A magyar állattenyésztőknek évente mintegy 840 ezer tonna szójabab egyenértéknek megfelelő szójaszármazékra van igényük, tavaly Magyarország csak 181 ezer tonna szójababot állított elő, és ennek jó részét exportálja.

Az agrártárca vezetője elmondta, a program részeként több kutatási fejlesztési feladatot kell végrehajtani, amelyek révén várhatóan 4-5 éven belül jelentős eredmények várhatók.

Vannak azonban már most is olyan megoldások, amelyekre támaszkodni lehet, ilyen például, hogy a GMO-mentes szója vetésterülete az elmúlt években mintegy 70 százalékkal nőtt, és meghaladta a 70 ezer hektárt. Ahhoz azonban, hogy a magyar szójaigényeket – a takarmányozáshoz szükséges fehérjemennyiséget – teljes mértékben belföldről lehessen kielégíteni, mintegy 240 ezer hektáron kellene szóját termelni. Reálisan azonban Magyarországon nem lehet a következő években 100 ezer hektárnál nagyobb szója vetésterülettel számolni.

Milyen konkrét feladatokra, kutatási és innovációs munkákra helyezik a hangsúlyt?

Magyarország adottságai köztudottan kiválóak a mezőgazdasági termelésre. Legjelentősebb szántóföldi növényeinkből bőségesen tudjuk fedezni a hazai igényeket, jelentős mennyiséget dolgoz fel az élelmiszer- és az energetikai ipar, továbbá az időjárási körülményektől függően a külpiacokon is vevőre találnak terményeink. Szántóföldi növényeink között van azonban egy olyan, amelyből a hazai igények töredékét vagyunk képesek mindössze kielégíteni, ez pedig a szója. Bár az évről évre megtermelt mennyiség fedezné szójafehérje-igényünk 30–35%-át, azonban a valóságban ennél lényegesen kevesebb mennyiséget tudunk itthon hasznosítani. A GMO-mentes szójabab a világpiacon keresett, felárral értékesíthető termék, ezért a hazánkban megtermelt mennyiség mintegy 80%-a külpiacokon talál vevőre. A nemzeti Fehérjetakarmány Programmal nem kisebb célt tűztünk ki, mint az elkövetkező tíz évben minimálisra csökkentsük fehérjebehozatalunkat, és az állattenyésztés fehérjeigényét hazai GMO-mentes forrásokból teremtsük meg.

A fenti célok elérése kizárólag a szója vetésterület növelésével nem valósítható meg, ezért más megoldásokat kell találnunk. Szeretném hangsúlyozni, hogy a magyar mezőgazdaság rendelkezik azokkal a fehérjeforrásokkal, amelyek a hazai igényeket a jelenleginél nagyobb állatállomány mellett is képes kielégíteni, azonban ehhez elkerülhetetlen az intenzív kutatási és innovációs munka. A program következő három évében ezzel számolunk, amelynek részeként az alábbi feladatokra kívánjuk helyezni a hangsúlyt:

A program szakmai felelőse a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ, amely rendelkezik azokkal a kompetenciákkal, amelyek a kutatás elvégzéséhez, koordinálásához szükséges. A kutatásokban részt fognak venni a hazai agrárkutatás és felsőoktatás szereplői, az ágazati szervezetek, a felhasználásban érdekelt, innovációs háttérrel rendelkező jelentős vállalkozások. A program sikerének feltétele a széles körű összefogás, valamint a korábbi fehérjeprogramok eredményeinek felhasználása, azok továbbfejlesztése.

A Magyar Szója Egyesület milyen programokkal járul hozzá a Fehérjeprogram sikeréhez?

