Stratégiai elemek az agrárgazdaságban III. – Transzparens agrárgazdaságot segítő ágazati szabályozások

Az átláthatóság alapkövetelmény. Ha csak az előző számban tárgyalt piaci elemzésekre tekintünk vissza, felidézhető, hogy a társadalom, illetve annak egyes rétegei által megfogalmazott elvárásoknak való megfelelést, egy-egy új piaci szegmensbe való belépést is transzparensen kell megtenni, amit a különböző tanúsítványok, garanciajegyek biztosíthatnak. A tanúsítványokra és védjegyekre úgy tekinthetünk, mint „termelési licenszekre”, azaz „beszállítói jogosítványokra”. Ezért szaporodnak a különböző véd- és garanciajegyek az élelmiszertermékeken. Az ökológiai termelést, a szigorú állatjóléti szabályok betartását, a felelős antibiotikum-használatot vagy éppen a termékek GMO-mentességét igazoló, bizonyító garanciajegyek egyre gyakrabban találhatóak meg a termékek csomagolásán. Vélhető, hogy rövidtávon ezen véd- és  garanciajegyek szaporodása lesz jellemző az élelmiszerpiacon. Tehát a termékpálya valamennyi szereplőjével kapcsolatban – így a kereskedelemmel kapcsolatban is – fel kell vetni a transzparencia követelményét.

Kétségtelen ugyanakkor, hogy az agrárstratégiák figyelmének fókuszában az agrárpolitika átláthatósága áll. Ennek hiányában nem csökken, sokkal inkább nő a zavarosban halászók köre és az államigazgatás sem képes hatékony döntéseket hozni. Kerülni kell az államigazgatásban minden olyan eszközt, amely gátolhatja az átláthatóságot, adódjon az az adórendszerből, a támogatási rendszerből illetve egyéb kedvezményezésből, a földforgalom szabályozásából, az öröklésből, az állami földek értékesítéséből, vagy vásárlásból, a statisztikai és más információs rendszerekből, vagy bármely más okból.  

Végül fogalmazzunk meg néhány gondolatot a stratégiákról és azok szerepéről. A mezőgazdaság szinte valamennyi történelmi korszakban átpolitizált volt. Prekoncepciók döntöttek el olyan kérdéseket, amelyekre a gazdasági folyamatok önmagukban hatékonyabban válaszoltak volna. Nem volt ez másként a rendszerváltás után eltelt évtizedekben sem. A politika döntött, ráadásul úgy, hogy szinte soha nem volt átgondolt és az agrárgazdaság szereplőinek többsége által is elfogadott agrárstratégia. Kormányzati ciklusonként, időről időre különböző politikai és szakmai műhelyekben ugyan készültek stratégiák, de ezek nem nyerték el az agrárpolitika, vagy az agrártársadalom többségi támogatását. Több agrárstratégia is készült az elmúlt évtizedekben, de ezek közül egyik sem emelkedett arra a szintre, hogy a benne foglaltak részben, vagy egészben megvalósultak volna. A legutolsó kormányzati stratégia 2015 tájékán született, amely hosszú időre – 2050-re – tekintett előre. Ennek megfelelően hosszú távú célkitűzéseket fogalmazott meg, de az oda vezető lépcsőfokokat nem határozta meg. Márpedig egy stratégiának az a lényege, hogy folyamatában vázolja fel a célt és a hozzá vezető utat. Három évvel ezelőtt az OTP Agrár Igazgatósága tett le az asztalra egy olyan anyagot, kvázi stratégiát, amely a szakmában komoly sikert aratott, de a politika ezt a stratégiát sem emelte piedesztálra. Legutóbb az elmúlt év végén látott napvilágot egy, napjaink globális kihívásait is figyelembe vevő, valamint a pandémiai tapasztalatait is feldolgozó szakértői tanulmány, amely stratégiának is tekinthető.

