A glifozát (N- (foszfonometil)-glicin) egyike a világ legszélesebb körben alkalmazott, széles spektrumú gyomirtó szereinek; mintegy 25%-os részesedést “tudhat magáénak” a globális gyomirtó piacon. A glifozát alapú herbicideket gyakran alkalmazzák a mezőgazdaságban, mint egyszerű és költséghatékony „fegyvereket” az évről évre visszatérő problémát jelentő gyomok ellen folytatott szakadatlan küzdelemben. A legtöbb glifozát terméket a mezőgazdaság használja fel, de a világ országaiban, kertek és nem művelt területek (mint például az ipari komplexumok és vasúti sínek mentén fekvő területek) népszerű gyomirtó szereinek is a glifozát a hatóanyaga, ami – bár alkalmazása 40 éves múltra tekint vissza – a közelmúlt egyik legnagyobb szakmai vitájának homlokterébe került, annak kapcsán, hogy az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Rákkutatási Ügynöksége (IARC) 2015-ben felvette a glifozátot az emberi egészségre veszélyes, feltehetően rákkeltő szerek listájára.
Valóban rákkeltő-e a glifozát? Pro és kontra érvek
Nyugtalanságot okozott az a tény, hogy a glifozát nyomokban, az egészségügyi határérték alatt megtalálható volt bizonyos élelmiszerekben szermaradékként vagy a felszíni vizekben. Az EU és benne hazánk is vonatkozó jogszabályai szigorúan szabályozzák a vízminőségi és élelmiszerbiztonsági szempontból megengedhető növényvédő szermaradvány határértékeket. Magukat függetlennek mondó tudományos források szerint a glifozátnak egyszerűen nincs „biztonságos” szintje, kísérleteik tanúsága szerint ugyanis a glifozát endokrin (hormon) „diszruptor”.
Endokrin zavarok húzódnak meg számos rákos megbetegedés hátterében és hozzájárulnak egyes születési rendellenességek megjelenéséhez, csakúgy, mint a magzatokban, csecsemőkben és gyermekekben fellépő bizonyos fejlődési defektusok kialakulásához. A riasztó méreteket öltő meddőség kiváltó okainak egyikeként is a glifozátot nevezik meg egyes források, akiknek szószólói ennek ellenkezőjéről nem győzhetőek meg a növényvédőszer-gyártó vállalatok által működtetett „Glyphosate Task Force” érvei alapján, melyek szerint az igencsak környezettudatosnak ismert (és a humánegészségügynek kiemelt jelentőséget tulajdonító), „zöld” elveiről híres Németország (mint jelentéstevő tagállam) az EFTA-éval egyező, hivatalos állásfoglalása szerint a glifozát nem tekinthető hormonkárosító („endocrine disruptor”) szernek. A glifozát-tartalmú kereskedelmi készítmények toxikus hatásának „alattomos” volta – az ellentábor érvelése szerint – azonban éppen abban áll, hogy nem úgy működnek, mint a normál mérgek, amelyeknél egy nagyobb dózis nagyobb toxicitást képvisel, hanem gyakran az alacsonyabb dózisnak van endokrin hatása, nem pedig a magasabbnak, s mivel a növényvédőszer-ipar által elvégzett vizsgálatok viszonylag nagy adagokkal történtek, az ilyen jellegű hatások ismeretlenek maradnak*.
Tavaly az EFSA (European Food Safety Authority/Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal) jelentésében megfogalmazott következtetések szerint a glifozát rákkeltő hatása nem tekinthető tudományosan bizonyítottnak, s a kísérleti eredmények nem támasztják alá a hatóanyagnak a karcinogenitási rendelet szerinti (EC) No 1272/2008) „potenciálisan rákkeltő” anyagként történő besorolását. Ezzel az állásfoglalással maga a jelentéstevő tagállam, Németország is egyetértett. (szerk. megjegyzés: Időközben az Egyesült Államok környezetvédelmi hivatala (EPA), a kanadai engedélyező hatóság és a WHO/FAO is kijelentette, hogy a rendeltetés szerű felhasználás mellett a glifozát nem rákkeltő.)
