIN-B. DAIRY AEROSTÁR LYNN (VG-87)



365 nap-28550 kg tej-3,4% zsír-984 kg tejzsír-3,1% fehérje-888 kg fehérje



BREEZEWOOD PATSY BAR PONTIAC



365 nap-20543 kg tej-4,85% zsír-994 kg tejzsír

Életteljesítmény rekorderek:



JOHNIE CLAUDE GRENADIER VG85 (USA)



5200 tejelő nap- 179200 kg tej, 3,5% zsír, 3,09 fehérje %, napi tej kg átlag 34,5.



JOHANNA 21A (holland) 16 éves tehén 168000 kg tejmennyiség.



BREEVIER VALORE (holland) 15 éves tehén a zsír és fehérjetermelés rekordere, 163362 kg tejben összesen 14269 kg zsírt és fehérjét termelt.

Országonkénti holstein-fríz eredményeket 1. táblázat tartalmazza, mely 2000-es statisztikákon alapul.

1.

táblázat
ország laktációszám 305

napos laktáció
két

ellés közti idő
    Tej

kg
Zsír% Fehérje%  
holstein-fríz
Ausztrália 90 119 7 077 3,87 3,20 -
USA - 9 416 3,65 3,21 -
Kanada 253 561 9 350 3,67 3,21 -
Svájc 42 315 7 277 4,03 3,17 409
Németország 1 494 749 7 697 4,19 3,39 395
Dánia - 8 075 4,10 3,37 -
Franciaország 1 996 075 7 026 4,07 3,16 -
Nagy Britannia 387 578 7 517 3,89 3,25 401
Magyarország 172 063 6 979 3,75 3,27 425
Izrael 65 631 10 463 3,35 3,10 413
Olaszország 640 202 8 373 3,54 3,20 -
Japán 285 353 8 860 3,93 3,25 429
Hollandia 566 057 8 974 4,28 3,42 404
red holstein-fríz
Svájc 46 800 6 817 4,11 3,21 387
Németország 175 929 7 173 4,20 3,36 392
Hollandia 31 710 8 003 4,44 3,49 393





Jersey fajta



A La Manche csatornában fekvő Jersey szigetéről származik. Az egyik legrégebbi tejelő fajta, mely fél évezredes múltra tekint vissza. A XVIII. század végén Alderney néven vált híressé zsírdús teje révén.



1789 óta mintegy 10000 egyedből álló zárt populációban tenyésztették. A zárt tenyészet eredményeként a fajta betegségektől és járványoktól védett maradt, egyedülálló kiegyenlítettségre tett szert, valamint jellemző volt a genetikai konszolidáltság. Bár az 1789-ben foganatosított importtilalom eredményeképpen a jersey zárt populációt alkotott, mégis a holstein után a második legelterjedtebb tejelő fajta lett világszerte. Az export a XIX. században kezdődött. Ezek az állatok teje nagyon magas zsírtartalmáról és mérsékelt takarmányfogyasztás mellett is jelentős termelésükről voltak híresek. Testsúlyuk több mint 13-szorosát is képesek tejben megtermelni laktációnként.



Kiválóan alkalmazkodnak a legkülönbözőbb éghajlati és földrajzi körülményekhez. Jersey állományokat találhatunk Dániától Ausztráliáig, Kanadától Dél-Amerikáig, Dél-Afrikától Japánig, használták a zebu javításához is Ázsiában és Afrikában.



Az eredeti (Jersey szigeti) változat kistestû, a tehenek súlya 375 kg, a marmagasság 117 cm, bikáknál a súly 650 kg, marmagasság 125 cm.



Színe: meglehetősen változatos sárgásbarnától a világosvörösig minden színárnyalat előfordul, de megtalálhatók krémszínû, szürkésbarna egyedek is.



A tej sárgás színû, karotinban és A vitaminban, valamint ásványi anyagokban gazdag, a tejzsír jódszáma és a zsírgolyócskák átmérője nagyobb, mint a lapály és a hegyi fajtáké. Teje zsírban (5-6%) és fehérjében (3,7-4,4%) a legkoncentráltabb. Tejük összetétele egyedülálló: 18%-al több fehérjét, 20%-al több kalciumot, 25%-al több zsírt tartalmaz, mint az „átlagos” tehéntej. Angliában az ilyen tejet „Gold Top” címkével ellátva, drágábban árulják.



Korán érő fajta, az első ellési idő 24 hónap, könnyen ellik, a borjak kis súllyal (25 kg) születnek, termékenységi mutatói igen jók. Nagyon jó a tőgyalakulása, igen jó a lábszerkezete is. Hústermelési mutatói igen gyengék, ráadásul a faggyú színe sárga.



