2017 évi gyártói újdonságok a Väderstadtól – I. rész

Agro Napló
A Väderstad 5 évvel ezelőtt jelent meg a szemenkénti vetőgépek piacán Tempo elnevezésű modelljével, mely új mércét állított fel a nagy sebességű precíziós vetés terén. A vetőgép központi egysége az elektromos hajtású Gilstring magadagoló, mely a nyomott levegős ún. PowerShoot rendszernek köszönhetően másodpercenként 28 mag pontos kivetésére képes 18 km/h vetési sebesség esetén, ami egyedülálló a piacon.

Komplett Tempo portfólió – megérkezett a Tempo L


A Tempo az első évben vontatott 6 és 8, majd ezt követően már függesztett 6 soros változatban is elérhető volt. Nagy előrelépésnek számított, hogy 2016 tavaszán megjelent a változtatható sortávolságú Tempo V, mellyel kukorica és napraforgó mellett, szűk sortávolságra (45–50 cm) lehet vetni szóját, cukorrépát és repcét. Az elmúlt években elért vitathatatlan eredmények, valamint a gazdag modellválaszték miatt egyre több gazdaság számára vált vonzóvá és elérhetővé a Tempo. Mind a hazai, mind pedig a nemzetközi statisztikák azt mutatják, hogy a Tempo öt év leforgása alatt 15–20% közötti piaci részarányt vívott ki magának a magyar piacon, amit tovább növelhet az a tény, hogy megjelent a vontatott, nagy munkaszélességű típus is.

A Tempo 12/16 L ugyan már látható volt az elmúlt év novemberében a svéd gyártó hannoveri standján, mégis tagadhatatlanul az első számú újdonság és szenzáció lesz a következő évben, években. 2016 még a tesztelés éve volt, ennek megfelelően Magyarországra is került egy 16 soros változat, mely stabilan állta a próbát. 16,9 km/h átlagos vetési sebessége óránkénti 16 hektáros teljesítményt tett lehetővé, ami ámulatba ejtette a gépet üzemeltető gazdaságokat. Annak ellenére, hogy a Tempo L „meglepetést nem okozott, csak hozta a formáját”, 2017 elején egy mindössze 10 darabos előszériás gyártás indul, melyből a magyar piacra is jut vetőgép. Az első évben a Tempo L csak 700, 750, 762 mm sortávolsággal, és 12 vagy 16 soros kombi, azaz műtrágya kijuttatására alkalmas változatban érhető el, amelynek központi eleme az 5000 literes műtrágyatartály és az abba integrált, kijuttatást segítő ventilátor. A műtrágyakocsi szállítókerekeinek teleszkópos tengelye nemcsak a 3 m szállítási szélességet, de a különböző sortávolságokhoz való alkalmazkodást is lehetővé teszi. A Tempo L 350 kg/ha műtrágyadózist képes kijuttatni 15 km/h vetési sebességnél. A kiadagolást végző, új fejlesztésű Fenix III egységek 2-2 sor ellátásért felelősek, ennek megfelelően a szakaszolás is kétsoronként hajtható végre. A többi modelltől eltérően a Tempo L nagyobb méretű, 100 literes mag-, valamint 30 literes mikrogranulátum tartályokkal készül, a vetőkocsik terheléséről pedig egy központi vezérlésű  hidraulikus rendszer gondoskodik, amely akár 150 kg extrasúlyt is képes egy-egy soregységre helyezni. A vetőgép irányítása az ún. E-Control alkalmazáson keresztül valósul meg, ennek alapja egy a traktorfülkében elhelyezett, WIFI (vezeték nélküli) kommunikációt megvalósító Apple iPad készülék, mely ebben az esetben monitorként szolgál. A Tempo L a legnépszerűbb virtuális terminálokkal kommunikál, ami a szakaszolhatóság és a változtatható magmennyiséggel történő vetés alapja. 

E-Control

A merevvázas Tempo R 12 ezentúl változtatható sortávolsággal készül, így a 12 soregységgel rendelkező modell könnyen 18 sorossá alakítható. A szállítást opcionálisan rendelhető vonórúd és szállító kerék könnyíti meg és teszi olcsóbbá a korábbi szállító kocsis megoldás helyett. A vetőegységek le- és felszerelését, majd mozgatását egy apró segédeszköz, az új fejlesztésű tárolókocsi segíti. 

Az új, 16 mm-es
magszenzor


Minden Tempo modellt érintő fejlesztés eredménye, a korábbi standard, valamint repceszenzort felváltó, új 16 mm-es magszenzor, melynek gyári beszállítója a magyar Digitroll. A nagy magvú (>15 mm) növények, mint pl. a tök vagy a nagy kaszatméretű napraforgó vetéséhez továbbra is elérhető lesz a 22 mm-es szenzor, és az ennek megfelelő nagyobb átmérőjű magvezető cső és csoroszlya. Az új 16 mm-es szenzoron található led három különböző színnel világítva jelzi a megfelelő működést (pulzáló zöld), a kalibrálás folyamatát (sárga), valamint a tisztítás szükségét (pulzáló piros) vagy éppen a meghibásodást (piros).