A válasz megvilágításához célszerű visszatekinteni a Magyar Szója Egyesület létrehozását megelőző pár évre, egészen pontosan 2013-ra, amikor is megalakult a Magyar Szója Nonprofit Kft., amelyet szakmailag és szervezetileg is az egyesület elődjének tekintünk. A társaság a hazai szójatermesztés fejlesztésére jött létre. Célkitűzésük megvalósítását – másokkal együtt – a tagok birtokában lévő szakmai ismeretek – mai kifejezéssel tudásbázis – termelőknek történő átadásával tervezték elérni. Ennek egyik lehetséges módjául az évente megrendezett szója fajta- és termesztéstechnológiai bemutatókat választottuk. Az eltelt öt évben az ország 5-6 termőhelyi táján (szójatermő területén) 18–20 fajta próbáját végeztük és mutattuk be az érdeklődő szakmai közönségnek. Példaként megemlítem, hogy 2017-ben 6 termőhelyi tájon végzett fajtakísérletekből 179 db szójaminta beltartalmi vizsgálatát végeztetjük el fehérje aminosav-összetétel szintig, köszönhetően a Magyar Szója Nonprofit Kft. alapító tag UBM Zrt. környei laboratóriumának. Ez a mintaszám a 2017. évi hazai szója vetésterület 54,4%-át reprezentálja.

A termőképesség mellett – amint az előzőekből következik – vizsgáltuk a fajták legértékesebb tulajdonságait, a fehérje- és olajtartalmat. Mindkettő genetikailag kódolt tulajdonság, amelyeket a termesztési körülmények nagymértékben befolyásolnak. Ezek – mint az évjárat, termőhely, termesztéstechnológia – hatása gyakran akkora is lehet, hogy meghaladja a fajták közötti örökletes különbségeket. Előzőek alapján van jelentősége a MSZNP Kft. által kezdeményezett, későbbiekben a Magyar Szója Egyesület keretében folytatott fajtakísérleteknek és azokból nyert beltartalmi vizsgálati eredményeknek. A belőlük nyert következtetések a felhasználó takarmányipar számára gazdasági előnyöket hordozhatnak. Természetesen megalapozott következtetések levonásához sokéves és nagyszámú vizsgálati eredmény kívánatos. A Magyar Szója Egyesület az évek alatt kialakított kísérleti hálózatával képes arra, hogy létrehozzon egy adatbázist, amely nemesítők, termelők, feldolgozók és felhasználók számára hozzáférhető magyar „szója beltartalmi kataszter”! létrejöttét alapozza meg. A Magyar Szója Egyesület – további hozzáadott értékek mellett – ezzel is hozzájárul a Nemzeti Fehérjetakarmány Program sikeres megvalósításához.

Mi tapasztalható jelenleg a szójapiacon? Hogyan alakulnak az árak, milyen a vetési kedv, látnak-e a termelők perspektívát a szójatermesztésben?

Nagyobb területen kevesebb szóját termeltünk idén, összevetésben a 2016-os évvel. A termésátlag országon belül is jelentős eltérést mutatott (még a szójatermesztésre legalkalmasabb régiókban is belefutottak a gazdák alacsony hozamokba), így napjainkban találkozhatunk sok termelővel, aki nem elégedett a szójaterméssel. Mivel a környező országok közül Szerbiában a mienkénél sokkal jelentősebb terméskiesés realizálódott (–210.000 tonna 2016-hoz viszonyítva), így az árak jelentősen emelkedni tudtak, annak ellenére is, hogy a régió egyéb feldolgozói (belföld és Ausztria) sokáig kitartottak az alacsonyabb árszintek mellett. Az előkötéseket is figyelembe véve a magyar termelők jelentős része 106.000–115.000 forintos szint között értékesítette a szóját. Tekintettel arra, hogy időközben a belföldi feldolgozói és az ausztriai árak a jövő év eleji szállítások vonatkozásában egyaránt 122.000 forint fölé emelkedtek, várakozásunk szerint a telephelyi árak is emelkedni fognak, hiszen a meglévő keresleti szint mellett túl sok eladatlan termelői készlet már nem elérhető a piacon. Ha a termésátlag és az ár mellett a harmadik legfontosabb területet, a logisztikát vesszük górcső alá, a következőt állapíthatjuk meg. A szerb piac árelőnye mellett jelentősen segítette ezt a területet is azért, mert beltartalmi előírások nélkül lehetett exportálni a szóját. Emiatt azok a tételek is piacképessé váltak, amelyek egyébként nem érik el a többi szereplő szigorú szerződéses előírásait (minimum 32,5%/33,5% nyersfehérje; minimum 19% nyerszsír). Összegezve azt kell mondanunk, hogy a kedvező árszint, a könnyen teljesíthető szerződéses paraméterek és a gyors logisztika javította a szója megítélését, fenntartja a gazdák érdeklődését a szója termesztése iránt, így a vetésterületben jelentős visszaesést nem várunk. A régió feldolgozó kapacitása hosszú távon biztos felvevőpiacot jelent a szójának. A kereskedő és a feldolgozó évjárattól függően – kihasználva vagy éppen elszenvedve a kisebb-nagyobb termésátlagokat, a jobb vagy rosszabb beltartalmi mutatókat – fogja kialakítani az árait és a stratégiáját, de az semmiképp nem lehet a célja, hogy ezeken keresztül a kínálatot szűkítse. A GMO-mentesség és a különböző programok (pl. Duna Szója) szintén segítik a piacra jutást, vonzóvá teszik a magyar szóját. Ezek miatt biztosra vesszük, hogy a termőhelyi viszonyok gondos mérlegelése mellett, jó döntés szóját termeszteni.

