Hogyan tudna a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer hatékonyabban reagálni az éghajlat-változási kihívásokra?

A kérdés megválaszolását azzal érdemes kezdeni, hogy mire is kellene reagálnia a kockázatkezelési rendszernek, vagyis milyen kihívásokat jelent az éghajlatváltozás?

Magyarország a Kárpát-medencében a nedves óceáni, a száraz kontinentális és a nyáron száraz, télen nedves, mediterrán éghajlati régiók határán helyezkedik el. Ebből adódik, hogy az éghajlati övek kisebb eltolódásával viszonylag kis klimatikus változások is jelentősen megváltoztathatják az agroökológiai feltételeket. A globális felmelegedés hatására Magyarország átcsúszhat az említett három éghajlat valamelyikének erősebb hatása alá. A különböző jelentések az elkövetkezendő időszakra többféle, egymástól kisebb-nagyobb mértékben eltérő forgatókönyvet vázolnak fel a klíma várható alakulását illetően. Van olyan, amelyik rendkívül szélsőséges, szubtrópusi időjárást jósol komoly nyári aszályokkal és hőhullámokkal, de van olyan is, amelyik kiegyensúlyozottabb, kevésbé meleg nyarakat hozó mediterrán, illetve olyan, amelyik szolid csapadéknövekedéssel járó kiegyenlítettebb (szinte óceáni) klímát jelez előre. Az egyes klímamodellek szerint a Kárpát-medencében a hőmérséklet az átlagnál valamivel gyorsabban emelkedik a jövőben, különösen nyáron és ősszel. Azzal egyidejűleg a hőmérsékleti szélsőségek tekintetében a fagyos napok számának érdemi csökkenése, míg a nyári hőség és a forró napok számának növekedése várható. A csapadék éven belüli eloszlása jelentősen változhat, intenzitása pedig átlagosan emelkedhet. A meteorológiai előrejelzések alapján a Kárpát-medencében a legnagyobb a bizonytalanság az éghajlatváltozás várható hatásainak tekintetében.

A klímaváltozás és az azzal összefüggésben felmerülő kockázatok a természeti tényezőknek való fokozott kitettség miatt a mezőgazdaságot más ágazatokhoz képest jobban érintik, mivel a produktumok előállítása a természettel együttműködésben történik. Az éghajlat-változási prognózisok különbözősége okán a mezőgazdaságra gyakorolt hatásokat vizsgáló modellek előrejelzései sok esetben bizonytalanok, és egymástól eltérő eredményeket adnak. A környezeti változások között a növekvő átlaghőmérséklet, a gyakran észlelt hőhullámok, a száraz időszakok és a szélsőséges csapadékképek a legfontosabb tényezők a mezőgazdasági termelés szempontjából. Az éghajlatváltozás a becslések szerint csökkenteni fogja a felszíni és felszín alatti vízkészleteket, és növelni fogja a vízért való versenyt az egyes ágazatok között. A természeti feltételek átalakulása következtében növényi és állati élőhelyek tűnnek el. Az agroklimatikus tényezők hatással lesznek a mezőgazdasági termelésre alkalmas területekre, fajokra, fajtákra, növényvédelemre, tápanyag-gazdálkodásra, a növények fenológiai szakaszaira, a termelékenységre, és az outputok alakulására. Kisebb területen csökkenő hozamok, ugyanakkor nagyobb hozamingadozás várható magasabb költség mellett.

Az éghajlatváltozás felerősíti a meglévő kockázatokat, illetve újabbakat hozhat létre. Az időjárási kockázatok kezelését célzó rendszernek tehát folyamatosan változó, bizonytalanul előrejelezhető, ugyanakkor egyre erősödő hatásoknak kell megfelelnie.

