A vetőmaggal készen adjuk az optimális technológiát is (x)

Agro Napló
2023-ban is terméspotenciál- és tőszámkísérleteket végeztünk annak érdekében, hogy meghatározzuk azokat a feltételeket, amelyek között hibridjeink akár precíziós módszerek biztosításával a legnagyobb teljesítményre képesek.

A SAATEN-UNION feltett szándéka, hogy partnereinek hasznos információval szolgáljon a kínálatában szereplő hibridjeiről, így azoknak is, akik precíziós gazdálkodást folytatnak. A tudásanyag felhalmozásának elsődleges feltétele, hogy a hibrideket minél hosszabb időn keresztül teszteljük. Ennek érdekében az ígéretes, nagy potenciállal rendelkező portfóliótagjainkat többféle technológiai és terméspotenciál-kísérletben vizsgáljuk minden évben, és a már jól ismert anyagainkról, mint a REPLIK (FAO 380), évről évre folyamatosan tudjunk adatot gyűjteni. Eredményeinkből egyértelműen kiderül, hogy a REPLIK minden körülmény esetén megbízhatóan, magas szinten teljesít, míg a legújabb hibridjeink, mint a DUELING, BARINGTON, SU RAPIROL és KABARETTO, méltó kihívóinak bizonyulnak.

A Debreceni Egyetemmel együttműködésben 2023-ban is számos hibridünk kapcsán többek között potenciálkísérleteket végeztünk, amelyek eredménye fontos támpontot jelent precíziós gazdálkodást folytató partnereinknek is. A kísérleti terület 2023. április 17-én 500 kg/ha pétisót (39%; 27-7-5) kapott, kombinátorral bedolgozva. A vetés április 20-án, a kelés május 2–8. között történt. Május 24-én kultivátorozták a kísérletet, majd június 29-én posztemergens gyomirtást végeztek. Mivel potenciálkísérletről van szó, a kísérleti területen 2023. június 18. és augusztus 10. között 12 alkalommal öntöztek. A kijuttatott vízmennyiség a tenyészidőszak során 374 mm volt.

Összességében a tenyészidőszakot megelőző téli fél évben a vízzel feltöltődött talajok, a szántóföldi vízkapacitásnak megfelelő induló vízkészlet jelentősen csökkentette az aszálykockázatot. Különösen igaz ez a mély rétegű, kiváló vízgazdálkodású talajok esetében. 2023-ban a tenyészidőszak időjárása is kedvezően alakult. Kiemelendő, hogy a meghatározó időszakokat a mérsékelten meleg, kiegyenlített hőmérsékleti viszonyok jellemezték, nem voltak szélsőségesen meleg vagy hűvös időszakok. A tenyészidőszak csapadékmennyisége átlag körül alakult, de ezen belül a májusi és a júliusi csapadék csupán a szokásos felét érte el. A talaj mélyebb rétegeiben tárolt víznek és a kedvező hőmérsékleti viszonyoknak köszönhetően viszont nem alakult ki jelentős stressz a vízhiány miatt.

A kísérletben szereplő kukoricahibridjeink a Debrecen-látóképi helyszínen is bizonyították átlag feletti termő- és kitűnő vízleadó képességüket, mely tulajdonságok kiemelkedő jelentőségűek a gazdaságos kukoricatermelés szempontjából.

A DUELING (FAO 390) figyelemre méltó, 19,34 t/ha-os teljesítményt ért el 15,8%-os betakarításkori szemnedvesség mellett, ami ilyen intenzív körülmények mellett a szárítási költségek alacsonyan tartásával javítja a termelő jövedelmezőségét.

Az idei évben is Bólyban és Püskiben állítottunk be tőszámkísérleteket különböző nitrogénszintek mellett azzal a céllal, hogy az itt megszerzett információkat felhasználva partnereink még jövedelmezőbb gazdálkodást folytathassanak. A BARINGTON az idei feltételek mellett 65 000 termőtő és 120 kg kijuttatott nitrogén hatóanyag hatására nyújtotta a legjobb teljesítményt.

A DUELING 2023-ban meghálálta a belé fektetett bizalmat, hiszen a legmagasabb tőszámon, maximális nitrogénmennyiség hatására termett a legtöbbet. Fontos azonban kiemelni, hogy a legalacsonyabb termésszinten is 11,35 t/ ha-os termésátlagra volt képes ebben a kísérletben, valamint a tavalyi eredmények alapján is jól látható volt, hogy ha a körülmények romlanak, a DUELING akkor is kitartóan állja a sarat.

A KABARETTO esetében is szépen kirajzolódik a „komfortzónája”. Ez a hibrid nem igényli a sűrítést, így 65 000 termőtő beállítása mellett meghálálja a magasabb tápanyagszinteket, és 180 kg kijuttatott nitrogén hatására hozza ki magából a maximumot. Mondhatjuk, hogy ilyen értelemben kifejezetten hálás típus, hiszen a debreceni intenzív körülményekre és ellátottságra szemrevaló, 17,59 t/ha-os terméssel reagált.

Az SU RAPIROL esetében érdekes megfigyelni, hogy a legalacsonyabb tőszámon a tápanyag mennyiségének növelése limitálta a termésmennyiséget. Kiteljesedni 75 000-es tőszámon tudott, 120 kg-os nitrogénszinten. Így az ő esetében is szépen látható, hogy hol érzi igazán jól magát, hiszen a legmagasabb tőszámmal vetve is inkább szenvedett a hibrid.

 

A fenti információk mindazok számára hasznosak, akik precíziós gazdálkodást folytatnak, hiszen az eredmények alapján jól kiismerhetők a hibridek igényei és a bennük rejlő potenciál. Ezen információk megosztásával is igyekszünk kukoricatermelő partnereink számára értékes és megbízható eredményeket bemutatni, hogy minél hatékonyabban maximalizálhassák gazdaságuk jövedelmezőségét.

 Kutatásaink eredményeit internetes felületeinken folyamatosan közzétesszük. Honlapunkon és a Facebookon is megtalál bennünket, valamint területi képviselő kollégáink is állnak rendelkezésére.

 A 2024-es kukoricaportfóliónkat bemutató videót megtekintheti itt:

Marsai Viktor
termékfejlesztő
SAATEN-UNION Hungária Kft.
www.saaten-union.hu

-X-

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?