Vannak tehát próbálkozások, jó lenne végre valamelyiket zsinórmértéknek tekinteni, amelyhez igazodik az agrárpolitika és a gazdák számára is tájékozódási pontként szolgálhat. Ne feledjük: a stratégia cselekvés nélkül álom, de a cselekvés stratégia nélkül rémálom.

Földbirtok-politika

A mezőgazdaságban a racionalitálison és átláthatóságon alapuló termelő tevékenységnek számos kerékkötője van, ezek közül az egyik a földtulajdoni viszonyok rendezetlensége. Erre konkrét és aktuális példával szolgálnak az osztatlan közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos jogi bonyodalmak.

Az idei évben hatályba lépett a mező- és erdőgazdasági hasznosítású földeken fennálló osztatlan közös tulajdon megszüntetéséről szóló törvény1 és annak végrehajtási rendelete2, melyek közül a törvény 2021. június 5-i hatállyal már módosításra is szorult.

A törvény alkotásakor, bár a jogalkotó által meghatározott módozatok között ismert és szabályozott lett az egy tulajdonos által magához váltással történő tulajdonközösség megszüntetés, mégis a 2021. évi LX. törvény 126. §-a általi módosítással prioritást kapott a természetbeni megosztás, mely megosztás jelentős hatással van a földhasználati viszonyokra, földhasználati nyilvántartási és szerződésmódosítási kérdéseket vet fel, túl azon, hogy a természetbeni megosztással a birtokegység is megbomlik.

A mező- és erdőgazdasági hasznosítású földhasználatra különböző jogi alapon és jogcímeken kerülhet sor.

A föld használatára és hasznosítására alapvetően a tulajdonos és/vagy a haszonélvező jogosult dologi jogi alapon. A tulajdonos vagy a haszonélvező kötelmi alapon harmadik személynek a föld használatát átengedheti, mely használat átengedés jogcíme lehet a dolog jellegéből következően visszaterhes vagy ingyenes.

A visszterhes jogcím elsődlegesen a haszonbérlet, a részesművelés vagy az alhaszonbérlet, korábban a felesbérlet. Az ingyenes használati jogosultság jogcíme lehet a szívességi használat, a haszonkölcsön.

A közös tulajdon megszüntetésekor, amennyiben a közös tulajdon az ingatlan felosztásával szűnik meg, az ingatlan adataiban változás áll be. Ez az adatváltozás azonban a fennálló tartós jogviszonyt nem szünteti meg, azonban szükséges a tartós jogviszony hatósági nyilvántartása miatt az adatváltozás átvezetése a haszonbérleti szerződéseken.

Ezt szabályozza az OKTFTv., a 13. §-a szerint a módosulás miatt a feleknek három hónapon belül gondoskodniuk kell a földhasználati szerződés módosításáról és a változások bejelentéséről. Eredménytelenség esetén bármely fél bíróságtól kérheti a szerződés módosítását.

Ugyanezt a szabályt tartalmazza az OKTFTv. 16. § (9) bekezdése is, azzal, hogy ebben az esetben nem kell a szerződés módosítását sem szabályozni. Értelemszerűen a földhasználat fennmarad.

Ez az elv nem jelenik meg az OKTFTv. 43.-50. §-ban szabályozott hatósági eljárás különös szabályai és a kisajátításra vonatkozó OKTFTv. 18. §-ban szabályozott rendelkezések között, viszont amennyiben ezen szabályokat különös szabályoknak kell e törvény keretei között értelmezni, akkor az általános szabályok erre az eljárásra is vonatkoznak, tehát alkalmazandó az OKTFTv. 13. §-a.

Nagyjából le is zárhatnánk ezt a kérdést, ha a haszonbérleti szerződés módosítására vonatkozó Fftv. 70. § szabályait úgy vennék a földhasználati nyilvántartást vezető hatóságok figyelembe, ahogy azt a legegyszerűbb jogértelmezéssel figyelembe kell venni. Ebben az esetben a korábban – tehát akár 2013 előtt – kötött, még hatályos szerződés a szerződés kötésekor hatályban lévő szabályok szerint módosítható. A módosítást nem kell kifüggeszteni, jóváhagyni a Fftv. és a Fétv. szabályainak megfeleltetni.