Mi várható a szójatermelő hajlandóságot illetően a zöldítés korlátozásának fényében?

Meglepődve értesültek a gazdák a jövő évben életbe lépő, szóját is érintő jogszabály-változásról. A rendelet módosítása szerint a jövő évtől az ökológiai jelentőségű területeken tilos a növényvédő szer használata. A rendelet szembe megy azzal a hazai és EU-s célkitűzéssel, mi szerint az európai, beleértve a hazai szója vetésterület növelésével a jelentős mértékű fehérjefüggőség mérsékelhető legyen.

A termelők kevés és hiányos információval rendelkeznek a témában. Sokan tévesen gondolják úgy, hogy nem lesz termeléshez kötött támogatás. A szójatermesztőknek járó extra támogatás 2020-ig érvényben marad. A gazdálkodási napló vezetése, az 1 tonna feletti termésátlag és a fémzárolt vetőmag használata esetén jogosulttá válhatunk az évről évre változó, 50.000–70.000 Ft/ha körüli extra támogatásra. Több jelentős szójatermesztőt felvilágosítva arra a számunkra is meglepő következtetésre jutottunk, hogy nem várunk jelentős szója vetésterület csökkenést.

Ennek oka, hogy a szóját nem elsősorban a zöldítési előírások megfelelése miatt termesztik. Az első számú szempont a jövedelmezőség, a kiemelkedő mértékű termeléshez kötött támogatás, melynek összege 2016. évre 67.189 Ft/ha volt és a biztos piac. Az már csak „hab volt a tortán”, hogy a szójatermesztők a 0,7-es területszorzóval automatikusan megfeleltek az előírt 5%-os ökológiai célterület kritériumának is.

Amennyiben a gazdák a zöldítést más eszközzel, például másodvetésű zöldítő keverékekkel, kívánják megoldani, úgy a szóját nem kell erre a célra elszámolniuk. Ebben az esetben a szója termesztésében továbbra is felhasználhatjuk a kemikáliákat, kötöttségek nélkül gazdálkodhatunk. Tehát, csupán azon a területen nem lehet növényvédő szert használni, amit a zöldítésben érvényesíteni kívánunk.

Sokan kérdezik tőlünk, hogy de mi lesz a szója sorsa Magyarországon 2020 után?

A kilátások biztatóak. Nemzeti szinten a 8 milliárd forinttal támogatott Fehérje Takarmányprogram, EU szinten pedig az idén nyáron aláírt magyar-német kezdeményezésű Európai Szója Nyilatkozat adhat újabb „hátszelet” a szójatermesztőknek. A közös európai fehérjefüggőség csökkentését célul tűző nyilatkozat 14 uniós agrár­miniszter által történő aláírása véleményem szerint előre vetíti a szója 2020 utáni főszerepét.