A glifozát (potenciális) szerepe a környezetvédelemben
Amellett, hogy a glifozátot feltételezett egészségügyi és ökológiai veszélyessége miatt a „vádlottak padjára” ültették (paradox módon ennek mintegy ellenpontozásaként), egyre jobban hangsúlyozni kezdték ennek a széles spektrumú szisztémikus herbicidként és deszikkánsként alkalmazott szernek az egyre népszerűbbé váló, fenntartható talajművelési eljárásokat lehetővé tevő voltát. A kímélő talajművelés mellőzi a szántást, és a mechanikai gyomirtást vegyszerrel helyettesíti. Európában a mezőgazdasági művelésbe vont területek jelentős része hajlamos a talajerózióra, így a minimális talajbolygatás fenntartható alternatívát jelenthet a talajdegradáció elleni harcban, nem beszélve arról, hogy használata hozzájárulhat az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának és az energiafogyasztásnak a csökkentéséhez. Kontinensünkön több fontos gazdasági növény (például, gabonafélék, repce, sávos művelés kukoricában) termesztése túlnyomórészt ezzel a talajművelési gyakorlattal kombinált glifozát-használatra épül, azaz ez a gyomirtó népszerű eszköz lehet azoknak a gazdáknak a kezében, akik élni kívánnak a talaj megőrzésének ezzel a módjával. A kérdés az, hogy vajon ezek, a glifozát biztosította kétségtelen előnyök „arányban” állnak-e az alkalmazása során feltételezett kockázatokkal? A kérdés már csak azért is helyénvalónak tűnik, mert a glifozát használata mellett lándzsát törők állítása szerint a glifozát igen erősen kötődik a talajszemcsékhez, meggátolva ezzel a hatóanyag gyökereken keresztüli felvételét és a következő évi veteményben történő nem kívánatos felhalmozódását. Ugyanezen okból a talajban megtalálható glifozát kis valószínűséggel szennyezheti a felszín alatti vizeket, és bemosódás eredményeként az csak korlátozott mennyiségben lelhető fel felszíni vizekben. Ezen túlmenően a glifozát amint eléri a felszíni vizeket, gyorsan adszorbeálódik az üledékben, majd amino-metil-propionsavvá (AMPA) bomlik. Ezt követően az AMPA tovább bomlik olyan természetben előforduló anyagokká, mint a szén-dioxid és a foszfátok.
Ha mindez igaz, akkor viszont miért kell keresztülmennie újra a glifozátnak az EU engedély-meghosszabbítási folyamatán?
Az EU szabályozási folyamata
Az uniós szabályozási rendszerének megfelelően növényvédő szerek hatóanyagait minden évtizedben legalább egyszer vizsgálni kell abból a szempontból, hogy az emberre, az állatokra és a környezetre gyakorolt hatásukat tekintve jelentenek-e veszélyt; mindezt a tudományos fejlődés éppen rendelkezésre álló legmodernebb eszköztárának segítségével. Ez a felülvizsgálati procedúra, s az azt követő jóváhagyás hivatott garantálni, hogy a döntéshozók figyelembe veszik az újraengedélyezési eljárás során az adott hatóanyag kereskedelmi forgalomba kerülése óta történt tudományos és a technológiai előrelépés egyre kifinomultabb módszerei nyújtotta lehetőségeket a hatóanyaggal kapcsolatos ismeretek bővítésében (és esetleges kockázatok megítélésében).
A glifozát uniós szintű jóváhagyása 2002-ben történt, s jelenleg folyik a hatóanyag európai uniós szabályozási rendszer szerinti jóváhagyási/megújítási folyamata. Ennek kapcsán lángolt fel a vita a glifozát feltételezett (s a szer használatát ellenzők szerint tudományosan igazolt) toxikus hatásaival kapcsolatban, aminek következtében az Európai Bizottság a jelenlegi jóváhagyási időszakot (az eredeti elképzelésekkel szemben) nem hosszabbította meg további 18 hónapig, mivel a glifozát használatának veszélyeivel kapcsolatban több tagállam aggályait fejezte ki. Egyúttal az Európai Parlament megszavazta, hogy a glifozát felhasználását az EU egyelőre függessze fel olyan esetekben, ahol a gyomszabályozásnak alternatív módjai megoldást kínálnak. Úgy tűnik ebben az átmeneti állapotban, s a megakadt EU jóváhagyási folyamatra tekintettel, jelenleg az uniós kormányok egyelőre nemzeti szinten, saját hatáskörükben kell, hogy döntsenek tilalmak vagy korlátozások tekintetében, mint ahogy az ebbéli szándékát Franciaország például már jelezte.