A gyakorlat oldaláról ez a kérdés azonban nem ilyen egyszerű, hiszen a haszonbérleti díj minden esetben csökken. Márpedig, ha csökken a haszonbérleti díj, akkor a szerződésmódosításnak már a Fftv. rendelkezései szerint kell megszületni. Ez pedig már jelentős érdeksérelem nélkül nem valósítható meg.

A jogalkotónak gondoskodnia kellene a díjcsökkenés normatív szabályozásáról, annak érdekében, hogy e körben ne alakuljanak ki jogviták.

Ugyanígy a jogalkotónak gondoskodnia kellene normatív szabályozás keretében arról, hogy a használati jogosultságok a földhasználati nyilvántartásba automatizmussal kerüljenek vissza és az forduljon annak bejegyzése esetén jogorvoslatért, aki azzal nem ért egyet.

A földhasználati nyilvántartásból történő törlés jogszerűségéről már született a Kúria előtti eljárásban döntés, melyben a Kúria kisajátítási ügyben – mely szintén az ingatlan telekalakítással történő megosztásával járt –  felhívta a figyelmet a szabályozás abszurditására, azonban a jogalkotó e körben a jogszabály korrekcióját még nem végezte el.

Különös problémát okoz viszont a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény (továbbiakban: Fétv.) 2021. június 5-én hatályba lépett azon rendelkezése, mely szerint ha a haszonbérleti szerződés létrejöttekor a haszonbérlet tárgyát képező föld közös tulajdonban állt és a szerződés fennállása alatt a közös tulajdon megszüntetésére került sor, a haszonbérbeadó illetve annak jogutódja legkésőbb az adott gazdasági év vége előtt 60 nappal a szerződést 60 napos felmondási idővel a gazdasági év végére felmondhatja, ha a tulajdoni hányadának megfelelő területet a közös tulajdon megszüntetésére irányuló eljárás eredményeként önálló ingatlanként kapta meg, feltéve hogy nyilatkozik arról, hogy a földet saját maga, közeli hozzátartozója vagy saját maga, vagy közeli hozzátartozója legalább 25%-ban tulajdonában álló mezőgazdasági termelő szervezet, vagy olyan családi mezőgazdasági termelő szervezet, vagy olyan családi mezőgazdasági társaság, amelyben a tag kívánja használni és a haszonbérleti szerződés úgy jött létre a Fftv. 74. § (2) bek szerint, hogy azt a haszonbérbeadó nem írta alá, annak hatálya kiterjed rá.

A Fftv. hatálybalépését megelőzően létrejött haszonbérleti jogviszonyok esetében a tulajdonostársak egyszerű többségének döntése elegendő volt a teljes ingatlan bérbeadásához, mely szerződések egyszerű jogértelmezéssel nem minősülnek a Fftv. hatálya alá eső szerződéseknek, így sem a felmondás szabálya, sem a különös szabály nem lenne ezekre a jogviszonyokra alkalmazható.

Tartani lehet azonban attól, hogy a bíróságok előtt már a díjcsökkentés miatti dilemma – azaz, hogy mely jogszabály alapján kell a szerződést módosítani – elnehezíti ezekben az esetekben a haszonbérlők jogérvényesítésének a lehetőségét.

Amennyiben tömegesen megjelenik a földhasználati nyilvántartást vezető hatóságok irányából az az egyébként ismert elvárás, hogy a felek a hatályos jogszabályok szerinti tartalommal nyújtsák be a módosult szerződéseiket, már ellehetetlenül a fennálló haszonbérleti jogviszonyok jogfolytonosságának a biztosítása és lehetetlen lesz a korábbi jogviszonyok változatlan fenntartása kifejezett és egyértelmű jogszabályi rendelkezés nélkül.

Az egyébként megújított haszonbérleti jogviszony a közös tulajdon megszüntetésekor az új önálló ingatlanok tulajdonosa részéről a haszonbérleti szerződés a Fétv. 60. § (1) bek. szerint felmondható.