Az átlagos tejtermelése 5000 kg/tehén /év, de a kiváló egyedek 9000 kg vagy ennél magasabb tejtermelésre is képesek.



Kissé ideges természetûek, de nagyon tanulékony, könnyen kezelhető egyedek. 2. kép jersey (forrás: Klaus Frahm. Rinderrassen 1990)

Dán jersey



A XIX. század végén Dánia jelentős importot bonyolított, 1896 és 1909 között 5000 egyedet importáltak a szigetről. 1979-re az ország tehénállományának 15 %-át adta a fajta. Nagyobb és erőteljesebb, mint Jersey szigeti változat és a világ tej- és húshasznú fajtái között a legnagyobb zsírtartalmú tejet termeli (6,31 %). A tehenek 120 cm magasak és 450 kg-osak.

Amerikai jersey



Az 1850-es években került át a fajta Amerikába. Az amerikai jersey nagyobb, egyenesebb a hátalakulása és kedvezőbb a tőgy illesztése, mint az eredetinek. A tehenek átlagsúlya 500 kg körüli míg a bikáké 750 kg. Az 1890-es években szarvatlan változatot is kitenyésztettek az Egyesült Államokban. A tejtermelés növelése volt a tenyészcél, ennek megfelelően zsírtartalom (5%) kissé csökkent, az átlagos tejhozam közel 6000 kg. A többi ország adatait a 2 táblázat mutatja (2000).



2.

táblázat
Jersey
ország laktációszám 305

napos laktáció
két

ellés közti idő
    Tej

kg
Zsír% Fehérje%  
Ausztrália 20 018 4 634 5,11 3,80 -
Kanada 8 208 6 203 4,90 3,83 -
Dánia - 5 614 5,97 4,10 -
Nagy Britannia 12 009 4 897 5,38 3,87 392
Jersey Sziget - 4 619 5,21 3,73 388
Japán 1 470 5 895 4,95 3,84 410





Ayrshire fajta



Az ayrshire fajta skót ősei törékeny alkatú, kis rámájú (250-300 kg) vörös, vörös-fehér, barna, fekete színû rendkívül edzett, igénytelen, primitív állatok voltak, amelyek - leszámítva a hosszú, lant alakú szarvat - aligha képzelhetőek a korszerû ayrshire felmenőinek.



Bár a fajta kialakulásának pontos története az idők homályába vész, az ismert, hogy az Alderney és a Teeswater marhák felhasználásával nemesítették, így alakult ki egy termékeny vöröstarka marha, melyet a XVIII. század során - holland eredetû shorthornnal próbálták javítani. Az ayrshire elnevezés 1814-ben fordul elő először. Nagyon elterjedt fajta volt, többek között a Skandináv országok is importáltak szép számban, ahol jelentős hatást gyakorolt a helyi állományra. Az Egyesült Államokban saját fejlődési iránya alakult ki. Nagy Britanniában, ahol létszáma nem túl nagy, a második legjelentősebb tejelő fajta, számszerûleg csak a fríz múlja fölül.



Az ayrshire közepes nagyságú tejelő fajta. A fajta igen nemes és elegáns megjelenésû, a tejelő fajták arisztokratájának is nevezték. Korán ellik (20-22 hónap), a világ legegészségesebb fajtája, hasznos élettartama kiváló.



A tehenek marmagassága 127-135 cm közötti és átlagosan 400-550 kg súlyúak. A bikák kb. 140 cm-es marmagasságot és 600-800 kg-ot érnek el. 3. kép. ayrshire (forrás: N.Z. Semen. Sire Catalogue)



Finn ayrshire



Skóciából és Svédországból az ayrshire marhát 1845 óta importálta Finnország. Az évek során ez az állomány „keveredett” a helyi őshonos fajtákkal, angelnivel, dán vörössel, shorthornnal, jersey-vel és a fríz fajtával nemesítették, aminek eredményeként kialakult a finn ayrshire, melyet magasabb tejhozammal és kedvezőbb, ideálisabb tőgyalakulással jellemezhetünk, mint az eredeti típusát.



A tehenek átlagos marmagassága 126 cm körüli és súlyuk 460 kg, a bikáknál ezek az adatok 140 cm és 800 kg.



212 ezer tehén átlagos tejtermelése, 4675 kg, 4,51% zsír és 3,3% fehérje. Egyik kiváló tehén a Viikuna életteljesítménye 125302 kg tej, 6205 kg tejzsír (5%). Nagyon sok tehén tudott életteljesítményként 5000 kg-, illetve 4000 kg-nál több tejzsírt produkálni.

