A szántóföldi növénytermesztés szerkezete Magyarországon az utóbbi 10 évben lényegében változatlan maradt. A vetésterület nagyságrendje, a termelés volumene tekintetében európai viszonylatban is számottevőek vagyunk. – Mindez leginkább a napraforgóra és kukoricára igaz leginkább, magának a gabonatermelésünknek a kibocsátása úgy 4-5%-a a teljes európai uniós kibocsátásból. Ökológiai adottságainknak, hagyományainknak és szakértelmünknek köszönhetően jelentős komparatív előnyökkel bír ez az ágazat több más európai ország adottságaihoz viszonyítva. Míg a volument tekintve vannak eredményeink, addig a termelés hatékonysága, a megtermelt termékek feldolgozottsági foka és a logisztikai háttér tekintetében további komoly fejlődésre van szükség. A hazai gabonatermesztés biztosan képes a hazai piac évi 4,2 millió tonna kalászos gabona igényét jó minőségű terménnyel kielégíteni és képes évről évre komoly export árualapot képezni. A gabona felvevőpiaca megköveteli a kiszámíthatóságot, a stabilitást és a minőséget. Ezért elsődleges cél kell legyen minden termelőnél és termelői közösségnél, hogy az évjárati hatásokat kizárva megfelelő mennyiségű és a felhasználási céloknak megfelelő stabil minőségű árualapot állítson elő.

A gabonatermesztésben alapvető fontosságú, hogy a növénytermeléssel foglalkozó gazdálkodók megfelelő mennyiségű és minőségű információval rendelkezzenek a termeszteni kívánt növényfajtákról. Nincs elég információ a gazdálkodóknál azokról az új fajtákról, melyek a legoptimálisabban termeszthetők az országban vagy az adott régióban.

Fontos célként kell rögzíteni, hogy a magas biológiai értékű, minősített vetőmaghasználat aránya növekedjen a szántóföldi növénytermelésben. Az új, ellenállóbb és jobb termőképességű fajták termesztésbe vonása, illetve a növekvő mennyiségű államilag ellenőrzött, fémzárolt vetőmag használata sikeres növénytermesztést, termés- és termelésbiztonságot eredményez. A garantált minőségű alapanyag az élelmiszer és takarmány előállítás első láncszemét képezi. A minőségi alapanyagok felhasználásával csökkenthető a kockázat az élelmiszerlánc teljes vonulatán, ami az élelmiszerlánc-biztonsági stratégia lényeges szempontja, egyik fő célkitűzése.

A vetőmag ágazatban jellemző a kínálati piac, a gazdatársadalom minden cégérdektől független tájékoztatása nagyon fontos. A Nemzeti Fajtajegyzéken szereplő szántóföldi növényfajták több mint 2/3-a külföldi nemesítésű. A hazai fajták piaci részarányának növelésére leginkább már csak egy-két kalászos gabonafaj esetében van lehetőség, ahol meghatározó jelentőségű nemesítési munka folyik.

A 166 db hazai és 2211 db EU-listán szereplő őszi búzafajta közül a nemzeti listás fajták foglalják el a vetésterület 77,3%-át, tehát a hazai gabonatermesztők a hazai minősítési eredményekkel rendelkező fajtákban bíznak. Sajnos a Pannon Búza Program megszűnt, hatása azonban az új hazai fajtákat tekintve tetten érhető. Amennyiben hazánkban a minőségi termesztésre helyezzük a hangsúlyt (amihez minden adottságunk megvan), úgy e cél ezekkel a fajtákkal elérhetővé válhat, melyek a magas termésszint elérését is tudják biztosítani.

Jó minőségű vetőmag nélkül nincs sikeres növénytermesztés. A fémzárolt vetőmag használata kevesebb termelési kockázatot és egységes minőségű termést jelent. Az OECD kimutatásai alapján hazánk a második-harmadik legnagyobb mennyiségben állít elő vetőmagot a világon. Ezért megdöbbentő az a tény, hogy az őszi búza vetőmag-felújítási arány Európában 50–60% között változik, addig Magyarországon az arány csak 20–25% körüli.

Hazánkban a kalászos fajok esetében ez a felújítási arány, azaz a minősített, fémzárolt vetőmag használata nemzetközi mércével is magas színvonalú volt az európai uniós csatlakozásig. Ennek is köszönhető volt, hogy a magyar gabonatermelés színvonala és nagyságrendje EU szinten is meghatározóvá vált. Az utóbbi évtizedben azonban a rosszul felfogott takarékossági szempontok miatt jelentős visszaesés következett be a fémzárolt vetőmag használatában.

A hazai növénytermesztők elsődleges érdeke, hogy a megtermelt többlettermény biztonságosan értékesíthető legyen mind az EU, mind a harmadik országok piacain. Az elmúlt évek gyakorlata már bizonyította, hogy a felvásárlók az egyöntetű minőségű tételeket részesítik előnyben. Általánossá kell tenni az igényt, hogy az árualap fajtához vagy fajtákhoz kötött legyen. A piacképes minőségi árualap előállításának, a nyomonkövethetőség biztosításának kiinduló feltétele a minősített, fémzárolt vetőmag használata. Kizárólag az ellenőrzött keretek között megtermelt, minősítő bizonyítvánnyal ellátott vetőmag garantálja a fajtatisztaságot és a használati értéket.

Hazánkban jogszabály írja elő, hogy az árutermesztésre és továbbszaporításra forgalomba kerülő, továbbá minden export és import vetőmagot hivatalosan fémzárolni kell. A nem fémzárolt, visszavetett mag használata többlet-munkaráfordítást, minőségvesztést, az ismeretlen vetőmagminőség okozta megnövelt magmennyiség miatt többletköltséget, a visszavetett magban előforduló kórokozók és gyommagvak miatt pedig megemelkedett növényvédelmi kockázatot és költségeket jelent.

A hazai piac ellátásához a vetőmag-előállítási háttér, a hazai fajták szaporítási lépcsője valamint a vetőmagüzemi feldolgozó kapacitás rendelkezésre áll. A hazai gabonaszektor megújítását a fémzárolt vetőmaghasználat támogatásában is megjelenő ösztönzésénél kell megindítani. Olyan érdekeltségi és támogatási rendszert kell kialakítani, amely biztosítja, hogy a gabonafelvásárló cégek a fémzárolt vetőmagból előállított, jó minőségű és fajta megjelölt árugabonát keressenek a felvásárlás során. Ehhez adott a fémzárolt vetőmag nyomonkövethetősége a vetőmag-felügyeleti rendszerben, amit az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelet is támogat a maga oldaláról.