A probléma, mely a haszonbérleti szerződések vonatkozásában jelentkezik a jogi szabályozás jelenlegi állapotában olyan jelentős népgazdasági szempontból, mely messze meghaladja a jogszabály kedvezményezettjei oldalán jelentkező előnyöket és semmiképpen sincs arányban a bírósági rendszert fenyegető teherrel, amit ezeknek a pereknek a sokasága okozhat.

A jogalkotónak jelenlegi szabályozásnál részletesebben – a földhasználati nyilvántartás szabályaira is kiterjedően – meg kellene erősítenie a fennálló haszonbérleti jogviszonyok fennmaradását biztosító elvet a birtokegység és a tartós jogviszonyokkal szerzett jogok védelme, végső soron a jogbiztonság biztosítása érdekében.

Támogatási rendszer

Európában az adófizetőktől a mezőgazdasági termelőkhöz áramló pénzügyi transzferek zöme közvetlen támogatás. A Közös Agrárpolitika keretében közel három évtizede – az akkori elképzelések szerint átmeneti időre – bevezetett közvetlen támogatások eredeti célja az Európai Unió nemzetközi nyomásra fokozatosan leépített, világpiaci mechanizmusokat torzító ártámogatásai nyomán jelentkező jövedelemkiesés kompenzálása volt. Az átmeneti időszak végének kijelölését eddig egyetlen politikai erő sem merte felvállalni, hiszen az – amíg a rohamosan fogyatkozó, hagyományos értelemben vett agrártársadalom még mérhető súlyt képvisel – felérne az önmegsemmisítéssel. A politikus számára elrettentő nemzetközi példa is akad: Új-Zéland majd egy évtizeddel az uniós közvetlen támogatások „rászoktatási” periódusa előtt, néhány esztendő leforgása alatt, gazdasági kényszerből felszámolt minden mezőgazdaságnak nyújtott támogatást, és ebbe a kormány bele is bukott. A következő ciklusokon átívelő eredmény? A közgazdasági racionalitás érvényre jutása, a világ egyik legversenyképtelenebb agrárszektorának újjászületése a világ egyik legversenyképesebb agrárszektoraként, a természeti erőforrások és inputok használatának, illetve felhasználásának észszerűsítése, a támogatások miatt termelésbe vont területek visszaadása a természetnek, a talaj pusztulásának megállítása, termékenységének helyreállítása, más fejlett országokkal ellentétben a mezőgazdaságban foglalkoztatottak létszámának növekedése… a teljesség igénye nélkül.

Ehhez képest kontinensünkön mi áll az agrárpolitikai retorika középpontjában? A közvetlen támogatások talán legfontosabb jótékony hatása a mezőgazdasági jövedelmek stabilizálása, ingadozásuk mérséklése. Ezt jól esik hallatni, hallani és elhinni. A valóság ezzel szemben az, hogy a mezőgazdasági jövedelmek stabilizálásának elkerülhetetlen következménye a termelők rugalmatlan reagálása a kereslet-kínálati viszonyok piaci árak révén közvetített változásaira. A piacorientáció háttérbe szorulása hosszabb távon óhatatlanul növeli a kiszámíthatatlanságot, ami újabb és újabb beavatkozásokat tesz szükségessé. Adatokkal megerősített tapasztalat, hogy a közvetlen támogatások, illetve azok követelményrendszere – kiegészülve egyes nemzeti szabályozókkal – jelentősen befolyásolják a mezőgazdasági termelés szerkezetét: a kedvezményezett ágazatokban a gazdálkodók a támogatások maximalizálása és a kényszerű megfelelési ráfordítások minimalizálása érdekében üzemméretüket és tevékenységeiket is ezekhez igazítják, illetve igyekeznek ezekhez igazítva láttatni. A közvetlen támogatások az egyébként kevéssé hatékony és versenyképes struktúrákat legkevesebb egy teljes pénzügyi cikluson át fenntartják, amivel hátráltatják a szektor természetes fejlődését és gyengítik társadalmi alkupozícióját.