Magyarországon a növénytermesztésben a 2012-ben bevezetett mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer segíti az időjárási szélsőségek okozta károk hatásának mérséklését. A rendszer az aktuális körülmények között jól működik. Az I. pillérben, a részben hazai forrásból, részben termelői befizetésekből finanszírozott agrár-kárenyhítési rendszerben – amelyben bizonyos mérethatár felett kötelező a részvétel – a termelők létszáma 2018-ban meghaladta a 73 ezer főt. A tagok által befizetett, éves szinten nagyságrendileg 4,1 milliárd forintot kitevő kárenyhítési hozzájárulás hasonló összegű állami támogatással egészül ki, és szolgál fedezetként a felmerülő károk enyhítésére. Az I. pillér „jól vizsgázott” az elmúlt időszakban. A Kárenyhítési Alapban rendelkezésre álló források minden évben fedezetet nyújtottak a kár­enyhítési juttatások iránti igényre, amelyben az átgondolt működés mellett a rendszer elindítása óta jellemző kedvező időjárási feltételek is szerepet játszottak. Ennek köszönhetően a Kárenyhítési Alapban jelentősebb összeg halmozódott fel, amely akár egy károsabb évben is elegendő lehet a károk térítésére.

A rendszer bevezetése óta a hatékonyság biztosítása érdekében az agrártárca a monitoringtapasztalatok és a kapcsolódó értékelések alapján több alkalommal is módosításokat eszközölt a vonatkozó szabályozásban. A szabályok enyhítése nagy szerepet játszott abban, hogy a károk térítésére kifizetett összeg évről évre folyamatosan nőtt, 2018-ban 7,6 milliárd forint kárenyhítő juttatásban részesültek a termelők. A kezdeti időszakhoz képest a rendszer sokat konszolidálódott, a bejelentések és a jogosnak ítélt kárenyhítő juttatás iránti kérelmek száma jelentősen közeledett egymáshoz.

A klímaváltozás hatására felerősödő időjárási szélsőségek azt valószínűsítik, hogy a jövőben várhatóan egyre növekvő összegű kárenyhítési juttatásra lesz igény. A kifizetésre kerülő összegek növekedése nemcsak az állami források emelését teszi szükségessé, hanem hosszabb távon a termelők nagyobb kárenyhítési hozzájárulás fizetését is. A szántóföldi növények esetében hektáronkénti ezer forintos, illetve a zöldségkultúrák és ültetvények esetében háromezer forintos díj nem számít magasnak, és nem is emelkedett a rendszer bevezetése óta. Ráadásul a Kárenyhítési Alapban is több mint 20 milliárd forintos tartalék keletkezett. Ez azt jelenti, hogy a károk mérsékelt ütemű növekedése kevéssé veszélyezteti a rendszer működését, de több egymást követő szélsőséges év már okozhat problémákat.

Azt, hogy a gazdálkodók is szükségesnek tartják az időjárási kockázatok mérséklését, az jelzi leginkább, hogy a rendszer II. pillérét jelentő, önkéntesen köthető díjtámogatott biztosítások dinamikusan emelkedtek az elmúlt években. A szerződések száma 2018-ra közel 15,5 ezerre nőtt a 2012. évi kevesebb mint 4 ezerhez képest. Ezzel együtt a díjbevétel is több mint ötszörösére bővült, a kezdeti 1,5 milliárd forintról 10 milliárd forintra. Az állami szerepvállalásnak köszönhetően jelentősen fejlődött az agrárbiztosítási piac, korábban nem biztosított kárnemek és növénykultúrák jelentek meg a kínálatban. A termelők részben a korábbi szerződéseiket cserélték le díjtámogatott biztosításra, részben pedig új szereplők léptek be a piacra.

A díjtámogatás intenzitása 65 százalékos, amennyiben a rendelkezésre álló forrás teljes egészében fedezi az igényeket. A támogatás keretösszege két alkalommal is emelkedett a 2012. évi bevezetést követően, a kezdeti 3 milliárd forintról 5 milliárd forintra, ez azonban a kereslet intenzív felfutása okán több évben – köztük 2018-ban is – kevésnek bizonyult, így visszaosztás, azaz a támogatás intenzitásának csökkentése vált szükségessé.