További lehetőségek az import eredetű szójadara kiváltására és a hazai fehérjestratégia megvalósítására (ajánlások, szükségleti értékek, genotípusok, melléktermékek, egyéb fehérjenövények)

A magyar állattenyésztés jelenlegi „fehérje”felhasználása pontosan ismert. Jól karakterizálható a fehérje-forráslista is, amelyre a szójadominancia jellemző. Ez különösen a monogasztrikus állatok esetében igaz. Amíg a nagy termelésre predesztinált tejelő teheneknél a takarmányadagok általában 10% körüli szójafelhasználással készülnek, addig a baromfi- és sertés keveréktakarmányokban 15–20%-os szójaarány tekinthető általánosnak (Kulik, 2017).

Az utóbbi időben figyelemre méltó vizsgálati eredmények születtek, amelyek azt jelzik, hogy jó minőségű tömegtakarmányok etetése esetén az extrahált szójadara a kérődzők takarmányából (beleértve a nagy termelésű tehénállományokat is) eredményesen kiváltható a tejtermelés csökkenése illetve a takarmányozási költségek növekedése nélkül (Schmidt és Zsédely, 2017). Ahhoz, hogy kiváló minőségű tömegtakarmányok álljanak rendelkezésre, a takarmánynövények szakszerű termesztésén túlmenően fokozott figyelmet kell fordítani a korszerű betakarítási technológiák elterjesztésére és alkalmazására, mert helytelen betakarítással/tartósítással a legkedvezőbb táplálóanyag-tartalmú takarmánynövényekből is készülhet kevésbé jó minőségű tartósított termék. A jó minőségű tömegtakarmányokon túlmenően elengedhetetlen, hogy megfelelő mennyiségű by-pass fehérje is rendelkezésre álljon, amely nélkülözhetetlen a nagy teljesítményre képes kérődzők fehérje- és aminosav-ellátásához. A szója helyettesítésekor elsősorban a lizinellátás károsodhat. Ennek megelőzésére/kivédésére azonban jó alapot jelenthetnek pl. az élesztőgyárakban illetve a szeszgyárakban keletkező melléktermékek (Schmidt és Zsédely, 2017).

Ugyanezen összefüggések állapíthatók meg a hízósertések takarmányozása során. Ezen túlmenően léteznek már olyan ugyancsak hazai vizsgálatok, amelyek eredményeiből egyértelműen kiviláglik, hogy 25 kg feletti élősúly kategóriában gyakorlatilag szójadara felhasználása nélkül is 1100 g feletti átlagos napi súlygyarapodás érhető el, 2,6 kg/kg fajlagos takarmány-felhasználással és kiváló húsminőséggel. A vázolt eredmények elsősorban DDGS-, repce illetve napraforgó pogácsa biztosította fehérjebázison születtek, a diéták 6–8%-os nyersrosttartalma mellett. Ezen takarmányok aminosav profilja azonban csak ipari úton előállított aminosavak hozzáadásával tehető ideálissá, amely ökonómiai szempontból még így is kifizetődő. Szükséges megjegyezni azt is, hogy az import szójadara szállítása világviszonylatban egyre nagyobb költségtényezővé válik, amely a „helyi előállítású” takarmánykomponensek felhasználására fog ösztönözni.

