2012 kora őszén a VM koordinálásával elkészült „Az aszály kezelésének hosszú távú koncepciójáról” címû konzultációs anyag, amely első lépcsőben a szakmai egyeztetést szolgálja, a másodikban közigazgatási és társadalmi vitára is kívánják bocsátani. Végső formájában előreláthatóan 2013 júniusában az aszálystratégia részeként cselekvési program fontos eleme lesz, továbbá beépül a NES-be (Nemzeti Vízgazdálkodási Stratégia).
A témával kapcsolatos tanulmányoknak, terveknek a XX. század 80-as éveitől éppenséggel eddig sem voltunk híján. Az aszállyal, különösen az egyre gyakoribbá váló, a Kárpát-medencét sújtó klimatikus anomáliák miatt több tudományág cselekvésre kapacitálta a politikusokat.
Az Agro Napló szerzői között jómagam is 2005-től több ízben foglalkoztam klímánk várható változásaival, a szárazság elleni hatékony védekezés lehetőségeivel.
Talán most, hogy az elmúlt évtizedben háromszor is hívatlan látogatónk volt az országos aszály és különösen a 2012. évi bizonyult katasztrofálisnak, remény van arra, hogy a koncepció a tettek mezején nem csupán az első lépéseket teszi meg.
Ami a 88 oldalas konzultációs anyagot illeti, alapos munka. A 8 fejezetből az első 7 szöveges rész, a 8. fejezet, ami a Függelék címet kapta 25 ábrát és egy táblázatot (PAI adatsor) tartalmaz. A 60 oldalnyi szöveg túlnyomó részt probléma bemutató, -feltáró, kevésbé tervezés jellegû. Így tág teret nyit a konzultációhoz kapcsolódóknak konkrét javaslatok megtételére. Erre nagy szükség is lesz, mert egyrészt az anyagban alig esik szó a mûvelési ágakról, a szántóföld esetében is csak a kukorica szerepel példaként és az öntözés is nagyobb terjedelmet kaphatott volna az általános szövegrészek szûkebbre vételével. Másrészt, mert egy idő óta, úgy gondolom, szakmailag nem egészen átgondolt számok is megjelentek a médiában (pl. távlatilag 2 millió hektárt fogunk öntözni, rövid időn belül építünk 120–180 új tározót?), amikről több közismert közmondásunk is véleményt mond. A konzultációs anyag legnagyobb értékeit véleményem szerint az aszályt minősítő képletek és a nagyszámú ábra képviselik.
Az aszállyal már a meghatározásánál bajban vagyunk, ugyanis a jelenség bonyolultsága miatt mindmáig nincs elfogadott definíció. Abban teljes az egyetértés, hogy az aszály első lépésben növény- és vízhiánya nélkül nem értelmezhető. Ugyanis az aszály először a növényzettel borított tér objektíven várható mennyiségi, minőségi teljesítményét csökkenti, ami további károkat okoz a gazdaság, a társadalom szféráiban. Ami az aszály súlyosságának becslését illeti, már jobb helyzetben vagyunk.
Több, használható, a krízis időszakot és annak mélységét jellemző mutatót is kidolgoztak. A meteorológusok előszeretettel használják az ARI-t (Arriditási Index), ami adott időszakban a levegő párologtató képességének és a csapadéknak a hányadosa. Nálunk az utóbbi évtizedben a statisztikai vegetációs időszakban (a IV–IX. hó között) egyre gyakrabban 1-nél jóval nagyobb ez az érték. Öntözési tervekben gyakran szerepel az AHP- (agro-hidro-potenciál) érték, ami a növényzettel borított tér vízfogyasztásának és vízigényének hányadosa, ami ha 0,5 alá süllyed, akkor már vízhiány van. Egyre többen használják az ún. Pálfai-féle Aszályossági Indexet (PAI), amit a levegő középhőmérséklete és a csapadék összevetéséből, havi korrekciós értékekkel módosítva több képlettel lehet megkapni. A PAI- érték értelmezése:
4–6 enyhe aszály
6–8 mérsékelt aszály
8–10 jelentős aszály
10–12 súlyos aszály
12 felett nagyon súlyos aszály
(Egyes vélemények szerint PAI = 5 alatt nincs aszály).
A PAI számítás nehézkes (bonyolult) volta miatt újabban a PaDI-index ajánlott, aminél annyi a módosítás, hogy nem napi, hanem havi csapadék- és hőmérséklet adatokkal számol és nemzetközi használatra is megfelelőbb lehet.