A biztosítás díja mellett ez utóbbi, azaz a támogatásintenzitás erőteljesen befolyásolja a termelői választást. A háromféle típus közül a jellemzően legmagasabb támogatási intenzitású, több kockázat ellen védelmet nyújtó „A” csomagbiztosítás a legnépszerűbb (a díjállomány több mint 40 százaléka ehhez köthető), amelynek intenzitása visszaosztás esetén utolsóként kerül csökkentésre. Az egy-két veszélynem ellen védelmet nyújtó, és ezáltal alacsonyabb díjú „B” típus részesedése is közel ugyanekkora, míg a „C biztosításé jóval kevesebb, alig több mint 20 százalék.

A támogatást igénybe vevők döntő többsége a szántóföldi növényekre kíván biztosítást kötni (36 százalékos lefedettség), illetve a zöldségkultúrák részvétele is magas (41 százalék), a szőlő- és gyümölcsültetvények penetrációja azonban mindössze 9 százalékos. Ez utóbbi esetében az alacsony érdeklődés oka a magasabb díjakban keresendő, amit biztosítói oldalról a magasabb kártérítés magyaráz. Pedig biztosítás nélkül a magas kockázat mellett az I. pillérben megítélt összeg felére jogosult csak a termelő. Igaz ugyanakkor, hogy az I. pillér relatíve magas védettséget jelent a gyümölcstermesztők számára a kárenyhítési hozzájárulás alacsony összegéhez képest.

Az éghajlatváltozással összefüggő növekvő szélsőségek problematikája a díjtámogatott biztosításoknál a biztosítók által meghatározott díjak növekedésében jelentkezhet. Minél gyakoribbak a káresemények, annál nagyobb a kártérítés összege, ami a díjak emelését vonja maga után. Az elmúlt évek kíméletes időjárásának köszönhetően a kárhányadok nem voltak magasak, így a biztosítási díjak alakulását a kultúrák többségénél csökkenő tendencia jellemezte. Kérdésként merül fel, hogy szélsőségesebb viszonyok között a termelők milyen mértékű biztosítási díj emelkedést viselnek el, illetve, hogy a gazdálkodók tehernövekedése mérsékelhető-e a támogatásintenzitás emelésével?

A díjtámogatás forrása 2016 óta az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap, ami egyben azt is jelenti, hogy a II. pillérnek meg kell felelnie az EU-szabályozásnak. A KAP rugalmas keretet biztosít a kockázatkezelési eszközök támogatására. Ennek és természetesen a terület fontosságának köszönhető, hogy a jelenlegi programozási időszakban 28 tagállamból 12 alkalmaz valamilyen kockázatkezelési eszközt, legtöbben díjtámogatott biztosítást. Az egyes tagállamok jelentős eltéréseket mutatnak a lefedettség és az intézményi háttér vonatkozásában. A kockázatkezelési eszközök, illetve a klímaváltozás hatásait mérséklő intézkedések a 2020 utáni időszakban is kiemelt figyelmet kapnak, ami azt valószínűsíti, hogy az esetleges növekvő forrásigény – a KAP csökkenő pénzügyi kerete ellenére is – a díjtámogatott biztosításoknál várhatóan rendelkezésre fog állni.

Ezen túlmenően a KAP az időjárási szélsőségek hatásának kezelése mellett a megelőzésre, a klímaváltozás hatásainak mérséklésére is egyre nagyobb hangsúlyt helyez. A Bizottság azon célja, hogy 2050-re az EU klímasemlegessé váljon, minden gazdasági ágazatra, így a mezőgazdaságra is komoly feladatokat ró. Ennek jegyében a tervek szerint az új ciklusban a KAP költségvetési keret 40 százaléka fordítódik környezetvédelmi és éghajlat-politikai célok megvalósítására. Az ilyen jellegű intézkedések sikeres megvalósítása lassíthatja az éghajlatváltozás ütemét, amely megkönnyíti a változó feltételekhez való alkalmazkodást.

