2024. december 19. csütörtök Viola

Teljesen megújul a Nitrogénművek Zrt., Magyarország legnagyobb múlttal rendelkező műtrágyagyára

Agro Napló
Az idén 85 éves Nitrogénművek Zrt. 2004 óta teljes átalakuláson megy keresztül, aminek eredményeként a komplett gyár megújul.

Az összességében 140 milliárd forintos beruházás jelenleg zajló második, 110 milliárd forintos beruházási szakaszában eddig sor került az ammóniaüzem bővítésére, elkészült az új granuláló üzem és a hozzá kapcsolódó automata csomagolóüzem is. A beruházási ciklus lezárása 2017 nyarán várható, egy újabb salétromsavüzem, egy dolomitőrlő, valamint egy semlegesítő üzem átadásával – hangzott el a cég gyáravató ünnepségén, Pétfürdőn.

A 2000-es évek elején a Nitrogénművek Zrt., Magyarország legnagyobb műtrágyaipari vállalkozása, Bige László tulajdonába került, ami a tulajdonosváltással együtt egy teljesen új szemléletet hozott a fejlesztések, beruházások terén. „A magyar szakemberek tudását és a teljes kelet-európai régió jövőbeli műtrágyakeresletét alapul véve komoly potenciált mutatott a hazai műtrágyagyártás. 2004-ben ezért egy összességében 140 milliárd forintos beruházás-sorozat kezdődött, aminek eredményeként a Nitrogénművek Zrt. pétfürdői gyára teljes átalakuláson megy keresztül. A 70-es években épült üzemeket modern, hatékony és jóval nagyobb kapacitású egységek váltják fel, hogy Európa egyik legkorszerűbb gyára legyen. Ennek a folyamatnak most egy mérföldkövéhez érkeztünk, hiszen a beruházás második szakaszának legfontosabb gyáregységei már üzemelnek, és maga a teljes beruházás is hamarosan bejfejeződik. A teljes beruházásnak köszönhetően a Nitrogénművek Zrt. 1.475.000 tonna Genezis műtrágya gyártására lesz képes” – mondta Bige László elnök-vezérigazgató a cég gyáravató ünnepségén.

Balról: Dr. Seszták Miklós - nemzeti fejlesztési miniszter,  Bige László - Nitrogénművek Zrt. elnök-vezérigazgató, Bige Zoltán - tulajdonos, Szilágyi János - Nitrogénművek Zrt. vezérigazgató, Kontrát Károly - Pétfürdő és térsége országgyűlési képviselője

A cikk szerzője: Agro Napló

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?