2024. május 9. csütörtök Gergely

Új Pioneer® kukoricahibridek a Corteva Agriscience™ Szegedi Kutatóközpontjából

Agro Napló
Az idei év jelentős változást hozott a Corteva Agriscience™ magyarországi kutatás-fejlesztési tevékenységében, hiszen 2020-tól kezdődően a hazai növénynemesítési és növényvédelmi kutatási részlegünket a Szegedi Kutatóközpontban egyesítettük.

A meglévő szakembergárdánkat és szántóföldi kísérleti rendszerünket kibővítve, többféle növénykultúra kutatásával és tesztelésével foglalkozó integrált kutatóbázist hoztunk létre. Az innovációt és a magas színvonalú tudományos munkát támogató új kutatóközpont a korábban különálló kutatási részlegek szinergiájára épül, és a tudományos együttműködésüknek köszönhetően hatékonyabb termékfejlesztéssel kívánja kiszolgálni mind a hazai, mind az európai termelőket.

A Szegeden működő növénynemesítés feladata a Pioneer® kiváló genetikai állományán alapuló kukorica és napraforgó hibridek nemesítése. A kutatóközpont eredményes alapokkal rendelkezik, amit mi sem mutat jobban, hogy 2020-ban az európai értékesítés tekintetében az első tíz Pioneer® kukoricahibrid közül 9 olyan van, amit Magyarországon hoztak létre, vagy amelynek magyarországi nemesítésű szülővonala van.

Szegedi nemesítőink munkájának eredményeképpen folyamatosan van lehetőségünk fejleszteni kukorica portfóliónkat. A 2021-es magyarországi vetési szezonra két új hibridet vezetünk be, amelyek mindegyike a korábbi éréscsoportokban található.

P8834

A P8834 Optimum® AQUAmax® hibridünk a FAO 200-as éréscsoport legvégén található, kiemelkedő terméspotenciáljával új fejezetet kíván nyitni az igen korai éréscsoportú hibridek körében. Korai fejlődése gyorsabb a korábbi hibridekhez képest. Tenyészidejéből fakadóan biztonsággal alkalmazható őszi kalászosok előveteményeként, vagy másodvetésként egy korán lekerülő növényt követően.

P8834

P9610

A P9610 a korai éréscsoportban bevezetésre kerülő új Optimum® AQUAmax® hibrid, 2019-ben került fajtaelismerésre a hazai regisztrációs rendszerben, és tovább erősíti a kínálatot a FAO 300-as csoport közepén. Egy viszonylag rövid tenyészidejű hibrid, éréscsoportjában elvárás a gyors és dinamikus nedvességtartalom-csökkenés melletti lehető legmagasabb termés. Ezeknek a követelményeknek megfelel a P9610, sőt, a tenyészidejéhez képest rendkívül magas hektolitertömeggel és kemény szemekkel rendelkezik!

P9610

2019-ben az első helyen végzett a GOSZ-VSZT posztregisztrációs kukorica kísérleteinek FAO 300-as mezőnyében!

SÓLYOM JÁNOS
Vetőmag Termékmenedzser
Corteva Agriscience

A cikk szerzője: Sólyom János

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Újdonságok az őszi Portfólió Farmokon

Újdonságok az őszi Portfólió Farmokon

A Corteva Agriscience idén ősszel három helyszínen, Szarvason, Dombóváron és Debrecenben tartotta meg szántóföldi növénytermesztési és növényvédelmi b...

Belső erőket mozgósított az RAGT

Belső erőket mozgósított az RAGT

Több mint negyven év szakmában eltöltött idő, ebből 14 év RAGT-nál betöltött országvezetői státusz után Lonsták János nyugdíjba vonul. A szakember nev...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02