Amerikai ayrshire



Ez a skót eredetû fajta arról volt híres, hogy rendkívül gazdag beltartalmú tejet termelt. Az első tehén 1822-ben érkezett Amerikába és a hajóút során történő tejellátásban játszotta a fő szerepet. 1840 és 1860 között vette kezdetét az import, mikor észrevették, hogy az ayrshire tejéből heti 4,5-6,8 kg vajat is elő lehet állítani. Törzskönyve 1876-ban nyerte el véglegesnek mondható formáját, amikortól az amerikaiak tudatosan tenyésztik a fajtát melynek egyedei némiképpen eltérnek őseik típusától. Az amerikai tenyészcél valamelyest nagyobb, dongásabb állatok előállítása volt, így a tehenek átlagos tömege 600-680 kg közötti, míg a bikáké 900-990 kg körül alakul. Színeződés tekintetében kedvelt a sötétvörös sok fehérrel és a teheneknél lényeges a tőgy terjedelme/mélysége, valamint a tőgybimbók is hosszabbak lettek, mint a skót ősöké. Szarvatlan változata is kialakult. 1948-ban érkeztek az első szarvatlan állatok Amerikából Skóciába.



Az átlagos 305 napos tejtermelésük 7000 kg körül alakul, a tej 3,94% zsírt és 3,38% fehérjét tartalmaz. A 3. táblázat ausztráliai, kanadai és nagy-britanniai adatokat mutat be (2000).



3.

táblázat
Ayrshire
Ország laktációszám 305

napos laktáció
két

ellés közti idő
    Tej

kg
Zsír% Fehérje%  
Ausztrália 1 799 5 313 4,14 3,32 -
Kanada 10 176 7 172 3,96 3,48 -
Nagy Britannia 7 150 6 101 4,00 3,33 402





Brown Swiss (borzderes)



A brown swiss a világ egyik legrégebbi tejelő fajtának számít. A fajta eredete bizonytalan. Sokan úgy vélik keleti eredetû, Nyugat-Ázsia sztyeppéiről került Közép Európába, mások szerint Svájcból eredeztethető. A brown swiss a ”legtisztább” fajta az összes eddig ismert tejelő fajta közül, kialakulása során nem keresztezték más fajtákkal. A svájci farmerek nagy figyelmet fordítottak a szarvasmarha tenyésztésre, kiváló teheneket és bikákat tenyésztettek. Az állatok nyaranta 3000-8500 láb magasan legeltek, ez a különleges fizikai terhelés, a nagy magasság fontos szerepet játszott a mai erős, robosztus küllem elérésében.



1869-ben 1 bika és 7 tehén került Amerikába. Ez az állomány és utódaik már 1870-ben díjakat nyertek az élőállat-bemutatókon. Az 1900-as években a betegségek és a járványok miatt számuk jelentősen lecsökkent, ám az 1930-as évek közepén egy kiváló „Jane of Vernon” nevû tehénnek köszönhetően újra fellendült a fajta. Amerikában szinte az összes brown swiss egyed származása visszavezethető erre a tehénre, méltán nevezik Jane of Vernon-t a fajta „anyakirálynőjének”.



Az amerikai brown swiss általában nagyobb és finomabb felépítésû, mint európai rokonai, jobban fejlett a tőgye, jobb a tőgybimbó helyeződése, de megmaradt az eredeti fajta kiváló lábtulajdonsága is.



A tehenek átlagos súlya 750 kg, a bikáké 900-1100 kg. A fajta termelését az egyes országokban a 4. táblázat szemlélteti (2000)



Brown Swiss (Borzderes)
ország laktációszám 305

napos laktáció
két

ellés közti idő
    Tej

kg
Zsír% Fehérje%  
Kanada 1 550 7 920 3,96 3,48 -
Svájc 158 780 6 142 3,99 3,32 404
Németország 164 561 6 261 4,10 3,53 406
Franciaország 14 904 6 970 4,05 3,34 -
Olaszország 91 569 6 010 3,88 3,41 -





A bemutatott fajták közül a legelterjedtebb a holstein-fríz, de napjainkban az ayrshire fajta is felértékelődött, köszönheti a kiváló tőgyalakulásának, az ellenálló-képességének, és hosszú élettartamának. A jersey fajta tejének magas beltartalmi értékei alapján, az ipari tej előállítás legjobb fajtája lesz a jövőben is.



Dr. Báder Ernő



Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság - és Élelmiszertudományi Kar Mosonmagyaróvár, Szarvasmarha- és Juhtenyésztési Tanszék



Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?