Uniós hírforrás szerint az Európai Bizottság nem bocsátja szavazásra az ügyet, ugyanis a kísérleti szavazás eredményei szerint a glifozát folytatólagos használata mellett szavazók aránya nem éri el a minősített többséghez szükséges szavazatszámot, ami nélkül nem lehetséges a glifozát újraengedélyezése. Az előszavazás eredménye szerint tizenkilenc tagállam szavazott volna a használati engedély meghosszabbítása mellett, 2 pedig (Franciaország és Olaszország) ellene, valamint heten (köztük Németország) tartózkodtak volna. Korábban ez évben a Bizottság kétszer is nekifutott, hogy 15 évre meghosszabbítsa a glifozát használatának engedélyét – mindkétszer eredménytelenül. A Bizottság számára most fennáll az a lehetőség, hogy egy átdolgozott javaslattal álljon elő, amivel (nem titkolt célja szerint) Németországot kívánja megnyerni a „pro” szavazók táborának javára, az EU-nak ugyanis (úgy tűnik) szándékában áll, hogy 9 évre korlátozás nélkül meghosszabbítsa a hatóanyag engedélyét, vagy legalábbis 2 évig érvényes „technikai engedélyt” bocsásson ki. Amennyiben a tagállamoknak nem sikerül egyezségre jutniuk, azaz hamarosan nem születik megállapodás, a glifozát használati engedélye lejár, így azt 6 hónapon belül ki kell vonni az európai piacról. A helyzet igazi iróniáját az adja, hogy az EU teljes népességének akaratát tükröző (?) többségi döntés hiányában, az EU végrehajtó szerve (az Európai Bizottság) egy hónapon belül benyújthatja javaslatát a 28 tagországból delegált Fellebbviteli Bizottság politikai képviselőinek. Ha azonban itt ismételten nem születik döntés, az Európai Bizottságnak jogában áll saját javaslatának elfogadása.
Természetesen, mint minden összetett kérdés kapcsán az felmerül, nehéz fekete-fehér képet festeni a glifozát nyújtotta (tagadhatatlan) agrotechnikai előnyökről a feltételezett toxicitás tekintetében. A kép itt is inkább legfeljebb szürkére „sikerül”, hiszen pl. egy mélyebb síkon a mezőgazdasági termelők szemében a glifozát nemcsak egyszerűen egy „kényelmes” hatóanyag, hanem alkalmazása több „kapcsolt” problémát is megold, pl. azáltal, hogy megtöri az úgynevezett „zöld híd”-at, kiiktatván a „köztes állomást” jelentő gyomokat, mint a paraziták és egyéb betegségek vektorait. A levéltetvek, például számos növényt fertőző vírus (mint például az árpa sárga törpe vírusa, BYDV) köztigazdái, amelyek képesek elpusztítani a fele termést is több gabonanövény esetében. A glifozát alkalmazásával kiküszöbölhetővé válik a levéltetű gazdanövények megjelenése a szántóföldeken, csökkentve ezzel annak kockázatát, hogy a vírushordozó levéltetvek a termesztett növényeket posztemergensen megfertőzik.
A glifozát tehát (kijelenthetjük) igen fontos szerepet játszik az európai növénytermesztésben. Alkalmazása (mint láttuk) számos előnnyel jár a mezőgazdasági termelők számára és (talán kissé paradoxnak tűnő módon) elősegíti a fenntartható mezőgazdasági termelés gyakorlatának egyes elemeit. Biztonságos (?) használata több mint 40 évre visszatekintő múlttal rendelkezik, ezért nem minden jogalapot nélkülöző kérdés az, hogy vajon mi lenne az ára a használatát korlátozó (netán megtiltó) intézkedéseknek a gazdálkodók és a fogyasztók számára?