Hazánk növénytermesztésében meghatározó helyet foglal el a gabonafélék termesztése. Ennek megoszlása, kb. 1–1,2 millió hektár kukorica és 1–1,2 millió hektár őszi búza a fennmaradó egyéb kalászos (árpa, rozs, tritikálé stb.). Ez a vetésszerkezet véleményem szerint hosszú távon így is marad.

A kalászos gabonák közül vezető szerepe az őszi búzának van, amelynek termesztésén keresztül érdemes megközelíteni a hiányosságainkat és a kitörési pontokat.

A gabonatermesztők szempontjából a legfontosabb tényezők:

• Éghajlati tényezők (klimatikus viszonyok);
• Földrajzi viszonyok (talajadottságok, domborzati viszonyok);
• Szakmai felkészültségi szint (termesztési hagyományok);
• Piaci igények és lehetőségek;
• Általános gazdaságpolitikai és szakpolitikai feltételek.

Persze, van még sok egyéb tényező is, amely befolyásolja döntéseinket gazdaságainkban.

Van egy csoport a gabonatermesztők közül, akiknek a kalászos gabona termesztése ráfizetéses. A vetésváltás szakmai feltétele kényszeríti őket a gabona termesztésére. Általában gyenge minőségű talajokon kedvezőtlen feltételekkel termelnek. Van egy másik csoport, akik 5–10 év átlagában minimális nyereséget tudnak produkálni. Ezen két csoport a gazdaságában termelt egyéb növények nyereségéből él, esetleg fejleszt, de náluk nem meghatározó az őszi gabona termesztéséhez szükséges beruházási és forgóeszköz-ellátottsági szint növelése. Van a harmadik csoport, akik a gabonatermesztésre specializálódtak és fő profittermelő növényük a búza – kukorica – repce – napraforgó (esetleg beilleszthető a csemegekukorica, borsó, szója, cukorrépa, mák stb.).

Ez a termelői réteg profitorientált:

•         a termelő hely kiválasztásban,
•         a talajművelésben (energia- és víztakarékosság),
•         a trágyázásban (szerves trágya, műtrágya, folyékony és mikroelemes specifikáció),
•         a gépesítettségi szint fejlesztésben, beruházásokban (erőgépek, munkagépek, műholdvezérléses, precíziós gazdálkodás felé elmozdulás stb.),
•         a megfelelő szaporítási fokú vetőmag használatában,
•         a folyamatos fajtaváltásban,
•         a növény biológiájának ismeretében,
•         a piac és versenytársak ismeretében,
•         a tudásközpontok és kapcsolati tőke szerepének megbecsülésében és igénybevételében.

A magyar termelők által megtermelt búza termésének fele a világpiacra kerül. Ezen keresztül dől el a termelő versenyképessége, ez fogja meghatározni, hogy hány gabonatermesztő lesz Magyarországon és azt, hogy kik lesznek azok. Mi a versenyképesség? „A termék (búza) olyan tulajdonságainak összessége, amely a piacképességét biztosítja.” A gabonatermesztők célja a jó minőségű, egészséges élelmiszer alapanyagok előállítása nyereségesen, a környezet védelmével. Ez reális cél maradhat, ha a népességnövekedés folytatódik.

Az élelmiszer ára sok országban támogatott, ezt a támogatást az alapanyag előállításánál a legegyszerűbb megvalósítani. Nálunk is ilyen támogatások (pl.: területalapú, gázolaj stb.) továbbá a környezetünk védelmét segítő támogatások (pl.: zöldítés, AKG stb.) vannak. Tehát nekünk termelőknek ezeket is be kell építenünk, amikor a saját gazdálkodásunkat tervezzük. Egyáltalán nem mindegy, hogy az EU és a saját kormányunk intézkedéseivel mennyire segítik vagy nehezítik tevékenységünket a versenyképes mezőgazdasági termékeink előállításában. Ma Magyarországon a támogatások nagy része, vagy az egész kimegy a gazdaságból a földtulajdonosok fele. Másik megközelítésben a magyar gazdálkodóknak átlagosan az éves nyeresége a támogatás összegének a felét sem éri el. Megállapítható, hogy támogatás nélkül a termelők kb. 90%-a veszteséges lenne. Az nem vigasztaló, hogy ez az Európai Unióban és a világ sok országában is hasonló a helyzet.

A termelőknek az élelmiszertermelés és környezetvédelem kitűzött céljainak eléréséhez sok feltételt kell jól teljesíteni. A teljesség igénye nélkül a jellemző hiányosságaink egy részét gyengeségeinknek, a kitörési pontokat pedig erősségeinknek nevezve csoportosítottam.

Gyengeségeink a világ búzatermelőihez képest:

• kontinentális éghajlat (szélsőséges),
• vízgazdálkodás teljes hiánya,
• öntözés és öntözhetőség ellehetetlenülése,
• termőhelyi alkalmatlanságokon történő termelés,
• tápanyag-ellátottság alacsony szintje,
• fajták, hibridek céllal történő integrálásának hiánya,
• minőségi vetőmag szaporítóanyag használat alacsony szintje,
• precíziós, intenzív termesztés lassú térhódítása,
• táblaméretek – elaprózottsága, koncentráció hiánya,
• integráció, szövetkezés, közös érdek megjelenítésének hiánya,
• gazdaságpolitika és szakpolitika stratégiájának hiánya a gyengeségeink folyamatos felszámolására,
• szakmai elit érdekérvényesítésének alacsony szintje.

Erősségeink a világ búzatermelőihez képest:

• országunkba bejövő és tárolható víz,
• kormányokon átívelő öntözési és vízgazdálkodás tervezhetősége,
• szárazságtűrő fajták genetikájának megléte,
• kutatóintézetek összehangolt tevékenységének lehetősége,
• alap – közép – felsőfokú szakoktatási intézmények összehangolhatósága,
• gépesítettségi háttér (a világ élenjáró technikái itt vannak a termelésben),
• integráció mintái megvannak,
• mintagazdaságok vannak,
• szakmai bemutatók – továbbképzések,
• a világ kereskedőházai itt vannak,
• a magyar termelő térségi integrációja megvalósítható,
• feldolgozóipar fejlesztése megindult.

A gyengeségeink és erősségeink között és ezekkel együtt van egy gabonatermesztő társadalom Magyarországon, akik elvégzik a mindennapi munkájukat és megtermelik a mindennapi kenyerünket, ami nem kis dolog még a mai világban sem.

A célunk az, hogy elkülönített minőségű búzát tudjunk egységes és nagy mennyiségben a piacra biztosítani akkora átmenőkészlettel, hogy mindig kiszolgálhassuk a megbízható és fizetőképes vevőket.

Ezek a minőségi kategóriák lehetnek:

• javító,
• malmi,
• takarmány vagy bármi más.