Mivel a PaDI-index csak módosított PAI, ezért az így kapott értékek szerinti kategorizálás is ugyanaz. A továbbiakban a három legnagyobb területen termesztett növény aszályérzékenységének bemutatásánál én is a PAI-értékkel számoltam.
Az 1. táblázat adataiból több megállapítás is tehető. Ami szembetûnő, hogy bizony az elmúlt évtized aszályos volt, a legsúlyosabban száraz, meleg éveket a PAI-index jól mutatja és ha a jövőben a klíma az eddigi trendet követi, akkor legalább minden második évben sújt bennünket különböző mértékû szárazság.
Nagyításhoz katt a képre
A 2. táblázatban a három, legnagyobb területen termesztett szántóföldi növényünk 2000–2010 közötti hozamait vetettem össze a PAI-index alakulásával. Ezek a fajok a szántó 60-61%-át foglalják el, van közöttük áttelelő egyéves és tenyészidejében a statisztikai vegetációs periódussal megegyező, továbbá C3 és C4 asszimilációs típusú is. Az első, ami szembetûnő, hogy az őszi búza és a kukorica bár a felsorolt biológiai sajátosságaik nagyban különböznek, produkciójukat tekintve hasonló mintát követnek. Náluk, és megint csak feltételezve, hogy a klíma a jövőben is hasonló változékonyságot mutat, 10-11 évből aszálykárral számolhatunk 3-4 esetben. Ez eggyel kevesebb, mint az időszak aszályosnak minősített éve. Ami akár azt is jelentheti, hogy biológiai alapjaik, az évtized technológiája csak kismértékben képes a jelentős szárazság hatásait tompítani szárazmûvelésben.
Nagyításhoz katt a képre
A napraforgó „teljesen kilóg a sorból”. A PAI-index-szel visszamenőleg is csak részben igazolhatóan jó a szárazságtûrése. Növényvédelmi, fajtaváltási okok is közrejátszhattak abban, hogy szinte töretlenül nőtt a hozam az évtized kezdetétől. Még egy szempont szerint megvizsgáltam a PAI-indexet 1935–2010 között (3. táblázat). Az adatokból megállapítható, hogy jól mutatja, egyéb számításokkal összhangban: a súlyos aszálykár gyakorisága az ezredforduló óta nőtt, a magasabb hőmérséklet és a kevesebb csapadék együttes hatására. Ez utóbbi hatékonyságát az is rontja, hogy ritkábban, nagy intenzitással érkezik.
Mindezek alapján valóban sürgető az öntözésfejlesztés. Eltekintve az előzőekben említett hírektől, a kormány már 2013-ban gyakorlati lépésekre készül. Öntözési hivatalt állítanak fel, egységesítik az öntözővíz árszabályozást (talán megfizethető is lesz), bevezetik az ún. „egynyári öntözést”. Ennek az a lényege, hogy egyszerûsített engedélyeztetéssel a 100 hektárnál kisebb területen gazdálkodók 1200 m3/ha/tenyészidő vizet öntözhetnek ki. Szó van még az öntözésfejlesztéshez 46 Mrd Ft-ról is, bár erről további részletek nemigen ismertek. Mint ahogy az sem, hogy az egynyári öntözés jogi engedélyeztetésén túl a gazdálkodóknak milyen szakmai szabályoknak kell kötelezően megfelelni, hogy az öntözés ne csupán locsolás legyen. 2009–2012 években volt szerencsém Mosonmagyaróvár környékén engedély nélküli vízkivételt, parti olajszennyezéssel, szakszerûtlen vízszétosztással végrehajtott esőszerû öntözéseket látni.
A múlt században, 1965–1984 között, amikor megközelítően sem volt annyi súlyos aszályos év, mint az ezredforduló óta, szigorú tervezés után, ellenőrzött technológiával évről évre több, mint 300 000 hektárt öntöztünk. Ma még inkább meg kell követelni az öntözés szakmai, ökonómiai feltételeit, az egyre fogyó és dráguló víz használata mellett. Annál is inkább, mert a fejlesztéshez szükséges szakmai ismeretek adottak. Ha ehhez politikai akarat és pénzügyi források járulnak, sikeresen küzdhetünk a prognosztizált melegebb, szárazabb klíma okozta károk ellen.
Ahhoz kétség sem fér, hogy az aszály ellen az öntözés mellett, azzal együtt számos fegyvert be kell vetni (fejleszteni):
- talajhasználat,
- faj- és fajtahasználat,
- tápanyag-gazdálkodás,
- növényvédelem,
- egyéb agrotechnikai elemek.
