A nyersrost és a különböző rostfrakciók ismertetése

A rost fogalma többféle – élettani, kémiai, vagy botanikai – megközelítés alapján is definiálható. A gyakorlat a takarmányozás útján felhasznált alapanyagok és a belőlük készült késztakarmányok esetében a legtöbbször nyersrosttartalmat ad meg. A nyersrost kémiai megközelítés szerint híg savban és lúgban való főzés után visszamaradó anyagok összessége. Ezen meghatározás természetesen nem ad pontos tájékoztatást a rostalkotó polimerekről, melyek fizikai-kémiai tulajdonságai meghatározzák a komponensek hatékony felhasználását, továbbá azok táplálóanyag-tartalmát és energiaértékét is.

A nem-specifikus meghatározási lehetőségek ma már lehetővé teszik a nyersrostot alkotó rostfrakciók és azok komponenseinek pontos vizsgálatát. Ez alapján beszélünk neutrális detergens rostról (NDF), savdetergens rostról (ADF), savdetergens ligninről (ADL) és a kiemelten fontos szereppel bíró, nem keményítő-szerű poliszacharidok csoportjáról (NSP), illetve az ezeket alkotó polimerekről (1. ábra).

A hazai és a külföldi javaslatok is legtöbbször a nyersrostigényt adják meg, azonban nem adnak tájékoztatást a megfelelő NDF-,  ADF-, NSP-tartalomról, illetve a pontosabb frakcióra lebontott ajánlott rostmennyiségről. Az ajánlások által megfogalmazott értékek is viszonylag tág határok között mozognak. Egyes ajánlások malacoknak 3–4%, hízósertéseknek 4–6%, míg a kocák esetében 7–8% nyersrostot javasolnak (DLG, Deutsche Landwirtschafts-Gesellschaft). A Magyar Takarmánykódex (MTK, 2004) javaslata szerint a takarmány ideális nyersrosttartalma malacoknál 2,5–3,5%, növendék és hízósertéseknél 3–4%, vemhes és szoptató kocáknál 5,5%.

Az „okszerű” rosthasználat jelentősége

A gyakorlatban indokolt lenne a különböző rostforrásokra potenciális energiaforrásként tekinteni. Ezen alapanyagokról ismert, hogy a metabolizálható energiaellátás kb. 15%-át teszik ki növendék sertések esetében, míg ez az érték kocáknál jelentősebb, megközelítőleg 30% is lehet. Az energiaellátáshoz történő ilyen arányú hozzájárulás a vastagbélben található baktériumok illózsírsav-szintézisével magyarázható.

Az NSP-ben gazdag béltartalom szubsztrátot képez a bélrendszer azon szakaszában, ahol a rostban gazdag táplálóanyagok lassú fermentációja történik a bélbaktériumok segítségével. A bélrendszer mikrobapopuláció összetétele és a fermentáció hatékonysága attól függ, hogy milyen típusú emésztetlen tápanyagok jutnak el a vastagbélbe. Mindezek alapján látható, hogy takarmányozás útján megfelelő alapanyagok felhasználásával – ideértve a nem-keményítőszerű szénhidrátokban (NSP) gazdag rostforrásokat – lehetséges olyan bélflóra kialakítása választott korban, mely a hasznos bélbaktériumok szaporodását támogatja. Ezen bélflóra növendék sertéseknél rostban gazdag takarmányozással fenntartható, továbbá hatással van az állat termelésére és életkörülményeire egyaránt.

A takarmányadagok rosttal történő kiegészítése fokozza az emésztőrendszer telítettségét – ezáltal a jólakottság érzetet –, az állatok nyugodtabbak lesznek, így javulnak az állatjóléti körülmények is.

A genetikai előrehaladás eredményei

Ismert, hogy napjaink sertéstakarmányozásának egyik legnagyobb kihívása a genotípusra adaptált takarmányozási rendszerek kidolgozása. Ennek létjogosultsága abban rejlik, hogy az egyes sertéshibridek táplálóanyag-szükséglete jelentősen eltérhet egymástól. Azt már korábban leírták a különböző ajánlásokban (MTK, NRC), hogy a konvencionális és az eltérő genetikai hátterű korszerű hibrideknek eltérő a nyersfehérje, emészthető energia és aminosav szükséglete. Ez elsősorban a termelés intenzitásával áll szoros összefüggésben. Utóbbi kategorizálási rendszer azonban nem elég pontos, ugyanis a korszerű hibridek között jelentős különbségek lehetnek. Emellett fontos megjegyezni, hogy vannak olyan hibridek, amelyek nem csak a termelés intenzitásában emelkednek ki, hanem a rostemésztés hatékonyságában is.

Korábbi vizsgálatainkban azt tapasztaltuk, hogy ezeknek a hibrideknek melléktermékeket tartalmazó, nagy rosttartalmú takarmányok mellett is hatékony a termelésük. Ennek oka az emésztőtraktus eltérő anatómiai felépítésében keresendő (2. ábra). Az általunk vizsgált eltérő genetikai hátterű korszerű sertéshibrideknek ugyanis mind a vakbele, mind a vastagbél többi része jóval nagyobb méretű, mint más konvencionális hibridek esetében. A megnövekedett bélfelületen nagyobb kiterjedésű mikrobapopuláció van jelen, aminek következtében hatékonyabb a mikrobiális rostemésztés. Ennek köszönhetően a nagy rosttartalmú takarmányokból a megnövekedett illózsírsav termelésen keresztül jelentős többletenergiához jut az állat.

Melléktermékek, mint rostforrások

A különböző ipari eredetű melléktermékek (pl. DDGS, CGF, repcedara/pogácsa) nagy mennyiségben állnak rendelkezésre, folyamatos ellátásuk biztosított, ugyanakkor a keletkező melléktermékek felhasználásának problémájára is megoldási lehetőséget jelenthet a takarmányozási célú alkalmazás. Ezen melléktermékekről ismert, hogy a korábbi sertéstakarmányozásban használt alapanyagoknál nagyobb nyersfehérje-tartalommal rendelkeznek, így jól beilleszthetők a gazdasági állataink takarmányozásába. A rostban gazdag alapanyagok fermentálható szénhidráttartalmuk miatt ezért potenciális energia- és fehérjeforrások lehetnek, így pozitívan befolyásolhatják az állatok termelését, takarmányfelvételét és szerepük lehet a takarmányozás útján kialakítható egészséges bélflóra megteremtésében.

(folytatjuk)

Nagy Katalin1 – Sudár Gergő1 – Fébel Hedvig2 – Tossenberger János1 – Tóth Tamás1

¹Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kar, Táplálkozástudományi és
Termelésfejlesztési Intézet,

2NAIK Állattenyésztési Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézet

A cikk szerzője: Tossenberger János