A legkönnyebben ezt nagyméretű táblákon (50–200 ha/tábla) és egy-egy tájkörzetben max. 4-5 fajtával vagy hibriddel, valamint minimum 5 000 ha-os termelési, termeltetési egységgel, „INTEGRÁTORRAL” tudjuk megvalósítani. Szakmailag ez a mai elvárás, amihez a feltételek megvannak. Ha egy termelői csoport 5 000 ha búzát 7 t/ha átlagtermést feltételezve integrációban tud előállítani, akkor a piacon 35 000 tonna egységes búzával tud megjelenni. Azok a gazdálkodók, akik eszerint integrálódnak a termelői szuveneritásukat megtartva, könnyen alkothatnak 15 000–30 000 ha-os növénytermesztési rendszert. Lehetséges, hogy egy-két ilyen „INTEGRÁTOR” már működik is. Ezen az úton elindulni nehéz, de akik bevállalják és jól csinálják, pár éven belül egységes minőségekkel és nagy mennyiségekkel jelenhetnek meg a világ piacain. Ők fogják adni a magyar búza termelés 70–80%-át. Az, hogy ezek a gazdák sokan vagy kevesen lesznek, ők maguk döntik el azzal, hogy érdekeik szerint ebben a versenyben hogyan vesznek részt. A magyar termelőknek nem mindegy, hogy milyen pozíciót foglalnak el ebben a küzdelemben.

Tegyünk érte, mert ha nem, mások megteszik!

A kalászos gabonatermesztésünk versenyképességét illetően a biológiai alapok szerepét emelném ki. A kalászos gabonák közül az őszi búza a második legnagyobb területen termelt növényünk. Stratégiai fontosságú az élelmiszerbiztonság és termelésbiztonság oldaláról, hogy milyen mennyiségben és milyen szortiment áll rendelkezésre. A kalászos gabonák, és azon belül a legjelentősebb őszi búza vetőmagpiaci folyamataiban az utóbbi években jelentős változások indultak meg. Az elmúlt év kórtani problémái felhívták a figyelmet a fajták közötti jelentős különbségekre. A régóta elfeledett gombabetegségek járványszerű megjelenése erősen megmutatta a fajták eltérő fogékonysági és rezisztencia tulajdonságait, rávilágítva arra, hogy kiemelten fontos a termelés megtervezésekor a fajtaválasztás. A fajta kiválasztása nem korlátozódhat a potenciális termőképesség, vagy egyes minőségi, sütőipari tulajdonságok kizárólagos kiemelésére. A rendelkezésre álló adatok, információk birtokában a termesztési körülményekhez és alkalmazott technológiához illeszthető fajtát kell választani. Sok fajta szerepel a Nemzeti Fajtajegyzéken és még több van a piaci kínálatban. A hazai fajták több évtizedes piaci részesedésben meglévő fölénye évről évre lassan csökken. A német, osztrák és francia genetikai alapokon álló, meghatározóan külföldi vetőmag-előállításból származó fajták vetőmagtételei szélesítik a választás lehetőségét. Előre nem látható, hogy a gabonapiac milyen árkülönbséggel fogja értékelni a magasabb minőséget, így a mennyiség és minőség versenyében nehéz előzetesen állást foglalni. Az őszibúza-nemesítés évi 1%-os előrehaladást produkál a termőképesség-növelés területén, és ez meg is mutatkozik az állami elismerést megelőző fajtakísérletek eredményeiben. Az országos terméseredmények azonban a tavalyi rekordévtől eltekintve nem követik ezt a trendet, az átlagtermések pedig rendre legalább 2–2,5 tonnával elmaradnak a fajtakísérleti átlagoktól. A fajtákban rejlő potenciális termőképesség intenzívebb kiaknázása lehet a hatékonyság és ezzel a versenyképesség növelésének jövőbeni egyik kiemelt lehetősége. A termőhelyhez, technológiához illesztett fajta kiválasztásában egyre nagyobb szerepet kell kapnia a feldolgozóipar (malomipar, takarmánygyártók, terménykereskedők) által megfogalmazott minőségi elvárásoknak, melyek iránymutatásként kell, hogy szolgáljanak nemcsak a termelőknek, hanem a vetőmag-előállítóknak és -nemesítőknek is. A Vetőmag Szövetség a Gabonatermesztők Szövetségével közösen sikeres őszi búza posztregisztrációs kísérletet szervez, melynek tapasztalatai azt mutatják, hogy a termelők részéről növekszik az igény a független, pártatlan fajtavizsgálati eredményekre, információkra. A vetőmagpiaci verseny fokozódása és a fajták számának további növekedése prognosztizálható, mely előrevetíti egy regionális alapú ajánlati fajtakísérlet és lista kialakításának szükségességét. A jelentős európai búzatermesztő országok már régóta működtetnek ilyen rendszert, ami segítséget jelent a termelőnek, feldolgozónak és a vetőmagágazatnak egyaránt.

Hazánk köztudottan jó termőhelyi adottságokkal rendelkezik, amit sokszor, sokfelől hallunk is emlegetni. Azért azt hozzátenném, hogy a jó adottságok sem tudnak elhibázott kormányzati döntéseket helyrehozni, sőt a jó adottságok megfelelő irányítás, szakigazgatás nélkül mit sem érnek. Visszautalva a kérdésre, hogy „Jó úton haladuk?”-e, azt tudom mondani, hogy sajnos nem, mivel az utóbbi években egy sor intézkedéssel sikerült az ágazat versenyképességét rontani, sőt egyes intézkedéseknek köszönhetően jövőbeni fejlesztéseket is ellehetetlenítenünk.

Elsőként említeném a földforgalmi törvény megalkotását, mely beemelte a köztudatba a birtokmaximum fogalmát, amivel a szektor, illetve a termelőegységek versenyképességét radikálisan csökkentjük. Ehhez jön még, hogy az alaptámogatás (43 000–44 000 forint/hektár) is csak az 1 200 hektáros birtokmaximumig jár. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a termelők 1 200 hektár felett körülbelül egy tonna takarmánybúza ellenértékétől esnek el, tehát öt tonnás termésátlagok mellett árbevételük majdnem 25%-a elúszik. Hozzátenném, hogy a területalapú támogatások ráadásul még igazságosak is, mivel senki sem kaphat több támogatást annál, mint amekkora földterületet művel. Ilyen mértékű támogatás elvonás szinte példa nélküli az unióban.

Szerintem nem  jó úton haladunk!