A nagy melléktermék hányadú, a szokásostól (3-4%) lényegesen nagyobb nyersrosttartalmú takarmányok etetése a legtöbb sertés genotípusnál a takarmányok zsírkiegészítését teszi szükségessé annak érdekében, hogy a hízók energiaellátása, illetve teljesítménye ne romoljon. Napjainkban azonban már léteznek olyan intenzív termelésre képes sertéshibridek, amelyek kifejezetten jól tolerálják a takarmánykeverékek emelt szintű (6–8%) nyersrosttartalmát és így is kiváló teljesítményre képesek. Tudnunk kell azonban, hogy a melléktermékek (különösen a DDGS) mikotoxin szennyezettsége korlátozó tényező lehet. Magyarországon jelenleg mintegy 2 millió tonna kukoricát dolgoznak fel, amelyből közel 650 ezer tonna DDGS keletkezik, átlagosan 24-25%-os nyersfehérje tartalommal. Ez 160 ezer tonna nyersfehérjét jelent és mintegy 370 ezer tonna szójadara mennyiséggel azonos. Azaz jó lehetőségként veendő figyelembe a szójadara kiváltására, különösen a sertéstakarmányozásban.

Korábban a szójadara (és a különböző szójatermékek) a „kényelmes” állattenyésztő/takarmányos kedvenc takarmány alapanyaga volt, mert optimálishoz közeli az aminosav profilja és átlagon felüli jó emészthetőséggel jellemezhető. Ezen túlmenően a nagy arányban történő szerepeltetésének a takarmánykeverékekben nincsenek különösebb élettani korlátai, ellentétben más hazai fehérjeforrásokkal. Megítélésem szerint a szójadara kiváltásában gyakran nevesített fehérjenövényeknek (borsó, lóbab, csillagfürt stb.) csak lokális jelentősége lehet, egyrészt a viszonylag kis vetésterület és termésátlag, valamint az antinutritív anyagtartalmuk miatt. Ezek a takarmányok az egyre intenzívebbé váló állatitermék-előállító rendszerekbe csak nehezen illeszthetők be.

Összefoglalva: a hazai fehérjestratégia fő célkitűzéseinek megvalósításához ma sokkal jobb eszköztár áll rendelkezésünkre, mint korábban bármikor. Ezeket a lehetőségeket azonban fel kell ismerni, és élni is kell velük. Szakítani kell azzal a még mindig gyakran előforduló felfogással, amely szerint „eddig is így csináltuk, eztán is jó lesz”. Tudomásul kell vennünk: nem lesz jó! Versenytársaink többsége ugyanis már nem így gondolkodik! Amennyiben nem leszünk képesek a váltásra, az új tudományos eredmények integrálására a termelésbe, a nemzetközi megmérettetés veszteseivé válhatunk. Végérvényesen.

Milyen lehetőségei és szabályai vannak annak, hogy a napraforgódarát és a kukorica feldolgozása során keletkező melléktermékeket is felhasználják a takarmány-előállításban?

A napraforgódarát a hazai takarmányipar régóta alkalmazza, annak kialakult gyakorlata van. A napraforgódara a mag héjtalanítását követően sajtolással és extrahálással eltávolított olajtartalom kinyerését követően visszamaradó melléktermék. Előnye, hogy nem tartalmaz antinutritív vagy toxikus anyagokat, viszont jelentős, a szójadarát megközelítő mennyiségű, jól emészthető nyersfehérje tartalommal rendelkezik. A napraforgó fehérje lizinben szegény, metioninban viszont gazdag és jó foszforforrás. Nyersfehérje tartalmát befolyásolja a termék rosttartalma, amelyet eltérő mértékben kevernek a végtermékbe. Felhasználása során kritikus tényező lehet az extrakció során felhasznált oldószer, illetve az abból visszamaradó maradványanyag, valamint a termék mikrobiológiai minősége. Gyakorlatilag minden gazdasági állat számára felhasználható, a bekeverhető mennyiség a rosttartalom függvénye, amelynek káros hatásai azonban darálással csökkenthetők. Javasolt, hogy a szemcsék legalább 95%-a essen át a 10 mm lyukméretű rostán, így baromfifajok és sertés számára is felhasználható. Amennyiben szójadara kiváltására használják, lizin-kiegészítés, valamint a kalcium/foszfor arány beállítása szükséges.

