Napjaink gyomkérdései és a herbicidhasználat - VIII. rész

Támogatók:

Kiskultúrák gyomproblémái, lehetőségek

Avagy: “Nagy fába vágja a fejszéjét”, aki kiskultúrákkal foglalkozik

Magyarországon a nagy szántóföldi növénykultúrák (kukorica, őszi búza, napraforgó, őszi káposztarepce) ill. a nagyobb területen termesztett gyümölcsös növényfajok (alma, szőlő) esetén a gyomirtás nagyrészt megoldott, a gazda sokféle megoldás közül válogathat a gyomproblémákhoz ill. a lehetőségeihez, pénztárcájához igazodva.

Ezzel szemben a kisebb termőterületű (10 000 ha alatti) termesztett növényeknél inkább ténylegesen elővesszük a gyomszabályozás kifejezést – hiszen jelen esetben kémiai vagy vegyszeres gyomirtásról kevésbé vagy alig beszélhetünk. A gyomszabályozás szót a hazai köztudatba Ujvárosi Miklós (1973) ill. tanítványai (pl. Hunyadi Károly et al. 2000) hozták be, hiszen a legtöbb esetben nem lehet a célunk (és nem is tudjuk) a területünkön lévő összes gyomnövényegyedet kiírtani, elpusztítani: célunk az lehet, hogy a gyomnövények által okozott kártételt csökkentsük, minimalizáljuk.

Ezért a kiskultúrákban különös jelentőséget kap a mechanikai gyomszabályozás ill. a különböző gyomszabályozási módszerek ötvözése.

A jelenleg érvényes jogszabályok közül a kiskultúrák körét a 89/2004 FVM rendelet szabályozza (Tőkés Gábor, 2005). Információink szerint új rendelet van készülőfélben, amely a kiskultúrák körét a 6000 ha alatti termőterületben szabná meg – viszont nyilván ez majd akkor lesz érvényes, amikor a Magyar Közlönyben meg fog jelenni.

A kiskultúrák közül is viszonylag számottevő területen termesztett (KSH, 2019) zöldségfélék közül 2018-ban: a vöröshagyma (1544 ha), a fokhagyma (1257 ha), a sárgarépa (1446 ha), a petrezselyem (1257 ha), a paradicsom (2503 ha), az uborka (741 ha), a görögdinnye (5093 ha), a sárgadinnye (567 ha), a zöldbab (1620 ha), a fejes káposzta (1966 ha), a fejes saláta (278 ha), a spárgatök (495 ha), a zöldpaprika (1774 ha) és a fűszerpaprika (2045 ha). A termesztett gyümcsfajok közül “kiskultúrának” számít: a körte (2842 ha – de ez almatermésű, így az almában engedélyezett gyomirtó szerek nagy többsége körtében is alkalmazható), a cseresznye (2593 ha), a szilva és ringlószilva (7919 ha), a kajszibarack (5038 ha), az őszibarack (4931 ha), a nektarin (269 ha), a ribiszke (1914 ha), a málna (571 ha), a szamóca (731 ha), a dió (5401 ha) és a bodza (4710 ha). Természetesen az említett növénykultúrákon kívül – szerencsére – még rengeteg egyéb termesztett növényfajunk is van, de azoknál még fokozottabban jellemző, hogy gyakorlatilag szinte csak a mechanikai gyomszabályozás jöhet szóba.

Ahogy az közismert, a kutató-fejlesztő cégek és intézetek globálisan az öt fő növénykultúra (búza, rizs, kukorica, szója, gyapot) kapcsán találnak fel és fejlesztenek új hatóanyagokat – az már sokszor csak szerencse ill. az adott ország fejlesztőmérnökeinek és hatóságainak hozzáállásától függ – és ebből a szempontból Magyarország dicséretet érdemel –, hogy az adott hatóanyag kapcsán történik-e technológiafejlesztés ill. engedélyezés: ugyanis a világon még a napraforgó is kis kultúrának számít… (más kérdés, hogy hazánkban a harmadik legnagyobb területen termesztett kultúrnövény, ahol mind a hibridek, mind a gyomirtó szerek választéka jó: megoldást tud nyújtani a legfontosabb gyomproblémákra).