Ezt bizonyítja a koherencia nélküli jogalkotás, mikor egy uniós jogszabálynak való megfeleltetési kényszer és a hozzá nem értés következtében ellehetetlenítjük a tavaszi vetésű növényeink őszi szervestrágyázását. Hozzátenném, hogy ezzel a kormány önmagának is ellentmond, mert a Darányi Ignác Tervben hangsúlyozták a szervestrágyázás jelentőségét és mértékének növelését.

Az utóbbi idők jogalkotási és alkalmazási gyakorlata alapján  tehát nyomatékosan elmondhatjuk, hogy a gabonatermesztésünk versenyképességét jelenleg leginkább a jogi környezet és az ebből fakadó problémák befolyásolják. Itt példaként csak utalnék az öntözésre, mely kiemelt kormányzati program, ugyanakkor gondoltak-e arra, hogy az így is gyenge lábakon álló öntözéssel kapcsolatos fejlesztések pontosan az 1 200 hektáros birtokmaximum és a haszonbérleti szerződések okozta problémák miatt a jövőben ellehetetlenülnek, vagy minimális szintre esnek vissza. Képzeljék csak el, hogy milyen következményekkel járnak az olyan esetek, mikor egy hosszú távú bérleti szerződés jár le, olyan földön, ahol kiépített öntözőrendszer is található és a beruházó termelő nem tudja visszabérelni a földet, mert így a földhasználata meghaladná az 1 200 hektáros birtokmaximumot. Kialakulhat olyan eset is, mikor az öntözhető tábla csak egy kis része kerül más bérlő kezébe, de az öntöző berendezés használata nagy valószínűséggel így is el fog lehetetlenülni a vitás kérdések következtében.

A búza vetésterülete az utóbbi évtizedben szinte azonos, 1,1 millió hektár körül van. A termésátlaga az elmúlt évtizedekben nagymértékben emelkedett, 1935-ben 1,3 t/ha, 1955-ben 1,6 t/ha, 1975-ben 3,2 t/ha, 2014-ben 4,7 t/ha volt az átlagos hozam.

Meg kell azonban jegyezni, hogy ezzel a termésátlaggal az Európai Unió országainak rangsorában igencsak hátul szerepelünk.

Ez azért is méltánytalan és megváltoztatandó, mert Magyarország a világ többi országához képest kiemelkedő adottságokkal rendelkezik a búzatermesztés területén. Az ország területének több mint 60%-án lehetne szántóföldi növénytermesztést folytatni. Ez többszöröse a világátlagnak. Az utóbbi évtizedben a legnagyobb terméskiesést és termésátlag ingadozást az időjárás okozta. Van azonban az időjárás hatásának mérséklésén kívül néhány olyan terület, aminek javításával lényegesen növelhetnénk búzatermesztésünk hatékonyságát, közelebb kerülne így Európa élvonalához.

A búza nagytáblás növény, igazán gazdaságosan nagy területen, megfelelő gépkihasználással érhető el jó eredmény. A tsz-rendszer megszűnésével sok kisbirtok alakult ki, ami nem használ a hatékony művelésnek. Célszerű lenne a gazdáknak csoportba tömörülve földjeiket összerakva, nagy területen termelni. Ez a szövetkezeti forma sokat segíthetne a termelés hatékonyságán és akár a beszerzés, akár az értékesítési pozíciók erősítésén. Jelentősen javíthatná az eladási pozíciókat az a lehetőség is, hogy nagyobb területről egységes búzaszállítmányokat lehetne kiállítani. Meg kell azonban jegyezni, hogy a jelenlegi társadalmi-gazdasági környezet, jogszabályok nem egészen ezt támogatják.

Az ország belső búzafelhasználása jó évben kisebb mint a termés 50%-a, őrlésre 1,2 millió tonna, takarmánynak 1 millió tonna, míg vetőmagnak 0,3 millió tonna kerül. Több mint a termés fele export árualapot képez. Erre a hármas felhasználási irányra sokkal tudatosabban kellene készülni a termelőknek. Már a vetéskor el kellene dönteni, hogy milyen célra kívánjuk termelni a búzánkat. Export célra, vagy prémium búza kell jó áron, vagy takarmánybúza olcsó áron. Nem lenne jó, ha a termelők megelégednének az olcsó takarmánybúza termelésével, méltatlan lenne a magyar búzatermesztés hagyományaihoz. A malmok igénye a jó minőségű (nem prémium), de egységes étkezési búza, míg takarmányozás céljára a nagy terméshozamú fajtákat lehetne használni.

Drasztikusan szűkíteni kell a közel 140 fajta búzavetőmag-választékot és erősíteni a fémzárolt vetőmagok használatát. Nagyon komoly gondunk és versenyhátrányunk, hogy nem tudunk egységes, azonos vetőmag-felhasználású szállítmányokat kiállítani. Ebben a vetőmaghasználatnak és az elaprózott birtokrendszernek nagy szerepe van. Az utóbbi években sokan próbálkoznak a nagy hozamú francia típusú búzák vetésével. Ennek elsősorban az az oka, hogy országunkban általában kicsi különbség volt a takarmánybúza és az euro-étkezési búza ára között. Jó évjáratban ezek a búzák elérik az étkezési minőséget, de ha a körülmények kedvezőtlenek 17-18 sikért produkálnak.

Erősíteni kellene az agrárszakember képzést, továbbképzést a talajerő-gazdálkodás, termesztéstechnológia, növényvédelem területén. Klasszikus agrármérnökökre lenne nagyobb szükség. Ez két dolog miatt is fontos. Egyik, hogy a tsz-korban elég volt egy szakember több ezer hektárra, míg ma mindenki a saját birtoka szakembere. Másik, hogy a termelőknél is elérkezett a korszakváltás és át kell adni az utódoknak a családi birtokok kezelését.

Csökkenteni kellene a búzatermesztés időjárás függőségét. Az időjárási tényezők közül a legnagyobb terméskiesést a csapadék hiánya, az aszály okozza. Országunknak nagyon jó lehetőségei lennének az öntözéses gazdálkodás fejlesztéséhez, kiterjesztéséhez. Vétek ennyi vizet kiengedni az országból, mikor a felhasználásukkal sokkal jobb és egyenletesebb termést lehet biztosítani. Ennek kiépítéséhez nyílván központi akarat és segítség kell.

A fentiekben leírtakhoz elengedhetetlen a segítő társadalmi-gazdasági környezet. Fontos lenne, hogy rangjának megfelelően foglalkozzon a kormányzat a búzatermesztéssel. Egy hosszú távú agrárstratégiára lenne szükség, amiben a búzának is komoly helye és szerepe lenne. Az előttünk álló évtizedekben a búza „stratégia” növénnyé, élelmiszerré fog válni. Jó lenne, ha ebből a magyar búzatermesztés is ki tudná venni a részét.