Függetlennek tartott esettanulmányok rávilágítanak a hatóanyag felhasználását korlátozó rendelkezéseknek az EU-ban várható gazdasági és ökológiai következményeire. Ezek a „mi lenne, ha” forgatókönyvek egy esetleges betiltás gazdálkodókat érintő negatív kihatásait hangsúlyozzák, kiemelve egy ilyen döntésnek a várható gazdasági hatását. Eszerint az élelmiszerárak jelentősen nőnének, miközben az EU részesedése a globális mezőgazdasági piacon csökkenne. Sőt, úgy becsülik, hogy a terméshozamok mintegy 5–40%-kal csökkennének, attól függően, hogy milyen régióról van szó. A glifozát használata lehetővé teszi a hagyományos szántásra épülő, rendkívül energiaigényes talajművelő eljárások minimum tillage által történő kiváltását (legalábbis bizonyos talajtípusok esetén), ezáltal jelentős mértékben hozzájárulva a talajból a légkörbe juttatott szén-dioxid mennyiségének csökkentéséhez. Ha tehát egy glifozát-mentes szcenárióban gondolkodunk, azaz feltételezzük, hogy a gazdák kénytelenek lemondani erről a gyomirtó szerről, jelentős mértékben nőhet a mezőgazdaság CO2-kibocsátása és a fosszilis tüzelőanyag-fogyasztás. A német mezőgazdaságban például a becslések szerint a fosszilis eredetű energiahordozók felhasználása több mint kétszeresére emelkedhet, míg a talajerózió hatszorosára növekedhet Európában.
Természetesen klisé-szerűen hangozna, ha a környezetbarát növénytermesztés és a humán-egészségügyi kockázatok minimum szinten tartását célzó törekvések fontosságát hangsúlyoznánk; ezek jelentőségét senki nem kérdőjelezi meg, s azt sem, hogy kellő előrelátás, körültekintő magatartás híján nem beszélhetünk a szlogenné vált fenntartható fejlődésről a mezőgazdaságban (sem). A kérdés, hogy ezek az alapelvek a gyakorlatban hogyan valósíthatóak meg?
Pár hektár „paradicsom” Brüsszel szomszédságában
Nos, ennek a „filozófiának” szép példáját adja a Brüsszeltől (tehát „stílusosan” az EU fővárosától) autóval alig több mint egyórányira lévő családi vállalkozás formájában 10 éve üzemeltetett, mintegy 9 ha-nyi „édeni” paradicsomkert, mely a mindennapokba ültette át a biológiai növényvédelem, a megporzás, vagy akár az újrahasznosítás XXI. sz.-ra jellemző alapelveit: egyedülálló, számítógép vezérelte LED technológián alapuló (a természetes fény mellett alkalmazott) megvilágításnak, s mondhatni „intelligens”, környezetbarát technológiáknak köszönhetően, szinte „futószalagon gördítenek le” mintegy 50 kg-nyi bio-paradicsomot m2-enként évente.
Mindezt hogyan?
Az alapelv az úgynevezett „rugalmas” termesztéstechnológia, amely messzemenőkig figyelemmel van a környezettudatosságra, csakúgy, mint a vegyszermentes növényvédelem szempontjaira, amellett, hogy az újrahasznosított anyagok közül még az iparnak is szolgáltat építőanyagot. Röviden a részletekről:
Az alapkiindulás koncepcióját az adja, hogy egészséges növény csak egészséges talajon nevelhető. Stimulálószerként hasznos baktériumok és gombák szubsztrátra oltása történik, s ez a szubsztrát nem más, mint a szigeteléstechnológiában ismertté vált kőzetgyapot, melynek legfőbb nyersanyaga a bazalt, s mivel régóta tudjuk, hogy a legnagyszerűbb anyagokat maga a természet állítja elő, miért ne használhatnánk ezt a természetes alapanyagot egyfajta támasztékaként a hidropóniás kultúrák gyökérrendszerének, biztosítva ezzel a jobb gyökérsterilitást, nem beszélve arról, hogy ezek a szubsztrátok többször felhasználhatóak (gombátlanító kezelést követően), s amennyiben kőzetgyapot tömbjeink „kifáradtak” (sterilizálásuk már nem kifizetődő), az építőipar azokat boldogan felhasználja és egy speciális eljárásnak köszönhetően kiváló minőségű térkövekké sajtolja őket, azaz azok nem hulladékot képeznek, hanem értékesíthetőek!
