Újabb öt évre Takács Gézát választották a Vetőmag Szövetség elnökének (x)

Agro Napló
Takács Géza maradt a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. Az 1997-ben kinevezett agrárszakember a küldöttgyűlés tagjainak egyhangú döntése alapján 2023-ig láthatja el a szakmai szövetség elnöki teendőit.

Takács Géza 1974-ben, a martonvásári kutatóintézet vetőmagüzemében kezdte pályafutását. 1986-ban részt vett a bábolnai IKR vetőmag programjának létrehozásában és az ágazat irányítója volt 2010-ig. Ezt követően a Hungaroseed Kft. ügyvezetőjeként dolgozik jelenleg is. Az agrárszakembert 1997-ben választották meg a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökének, amelynek betöltésére a küldöttgyűlés újabb öt évre, 2023-ig szavazott bizalmat neki. A tisztújító küldöttgyűlésen a tagok dr. Vida Gyulát, Cs. Nagy Istvánt és Földesi Lászlót választották a testület új alelnökeinek.

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezetnek és Terméktanácsnak 884 tagja van. Az ágazat szereplői kiszolgálják a több mint 4 millió hektáros hazai gazdálkodás igényeit és jelentős – több mint 100 milliárd forintos - exporttevékenységet folytatnak. Ezzel Magyarország a 6. legnagyobb vetőmag exportőr a világon. A 130 ezer hektáron zajló magyar vetőmag-előállítás értéke éves szinten 190 milliárd forintot tesz ki.

A szektorban tevékenykedő vállalkozások évente több mint 100 különböző fajból, csaknem 1500 fajta vetőmagot állítanak elő. A vetőmag szektor innovatív ágazat, évről-évre számos olyan új nemesített növényfajt hoznak létre, amelyek tulajdonságaikban megelőzik a korábbi fajtákat. Mint Takács Géza kiemelte: a nemesítés folyamata a jövőt szolgáló tevékenység, hiszen a megkezdett munka eredménye mintegy 10-15 év múlva kerülhet legkorábban a termelők kezébe.

  • Az elmúlt ciklus legnagyobb sikere, hogy tavaly Budapesten rendeztük meg a 68. Vetőmag Világkongresszust, amelyre minden idők legtöbb, 1680 vetőmagos szakembere érkezett a világ minden részéből – ismertette Takács Géza. – Az elmúlt években nagy erőfeszítéseket tettünk a társszervezettel és a hatóságokkal közösen vetőmag-hamisítás elleni határozott fellépésre és a tájékoztatásra, amelyeknek köszönhetően ma már elenyésző mértékű a piacra kerülő hamisított vetőmag mennyisége. Ugyancsak fontos eredmény, hogy a Gabonatermesztők Országos Szövetségével közösen immár 12 éve sikeresen szervezzük az őszi búza és a kukorica posztregisztrációs kísérletsorozatot, amely fontos és hiteles információs forrást jelent a gazdálkodók számára az egyes fajták képességeiről. Sikeres a NÉBIH-hel közösen indított, a fémzárolt vetőmag használatát népszerűsítő kampányunk. Ez a gazdálkodók eredményességét alapvetően befolyásolja, hiszen a földbe kerülő kiváló minőségű, fémzárolt vetőmag egyik garanciája a sikeres termesztésnek.

Takács Géza a jövőről szólva kifejtette: a következő időszakban folytatják a stratégiai együttműködést a Gabonatermesztők Országos Szövetségével és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával.

 

  • A szakmai szervezetek összefogása nem lehet kérdéses, hiszen szimbiózisban élünk egymással. Ennek a kis országnak nagy a vetőmag kibocsájtása, azon fogunk dolgozni, hogy a jövőben több támogatást szerezzünk munkánkhoz. A jövő nagy kihívás elé állítja a hazai kutató-fejlesztő szakembereket, hiszen tovább folytatódik a globális felmelegedés. 2010 óta az öt legmelegebb évet mérték a Földön. Az innovatív növénynemesítéssel elérhető, hogy a klímaváltozás miatti időjárási stressznek jobban ellenálló növényfajták kerüljenek a termelőkhöz, majd onnan az élelmiszerláncba. Ennek keretében fontos feladatunk lesz az új nemesítési módszerek megismertetése és elfogadtatása a szakmával és a széles közönséggel.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?