Ezt a kérdést több szempontból is lehet vizsgálni. A felvevőpiac szempontjából próbálok rávilágítani néhány dologra a felvetett témával kapcsolatosan.

A búzatermesztésben számtalan célt lehet kitűzni, azonban mindegyik cél a termelők szempontjából a jövedelmezőség kérdésébe torkollik. Ráadásul minden évben más Magyarországon, természetesen az összes gabonatermesztő országban is az évjárat hatása a minőségre és a mennyiségre, ami alapvetően eldönti az áralakulás, azon keresztül a jövedelmezőség kérdését. Mivel az évjárat hatását előre nem lehet tudni, mindenkinek saját magának a termőhelyére adaptáltan kell meghatározni a gabonatermesztéssel kapcsolatos célkitűzéseit.

Egy alapvető cél azonban minden termelőt vezérel, a lehető legkisebb ráfordítással a lehető legnagyobb hozamot kell elérni. A nemesítőházak is gyakorlatilag ezen cél szellemében nemesítenek. A fajtabemutatókon a bemutatott fajtákat elsődlegesen a terméshozam és a minőség szempontjából értékelik. Természetesen nem elhanyagolható a szárszilárdság, a gombákkal szembeni ellenálló képesség, szárazságtűrés, és egyéb tulajdonságok sem, de a fókuszban mindig az említett két tulajdonság van, a termőképesség és a hozzá tartozó minőség.

A felvevőpiac szempontjából a minőséggel kapcsolatosan el lehet mondani, hogy Magyarországon a malmok a jó malmi minőségű búzát keresik. Hogy mit jelent pontosan azt nehéz leírni, hiszen az évjárat szempontjából megpróbálják megvenni a malmok a jó minőségű búzákat. Természetesen ez egy gyenge minőségű évben akár az euro búza is lehet egy kis takarmánnyal vegyítve, a jó minőséget produkáló évben pedig csak a malmi II-es búzát, vagy a jobbat keresik. Általában el lehet mondani azt is, hogy a magyar malmok nem fizetik meg a javító és a malmi búza termelése közötti árkülönbséget, sőt az exportpiacok sem. Egy időben nagy divat volt osztrák elit fajtákat termelni, de ez a lendület is alább hagyott. Aszályos évben a takarmány és a javító búza közötti árkülönbség szinte nincs és természetesen a minőség sem mutat akkora szóródást, mint a bő termésű években.

Összegezve a minőség szempontjából nincs reális cél a gabonatermesztésben csak inkább irányelv, hiszen az évjárat szinte minden évben az időjárás alakulásán keresztül felülírja a céljainkat. Amire viszont törekedni kellene, hogy a minőség ne legyen ennyire heterogén. Gyakorlatilag minden termelőnek van többféle minőségű búzája, amiből egységes minőségű nagy tételeket nehéz kiállítani és eladni exportra. Ráadásul sokan termelnek úgy búzát, hogy a minőség szempontjából elvetnek gyenge és jó minőséget produkáló fajtákat is, majd a betakarításkor csak egy tárolóban tudják tárolni és a garmada egy része jó, a másik része pedig gyenge minőségű lesz. Az export versenyképességünket nagymértékben javítaná, ha a minőség nem lenne ennyire heterogén.

Hosszú távú stratégiát nem kell kialakítani, mert könnyen úgy járhatunk, hogy mire megvalósul nem lesz rá igény. Ez ma is egy önszabályozó rendszer, ami alatt azt értem, hogy a termelők saját maguk egy idő után belátják, hogy a jó minőséget nem lehet elég nagy árkülönbséggel eladni a gyenge búzával szemben. Ma egyre többen állnak át nagy tömeget, akár 10 tonna feletti hozamot is biztosító gyenge minőséget produkáló fajtákra és hibridekre. Ez az irány mindaddig fog tartani, amíg a takarmány- és a malmi búza vagy a javító búza árkülönbsége nem fogja abba az irányba lendíteni a termelőket, hogy az árkülönbségek miatt a jó minőségű búza termelését célozzák meg.

Versenyképességünk növelésének 2 fontos, de nem kizárólagos pontja a gazdák naprakész informálása és a minősített vetőmag arányának emelése.

A modern genetikájú, Pannon régióra nemesített vetőmagok szaporítása, előállítása és forgalmazása mellett Európa számos országába exportáljuk a Magyarországon megtermett termést.

A lánc elejét és végét látva felelősséggel tartozunk a gazdák szakszerű, naprakész tájékoztatásában. Miért tartom ezt ennyire fontosnak? Fennállásunk 20 évének egyik legnagyobb sikerét a cégcsoportunkhoz tartozó nemesítőház, továbbá a vetőmag és a termény üzletágunk aktív együttműködése jelentette. Sikerült olyan fajtákat nemesíteni és nagy mennyiségben forgalmazni, melyekből származó homogén termésre fizetőképes kereslet mutatkozik az exportpiacainkon.

Sokéves tendencia alapján elmondhatjuk, hogy a gabona közel fele kerül csupán hazai felhasználásra. A fennmaradó mennyiség külföldön talál gazdára.

2014. évben több mint 2,1 millió tonna búzát exportáltunk. Búza tekintetében a legnagyobb felvevőpiacunk továbbra is Olaszország, ide több mint 500 000 tonna búzát szállítunk. De mire is van ott szükség? Az olaszországi vevőknél – nem számolva a tengeren érkező árukkal – továbbra is a francia, német és az osztrák búzával kell konkurálnunk. Az olaszországi feldolgozók tapasztalataink szerint részben az alacsony minőségű és áru, 11,5% fehérjetartalmú, 220 sec esésszámmal rendelkező búzát keresik, amihez gyakran olcsóbban jutnak hozzá a francia és a német piacokról. Másik keresett szegmens a prémium búza. A malmok előszeretetten vásárolják a homogén, olaszországi piacon is ismert, magas „W”-értékkel és alacsony P/L-értékkel rendelkező, Magyarországon is termesztett prémium fajtákat.

A fajtól függő 20–30% közötti hazai kalászos vetőmag-felújítási arány elszomorító. A 20 000 Ft/ha körüli fémzárolt vetőmagköltség még mindig indokolatlanul tartja vissza a gazdák többségét. Az indokolatlan helyen történő spórolás eredményeképpen négy termelőből három nem minősített vetőmagot vásárol. A fajtaválasztás pedig több kell, hogy legyen egy rutinszerű döntésnél.

Az általános szempontok mellett meg kell találni egy „egészséges egyensúlyt” a bőtermő és a magas minőséget adó prémium fajták aránya között. Nem szabad elfeledkezni a 2014-es év sárgarozsda pusztításáról sem. A sárgarozsda elleni küzdelem legkézenfekvőbb és legolcsóbb megoldása továbbra is a megelőzésben, tehát a fajtaválasztásban rejlik.