Ahogy azonban szemünk a kiskultúrákra vetül, a helyzet közelsem ilyen rózsás, aminek több oka is van. Egyrészt az EU kacinfántos regisztrációs rendszere (biológiai szempontból: észak-európai, közép-európai és dél-európai zóna), másrészt a gyomflóra szempontjából: EPPO-zónák (mi a dél-kelet-európai ill. Fekete-tenger környéki EPPO-zónába tartozunk – ám mivel ezen országok közül csak Szlovákia, Ausztria egy tartománya: Burgenland, Magyarország és Románia az EU tagja, ezért az ezen országokban/régiókban elvégzett biológiai hatékonysági és szelektivitási vizsgálatok számítanak).

Ráadásul harmadik faktorként ebben a helyzetben még kulcsszerepet játszik, hogy a hatóanyagok lebomlás-dinamikai vizsgálata kapcsán Európát viszont csak két részre osztották: Észak- és Dél-Európára (bármilyen hihetetlen, ilyen szempontból Magyarország az északi részhez tartozik: ezért aztán olyan növényeknél pl. mint a rizs, gondban vagyunk, ugyanis a déli zónából vannak lebomlás-dinamikai vizsgálatok, az északi részről nem: márpedig egy-egy ilyen vizsgálat elvégzése (amely több tízmillió forintos nagyságrendet jelent) nem biztos, hogy az adott gyártó/forgalmazó cégnek néhány év alatt megtérülést biztosítana, így több esetben is csak szükséghelyzeti engedéllyel használható fel az adott készítmény.

No de, a sok “Miért nem?” kérdés után térjünk rá a kiskultúrák gyomproblémáira és a kevés lehetőségre is.

Általánosságban elmondható, hogy a fent említett kultúrák vetése/ültetése/telepítése előtt szükséges az adott terület gyomnyomásának csökkentése: erre lehetőségünk van pl. a kalászos előveteményekkel (ahonnan viszonylag olcsó megoldásokkal tudjuk az évelő fajokat – pl. mezei acat – Cirsium arvense) is gyéríteni, a talajmunka (pl. 28–32 cm-es mélyszántás) vagy a tarló kezelése különböző glifozát hatóanyagú készítményekkel. Utóbbi ún. pre-poszt technológiával is lehetséges (korai talajmunka, majd amikor kb. két hét elteltével kicsíráznak a gyomnövények, akkor azokat elpusztítjuk a glifozát hatóanyaggal), aztán vetjük a talajba az adott kultúrnövényt. Mivel a glifozát hatóanyag alatt is “rezeg a léc”, aki ezen sorokat pár év múlva fogja olvasni, nem biztos, hogy ez a technológia már érvényes lesz… nem látunk a jövőbe… lásd pl. koronavírus…

A konkrét gyomproblémákra és a jelenleg engedélyezett megoldásokra rátérve /lásd pl. Kádár Aurél et al. 2020/:

Zöldségfélék

Hagyma és fokhagyma:
A hagymafélék gyomelnyomó képessége gyenge, a cél az, hogy a betakarításkor is a lehető leggyommentesebb legyen – ezt a kémiai gyomirtás és a mechanikai gyomszabályozás kombinálásával lehet megcélozni. Az évelő egyszikű (pl. tarackbúza – Elymus /Agropyron/ repens, nád- Phragmites communis) ill. évelő kétszikű (pl. mezei acat – Cirsium arvense, apró szulák – Convolvulus arvensis stb.) gyomfajok ellen vagy az előveteményben vagy pedig a tarlón célszerű védekezni.
Engedélyezett hatóanyagok: klopiralid, klórprofám, bromoxinil, fluazifop-P-butil, piridát, kizalofop-P-tefuril, pendimetalin, haloxifop-R-metilészter, kletodim, proszulfokarb (szükséghelyzeti engedély).

Sárgarépa, petrezselyem (gyökérzöldségfélék):
A talajt nem árnyékolják teljesen, így a vegetációs periódus alatt nem a legkiválóbb gyomelnyomó képességűek. Különösen fontos a talajt nem kizsaroló, jó talajt maga után hagyó elővetemény.
Engedélyezett hatóanyagok: S-metolaklór, fluorkloridon, kletodim, pendimetalin.

Paradicsom:
A paradicsomtermesztés egyre inkább áttevődik a szántóföldről a fóliába ill. üvegházba. Rendkívül kellemetlen gyomfajoknak számítanak a szürke madársóska (Oxalis corniculata), a kövér porcsin (Portulaca oleracea) valamint a kicsiny gombvirág (Galinsoga parviflora).
Engedélyezett hatóanyagok: quizalofop-P-etil, kletodim, pendimetalin, metribuzin, rimszulfuron.