A közvetlen támogatások burkában a hatékonyság, a minőség, a fenntarthatóság és persze a transzparens működés másod- vagy (a szubvenciók jövedelmekben képviselt részarányának nagysága függvényében) sokadrangú fontossággal bíró fogalmak, amelyek első rangúvá emeléséhez a gazdálkodó részéről az állapotok konzerválódása miatt egyre komolyabb erőfeszítésekre van szükség – ami az évtizedes bevésődések alapján további pénzügyi kompenzációért kiált. Holott egy beavatkozásoktól nem torzított világban mindez alapvető piaci diktátum. A mezőgazdasági termelők társadalmi alkuerejének erodálódása miatt egyre élesedik a konfliktus az adófizető állampolgárokkal, különös tekintettel az utóbbiak fenntarthatóságiként aposztrofált követeléseire. Úgy tűnik, hogy a politikai erők lassan, de biztosan az adófizetők oldalán sorakoznak fel, ezért a hátrány ledolgozásának pénzügyi ellentételezésére a jövőben mind kevesebb lehet a forrás. Sokan hajlamosak azzal a tévhittel vigasztalni magukat, hogy akkor majd a fogyasztók jutalmazzák a követelményeknek való megfelelést. Nos, ez egyrészt csak azon keveseknek adatik meg, akik már most erős vertikális koordináció tagjaként, a fogyasztókat közvetlenül elérve működnek; másrészt fel kell ismerni, hogy társadalmainkban, az adófizető állampolgári és a fogyasztói tudat merőben különbözik. Az előbbi közjavakat és evidenciákon alapuló átláthatóságot követel, míg az utóbbit csak az árcédula érdekli. És a fogyasztónak is megvan a maga erős szövetségese: a (kis)kereskedelem. Egy hosszú távú stratégia alkotói éppen ezért semmiképp sem vázolhatnak jövőképet a közvetlen támogatások koordinátarendszeréből kiindulva.

Adórendszer

Az adózás kulcsszerepet játszik az agrárágazat transzparens működésében. A vállalkozások által vezetett adminisztráció színvonalára, részletezettségére vonatkozó szabályozás legalább olyan mélységű nyilvántartások vezetését írja elő, amely biztosítja az adóbevalláshoz szükséges információkat, a tartalmi előírások teljesítését. Az adózónak ugyanakkor adófizetési szempontból nem érdeke saját tevékenységének átláthatóvá tétele, mert az egyben magasabb adófizetési kötelezettséget is jelent. Az adózási feltételeknek, korlátoknak való megfelelés bonyolult rendszere, a sok adózási formát tartalmazó adórendszer lehetőséget teremthet az adóoptimalizálásra, aminek eredményeként a papíron megjelenő adatok nagyban eltérhetnek a valóságtól. Bízva az adóbevallások adattartalmában, a szakpolitika, illetve bizonyos piaci szereplők gyakran használják azokat a múltbéli teljesítmények megítélésére, amely így kedvezőtlenebb képet mutathat a valóságosnál, és akár jövőbeni fejlesztések elmaradását is eredményezheti. Még súlyosabb probléma, ha maga az adózó sem látja tisztán saját helyzetét.

A transzparencia megteremtése az ágazati verseny szempontjából szintén kiemelten fontos. A feketén, vagy csalással szerzett jövedelem olyan előnyt jelent az érintett szereplők számára, amivel a legálisan működő gazdaságok nem tudnak versenyezni. Mindez azt jelenti, hogy az átláthatóság végső soron a gazdálkodó érdeke is. Az adózási rendszer megfelelő kialakítása pedig a jogszabályalkotók komoly feladata és felelőssége.