A magyarországi ötmillió tonna körüli búzatermés versenyképességének növelése érdekében a fent említett két területen van még mit fejlődnünk.

Meglepett, hogy az Agro Napló „Jó úton haladunk?” programja éppen a kalászos gabona ágazatot „találta meg”, mint ahol problémáink vannak. Ez az ágazat az elmúlt években az agrárgazdaság húzóágazata volt. A meghatározó búzatermesztést is általában kedvező adatok jellemzik:

•         tizenöt éve egymillió hektár feletti, stabil vetésterület;
•         az elmúlt évek jó hozamai eredményeként 5 millió tonna feletti betakarított termés;
•         élénk beruházási aktivitása a növénytermesztésben eredményezett teljesítménybővülést, 2000 és 2013 közt a traktorok állományának összes kW kapacitása 5,9 millióról 7,5 millióra növekedett, míg a kombájnoké 1,4 millióról 1,7 millióra;
•         2013-ban 2,7, 2014-ben 2,5 millió tonna búzát exportáltunk, 91%-át EU tagországokba, a két év kivitelének értéke mintegy 1 milliárd euró volt;

E pozitív adatok mellett is érthető a versenyképesség növelését segítő stratégia igényének felvetése. Bölcs mondás: a stratégia cselekvés nélkül álom – cselekvés stratégia nélkül rémálom. Valóban választ kell adni arra a kérdésre, mi lehet a reális cél a kalászos gabona ágazatban?

Megítélésem szerint az ágazat jelenlegi pozíciója hosszabb távon is fennmarad. Több tényező is van, amely ezt magyarázza. Az ágazat jövedelempozíciója a jelenlegi árak mellett is jó. A búza ágazati eredménye 2010 után – több év átlagában – meghaladta a hektáronkénti 100 ezer forintos értéket, de ugyanez a szint jellemezte a tavaszi és őszi árpát is. A támogatási rendszer legalább 2020-ig továbbra is kedvezményezi az ágazatot, a zöldítéssel együtt realizálható támogatási összeg – degresszivitással nem számolva, árfolyamtól függően – 70 ezer forint körül alakulhat. A piaci pozíció a régióban ez ideig keresleti jellegű, amit fenntarthat az állattenyésztés erősödése, a takarmánykereslet bővülése, az ukrajnai konfliktus elhúzódása. Nem valószínűsíthető, hogy a szántóterületért versenyző más ágazatok helyzete jelentősen erősödne az elkövetkező években. Ugyancsak stabilizáló tényező a kiépült eszközpark, valamint a meglévő szaktudás is az ágazat stabilitását vetíti előre.

A Magyarországot jellemző csapadékeloszlást és a különböző kultúrák vízigényét figyelembe véve megkockáztatható az a megállapítás, hogy az őszi vetésű kalászos gabona ágazat az, amely a meghatározó kultúrák közül a legkevésbé szorul rá az öntözésre. Így az ágazat relatív helyzetét erősítheti a hazai öntözési kapacitás alacsony szintje és a fejlesztés lassúsága. Bár a kormányzatok már régóta verbálisan prioritásként kezelik az öntözésfejlesztést, tényleges előrelépés nem történt, sőt drasztikusan csökkent az öntözési kapacitás (az ezredfordulón 26 ezer mobil és stabil öntözőberendezés működött Magyarországon, számuk mára 12 ezerre apadt). Mindenképpen értékelendő az a kormányzati erőfeszítés, amely az öntözésfejlesztési források biztosításáért a Vidékfejlesztési Program keretében történt Brüsszelben, de a kiharcolt források is legfeljebb(!) azt teszik lehetővé, hogy középtávon 50%-kal emelkedjen hazánkban az öntözött terület nagysága és elérje a 150 ezer hektárt.

Végül – újólag hangsúlyozva az ágazat gazdasági stabilitását – célszerű szót ejteni a „gabonatúlsúly”nemzetgazdasági és társadalmi hatásairól is. Látni kell, hogy a kalászos gabona termékpályának alacsony az élőmunka igénye. Ez már az alapanyag-előállításban is jelentkezik. Gabonát 1 000 hektáron néhány fő munkájával meg lehet termelni, ráadásul ennek a pár embernek sem lesz egész évben teendője. Egy – jellemző – 300–500 hektáros kizárólag gabonát termelő „családi gazdaság” sem tud egész évben munkát adni a családnak. Ráadásul a gabona feldolgozása során is alacsony a munkaerőigény. A legnagyobb gondot ugyanakkor az jelenti, hogy a gabonavertikumban az alapanyagként történő export a jellemző, ami egyértelműen azt jelenti, hogy a termék mellett munkalehetőséget is „viszünk ki” az országból.

Magyarországon az agro-ökológiai adottságok szinte az egész ország területén kedvezőek a kalászos gabona termesztéséhez, habár a szélsőséges időjárás rendkívül nagy hozamingadozásokat okoz. Magyarországon a kalászos gabona a szántó mintegy 30%-át foglalja el, a termelés évi 5–8 millió tonna között ingadozott az elmúlt évtizedben. Az állattenyésztés visszaszorulása miatt a gabonafélék hazai takarmánykereslete visszaesett, egyre inkább az egyéb ipari feldolgozás, valamint az export jelenthet értékesítési lehetőséget. A kalászos gabona takarmányozási célú felhasználása évi mintegy 2 millió tonnára csökkent. Az egyéb ipari feldolgozással együtt (malomipar, söripar) a búza és az árpa belső felhasználása évi 3,5 millió tonna körül alakul, így e két terményből éves szinten 1,5–4,5 millió tonna exportárualap képződött az elmúlt 10 év átlagában. A magyar búzaexport-árualapot a homogenitás hiánya jellemzi, ezért kínálati piac esetén versenytársaink előnyben vannak. Sajnos, a magyar búzaexport ma már jellemzően takarmánycélra megy, csak jobb években szállítunk nagyobb tételben javító minőséget a környező országokba. A fekete-tengeri térség növekvő exportárualapja és a magas szállítási költségek miatt erős kínálati piac esetén Európában és a mediterrán térségben csak alacsony árak mellett lehetünk versenyképesek.