Uborka:
Helyrevetve vagy palántázva termesztjük – mindkét esetben az uborka sok odafigyelést kíván a gyomnövények kapcsán, mert nagyon érzékeny a gyomirtó szerekre.
Engedélyezett hatóanyagok: jelenleg nincs engedélyezett hatóanyag uborkában, csak a mechanikai gyomszabályozás (kapálás, gyomlálás) marad.

Dinnye:
Fontos gyomfajai általában a magról kelő kétszikűek, pl. a fehér libatop (Chenopodium album), a szőrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus), a közönséges kakaslábfű (Echinochloa crus-galli), a fakó muhar (Setaria pumila /S. glauca/), a varjúmák (Hibiscus trionum), az ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia).
Engedélyezett hatóanyagok: S-metolaklór, klomazon.

Zöldbab:
Általában öntözött körülmények között termesztik, így a gyomnövények csírázása folyamatos, viszont a legnagyobb problémát a mély talajrétegből csírázó gyomfajok okozzák, pl. az árvakelésű napraforgó (Helianthus anuus), az ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), a selyemmályva (Abutilon theophrasti), a szerbtövis fajok (Xanthium spp.).
Engedélyezett hatóanyagok: bentazon, S-metolaklór, fluazifop-P, quizalofop-P-etil, kletodim, pendimetalin.

Fejes káposzta:
A káposztaféléket tápanyagban gazdag talajon termesztjük, amennyiben pedig nem eléggé gazdag tápanyagokban a talaj, akkor istrállótrágyázást is alkalmazhatunk (ami által – jól tudjuk – megnő a gyomnyomás a területünkön). Így aztán a legfontosabb a mechanikai gyomszabályozás, esetleg mulcsozás.
Engedélyezett hatóanyagok: bentazon, S-metolaklór, fluazifop-P, quizalofop-P-etil, kletodim, pendimetalin.

Fejes saláta:
Mivel a saláta nagyon jó gyomirtó szer jelzőnövény (pl. ha talajmintát veszünk, majd egy cserépedényben csíráztatunk salátát, az könnyen és gyorsan jelzi az esetleges vegyszermaradékot) – így csaknem az összes herbicidre érzékeny.
Engedélyezett hatóanyag: pendimetalin.

Spárgatök:
A tökfélék általában érzékenyek a gyomirtó szerekre, viszont a növekedésük kezdetén a gyomosodásra is érzékenyek. Ez az ellentmondó tény nehézzé teszi a terület tisztántartását – különösen, hogy nagyon különbözőek az évjáratok –, pl. 2019-ben a május volt igen csapadékos hónap, ezzel szemben 2020-ban pedig a június.
Engedélyezett hatóanyagok: S-metolaklór, klomazon.

Zöldpaprika:
A zöld, étkezési célú paprika termesztése szabadföldi körülmények között egyre kevésbé jellemző, termesztése inkább áttevődik a zárt ter­mesztő berendezésekbe (fóliába, üvegházba). Erősen vízigényes növény, ugyanakkor a talaj lazításáról se feledkezzünk meg!
Engedélyezett hatóanyagok: propaquizafop, klomazon, quizalofop-P-etil, kletodim, pendimetalin.

Fűszerpaprika:
A fűszerpaprika érzékenysége a gyomirtó szerekre logikusan gondolkodva hasonló, mint a zöldpaprikáé, viszont gyakorlatilag teljesen más is lehet: mindenképpen kérdezzük meg a konkrét fajta nemesítőjét!
Engedélyezett hatóanyagok: klomazon, pendimetalin.

Gyümölcs

Cseresznye:
Nagyobb méretű gyümölcsösökben általában minden második sorközt füvesítenek (hogy azon tudjon mozogni a traktor a permetezéskor), minden második sort pedig mechanikailag művelnek. A gyümölcsösök jellemzője, hogy a telepítés előtt lehetőleg kalászos gabonafélét termesszünk a területen, abból irtsuk ki a legveszélyesebb gyomfajokat, majd még a telepítés előtt tarlókezeléssel is gyérítsük a gyomokat. Amennyiben így járunk el, az első néhány évben csak a magról kelő gyomfajokkal kell megküzdenünk, az évelőkkel csak később. Lehetőleg csak a fasort gyomirtsuk vegyszeres úton, csíkokban!
Engedélyezett hatóanyagok: glifozát (3 évesnél idősebb ültetvényben), fluazifop-P, flumioxazin, pendimetalin.