A kukorica alapú bioetanol gyártás során legnagyobb mennyiségben keletkező melléktermék a DDGS (szeszipari száraz gabonamag az oldható anyagokkal). A DDGS-t napjainkban már gyakorlatilag minden gazdasági állatfaj takarmányozásában alkalmazzák szója kiváltására, átlagos kiváltási egyenértéke 0,40–0,45, azaz nyersfehérje tartalma a szójadarához viszonyítva annak körülbelül fele, biológiai értéke viszont sertés és baromfi fajok számára csak közepes, mert lizinben és triptofánban szegény, alkalmazása során tehát ezek kiegészítése feltétlenül szükséges. Nyersrost tartalma közepes, ezért a bekeverési arányt ez csak kevéssé limitálja, kivéve a baromfi fajokat, de ez megfelelő enzimkiegészítéssel kompenzálható. A DDGS esetenként jelentős mennyiségű kéntartalommal rendelkezhet, amely hízóbikák és lovak takarmányozása során lehet kritikus tényező. Alkalmazása során tekintetbe kell venni, hogy a termék táplálóanyag tartalma az alapanyagtól és a fermentációs folyamattól függően eltérő lehet, ezt tehát minden tételnél ellenőrizni szükséges és a receptúra készítése során figyelembe kell venni. Fontos utalni emellett arra is, hogy a DDGS mikotoxin szennyezettsége olykor elérheti az egyes állatfajok számára már veszélyesnek tartott szintet,
így annak ellenőrzése is minden tétel esetében indokolt.

A kukorica alapú bioetanol gyártás másik fontos mellékterméke a CGF (kukorica glutén takarmány), amely a legtöbb gazdasági állatfaj számára felhasználható takarmány alapanyag. Nyersfehérje tartalma nagyobb, mint a kukoricaszemé, de lizinben és triptofánban szegény, így csak aminosav-kiegészítés mellett alkalmazható a sertés- és a baromfitakarmányozásban. A CGF nyersfehérje tartalmának emészthetősége baromfi fajoknál közepes, tejelő teheneknél viszont by-pass hányada alacsony, amit a receptúra összeállítása során szintén tekintetbe kell venni. Viszonylag nagy nyersrost tartalma miatt maximálisan bekeverhető mennyisége kevesebb, mint a DDGS-é, foszfortartalma viszont nagyobb, mint kalciumtartalma, ezért alkalmazásakor kalcium-kiegészítésre van szükség. Táplálóanyag tartalma az egyes gyártási tételek között eltérhet, amit a receptúra készítés során tekintetbe kell venni. További probléma, hogy nem ízletes, ami sertésekkel való etetése során jelent bekeverési korlátot. Relatív extrahált szójadara értéke 45–55%.

Összefoglalva, a napraforgódara és a kukorica alapú bioetanol gyártás melléktermékei felhasználhatók gazdasági állataink takarmányozásában, ezek alkalmazásával a szójadara egy része kiváltható, de csak abban az esetben, ha azok alkalmazása során tekintetbe veszik a mennyiségi korlátokat. A receptúra készítés során szükséges az egyes tételek táplálóanyag, továbbá az egyes melléktermékek potenciálisan veszélyes maradvány és szennyező anyag tartalmának meghatározása.

Fehérjestratégia és a toxinprobléma

Az állattenyésztésben ma takarmányozási korszakváltás van folyamatban. Az egyik irányzat az aminosav-összetétel optimalizálását vette célba, a másik viszont a gabonafélékben, elsősorban búzában a fehérjetartalom növelését hangsúlyozza, de nemcsak ott. Ma a takarmányiparban a fehérje-felhasználás nagyjából fele gabona eredetű. Fontos a nem gabona eredetű fehérjeforrások kontrollja is. A takarmánybiztonság oldaláról nézve a gabonát és más fehérjéket csak akkor fogja optimálisan hasznosítani az adott állatfaj, ha annak hasznosulását a különböző toxinok nem zavarják. Vagyis a teljes rendszert kell kontroll alatt tartani.