Eleget téve e feladatnak a mezőgazdaságot érintő adószabályokban az elmúlt időszakban számos változtatás történt, amelyek a transzparencia irányába terelték az ágazatot. Az általános forgalmi adónál 2012-től a gabonatermékek fordított adózása került bevezetésre az áfacsalások mérséklése, a fiktív ügyletek kiszűrése érdekében. Azt követően, 2014 és 2018 között a feketegazdaság felszámolására az élelmiszertermékek áfakulcsának több lépésben történő csökkentése valósult meg, kezdve az élősertéssel és félsertéssel, illetve az élő és fél-szarvasmarhával, -juhval és -kecskével, folytatva a felsorolt ágazatok tőkehús termékeivel, a baromfitermékekkel, tejjel, tojással, végül a hallal és a sertésbelsőséggel. Az intézkedések nyomán az érintett szegmensekben egyértelműen a fehéredés jelei észlelhetők.

Az egyéni gazdaságok jövedelemadózásának 2021-től érvényes, módosított szabályai szintén az átláthatóbb és követhetőbb működés irányába mozdították el a rendszert azáltal, hogy az új szabályozásban jelentősen csökkent a választható adózási módok száma, megszűnt a közös őstermelői igazolvány. A mezőgazdasági és nem mezőgazdasági tevékenység világosan szétvált egymástól, az őstermelői és az egyéni vállalkozási működési forma egy és ugyanazon tevékenységfajtára vonatkozóan már nem folytatható párhuzamosan.

A transzparencia folyamatát segíti az adószabályoktól függetlenül a digitalizáció. Számos információ, amely korábban kizárólag önbevalláson alapult, már rendszerszinten is elérhető – ráadásul valós időben –, amely a bevallások minőségének javítására készteti az adózót. Elegendő az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerre, az online pénztárgépre, vagy az elektronikus számlára gondolni. Az elektronikus nyilvántartások önmagukban is fehérítő hatással bírnak, összekapcsolásukkal további új ellenőrzési lehetőségek nyílnak meg. Más digitális megoldás, mint pl. a távérzékeléses termésbecslés, arra ad módot, hogy akár a termelőtől függetlenül is becsülhető legyen a terméseredmény, a bevétel vagy a jövedelem, amely a szakpolitika
(pl. kártérítések megállapítása), a bankok, a biztosítók vagy az adóhatóság számára is fontos információ lehet.

Az agrárágazatban a jövőben az átláthatóság kérdése a pénzügyi adatok mellett a környezeti fenntarthatóságra is ki fog terjedni. Az EU-szabályozás fő irányát meghatározó Zöld Megállapodás középpontjában álló „Termőföldtől az asztalig” stratégia a fenntartható élelmiszerrendszerre való átállással összefüggésben helyez kilátásba adókedvezményeket, amelyek arra ösztönzik a fogyasztókat, hogy fenntartható és egészséges étrendet válasszanak. A stratégia elvárásként fogalmazza meg az uniós adórendszerek arra való törekvését, hogy a különböző élelmiszerek ára tükrözze azok valós költségeit a véges természeti erőforrások felhasználása, a szennyezés, az üvegházhatásúgáz-kibocsátás és egyéb környezeti
externáliák tekintetében.

Hitelezés a mezőgazdaságban

Nagy változás előtt állunk, az Európai Unióban 2023-tól szigorított környezetvédelmi előírásoknak kell megfelelniük a gazdáknak. Mindezek miatt azoknak is fejlesztenie kell, akik egyébként nem terveztek beruházást. Vajon készen állunk erre, és az előnyünkre tudjuk fordítani? Az előzőekben hozzászóló szakértő kollégák mindegyikének voltak észrevételei, tanácsai, vagyis bőven van tennivalója mindenkinek!