Szilva, ringló:
A szilva gyomproblémái hasonlóak a többi, fán termő gyümölcséhez: a magról kelő fajok közül különösen nehezen irtható a betyárkóró (Conyza canadensis) ill. az évelő fajok közül pl. a tarackbúzánál (Elymus /Agropyron/ repens) arra kell odafigyelni, hogy mindig az augusztus végi-szeptember eleji védekezés a hatékonyabb (mert pl. a glifozát hatóanyag a tápanyagokkal együtt ekkor lefelé áramlik a szártarackokba.
Engedélyezett hatóanyagok: glifozát (3 évesnél idősebb ültetvényben), fluazifop-P, flumioxazin, pendimetalin.

Kajszi- és őszibarack:
Sajnos az utóbbi időben a kiszámíthatatlan időjárás miatt rossz idők járnak a barack fajok termesztőire, így csökken az ültetvények termőterülete. Mivel csonthéjas fajokról beszélünk, gyomirtásuk hasonló a fent említett cseresznyéhez és szilvához.
Engedélyezett hatóanyagok: glifozát (3 évesnél idősebb ültetvényben), fluazifop-P, flumioxazin, pendimetalin.

Ribiszke, málna:
A bogyós gyümölcsűek esetén még fokozottabban érvényes, hogy tisztítsuk meg szisztematikusan a gyomnövényektől a területünket még a telepítés éve előtt! (Ugyanis utána nem lesz túl sok lehetőségünk…) A talajherbicideket lehetőleg a vegetációs időszakon kívül juttassuk ki!
Engedélyezett hatóanyagok: S-metolaklór, pendimetalin.

Szamóca:
A szamócát manapság már sokféleképpen termesztik. Itt még fokozottabban érvényes a telepítés előtti gyommentesítés! Mivel a szamóca egyébként is igényli a talaj szellőztetését, lazítását, ajánlott a kapálás. Vegyszeres gyomirtásra két időszak áll rendelkezésünkre: kora tavasszal, majd a termés betakarítását követő időszakban.
Engedélyezett hatóanyagok: propaquizafop, S-metolaklór, pendimetalin.

Dió:
Habár többéves korában a dió gyomelnyomó képessége kifejezetten jó, azonban a kezdeti időszakban segítenünk kell neki. Jellemzőek a magról kelő gyomfajok közül a T4-es gyomfajok, az alacsony szervesanyag-tartalmú talajokon a pirók ujjasmuhar (Digitaria sanguinalis), a magról kelő kétszikű gyomfajok közül a betyárkóró (Conyza canadensis) és a seprence (Stenactis annua) jellemző.
Engedélyezett hatóanyagok: MCPA, glifozát (3 évesnél idősebb ültetvényben), S-metolaklór.

Bodza:
Mivel a termesztett bodza elfásodó szárú növény (cserje vagy bokor), ezért a herbicidek közül a többi bogyós gyümölcsű növénykultúrához képest a drasztikusabb hatással rendelkező, tartamhatású készítményt is elbírja. Természetesen a sorközöket itt is mechanikai úton tartsuk karban, gyomirtó szereket csak a sorokban alkalmazzunk – ott is odafigyelve, hogy a levelekre ne sodródjanak rá a készítmények.
Engedélyezett hatóanyag: flazaszulfuron.

Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy aki kiskultúrák termesztésével foglalkozik, nincs könnyű helyzetben, amennyiben a gyomszabályozást a mechanikai módszereken kívül vegyszeres gyomirtással is ki akarja egészíteni, abban az esetben legalább kétszer nézzen/kérdezzen utána az adott technológiának. Kérdezni tud az adott herbicidek gyártójától, a kultúrnövény ill. fajta nemesítőjétől, ezen kívül minden megyében a Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályától (KH NTO) tud szaktanácsot kérni.

Amennyiben elegendő kísérleti adat áll rendelkezésre ill. a szer lebomlás-dinamikai vizsgálatai is elérhetőek, az adott kiskultúrában szükséghelyzeti engedély kérhető.

A sorozat korábbi cikkei:

• I. rész: Fogalmi tisztánlátások, egynyelvűség
• II. rész: Az identifikáció szerepe a gyomirtásban
• III. rész: Gyomirtószer-rezisztencia – Versenyfutás az idővel
• IV. rész: Gyomnövények az élettereinkben
• V. rész: A gyomnövények szerepe az idővonalon (múlt és jelen)
• VI. rész: Interakciók
• VII. rész: Védett és védettségre érdemes gyomnövények

A cikk szerzője: Dr. Tóth Elemér