Az újabb irányzat már nem egy vagy két toxinra koncentrál, hanem sok helyen már bevezették a multitoxin módszereket annak érdekében, hogy a toxinok közötti kölcsönhatásokat is számba lehessen venni. Így akár 15–20 toxin egy idejű azonosítására is van lehetőség. Ez azért fontos terület, mert a különböző toxinok hatása összeadódhat. Így fordulhatott elő, hogy amerikai kutatóknak 5 mg/kg mesterséges dezoxinivalenol (DON) adásával sikerült elérni azt a hatást, amit búzában az 1 mg/kg természetes szennyezettségű tétel okozott. Az esetek jelentős részében egy toxinmixxel állunk szemben, aminek hatását nehéz előre jelezni, nem véletlen a téma iránti kiemelt érdeklődés.

A búzában a toxintartalom legfontosabb szabályozója a betegség­ellenállóság, de más okok is vannak. Előnyös, hogy a különböző Fusarium fajokkal szemben ugyanaz az ellenállóság hatásos. A közepesen ellenálló búzafajták egy fungicides kezeléssel már megfelelő eredményt adnak, különösen, ha az elővetemény jó vagy kiváló, de ezek a kukorica után is sikeresebben termeszthetők, mint a fogékonyak. Fontos, hogy a kukoricatarlót szántsuk le, ez ugyanis lényegesen csökkenti a búzafertőzés kockázatát. Fogékony, egyébként kiváló fajtát kukorica után ne vessünk, ha egy mód van rá.

A kukoricaprobléma összetettebb, a három fő kórokozó, a F. graminearum, F. verticillioides és Aspergillus flavus ökológiai igényei eltérőek, sok esetben a genetikai háttér is eltér, ezért a hibrideket mindhárommal szemben vizsgálni kell. A rezisztencia és a toxintermelés a hibridek nagyobb részében együtt mozog, de akár 20–30%-ban jelentős eltérések vannak, akár toxintúltermelés, akár relatív alultermelés előfordul.

Ezért mindkét növény esetében a pontos rezisztenciamérés mellett kötelező a toxintartalom mérése is. A malactápoknál pl. bébi­étel minőségre van szükség, hogy csak egy példát említsek (DON 200 ppb körül). Továbbá célszerű lesz az ajánlott toxin határértékek felől a rögzített határértékek felé elmozdulni, ahogy erre már van példa. Mivel igen nagy a betegségellenállóság szerepe, és a fajták, hibridek között akár 10–20-szoros különbségek is vannak, lehetőség van a fogékony fajtajelöltek elismerésének megtagadására, ill. a már elismert fajták utólagos szűrésére. Ezzel mind az élelmiszer-, mind a takarmánybiztonságot lényegesen növelni lehetne.

A baromfitápok fehérjetartalmának csökkentési lehetőségei

A rendelkezésre álló irodalmi adatok alapján lényeges különbség mutatkozik a sertés és a baromfi fajok között a tápok fehérjeszintjének csökkenthetősége terén. Sertésnél több kutatási eredmény is arról számol be, hogy kristályos aminosav-kiegészítőkkel akár 3-4%-os fehérjecsökkentés is megvalósítható a termelési eredmények romlása nélkül. Ezzel szemben a broilertápokkal kapcsolatban ellentmondásosak a rendelkezésre álló eredmények. A fehérjecsökkentésre vonatkozó kísérletekben a kristályos aminosavak közül a lizin és metionin mellett a tápok treonin, valin, izoleucin, és arginin kiegészítését is el kell végezni. Az irodalmi adatok és saját kutatási eredményeink alapján jelenleg az emészthető aminosav alapon receptúrázott és az ideális fehérje elvet is szem előtt tartó broiler csirke, tojótyúk és kacsatápok esetében maximum 2%-os fehérjecsökkentés valósítható meg a termelési eredmények romlása nélkül. E fölött romlanak a fajlagos mutatók. A pulykákra vonatkozóan kevés a rendelkezésre álló ilyen irányú eredmény. 