Magyarországon a legjelentősebb károkat az elmúlt hat évben a jég és az aszály okozta, de egyes években a tavaszi fagy is jelentősnek bizonyult. A károk a két pillérben a szabályozás szűrőjén keresztül mutatkoznak meg. Az I. pillérben a kárenyhítő juttatás több mint 40 százalékát aszálykárra, mintegy harmadát tavaszi fagykárra, nagyságrendileg 15 százalékát jégesőkárra, kevesebb mint 10 százalékát téli fagykárra fizették ki az elmúlt években. A II. pillérben a kárkifizetések 80 százaléka a jégeső miatt keletkezett kártérítéseket fedezte, miközben az aszálykár a kifizetések 5–6 százalékát, a viharkár 3–13 százalékát jelentette.

A jégkár, mint domináns veszélynem elleni védekezést szolgálja, de egyben a rendszer továbbfejlesztését is jelentette az országos jégeső-elhárítási rendszer, amely az agrár-kockázatkezelési rendszer III. pillére. A 2018-ban megvalósított talajgenerátoros jégeső-elhárítás szintén a Kárenyhítési Alap forrásaiból valósult meg, és elindítását követően a bejelentett jégkáresemények jelentősen csökkentek az eddigi tapasztalatok alapján.

A klímaváltozásra való hatékonyabb reagálást jelentené a kockázatkezelési rendszer állattenyésztési ágazatokkal történő kibővítése. A szélsőséges időjárás az állattartásra is erőteljes hatással lesz, különösen a nem zárt rendszerben megvalósított technológiák esetén. Várhatóan változnak a fajok, a takarmánynövények és a takarmányozás, a legelők állatellátó képessége. A hőhullám miatti alacsonyabb tejhozam, alacsony malacfialás vagy nagyarányú elhullás várható, illetve új kórokozók és állati kártevők jelenhetnek meg. Az állattenyésztésben is fontos a kockázatkezelés, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az uniós támogatási rendszer is elsősorban a növénytermesztést kedvezményezi, így az állattartók kevésbé élvezik annak kockázatmérséklő hatásait. Többek között ennek az igénynek a kezelése fogalmazódott meg a 2021-től induló jövedelemstabilizációs eszköz tervezésekor, amely nemcsak az időjárással összefüggésben keletkező károkat, hanem valamennyi kockázatot kezelné, ideértve a piaci és árkockázatot is. A jövedelemstabilizáló eszköz kialakítását ugyancsak a KAP-szabályozás teszi lehetővé. A kockázatkezelés ezen formája kevésbé elterjedt az EU-tagállamok körében, bevezetését Magyarországon kívül jelenleg Olaszország és Spanyolország tervezi.

Az I. és II. pillér jobban elősegítené a klímaváltozás okozta kihívásoknak való megfelelést, amennyiben a károk térítéséről mind jobban azok megelőzésére tevődne át a hangsúly. A gazdaságok szerepe kulcsfontosságú az éghajlathoz való alkalmazkodás tekintetében, a prevenció terén ők tehetnek a legtöbbet. Az egyes kárnemek elleni védekezés céljából különböző agrotechnikai eszközök és technológiai megoldások állnak a termelők rendelkezésére. Példaként említhető a vetésszerkezet helyes megválasztása (alkalmazkodóképesebb fajták, kis vízigényű kultúrák, megfelelő elővetemény), a gyomszabályozás, növénytáplálás, a talaj megfelelő állapotban tartása, az öntözés és/vagy talajtakarás aszály esetén, jégháló alkalmazása, illetve ültetvényfűtés jég esetén és fagy ellen. A precíziós növénytermesztés a táblán belül változó körülményeknek való jobb megfelelés, az inputanyagok optimálisabb kijuttatása révén teszi hatékonyabbá a gazdálkodást.
A talajkímélő művelés ugyancsak az aszály elleni védekezésnél bír kiemelt jelentőséggel.

