A fehérje a szó szoros értelmében a lábunk előtt hever, és kizárólag rajtunk múlik, hogy lehajolunk-e érte! A szója kétségkívül az egyik legértékesebb, és egyben a legdrágább fehérjehordozó. De csak egy komponens az adagban. Miközben a lucernafehérjét évtizedek óta pazaroljuk! Pedig a lucerna a 'tömegtakarmányok királynője'. Nem érdemtelenül!
Táplálóanyag-tartalom
A lucernaszilázsok átlagos nyersfehérje-tartalma az ÁT Kft. adatai szerint 2013. március és 2014. december között 190–194 g/kg sza. volt (541 db minta). A mért átlagérték a közepes minőségnek felel meg.
Az 1. táblázatban az erjesztett lucerna táplálóanyag-tartalma látható a 2013-2014. folyamán beérkezett mintákra vonatkozóan.
Az USA szabvány csak a rostalkotókat veszi figyelembe (2. táblázat). Az RFV (relative feed value) a lucerna NDF- és ADF-tartalma alapján értékeli a minőséget. Ezen két adat egyértelműen utal a betakarítás fenológiai fázisára, meghatározza a táplálóanyagok emészthetőségét és a lucerna energiatartalmát. Ez az adat az alapja a tőzsdén a lucernaszéna és -szilázs kereskedelmi árának.
A hazai lucernaszénák és lucernaszilázsok/szenázsok USA szabvány szerinti minősítése a 3. táblázatban látható. Tehát a nemzetközi szabvány szerint, a hazai átlagos minőségű lucernaszénát termelő tehenekkel nem is lenne szabad etetni, legfeljebb növendékekkel!
Lucernaszilázsaink/szenázsaink minősége kedvezőbb, mint a szénáé, de nem optimális. A minősítés a 4. táblázatban látható. A nemzetközi szabvány szerint a minták 43%-a gyenge minőségű, 34% éri el a közepes minőséget és összességében 23% javasolt etetésre tejelő tehenekkel. Lucernaszilázsaink/szenázsainknak mindössze 9%-a érte el a kedvező minősítést.
Amikor az adatokat alaposabban átnézzük, látjuk, hogy a szárazabb lucernaszenázsoknak nem gyengébb a táplálóanyag-tartalma és táplálóértéke, sőt még kedvezőbb is, mint a vizes alapanyagoké. Ez nem várt eredmény, mivel a levélpergés a rend tetején lévő, megszáradt lucernaszálak esetében természetes folyamat lenne a sze-
názsok nagy szárazanyag-tartományában. A levélpergés együtt jár a fehérjeveszteség és a rosttartalom emelkedésével, valamint az emészthetőség romlásával. Ez a folyamat nem igazolható az adatokkal.
Továbbá megállapítható, hogy a hazai minták (541 minta, 2013-2014) 15%-a volt vizes, 38%-a volt optimális tartományban, míg 47% esett a szárazabb kategóriába.
Ez az arány örvendetes, ha a vizes lucerna kis arányát és várhatóan rossz erjedését vesszük alapul. Az ideálisnak tartott 30-40%-os tartományban mért 38% arány jelentős, de lehetne több is. Ez az a tartomány (30–35%) ugyanis, ahol az erjedés kedvező, adalékanyagokkal még javítható a fermentáció lefolyása, továbbá a tömörítési nehézségek még nem jelentősek. A 40% feletti szárazanyag-tartalom mindenképpen nehézkesebb tömöríthetőséget, illetve nagyobb porozitást és a karamellizáció veszélyét vonja maga után. A bemelegedés hatására pedig elveszíthetjük az emészthető fehérjének akár a 20%-át!
Az erjedés minősége
A Nyitrai Egyetem egy nagyobb léptékű pályázati munka keretében vizsgálta az erjesztett lucerna erjedésének minőségét a szárazanyag-tartalom függvényében (1–3. ábra). Évente 86–93 mintát vizsgáltak meg hagyományos kémiai analitikai módszerekkel (gáz- és folyadék kromatográf).
Az eredmények megerősítettek abban a meggyőződésben, hogy a lucerna erjedésének elsősorban két ellensége van, a levegő és a víz. A 30% alatti tartomány veszélyes a kémhatás, az ecetsav-, a vajsav- és az ammóniatartalom vonatkozásában. Adalékanyag nélkül bizony komoly erjedési problémák fognak felmerülni a 30% alatti tartományban. Ezért üzemi körülmények között kerülendő ez a kategória! Hogyan?
Az ábrák adatai alapján a 30–40% szárazanyag-tartományon belül a 30–35% szárazanyag-tartalom kedvezőbb kémhatást és tejsavtartalmat eredményezett a 35–40%-hoz képest. A különbség azonban nem jelentős. Ezzel szemben az ecetsav-termelődés kockázata kiugróan magas volt a 30–35% tartományon belül a 35–40%-hoz képest!
A 40% feletti tartományban kevésbé intenzív az erjedés, mégis stabil a szenázs. Ennek az az oka, hogy a vajsav- és ecetsav-termelő baktériumok nem viselik el a nagy szárazanyag-tartalom esetében fellépő ozmotikus viszonyokat, míg a tejsavtermelő baktériumok ún. ozmotoleránsak. Ebben a szárazanyag-tartományban inkább a levélpergési veszteség és a tömörítési nehézségek jelentették (eddigi ismereteink) szerint a hátrányokat. A fenti adatok azonban azt sugallják, hogy a táplálóanyag-veszteség még üzemi körülmények között sem feltétlenül igazolható a nagyobb szárazanyag-tartományban. Ezért további vizsgálatok szükségesek ennek helyes megítélésére.
A legfőbb ellenség, a 30% alatti szárazanyag-tartalom megelőzésének szántóföldi feltételei az alábbiak:
A szársértő egyébként csökkenti a szár és a levél száradása közötti különbséget is, ezért egyenletesebb lesz az alapanyag. A levél kisebb eséllyel pereg le a rend felületén.
Az idő az egyetlen eszköz a kezünkben, az egyetlen korlátozó tényezője annak, hogy felszaporítsuk a lucernában a káros gombákat és baktériumokat még kinn a szántóföldön. Ezen mikrobák közül több az anaerob szilázsban, vagy a széleken, a felületen, a silófalban tovább tud szaporodni!
Jó időt kívánunk ezen célok megvalósulásához!
Dr. Orosz Szilvia
ÁT Kft., Gödöllő
A cikk szerzője: Dr. Orosz Szilvia