A gabonaágazatban nagyon fontos a megfelelő fajtaválaszték és agrotechnika alkalmazása. A termelők általában „sikerfajtákat” vetnek a korábbi esztendő tapasztalata alapján, holott a fajtákkal elérhető eredmények régiónként és évjáratonként nagy szórást mutatnak. Ráadásul a hazai növénynemesítés az elégtelen támogatások miatt lemaradt a versenytársaktól, a magyar kalászos gabonafajták is egyre inkább kiszorulnak a piacról. A kockázatvállalási hajlandóság hiánya miatt a termelők nincsenek tisztában az aktuális piaci folyamatokkal. A kereskedők és a termelők viszonya problémákkal terhelt, mert a szerződéses fegyelem kritikán aluli, nincs bizalmi kapcsolat. Sajnos, hasonló problémák mutatkoznak a feldolgozóipari ágazatok szereplői és a beszállítók között. A gabonafeldolgozó szakágak egyike sincs kedvező helyzetben, ami magában hordozza annak veszélyét, hogy tartósan alapanyag-termelőkké válunk.

A működőképes vertikális integráció hiánya is a gyenge versenyképesség egyik meghatározó oka. Az integráció a méretgazdaságosság adta előnyök kihasználását a jelenlegi földbirtok-politika hátráltatja. Továbbá a földtulajdon és haszonbérleti rendszer mai szabályozása sem a földhasználóknak, sem a finanszírozóknak nem jelent elég biztonságot a hosszabb távra szóló beruházásokhoz. Gyenge versenyképességünk további oka a megbízható munkaerő hiánya, s általában a kreatív, az innovatív magatartás hiánya a termelésben, a termékfejlesztésben, a piacszervezésben, a vállalatirányításban stb. A szakképzésben, a felsőoktatási rendszerben, a kutatásban és a szaktanácsadásban intézményesíteni indokolt a gyakorlattal való állandó kapcsolatot. Felülvizsgálatot igényel a gazdasági és jogi környezet kiszámíthatatlan változása, a bürokrácia túlzásai és a vállalkozások magas adminisztratív költsége.

A lap által feltett körkérdésre nehéz egyértelmű választ adni. Ma Magyarország közepes teljesítményt mutat az európai búzatermesztésben, holott az elmúlt évszázad során több ízben is átlagot meghaladó, ritkábban kiemelkedő szerepet játszott. A számos probléma közül az alábbiakat lehetne kiemelni.

Biológiai alapok, vetőmag. Talán ez az egyik legsúlyosabb terület. Az európai csatlakozás számos pozitív agrár eleme mellett korlátlan piac nyílt szinte bármely fajta forgalmazására. Hazai átgondolt, koordinált fajtapolitika helyett lényegében kereskedelmi tényezők határozzák meg a fajtakérdést. Csakúgy, mint a mosópor, vagy a szórakoztató elektronika területén. Nemesítő intézeteink, a fajtaminősítés és a vetőmag-felügyelet rendszere alulfinanszírozott. A fémzárolt vetőmag használata mélyponton van, holott csak ezzel az eszközzel legalább 10–15%-os termésnövekedést lehetne elérni.

Tápanyagellátás. Növénytermesztésünkben a tápanyagellátás általában, a kalászos gabona termesztésében pedig különösen alacsony színvonalú. Nitrogéntrágyázásunk még csak-csak, foszfor és kálium utánpótlásunk azonban valójában töredéke a fejlett mezőgazdasággal rendelkező európai országokénak. A szakma szabályai szerint működő, magas technológiai színvonalon álló gazdaságainkat leszámítva a gabonatermesztők jelentős része a tápanyagellátást az aktuális pénzügyi helyzetétől függő szükséges rossznak fogja fel.

Talajművelési hiányosságok. A legtöbb bepótolnivalónk, de egyúttal a legnagyobb lehetőségeink is e téren vannak. A földművelés az elmúlt évszázad során lényegében egyszerű műszaki feladattá degradálódott, holott a lényege a termőhely, a talaj ismeretén, és a termesztett növény igényeinek kielégítésén kellene alapuljon. Látványos bizonyítéka ennek, bármerre és bármikor is járjuk az országot, hogy két azonos adottságú tábla egyikét belvíz borítja, avagy éppen aszály tizedeli növényállományát, miközben a szomszédja mindezt elkerülte. Nagy felelősséget jelent a megfelelő művelő eszközök kiválasztása is. Itt is elsődlegesen a szakmai információkra, mintsem a reklámokra és a pénztárcánkra kellene hagyatkoznunk.

Elégtelen növényvédelem. Sajnos növény-egészségügyi helyzetünk, ha nem is száz sebből vérzik, de sok oldalról fenyegeti veszély. Az első itt is a félreértelmezett gazdasági szemlélet. Nem költünk, amíg nem muszáj. A másik a szakmai felkészületlenség. Nem ismerjük fel a kártevőket, a kórokozókat. Nem megfelelően értékeljük a gyomviszonyokat, nem kísérjük figyelemmel a szakmai előrejelzéseket és tanácsokat. Harmadikként nyitott határainkat említeném. A betegség nem áll meg a határon. A szabadsággal együtt a kórok, kártevők szabad hurcolása is megjelenik. Végül, de nem utolsósorban a felelőtlen zöld propaganda is roppant sok kárt okoz. Konkrét példa: aki csávázatlan vetőmagot használ, az nem természetbarát, hanem egy társadalomra veszélyes szakmai bűnt követ el.

Betakarítás, tárolás, szállítás. Ez az a terület, amelyről a legkevesebb szó esik, de összességében talán a legnagyobb és a legfájóbb veszteségeink forrása, hiszen már a megóvott, megtermelt termést veszítjük el. Címszavakban: túlérés, pergés, minőségromlás, helytelen kombájnbeállítás, rosszul záródó pótkocsi oldalak és magasítók, rossz, vagy még rosszabb gazdasági úthálózat, elégtelen tárolókapacitás, szakszerűtlen terménykezelés, magtári, raktári kártevők stb.

Úgy gondolom, hogy az itt leírtak már-már a dohogás, a berzenkedés, a sopánkodás szintjét súrolják. Pedig van kiút. Ha semmi mást nem teszünk, mint napi 1 órával több időt töltünk a határban (tudom, mai világunkban és az adminisztráció papírhalmai alá temetve ez illúziónak tűnik). Élnénk – kellő kritikával persze – a rádió, a televízió, az internet, a szaksajtó által adott információkkal. Eljárnánk a szakmai szervezetek, intézmények, kutatóintézetek és egyetemek rendezvényeire, bemutatóira és továbbképzéseire, de legalábbis beülnénk a kocsiba, hónunk alatt egy üveg borral és áthajtanánk a szomszéd gazdaságba és megkérdeznénk, hogy vajon ők hogyan csinálják?

A felkérés a magyarországi gabonatermesztés versenyképességének a fokozását jelentő megoldások keresésére irányult. Először is tisztáznunk kellene, mi az, hogy versenyképesség? Versenyképesek akkor leszünk egy terméket illetően (pl. búza), ha a piacon keresik, igény van rá és a piac elismeri a bele fektetett munkát, pénzt, a termékkel megfelelő szintű nyereséget tudunk realizálni. Ma a piac inkább mennyiségi szemléletű, mintsem a minőség lenne első helyen. Ezért a termelés elsősorban a nagyobb hozamok elérésében érdekelt.