A gazdálkodókat alacsonyabb díjakkal ösztönözhetné a rendszer akár az I., akár a II. pillérben a kockázatokat megelőző technológiára, és hosszabb távon csak azoknak a károknak a térítését kellene fedezni, amelyek nem kivédhetők. Egyes technológiai elemek meglétét (pl. öntözés, jégháló) könnyebb, míg másokat (pl. alkalmazkodóképesebb fajták alkalmazása, vetésszerkezet optimális kialakítása, precíziós gazdálkodás okszerű megvalósítása) nehezebb igazolni az adminisztráció jelenlegi színvonala mellett. Vagyis egy ilyen jellegű továbbfejlesztés rendszerszintű megvalósítása esetenként problémákat vethet fel, és/vagy jelentős többletadminisztrációval járhat gazdálkodói oldalon. Ez egyben azt is jelenti, hogy első lépésként az egyszerűen vagy digitális adatszolgáltatással igazolható technológiai elemeket lenne célszerű figyelembe venni. Fontos megjegyezni továbbá, hogy a folyamatos fejlődéssel és a felmerülő igényekre történő azonnali reakcióval egyidejűleg a gazdálkodók az egyszerűséget és jogszabályi állandóságot is igénylik.

Melyek a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer kihívásai?

– Füzesi Dániel, a NAK Biztosítás szolgáltatásfejlesztési igazgató-helyettese válaszolt kérdésünkre.

Az időjárás változékonyságát minden mezőgazdasági termelő közvetlenül érzékeli, azonban a szélsőségeknek a növénytermesztők a legkiszolgáltatottabbak. A 2012-ben megreformált MKR rendszer éppen a növénytermesztési ágazat időjárási kitettségét hivatott mérsékelni, egyrészt a kárenyhítési alap üzemeltetésével, másrészt a biztosítási díjtámogatás bevezetésével. A két pillér együttes alkalmazása esetén a rendszer képes akár az időjárási eredetű károk 80–90%-nak térítésére is.

Azonban ez nem minden esetben van így. Az időjárás változékonysága új kihívás elé állítja a rendszert, a kockázatok és azok időbeli megjelenése eltér a korábban megszokottól, gondoljunk csak a mind gyakoribb őszi és tavaszi aszályra, vagy a mind enyhébb teleket követő kora tavaszi fagykárok márciusi megjelenésére és még sorolhatnánk. Ezeket a kockázatokat a biztosítók klasszikus feltételei nem kezelik, nem tekintik kockázati kárnak.

Ezzel is magyarázható, hogy a kárenyhítési alaphoz 2019-ben rekordszámú és -értékű, a korábbi évek átlagos igényének dupláját kitevő, 20 milliárd forintot meghaladó kárigény érkezett. A kárenyhítési rendszer két pillérének egymásra épülése miatt, az igénylők 2/3 része csak a jogos igényének felét kapja meg, mert nem rendelkezett megfelelő biztosítással.

A rendszer két pillérének elvi összekapcsolása ugyanakkor a gyakorlati megvalósulás során még fejlesztésre szorul, kárfelmérési szempontból párhuzamosan működik a biztosítás és a kárenyhítés, felesleges feladatokat generálva a kárenyhítési rendszer számára, illetve a kárrendezéshez szükséges információkat (pl. OMSZ és Vízügyi adatok, valós idejű területadatok, táblapoligonok) elrejtve a biztosítók elől. Az együttműködés részleteinek aprólékos fejlesztésével fokozható a rendszer szinergiája, megkönnyítve a termelők számára az időjárási kockázatok magasabb szintű kezelését.

Az egyszerűsítés szüksége a két pillért igénybe vevő gazdálkodók számára pillantva is látható: a kárenyhítési rendszer tagjainak száma gyakorlatilag „beállt”, nagyságrendileg 75 ezer termelő tagja az I. pillérnek. Ezzel szemben a biztosítottak száma csak lassan emelkedik évről évre, az utolsó lezárt évben, 2018-ban alig több mint 22 ezer gazdálkodó vásárolt biztosítási védelmet. Tekintettel arra, hogy ugyanakkor a termőterületek több mint 50%-a biztosított, látható, hogy azok a nagyobb gazdaságok kötnek biztosítást, ahol a kockázatkezelés tudatosabb, a pénzügyi szemléletű gondolkodás jobban megjelenik.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara célja, hogy a kistermelők kockázatkezelési tudatosságát fokozza, mind több termelő számára tegye elérhetővé a biztosítást, mint a kockázatkezelés magasabb szintjét. Az Mkk. törvény ugyanakkor kimondja, hogy a kamara, az agrárszakemberekből álló falugazdász-hálózat részt vehet az I. pillér kárainak felmérésében is, sőt a 2019 nyarán bekövetkezett viharkárok eseti kár­enyhítésének felmérését is a kamara végezte.