Apró újdonságnak számít a Tempo vetőgéphez rendelhető zárókerekek újabb típusa, mely széles és profilos kialakítású, alkalmazása különösen sekély vetésmélység (repce, cukorrépa) esetén előnyös, cserepesedésre kevésbé hajlamos felszínt alakít ki. A mikrogranulátum vagy a kis mennyiségű starter műtrágya még pontosabb kijuttatását szolgálja egy az előző típusnál jobban tömített adagoló rendszer, valamint a zárókerekeket 90 mm-rel hátrább pozícionáló, hosszabb tartóváz. Ez utóbbi opció választása elsősorban nagy vetési sebesség és/vagy könnyű talajszerkezet esetén előnyös, ugyanis a maglehelyezést és a granulátum kijuttatást követően a zárókerekek néhány század másodperccel később kezdenek dolgozni, így a kijuttatott anyag még a visszazárás előtt biztosan a mag környezetébe kerülhet. Kissé módosította a gyártó a tavalyi fejlesztésű műtrágyacsoroszlya rúgózását is. Az új kialakítású csoroszlya kevésbé bolygatja a talajt nagy menetsebesség esetén, az erősebb rugó alkalmazásának köszönhetően pedig jobb a talajba hatolása. A korábbi csoroszlya 75/85/110 kg, míg az új 150/175/210 kg súllyal terhelhető. Az új évi modellek saját radar nélkül is megrendelhetők, ilyenkor a sebességértékeket egy összekötő kábel segítségével közvetlenül a traktor radarjáról kapja a vetőgép.

Új típusú zárókerék repce és cukorrépa vetéséhez

A változtatható sortávolságú Tempo V, valamint a merevvázas Tempo R modellek nem rendelhetők kombi változatban, így ezekhez front műtrágyatartályt fejlesztett a Väderstad, melynek gyártását 2017-től a svédországi gyárban végzik. A 2200 liter űrtartalmú tartály formatervezése megkönnyíti a fülkéből történő kilátást, a műtrágya kiadagolását 2 darab Fenix III egység végzi, melyek garantálják a 250 kg/ha dózis kijuttatását még 15 km/h vetési sebesség esetén is. Az FH 2200 fronttartály ControlStation vezérlő egységgel ellátva alkalmas arra, hogy a Tempo vetőgép mellett más munkaeszközökkel, pl. kultivátorokkal kapcsoltan alkalmazva műtrágyát juttasson ki a talajműveléssel egy menetben.

Tempo V fronttartállyal együtt

A Väderstad ígérete szerint 2017 tavaszától az eddigi JD 2630 és Trimble FMX virtuális terminálok mellett továbbiakkal képes kommunikálni az E-Control alkalmazáson keresztül. Ezek a következők: Trimble TMX, Case AFS Pro 700/New Holland Intelliview 4, Ag Leader InCommand, Ag Leader Integra, TopCon X25/X30 és a Fendt Vario Terminal. A Tempo vetőgépek szoftverjeinek fejlesztése során egyértelmű tapasztalatként adódott, hogy az automatikus szakaszolhatóság, és változtatható mag-, műtrágya- és mikrogranulátum mennyiséggel történő vetés korlátjait sok esetben a traktormárkák saját fejlesztésű termináljai jelentik, nem pedig a Tempo. Ahhoz például, hogy egy 8 soros Tempo vetőgép minden sorának mag-, műtrágya- és mikrogranulátum adagolója külön-külön, automatikusan ki- és bekapcsolódjon, valamint soronként változó mag-, műtrágya- és mikrogranulátum mennyiségekkel lehessen vetni, összesen 3 terméket és 48 szekciót kellene kezelnie a virtuális termináloknak, amire egyik sem képes. Ugyanakkor arra talán nincs is szükség, hogy a 8 sor mindegyike eltérő magszámmal dolgozzon, és eltérő mennyiségben juttasson ki műtrágyát és mikrogranulátumot, éppen ezért a 8 sort egy-egy szekcióként kezeli a Tempo, amikor változtatható mag-, műtrágya- és mikrogranulátum mennyiségekkel dolgozik. Az előbbiekből az is következik, hogy a legtöbb gyártó megoldása teljes körű funkcionalitást biztosít a precíziós vetés megvalósításához, valamint a helyre adaptált műtrágya és mikrogranulátum kijuttatáshoz.

A Tempo nem „félmegoldás”, azaz nem csak a magadagoló, de a műtrágya és a mikrogranulátum kijuttatás is soronként automatikusan lekapcsolható. Mit jelent ez?
A táblák méretétől és alakjától függően akár 9, átlagosan 5-6% anyagmegtakarítás érhető el azzal, hogy elkerüljük a rávetéseket és az átfedésekből adódó kétszeres kijuttatást. Más szóval, a termés mennyiségét, minőségét egyaránt csökkentő és környezetszennyező gyakorlatot is megelőzhetjük a Tempo-val!

Dr. Kalmár Tibor

A cikk szerzője: Dr. Kalmár Tibor

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?