A megfelelő fertőtlenítőszer szerepe az állattartó telepek általános telepi higiéniájában

Agro Napló
Az állattartó telep és környezetének magas higiéniai szintje az eredményes gazdálkodás nélkülözhetetlen eleme. Nem is lehet kérdés, hogy a konzekvensen alkalmazott szigorú higiéniai rendszabályok és eljárások (pl. a fertőtlenítés) segítik megvédeni az állatállományt a kívülről érkező fertőzésektől, illetve meggátolják a telepen belüli terjedésüket is.

Amennyiben tisztában vagyunk a fertőzések fő forrásaival, és azzal, hogy milyen kórokozók fenyegetik az állomány egyedeit, lehetőségünk van széles hatásspektrumú fertőtlenítőszerek célzott alkalmazására a kórokozó mikroorganizmusok elpusztítása, fertőzőképességük megszüntetése érdekében. A fertőtlenítőszerek alkalmazásakor figyelembe kell venni azt a kísérletekkel bizonyított tényt is, hogy a különböző kórokozók túlélési ideje függ magától a kórokozó szervezettől, a túlélésüket biztosító közegtől, és a hőmérséklettől is. A személyhigiénia (telepi forgalom korlátozása és ellenőrzése, kéz- és lábbeli fertőtlenítés, fekete-fehér rendszerű öltözők használata, stb.) fontosságától eltekintve és inkább a felületek (járművek, közlekedőutak, istálló külső- és belső felületeinek, berendezéseknek, technológiai elemeknek, stb.) fertőtlenítésére koncentrálva nézzük meg, hogy milyen lehetőségeink vannak az alkalmazható fertőtlenítőszerek tekintetében. Amikor egy istálló vagy szekció kiürült (és ideális esetben ún. „all-in all-out” rendszerben működik), akkor kerülhet sor az épületek alapos tisztítására (a fertőtlenítőszer használata előtt mindig a szennyeződés típusának megfelelő hatékony tisztítószert is kell alkalmazni) és fertőtlenítésére. Ez utóbbi célra a korábban általánosan alkalmazott H-lúg-on és meszelésen már szerencsére régen túllépett a világ. A hatékonyság mellett ugyanis számos más tényező is fontossá vált a modern állattartással foglalkozók számára, ha fertőtlenítésről van szó.

 

 

A korszerű fertőtlenítőszerrel szemben támasztott legfőbb követelmények a következők:

  • Csak olyan fertőtlenítőszer használható az állattartó telepeken, mely magyar hatósági engedéllyel rendelkezik vagy az EU-s hatósági engedélyét kölcsönös elfogadással Magyarországon is engedélyezték. A különböző járványos betegségek (pl. madárinfluenza, afrikai sertéspestis) elleni védekezésben kiemelt szerepe van a hatóságok által is javasolt kategóriába tartozó fertőtlenítőszereknek.
  • Az alkalmazott fertőtlenítőszernek igazoltan széles hatásspektrummal (baktericid, fungicid, virucid, yeasticid) kell rendelkeznie, melyet pl. EN szabványok által előírt laboratóriumi vagy a telepi körülményeket szervesanyag terheléssel szimuláló-, illetve valós körülmények között végzett ún. „field” tesztekkel is bizonyítanak a gyártók vagy független tesztek is (pl. DVG=Német Állatorvos Társaság).
  • Kiemelt fontosságú a gazdaságos felhasználhatóság kérdése. Ezt rendkívül koncentrált vegyszerek gyártásával érik el a gyártók, így a hatékonyságot már alacsony koncentrációjú munkaoldatban (0,5-2%) is képesek produkálni. Így a munkaoldat már költséghatékonyan alkalmazható.
  • A fertőtlenítőszer munkaoldatnak működnie kell széles hőmérsékleti skálán is, téli és nyári körülmények között is. Téli időszakban, amennyiben indokolt, a munkaoldat fagyásmentességét biztosítani kell!
  • Mivel bizonyos felületeken nehéz tökéletes tisztítást végezni, ezért a fertőtlenítőszer munkaoldatnak hatékonynak kell lennie bizonyos mértékű szervesanyag-terhelés mellett is.
  • A modern állattartó épületek és az alkalmazott technológiai elemek jelentős értéket képviselnek, ezért rendkívül fontos, hogy a fertőtlenítőszer ne legyen korrozív, és ne károsítsa a berendezéseket. Utána kell nézni az ezt igazoló korrozivitási teszteknek is!
  • A környezetvédelmi szempontok egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az utóbbi években. A modern fertőtlenítőszerek munkaoldata az összetevőknek (pl. glutáraldehid, kvaterner ammóniumsók, alkil-poliglükozidok, alkohol, komplexképző szerek, stb.) köszönhetően a környezetbe jutva lebomlik, így nem kell környezetkárosító hatással sem számolni a használatukból fakadóan.
  • A hosszú eltarthatóság érdekében a fertőtlenítőszer koncentrátum stabilitása is fontos szempont.
  • A felhasználó védelmét szolgálják az ún. MEL (Maximum Exposure Limit = Maximális Kitettségi Határérték) tesztek, melyek az adott fertőtlenítőszer munkaoldatával való munkavégzés biztonságos idejét vizsgálják a különböző alkalmazási formák során. Általánosan elmondható, hogy minél több aeroszol kerül a légtérbe a felhasználás alkalmával, annál magasabb szintű egyéni védőeszközt kell a munkát végzőnek viselnie.
  • Nagyon előnyös, ha egy fertőtlenítőszer munkaoldata a felhasználási célnak és helynek megfelelően többféleképpen is kijuttatható (akár a felületekre permetezve vagy habszóró fejjel habosítva vagy a légtér és az alomfertőtlenítés céljából hideg- vagy melegködképző eszközzel alkalmazva).

A telepi higiénia fontos eleme a fertőtlenítés, mely hozzájárul ahhoz, hogy a telep a lehető legkisebb biológiai kockázattal működjön. Tapasztalatok alapján a megfelelő fertőtlenítőszer használata (természetesen a többi telephigiéniai szabállyal karöltve) jelentős hatással van az elérhető eredményekre. Az állatállományok méretének növekedése, és az ezzel járó nagyobb állománysűrűség következtében egy-egy járvány kitörésének esélye is nagyobb napjainkban. Számtalan tanulmány, gyakorlati kísérlet és az ágazat tapasztalatai is azt igazolják, hogy a preventív higiéniai intézkedések mindig kevesebbe kerülnek, mint a gyógykezelés.

A fertőtlenítésre szerencsére számos megoldás kínálkozik, melyet mindig a helyi adottságok figyelembevételével, a lehető legnagyobb mikrobiológiai tisztaság elérésére törekedve kell elvégezni.

 

Litz Tamás
HAT-AGRO Higiénia Kft.

A cikk szerzője: Litz Tamás

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Állattartó telepek járműforgalma

Állattartó telepek járműforgalma

A termelésre veszélyt jelentő kórokozók számos úton érhetik el az állomány egyedeit. Mivel az állattartás rengeteg szállítási feladatot igényel (pl. á...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?