Klímatudósok szerint az éghajlatváltozás hatása a Kárpát-medencében éppen a szélsőségek gyors ingadozásában jelenik meg, tehát fel kell készülnünk az ilyen esetek gyakoribb kezelésére. Az időjárási anomáliák hatását is újra kell gondolni, finomítani szükséges a kockázati események definícióit, ahogy az az aszály meghatározása esetében is megtörtént néhány éve. Egyszerűsíteni szükséges az adminisztrációt és fokozni kell a két pillér közötti kapcsolatot.

A Vidékfejlesztési programban szerepel a mezőgazdasági krízist kezelő rendszer, melynek bevezetése napirenden van, azonban annak kifejezett célja, hogy az időjárási kockázatokon kívüli, a mezőgazdálkodást érintő egyéb kockázatokat kezelje, mint amilyenek a terményárak változásából eredő árfolyamkockázatok, vagy a kórokozók jelentette kockázatok, legyen szó akár növénytermesztésről, akár állattenyésztésről.

A jelenlegi kockázatkezelési rendszer kifejezetten a növénytermesztés időjárási kockázatait kezeli, az állattenyésztés és erdészet hasonló kárainak kezelésére nem nyújt védelmet. Az előzőekben említett, mezőgazdasági krízist kezelő rendszer az állattenyésztési kockázatok egy részét kezelni fogja. A biztosítási piacon elérhetők azonban a kockázatkezelési rendszertől független biztosítási termékek - „klasszikus” vagy piaci biztosítások – melyek fedezetet kínálnak az állattenyésztést vagy az erdészeteket érintő és biztosítható kockázatokra. Ezek között jellemzően szerepelnek az időjárási, úgynevezett elemi károk kockázatai, illetve bizonyos ágazati speciális kockázatok. Azonban kijelenthető, hogy a biztosítási penetráció igen csekély, tehát szükséges a felek kommunikációja – akár a jogalkotó bevonásával – a kockázatkezelés növelése, a gazdák számára elérhető újabb díjtámogatott biztosítási termékek bővítése, a termés- és termelésbiztonság fokozása érdekében.

Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy igen, jó úton haladunk, de hátradőlnünk nem szabad, a rendszer folyamatos utóelemzése mellett azt is figyelni kell, milyen eseményekre nem tudott elégséges választ adni. A hasonló kárenyhítési rendszerek a világon mindenhol folyamatosan fejlődnek, mely változásokat a hazai szakemberek is figyelemmel kísérik, ahogy a magyar kockázatkezelési megoldás fejlődését is „követik” a jelentős mezőgazdasággal rendelkező országok is.

A jelenlegi mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer a növénytermesztést célozza meg. Milyen lehetőségeket lát az állattenyésztési kockázatok mérséklésére?

– Kemény Gábort, az OTP Bank üzletfejlesztési tanácsadóját kérdeztük.

A jelenlegi hazai mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer (akárcsak a világ más tájain) nem véletlenül koncentrál a növénytermesztésre, mivel az állattenyésztés a növénytermesztésnél kisebb mértékben kitett a természeti kockázatoknak – már csak azért is, mert az állattenyésztés zöme (Magyarországon is) már zárt térben zajlik, jelentős mértékben kizárva azokat az elemi károkat, amelyeknek a szabad ég alatti növénytermesztés ki van téve.