Fontosnak tartom a piacformálás eszközeinek megismerését és hatékony alkalmazását.

A fajtaválaszték túlzott a kalászos termelés területén, szétaprózza a nemesítési és kutatási energiákat. Kevesebb, de hatékony perspektivikus fajták előállítása lenne indokolt mind a takarmányszükséglet, mind a javító minőségű étkezési búza területén.

A termőhelyi adottságokhoz igazodó vetésszerkezet kialakítása nagymértékben hozzájárulhat az adott fajta vagy hibrid genetikai tulajdonságainak a leghatékonyabb kihasználásához.

Ez a termelő feladata és felelőssége. A termesztéstechnológia kialakítása során, a költséghatékonyság szemléletén alapuló okszerű és szükséges input anyag szakszerű felhasználása és a választott technológia alkalmazása szintén a termelő feladata és lehetősége.

A megtermelt termékek értékesítése során – akár állami segítséggel is – kiszámítható, biztos fizetőképes szereplőkre lenne szükség. Sajnos erre a termelőknek nincs ráhatása.

A most zárult búzaaratás eredménye hektáronként 8–10 tonna. Lehet-e fokozni a termés mennyiségét, illetve egy agrárvállalkozás hogyan járulhat hozzá a gabonaágazat versenyképességének növeléséhez? A kérdésre nehéz válaszolni. Úgy vélem, mi jól élünk a természeti adottságainkkal, Hantos és Sárbogárd térségében a továbblépés fő gátja az időjárás. Nehéz versenyezni az élenjáró nyugat-európai gazdaságokkal, hiszen a magyarországi kontinentális klímával szemben ott lényegesen enyhébb a nyár, kevésbé szélsőséges a tél, több és kedvezőbb elosztású a növénytermesztéshez szükséges csapadék mennyisége. Mezőföldön számolni kell a szélsőséges tavaszi szárazsággal. A búza optimális fejlődéséhez szükséges csapadék mennyisége lényegesen kevesebb volt most májusban-júniusban is, ráadásul jelentősen melegebb volt az időjárás. Míg a kora tavaszi időjárás hátrányosan befolyásolta a gabonák bokrosodását, addig a júniusi nagy meleg gátolta az érés folyamatát. Csak emiatt sem érhetőek el a nyugati országok eredményei Mezőföldön, pedig a tápanyag-felhasználásunk a lehetőség felső határán áll. Gazdaságunkban 100 kilogramm foszfort és káliumot szórunk a növények alá hektáronként, nitrogénből pedig 150–170 kilogrammot, ez utóbbit folyékony állagban.

Számunkra a malmi minőségű búza termelése ad megfelelő árbevételt és jövedelmet. Ehhez a lehető legjobb vetőmagok közül választunk, amelynek mintegy fele hazai, illetve külföldi. Nem titok, a martonvásári eredetű búzánk teljesítménye áll az élen, a fajták egyik legjobbja. A külföldi fajta szintén nagyon jó, stabil malmi minőséget terem, ugyanakkor a martonvásári fajtával szemben egy héttel később aratható. Legalább egy héttel hosszabbá teszi az aratás idejét, vagyis valamennyi fajta aratását a szemek optimális érettségéhez időzíthetjük, amely a mennyiség és a minőség szempontjából egyaránt fontos. Úgy ítélem meg, az utóbbi időkben a hazai nemesítés nagyot lépett előre, például az általunk is termesztett Nádor fajta versenyképes mind mennyiségi, mind minőségi mutatóival a legsikeresebb nyugati fajtákkal összevetve.

Tartjuk a lépést a termesztéstechnológia területén is. Igyekszünk a búza igényét – miként a gazdaságunkban termesztett repce, borsó, napraforgó, kukorica esetében is – minden fejlődési szakaszában kielégíteni. A technológiai sor első lépése a megfelelő elővetemény kiválasztása. A búza számára optimális elővetemény a borsó, repce, napraforgó és kevésbé a kukorica. Rendkívül fontos az energia- és víztakarékos talajművelés. Gazdaságunkban élenjáró technikát használunk a talajműveléshez. A vetésre váró területeken, ha be kell avatkozni a gyomosodás miatt, akkor nem a talajt bolygatjuk, hanem totális gyomirtással védekezünk az árvakelés és a sarjadó gyomok ellen. Ez a gyakorlat a későbbi növények szempontjából is kedvező. A talajt alapvetően forgatás nélkül, 20–25 centiméter mélységig műveljük, az alapműveletet zárással egybekötve végezzük. A forgóboronával kombinált vetőgépi vetés is művelettakarékos, hogy lehetőleg minél kevesebbszer tiporjuk a földet. A vetés ideális időpontja október 1. és 20.-a közötti. Nem pártolom az ennél korábbi vetést, mert megjelenhetnek a vírust terjesztő rovarok. Egy késői vetés pedig kockázatos, terméscsökkenést okozhat.

A tavaszi növényápolás célja a várható terméseredmény maximálása. Az indokolt és ésszerű kezeléseket – pl. a gombák elleni védekezést egy csúcsra járatott technológia részeként elvégezzük, persze az időjárás engedte kereteken belül.

Mi soha nem értékesítünk búzát a kombájn csöve alól. A szemeket tisztítjuk, osztályozzuk, raktározzuk, egy kedvező hitelcsomagnak köszönhetően nem vagyunk rákényszerülve az azonnali értékesítésre.

Mi rendszerben gondolkodunk, gazdálkodunk, hiszen mindennek van előzménye és az aratás után következménye. A tarlómaradványt, szalmát visszadolgozzuk a talajba, csupán annyi szalmát gyűjtünk össze, amennyi az állattartó gazdák igénye. Minden növényi mellékterméket bedolgozunk, ami növeli a talaj szervesanyag-tartalmát, javítja a szerkezetét, csökkenti a párolgását, védi a felmelegedés ellen, illetve megőrizzük a melléktermékben lévő foszfort és káliumot az utónövény számára. Azon vagyunk, hogy valamennyi növényi kultúrának teremtsünk optimális körülményeket, legyen szó talajművelésről, tápanyagellátásról, növényvédelemről. A maga erejéből egy magamfajta gazdálkodó ennél többet nemigen tehet hozzá a gabonaágazat termésmennyiség növeléséhez, illetve a versenyképesség fokozásához. Azonban újat, jobbat mindig tartogat a holnap.

-  an összeállítás -

A cikk szerzője: Agro Napló