Az öntözés annyiban emelkedik ki az agrotechnikai elemek közül, hogy azonnal képes a vízstresszes állapot megszüntetésére, sőt ha a többi tényező nincs minimumban, jelentős hozamnövelő és minőségjavító. Azonban az öntözés nem a szegény gazda olcsó játéka. Még a jobb anyagi helyzetûeknél is csak támogatással végezhető jövedelmezően. A támogató pedig jogosult a szakmai kritériumok előírására, annak betartásának ellenőrzésére.
Az öntözésfejlesztéshez mindenekelőtt víz kell. A 400 millió m3 víz, csak mint szám tûnik nagynak, mint öntözésre tározott vízmennyiség. A több tízezer kilométer belvízcsatorna, az így-úgy szárazon álló (egy része szántó, gyep), mintegy 40 000 ha holtág kellő tartalék. Különösen akkor, ha a Vízgazdálkodási Társulások Országos Szövetsége (VTOSZ) is kap elégséges támogatást az ugyancsak emlegetett 46 milliárd forintból. A 400 millió m3-hez még 25%-os évi szivárgási, párolgási veszteséggel is elegendő 25 000 hektár tározókapacitás 2 m-es vízoszlop tartással.
Az öntözésfejlesztéshez egyéb más feltételeknek is teljesülni kell: szilárd, a mainál kevésbé elaprózott birtokszerkezet, társulási hajlam, elvárt szakismeret és nem utolsósorban korszerûbb, víz-, energia- és élőmunka takarékosabb technika. Ma a 100 ezer hektár körüli terület nagy részén 30–40 évvel ezelőtt korszerûnek tartott esőszerû öntöző berendezéseket mûködtetnek, azokat is többnyire akkor, ha már nagy a baj.
Ami az öntözésfejlesztési terveket illeti, 2008-ban és 2009-ben úgy gondoltuk, hogy a két súlyos aszály (2003, 2007) okozta károk már elérik a döntéshozók ingerküszöbét és javaslatainkkal az Agro Naplóban próbáltunk ötleteket adni. Elképzelésünk szerint a mûveléságanként öntözést igénylő növényfajokat két csoportba osztottuk. Intenzív öntözést igénylők közé azokat soroltuk, amelyek átlagos csapadék (550−600 mm/év) és elfogadható megoszlás esetén is csak öntözéssel termeszthetők biztonsággal is kielégítő jövedelmezőséggel. Ezek a fajok, úgy gondoltuk, 200 mm/ha víznormával megfelelnek az említett követelményeknek. Termésstabilizáló öntözésre javasoltuk a nagy területen termesztett stratégiai cikknek számító élelmiszer-, takarmány- és ipari növényeket. Ezek hozamait a szárazmûvelésben tervezetthez képest, ha aszály fenyegeti, 100 mm/ha kiegészítő öntözéssel biztosítani lehet. Ezt az elképzelésünket a számított 242–310 ezer hektáron, 364–460 millió m3 vízzel ma is szakmailag védhetőnek gondolom. A 2009. évi cikkben viszont elkövettem egy hibát. Az előzőekben vázoltakat, vagy valami hasonló fejlesztést 2015-ig megvalósíthatónak véltem.
Most, hogy túl vagyunk a 2012. évi óriási károkat okozó szárazságon, ismét felvázolok egy öntözésfejlesztési elképzelést 2014–2022 időszakra (4. táblázat). Talán a tíz éven belüli három kritikus év, a stratégiai- és fejlesztési központi akarat kimozdítják az öntözést a holtpontjáról. Az Agro Naplóban vázolt elképzeléshez befejezésül ismét Mengyelejevnek tulajdonított gondolattal zárom soraimat: többet ér egy elképzelés, ami ha később kiigazításra is szorul, mintha egyáltalán nincs elképzelés.
Nagyításhoz katt a képre
Dr. Késmárki István
Felhasznált irodalom
Késmárki I. – Petróczki F.: A mezőgazdasági vízgazdálkodás lehetséges válaszai a valószínûsíthető klímaváltozásra. Agro Napló XII. évfolyam, 2008/1., p: 51−54.
Késmárki I.: Mit és hogyan öntözzünk a jövőben? Agro Napló XIII. évfolyam, 2009/5. p: 43−45.
Késmárki I.: Az évi átlagos hőmérsékleti és csapadékadatok összevetése a búza, a kukorica és a napraforgó hozamingadozásaival 1935−2010 között. Agro Napló, XVI. évf., 2012/8. p: 66−68.
VM: Konzultációs anyag az aszály kezelésének hosszú távú koncepciójáról. 2012. okt.
http://statinfo.ksh.hu (2012)
www.ksh.hu (2011)
A cikk szerzője: Dr. Késmárki István