Az ágazat legfontosabb kockázatai a következők:

• járványkockázat (pl. madárinfluenza, afrikai sertéspestis),
• járványhoz kapcsolódó járulékos károk kockázata (pl. az üzem állásából fakadó bevételkiesés),
• az elemi károk, balesetek (pl. tűz, villám, lábtörés) kockázata,
• nem járványos betegség kockázata,
• kedvezőtlen időjárásból/takarmányozásból fakadó hozamcsökkenés kockázata (pl. hőhullám miatti nagyobb elhullás/kisebb tejhozam),
• ár-költség- és jövedelemkockázat.

Az elmúlt évtizedekben az állattenyésztés egyre inkább a zárt, iparszerű tartás irányába mozdult el, ezzel is próbálva minimalizálni azon kockázatokat, amelyeket az elemi károk, az időjárás, vagy a járványos betegségek jelenthetnek. A zárt tartásból fakadó kockázatokat pedig gyógyszerekkel, antibiotikumok használatával kezelte. Emellett országos és EU-s szinten kezelték a járványos betegségek okozta kockázatokat: azok megjelenése esetében – a karanténon belüli állomány kötelező kivágása után – a tagállamok uniós forrásból teljes körű térítést adnak a termelőknek. Emellett a nem járványos betegségek esetében jelentős uniós és hazai források kerültek elköltésre a mentesítési programokra – ex ante kezelve a betegségekből fakadó károkat.

Ennek okán a klasszikus, baleset- és betegség elleni állatbiztosítások népszerűsége jelentősen csökkent. Maradt azonban néhány olyan terület, amely esetében szükséges maradt a biztosítói kockázatkezelés. Így Észak-Amerikában az ár-, költség- és jövedelemkockázatok – gyakran állami vagy állami díjtámogatás melletti – biztosítása, vagy Európában a járvány miatti járulékos költségeket (pl. fertőtlenítés), vagy az üzemszünet miatti kiesést pótló, illetve az átlagos hozamhoz képesti hozamcsökkenésből fakadó károkat térítő biztosítások.

Az elmúlt időszakban a klímaváltozás (és a globalizáció) nyomán olyan új tendenciák jelentek meg, mint az újabb és újabb, eddig nem ismert járványos megbetegedések megjelenése (pl. afrikai sertéspestis), illetve gyors visszatérése (pl. madárinfluenza), vagy az elemi károk fokozott jelentkezése. További súlyos fenyegetést jelent a folyamatos antibiotikumos kezelés mellékhatásaként megjelentő antimikrobiális rezisztencia, melynek nyomán egyre kevésbé hatékonyak a használt gyógyszerek, és egyre több szuperbaktérium üti fel fejét, nem csupán az állatállományt, de az embereket is fenyegetve.

E kihívásokra az ágazat két választ adhat:

• egyrészt még zártabbá – szó szerint hermetikusan elzárttá válhat az állattartás – ezzel megvédhetőek a mentes állatállományok a járványos fertőződéstől, valamint a túlzott antibiotikumhasználattól – ez viszont rendkívül nagy beruházási költséget jelent, gyakorlatilag teljesen új telepeket kell építeni,
• másrészt – az előbbi folyamatot kiegészítően – ismét nőhet a jelentősége a biztosításoknak az egyre gyakoribb járványok, elemi károk, üzemszünetek okozta helyzetek kezelésében.

A várhatóan 2021-től induló jövedelemstabilizációs rendszer – bár nem kimondott célja – egyértelműen az állattartás számára kínál védelmet – nem csupán a bármilyen elemi kár, de a talán legnagyobb kockázatot jelentő ár-, költség- és jövedelemkockázatokra is. Mivel ezen alap jelenlegi VP-be tervezett kerete bizonyosan nem elegendő arra, hogy a teljes hazai állattenyésztést megvédje a növekvő kockázatoktól, érdemes elgondolkodni azon, hogy a növénytermesztésben jól működő többpilléres rendszert itt is alkalmazzák – tehát díjtámogatott állatbiztosításokkal egészítsék ki a jövendő állami jövedelemstabilizációs rendszer védelmét.