A sertés és a baromfi fajok között tapasztalt eltérések az állatok eltérő fehérje és aminosav metabolizmusával magyarázhatók. Madárfajokban például a tollképződés miatt általában nem a lizin, hanem a kéntartalmú aminosavak limitálnak és kulcsfontosságú aminosav a glicin, amelyre a húgysavszintézishez folyamatosan szüksége van az állatoknak. Az emlősökhöz képest ugyancsak korlátozott a madár fajok prolin és arginin szintézise. Fehérjecsökkentett tápokban ezért az aglicin, a treonin, a szerin, az arginin és a prolin is lehet limitáló, és ezeket az aminosavakat az átlagosnál nagyobb arányban kell biztosítani. A glicin-kiegészítés pozitív hatásáról több publikáció is beszámol.

Saját eredményeink alapján a 1,5–2%-kal kisebb fehérjetartalmú kacsa- és broilertápok ára 5–6%-kal csökkenthető az alapanyag- és kristályos aminosavárak függvényében.

A fehérjetakarmányozás hatékonysága a baromfi fajok esetében is akkor javítható, ha egyrészről pontosítjuk a takarmányok aminosav tartalmára, annak emészthetőségére és hasznosulására vonatkozó ismereteinket, másrészről több információval rendelkezünk a különböző baromfi fajok, korcsoportok, hasznosítási típusok folyamatosan változó szükségletéről. Ez különösen fontos, ha a hagyományosnál alacsonyabb fehérje szintű tápokat szeretnénk etetni.

Az alapanyagok takarmányértékének meghatározásához nagy segítséget jelent az ún. „NIR” készülékek üzemi szintű használata. Ezeknek a műszereknek a segítségével gyorsan lehet becsülni a takarmányok táplálóanyag-tartalmát, energiaértékét, továbbá az aminosavak teljes és emészthető hányadát. A legújabb NIR-kalibrációk a takarmányok antinutritív anyagainak (pl. szója tripszin inhibitor) becslésére is alkalmasak. A takarmányok aminosav emészthetőségét szelektíven javítják a különböző takarmánykiegészítőként alkalmazott exogén enzimek, például a fitáz, az NSP bontók, vagy a proteázok. Ez esetben fontos, hogy az enzimek pozitív hatása nem vehető figyelembe additív módon. A takarmány alapanyagok értékelésekor pontatlanságot jelent, hogy nem rendelkezünk valamennyi baromfi fajra, például a pulykára, kacsára, lúdra fajspecifikus emésztési együtthatókkal.

A madár fajok fehérje- és aminosav szükségletének pontosabb kielégítésére lehetőséget kínál az ivaronkénti elkülönített hizlalás, vagy ha a szokásosnál több takarmányozási fázist alkalmazunk. Az aminosavak mennyiségén túl, fontos azok egymáshoz viszonyított aránya is. Az ideális fehérje elvnek való megfelelés azt jelenti, hogy az esszenciális aminosavak arányát a lizinhez igazítjuk.

Az aminosav szükségleteket emellett minden olyan tényező is befolyásolja, ami hatással van a madarak takarmányfelvételére (környezeti hőmérséklet, a táp energiatartalma, vakcinázás, betegség, antinutritív anyagok, mikotoxinok stb.). A takarmány- és vízfogyasztás és a környezeti paraméterek nyomon követésére lehetőséget kínál az online információkat szolgáltató, az ún. „okos farm” koncepció. Ilyenkor folyamatosan regisztrálhatjuk az aktuális állományra és az istállóra jellemző paramétereket és ennek megfelelően már turnus közben lehetőség nyílik arra, hogy megváltoztassuk a tápváltás időpontját vagy a tápok összetételét.

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy megfelelő szakmai tudás birtokában lényegesen javítható a baromfi fajok fehérjehasznosítása, ami az állatok, az állattartók, a takarmánygyártók és az ammónia emisszió szempontjából egyaránt kedvező hatású.  

A Nemzeti Fehérjetakarmány Programról szóló kormánydöntést követően a gyakorlatban megvalósuló lehetőségeket járjuk körbe.