Hogy megfeleljünk ezeknek a magas elvárásoknak, több megoldás közül válogathatunk. Precíziós földművelésbe kezdhetünk, hatékonyabb munkagépeket és rendszereket szerezhetünk be, fejleszthetjük a tárolóinkat, hogy csökkentsük az aratás utáni veszteségeket vagy alkalmazhatunk alternatív módszereket. Ezek segítségével nemcsak egyszerre növelhetjük a termelést és csökkenthetjük a költségeinket, hanem a környezetünket is kevésbé terheljük. Bár ezek az innovatív megoldások magas megtérülést biztosítanak, a tőkeigényük jelentős. Ezért az ilyen stratégiai újítások, víziók megvalósításában jellemzően kiemelt szerepet játszanak a bankok. Egy fejlesztés akkor jó, ha többéves előnyt biztosít a versenytársakhoz képest, ezért a gazdáknak is hosszú távon kell tudniuk gondolkodni ahhoz, hogy a megfelelő újítást vezessék be. Banki székből nézve – és remélem, nem csak innen – alapszempont, hogy a megtérülés ne csak az adósságok rendezését biztosítsa, hanem azon felül teljesítsen, és tartalékot képezzen a következő fejlesztésekhez.

Mielőtt a bankhoz fordulnánk, nagyon fontos, hogy tisztában legyünk cégünk pénzügyi teherviselő képességével. A napi működés szintjén biztosan ismerjük a helyzetet, de ennek kifeszítésére készülünk. Ezért, hogy teljes képet kapjunk, ne csak a kész projekttervvel és a megnyert pályázattal álljunk bankunk elé, várva a finanszírozást, hanem gondolkodjunk együtt az első lépésektől! Magyarországon ma forrásbőség van, ráadásul a pénz ára alatta van az inflációnak. Ilyenkor érdemes lehet a fejlődés érdekében teherviselő képességünk határát megvizsgálni és élni a kedvező lehetőséggel. 

Azonban a kedvező feltételek mellett a nehézségekről sem szabad megfeledkeznünk! Figyelembe kell vennünk a folyamatos és jelentős áremelkedést, amelyet a beruházási javaknál tapasztalhatunk, a betontól a technológiai berendezésekig. A sikerhez érdemes minél hamarabb cselekedni, ugyanakkor érdemes átgondolni, hogy megtaláljuk-e azt a technológiát, azt a kivitelezőt, ami lehetővé teszi céljaink elérését pénzügyi teljesítőképességünk határain belül? Nyitottak vagyunk-e a hagyományostól eltérő megoldásokra?

Mi a K&H-nál 26 százalékos részesedésünkkel az agráripar vezető bankjaként magunk is érdekeltek vagyunk ügyfeleink sikerében. Azért dolgozunk együtt az első gondolattól, hogy megtaláljuk a célhoz illő legjobb forrásösszetételt, fedezetet, likviditásmenedzsmentet, azt a pénzügyi struktúrát, amely a közös sikerhez vezet. Minden termelő beruházás egyedi, még ha azonos ágazatban, azonos céllal is készül. Hiszen a beruházó egyedi sajátosságai mind-mind hatással vannak arra, hogyan érhetjük el a legjobb eredményt. Minden bank rendelkezésére állnak azok a pénzügyi eszközök, amelyekkel társak lehetnek a vállalkozások elképzeléseinek megvalósításában. Magától értetődő, hogy olyan banki partnereket keressünk, akiknél megvan az agrárszakmai tudás és tapasztalat.

Együttműködések, kooperációk

Az agrárium egyik évtizedek óta felszínen lévő „nagy” szakmai kérdése az együttműködések, kooperációk létrehozása és működtetése. Nemcsak Magyarországon fontos kérdés ez, hanem a fejlett mezőgazdálkodással rendelkező országokban ugyanúgy.

A különböző korszakokban különböző módon értelmezték ennek a kérdéskörnek a problémáit és nagyon különböző megoldások születtek ezekre. Az elmúlt 150 évben (az első nyugati termelői szerveződések létrejötte óta) voltak időtálló megoldások és voltak sikertelen kísérletek. Sajnos voltak erőszakos kényszerintézkedések és voltak csalárd önkéntes kezdeményezések. Az igyekezet lényegében egy cél érdekében történt: koncentrálni kívánták az erőforrásokat (anyagi-, természeti-, vagy szellemi erőforrásokat.)

