Túl a 200-on Kubotával

Agro Napló
Közel egy év telt el a 100. Kubota traktor átadása óta a Két-Kata Kft. életében, és most ismét mérföldkőhöz értünk. 2016 szeptemberében talált gazdára a Békés megyei Mezőberényben a 200. Kubota, amely az eddigi legnagyobb darabszámban értékesített mezőgazdasági traktor-széria legkisebb, 116 lóerős tagja, egy M110GX.

A gépet a Két-Kata Kft. ügyvezetői, Szabó István és Szabóné Kata adták át Dányban a traktortulajdonos képviselőjének, majd Mezőberényben is sort kerítettünk egy átadásra, amelyet egy rövid interjú követett.

Ildikó és traktora


Köszöntjük a „második százas” Kubota traktor birtokosát, Cservenák Ildikót, akit a beszerzés körülményeiről, az erőgép jövőbeli feladatairól kérdeztünk, és persze arról, hogy miért a japán márka mellett tette le a voksát.  A mezőberényi vállalkozás 150 hektáron gazdálkodik, a hagyományos mellett intenzív növénytermesztést is folytat. Emellett még 1500 hektár művelésében is nagy szerepe lesz a gépnek, így garantáltan kihasználják az új jövevényt. „Úgy indultam a gépvásárlásnak, hogy könnyen kezelhető és lassú haladásra képes traktort kerestem” – kezdte a beszélgetést Ildikó.  Olyan traktorra volt szükség a 110–130 lóerő teljesítménykategóriában, amely alapfelszereltségként rendelkezik mászó fokozattal.

Mik voltak azok az előnyök, amelyek miatt a Kubota M110GX lett a kiválasztott:

Teljesítmény:

A munkához igényelt teljesítménytartomány 110–130 lóerő volt, így a Kubota M110GX a maga 116 lóerőjével az elvégzendő feladatok végrehajtásához elegendőnek bizonyul. A kiválasztást független nemzetközi gépvizsgáló szervezetek által végzett géptesztek jegyzőkönyvezett eredményei is megalapozták.

Mászó fokozat:

A Kubota M110GX traktor 540 1/perces ECO TLT-vel a kardánfordulat megtartása mellett is képes a gyári legalacsonyabb 0,4 km/órás menetsebességre, ami például az olajtök betakarításához szükséges. A gép alapfelszereltsége a mászó fokozat, de igény szerint ez a sebesség tovább is csökkenthető.

Moduláris felépítés:

A Kubotákra jellemző moduláris felépítés óriási előnye a traktornak: „Sok esetben találkoztunk már olyannal, hogy egy fronthidraulika miatt szét kellett szedni a fél traktort.”
A japán tervezőmérnökök alapos, precíz, átgondolt  munkája a struktúrában is tükröződik. Nagy előny, hogy ha mégis szükség lenne a 0,2 km/óra sebességre, rövid idő alatt minimális költséggel beépíthető az erőgépbe a szupermászó fokozat.

Egyszerű kezelhetőség:

Ez volt a második legfontosabb szempont: „Minél egyszerűbben, minél mechanikusabban működik, annál jobb” – mondta a tulajdonos.  A traktorban minimális elektronika található, kevesebb hibalehetőséggel, magasabb üzembiztossággal, ami mára a Kubota védjegyévé vált. A használat során felváltva öt-hat kezelője is lesz a gépnek, így nagyon fontos, hogy könnyen hozzászokjanak a gép használatához.

Meghatározó volt, hogy a traktor 2016 szeptemberében kezdeni tudjon a tökbetakarításban. A tulajdonos szerint több helyen csak decemberre tudtak volna megfelelő erőgépet biztosítani, a Két-Kata Kft.-nél pedig mindig vannak készleten mezőgazdasági traktorok.


„A Két-Kata Kft. igen korrekt, megbízható és körültekintő kereskedő hírében áll, így vettem fel a kapcsolatot a területi értékesítő kollégával” – köszönjük a szép szavakat. A gép általános kiszolgáló feladatokat fog végrehajtani, pótkocsit húz, öntöződobokat telepít, ároknyitóval dolgozik. A külön megvásárolt seprőhengerrel pedig telepkarbantartásra is használják majd a traktort. Szeptemberben, az átadást követően pedig már indul is közel 100 hektárnyi olajtök betakarítására. A tulajdonosnak a japán szóról a precizitás, szakértelem és minőség szavak jutnak eszébe, ugyanis a japán gépek még soha nem okoztak csalódást Ildikónak. „Van a cégnél több 6–800 ezer kilométert futott, húsz év körüli japán autó, amelyekhez az olajcserén kívül komolyabban nem kellett hozzányúlni, az 1983-as, eredeti japán chopper motorunkról nem is beszélve.”  A japán mérnökök elsődleges célja minimális számú alkatrészből minimális beszállítói körrel maximális megbízhatóságot megcélozva teljesíteni az elvárásokat. Minden apró részlete kidolgozott az M110GX-nek is, az üzembiztosságra pedig kielégítő biztosítékot nyújt a három év gyári garancia. Reméljük, hogy megbízható traktora lesz a mezőberényi gazdaságnak hosszú éveken át.

Spiller Katalin


Még több információért a típusról látogasson el honlapunkra!


2118 Dány, Zöld út 20.
Tel.: 06 28/465-053
E-mail: kubota@ketkata.hu

A cikk szerzője: Spiller Katalin

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?