Gazdaságossági oldalról: 1 m3 bazaltból mintegy 50 m3-nyi kőzetgyapot készíthető, amin kb. 3,5 tonna paradicsom termelhető meg, mielőtt a kőzetgyapot párna folytatná útját az újrahasznosítás folyamata során (ekkora mennyiségből 8 m3 térkő sajtolható). Eközben a talajhoz képest sokkal kontrollálhatóbb módon követhető, illetve oldható meg a növénytáplálás feladata, úgy, hogy a szubsztrátban megfelelő tápanyag-egyensúly fenntartása mellett minimalizálható a talaj-eredetű kórokozók jelenléte, mindamellett, hogy a növény számára sokkal könnyebbé válik a tápanyagfelvétel, ami pozitív hatással bír a növény vitalitásának és ellenálló képességének növelésére. A kőzetgyapot-szubsztrátum további nagy előnye, hogy jó a vízvisszatartó képessége, emellett állandóan 18%-os a levegőtartalma, ez pedig azt jelenti, hogy sokkal nehezebb túlöntözni a növényt az oxigénburok miatt, amely „beburkolja” a gyökereket. A vízvisszatartás szintén létfontosságú az automatizált hidropóniás rendszereknél, mert ez biztosítja a növények nedvesen tartásának lehetőségét elektromos hiba esetén.
Az így módon nevelt növények egészségesebbek lesznek, ami növeli a termésbiztonságot, hiszen az egészséges növény kevésbé érzékeny betegségekre, mint pl. a Pythium, Fusarium, vagy a Botrytis. Következésképpen a peszticidek felhasználása csökken, ami kisebb környezetterheléssel jár, miközben nő a termelékenység és a végtermék értéke. (Végtére is a szupermarketek és a fogyasztók egyre igényesebbek és egyre egészségesebb termékeket keresnek a lehető legkisebb szermaradvány-érték mellett.) A termelők esetében ez azt jelenti, hogy a termés biztonságosabb, a termelési veszteségek kisebbek a betegségek és kártevők alacsonyabb előfordulási rátája miatt. Inszekticidek közül csakis kizárólag biológiai eredetű rovarölő szer jöhet szóba, mint pl. több BT (Bacillus thuringiensis) törzs spóráit és a különböző rovarcsoportokra ható toxinkristályokat tartalmazó biológiai rovarölő szer. A hangsúly természetesen a megelőzésen van, de ha mégis fertőzés üti fel a fejét, a belga cég a biológiai védekezés arzenáljából választja ki a legmegfelelőbb „ellenszert”. Tetvek ellen például ragadozó rovarok (Adalia bipunctata) lárváit telepíti az ültetvénybe (amiket erre szakosodott cégtől szerez be), de kereskedelmi úton jut hozzá az atkák, pókatkák, vagy a hernyók, molyok, tripszek természetes ellenségeinek lárváihoz is. Ez utóbbi kettő populációinak nagyságát heti rendszerességgel ellenőrzik, amit, csakúgy, mint az egyedek irtását sárga színű attraktánsokkal átitatott ragasztócsíkokkal végzik (ezért annak, aki ide ellátogat, nem tanácsos kanárisárga pulóvert felvennie aznap). A virágok megporzását is a természet szorgalmas és kitartó munkásaira, a betelepített méhekre bízzák, amelyek fáradhatatlanul végzik feladatukat a jó gyökéralanyra oltott, hüvelykujj vastagságú töveken, ezzel biztosítva a jó termést.
Az egész, végeláthatatlan „paradicsomerdők” látványát nyújtó komplexumot természetesen megújuló energiaforrásokat hasznosító berendezések (napelemek, hőszivattyú) látják el energiával, amelyek hangtalanul „pumpálják” az energiát az alacsony energiafogyasztású LED fénycsövekbe, csakúgy, mint a számítógépekbe, amelyek „intelligens vezérlőegységként” irányítják a termelés rendszerének egészét, maroknyi kertész munkáját segítve, miközben másodpercenként több tucat döntést hozva biztosítják a folyamatok összehangolt, átgondolt működését azokat szakadatlanul optimalizálva… Egy pillanatra megállok és elgondolkodom: mintha csak ebben a gigantikus és valamiféleképpen mégis „idilli” üvegházban látszana megvalósulni az Öreg Kontinens „utópisztikus” álma egy hatékonyan működő Európai Unióról, benne egy jól és olajozottan működő döntéshozó mechanizmussal…
-an-
A cikk elkészítését követően az idő „sürgetése” miatt az Európai Bizottság saját hatáskörében eljárva egyelőre 2017. év végéig prolongálta a glifozát használati engedélyének érvényességét. Ezidő alatt az Európai Vegyianyag ügynökség kockázatértékelési bizottsága kialakíthatja a glifozát karcinogenitására vonatkozó harmonizált osztályozással kapcsolatos véleményét.
A cikk szerzője: Agro Napló