Magyarországon ellentmondásos megítélés alá esik az együttműködések témaköre. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a történelmi tapasztalatokat, de ugyanakkor 30 éve nosztalgiázunk az egykori integrációk, termeltetési rendszerek működésén. Persze, az idő megszépíti az egykori valóságot, de mégsem tudunk mit kezdeni azzal a kérdéssel, hogy „Kell-e nekünk együttműködni?”

Ha ma megkérdezünk egy termelőt, akkor majdnem biztos, hogy valamilyen együttműködésnek a tagja. Vagy szakmai együttműködés (pl.: tenyésztő egyesület, érdekképviselet), vagy piaci együttműködés (termelői csoport, TÉSZ, BÉSZ), vagy termelési együttműködés (termeltetési rendszer, integráció) stb. Vertikális (olyan, mint egy szakmaközi szervezet) vagy horizontális (egy bizonyos növényt termesztő vagy állatot tartó) kooperáció? Sőt ide lehet sorolni az online együttműködéseket is, mint például egy közösségi piactér.

Számos féle-fajta együttműködés és kooperáció létezik manapság, ami lefedi szinte a teljes termelői társadalmat és mégis azt szoktuk mondani, hogy nem elég szervezett a termelői közeg. Mindig mindenki arra buzdít mindenkit, hogy szerveződjön közösségbe, mert amilyen a mostani szervezettségi szint az nem elégséges. Most akkor mi az igazság? Szeretjük az együttműködéseket vagy sem? Szervezett a termelői kör vagy sem? Válasznak talán el lehet fogadni azt, hogy „pont annyira szervezett amennyire muszáj.”

Az elmúlt 20 évben egyértelmű volt, hogy a mindenkori szakmapolitikai vezetés pénzügyi támogatással hozzájárul a szerveződések létrehozásához és fenntartásához. A gond csak az, hogy emögött sosem volt egy átgondolt rendszer. Támogatta a mindenkori Kormány a termelői csoportokat az árbevételük arányában, mert erre volt EU-s pénz. És támogatta a tenyésztő szervezeteket, mert ezt nevesítve megengedte az EU-s szabályozás. De ezen túl semmi koncepció. Voltak (és vannak) ugyan nem pénzbeli támogatások is, mint például egy pályázaton többletpont jár a szervezeti tagságért, de ezek általános jellegű intézkedések, melyek nem mindig vannak figyelemmel egy adott ágazat sajátosságaira. 

Szakmai pályafutásom alatt számos, különböző típusú termelői közösségnek voltam tagja, alapítója, vezetője, vezetőségi tagja. Bizton állíthatom, hogy nem csak az állami támogatáson múlik egy együttműködés sikere. Igen, az is kell hozzá, de ha nincs meg a közösségben a konkrét közös cél, aminek az elérésében a tagok és a vezetőség egymás iránti bizalommal együtt tudnak működni, akkor a világ pénze se lenne elég az eredményességhez.

Egy ágazati stratégiai tervezés során két dolgot nem lehet(ne) megúszni:

• Ki kell értékelni az egyes ágazatokat az együttműködések tekintetében, mert más-más együttműködési forma lehet sikeres egyik-másik ágazatban. És ennek figyelembevételével kellene diverzifikált módon eljuttatni a különböző támogatásokat a célcsoportnak.
• El kell dönteni, hogy a szerveződések ösztönzésével koncentrálni akarjuk-e az együttműködési formációkat vagy a sokszínű szerveződési formák irányába akarjuk alakítani a rendszert.

Ez a minimum, amit alapszinten meg kellene válaszolni, és ezek után jönne csak az ördög, aki – mint köztudott – a részletekben lakozik.

Szükség lenne egy olyan szakmai műhelyre, ami kifejezetten az együttműködésekkel, a kapcsolódó tapasztalatokkal és további intézkedések kidolgozásával foglalkozna és segítené a döntéshozók munkáját.

Sorozatunkban korábban:

• Stratégiai elemek az agrárgazdaságban I. – Fókuszban a hatékonyság és a versenyképesség
• Stratégiai elemek az agrárgazdaságban II. – A piacokon kell megfelelnünk