Már az akkori növénytermesztési rendszerek fontos technológiai eleme volt a lombtrágyázás. Tisztázott volt, hogy a lombtrágyával kiadott makro- és mikroelemek a tápanyaghiányt megszüntetik, az élettani folyamatokat kedvezőbbé teszik, és a stresszhatásokon is átsegítik a növényeket. A tápelemek kijuttatásának megfelelő időzítése mind a mennyiségi, mind a minőségi paramétereket javítja. Viszont azzal is tisztában voltak, hogy a tápanyagellátásban elkövetett hiányokat nem lehetett lombtrágyázással bepótolni. Termesztett kultúráink között is elsősorban az őszi búza, általában a kalászosok vetésterületein végzett lombtrágyázások jelentették a legnagyobb volument.

Az első levéltrágyázási kísérleteket, majd gyakorlati kezeléseket a szokásos műtrágyák oldataival végezték. Később karbamidot alkalmaztak, majd ezt egészítették ki szervetlen mikroelemsókkal. A mikroelemeket gyakran szerves kelátvegyületek alakjában alkalmazták. Sokszor problémát jelentett a maradéktalan oldódás, a növényvédő szerrel történő keverhetőség. Majd a gyártási technológiák fejlődésével sikerült az addigi folyékony levéltrágyáknál sokkal nagyobb koncentrációjú lombtrágyákat előállítani. Ezek a szuszpenziós anyagok lehetővé tették a magas hatóanyagtartalmat a folyékony halmazállapot megtartásával. A növénytől függően lehetséges volt nagy mennyiségű mikroelem beépítése a fiziológiailag megkívánt mennyiségben. A kis térfogat a kezelés és kijuttatás költségeit is csökkentette.

A Yara 1967 óta gyárt lombtrágyákat, az 1980-as évektől szuszpenziókat is. A folyamatos termékfejlesztéseknek és a szigorú gyártási követelményeknek köszönhetően ma már olyan termékek kerülhetnek a világ 150 országában dolgozó gazdák permetező tartályába, amivel hatékonyan és gazdaságosan végezhetik a lombon keresztüli tápanyag-utánpótlást.

Az innovációk során a YaraVita termékcsalád növényspecifikus termékekkel gazdagodott: A YaraVita Gramitrel a gabonák, a YaraVita Brassitrel Pro az olajos és fehérjenövények, a YaraVita Zeatrel a kukorica lombtrágyája. A fejlesztések révén sikerült olyan tápelem-összetételt és -arányt meghatározni, mely fedezi a növények tápelemigényének nagy részét. A nagy koncentráció és a hosszú hatástartam miatt alacsony a hektárdózis (3-4 l/ha), a kezelések száma és a keletkező csomagolási hulladék. Az egy-két elemet tartalmazó lombtrágyák formulációjában is jelentős változások történtek: a vas-, réz-, mangán- cink-szulfátot felváltották az oxidok és hidroxidok, illetve lehetővé vált, hogy a nem kelatizálható elemeket is olyan formában lehessen kijuttatni, hogy az a növények számára könnyen és gyorsan felvehetőek legyenek, és még hatástartammal is rendelkezzenek.

A YaraVita termékcsalád másik része a mono, azaz egy-két elemet tartalmazó anyagok. Ezek közül talán legnagyobb kereslete a YaraVita Thiotracnak, a YaraVita Bortracnak és a YaraVita Zintracnak van. A kénpótlás fontos része az intenzív gabona- és repcetermesztések. A YaraVita Thiotrac 5 l/ha dózisával 1,5 kg elemi ként juttathatunk ki, amivel a növény intenzív növekedési időszakában hatékonyan adhatjuk ki az adott fenológiában szükséges kénmennyiséget. A YaraVita Bortrac abban különbözik piaci versenytársaitól, hogy a 150 g/l bórmennyiség az esőállóság és a formuláció révén folyamatos ellátást biztosít a levélen keresztül. A YaraVita Zintrac a maga 700 g/l „beltartalmával” egyedülálló a piacon. A cinkhiány megelőzésére, kezelésére már a 0,5–1 l/ha dózisban hatékony.

Végezetül egy idézet az egyik 70-es évek közepén készült filmből: „A szervezés, tervezés, szakmai kötődés és lelkesedés – bár nem számít szorosan termelési tényezőnek, de kihat a terméseredményekre.” Azt gondolom, hogy az évek során kifejlesztett technikai lehetőségeket (pl. modern gépek), fejlesztéseket (pl. nagy termőképességű vetőmagok), vagy a kemikáliák generációváltását – mind a növényvédő szer, mind a műtrágya vonatkozásában – mindenképp ki kell használni, figyelembe véve a ráfordítások hatékonyságát. Ebben lehet az Ön segítségére a Yara. Szaktanácsért keressék szaktanácsadóinkat és olvassák honlapunkat a legújabb információkért!

A cikk szerzője: Tóth Milena