Ők nyerték a Fliegl Abda Kft. év kereskedői díját – rekord eredmények a mezőgazdasági eszközök értékesítésében (x)

PR cikk2024. április 23. 14:43

A Fliegl Abda Kft. minden évben fontosnak tartja, hogy kiemelje és díjazza legeredményesebb kereskedőinek a munkáját. Közel tíz éve támogatása jeléül minden évben egy saját kivitelezésű díjjal és egy oklevéllel teszi eme közösen elért sikert emlékezetessé. Az elismeréseket Ackermann Tamás, a Fliegl Abda Kft. cégvezetője, valamint az adott régióhoz tartozó területi képviselő adta át és köszönte meg a kereskedők 2023-as évben tanúsított kiemelkedő munkáját.

Az eddigiektől eltérően az idei évben újítás történt a díj kategóriáit illetően, de idén is két elismerés került kiosztásra. Az egyik átadott kitűntetés az „Év kereskedője” díj volt, amely az egész éves forgalmat értékelte. A másik kategória pedig az Agro-center termékkörben legnagyobb forgalmat elérő kereskedőt hivatott elismerni.

Az év kereskedőjének járó elismerést a kaposvári Gépközvetítő Kft. nyerte el. A 2012-ben alapított cég kezdetben gépek, egész pontosan kizárólag külföldön található új- és használt traktorok beszerzésével, közvetítésével foglalkozott, ahol a gépek finanszírozásának, szállításának, szerviz- és alkatrész ellátásának megszervezésével nyújtottak komplex szolgáltatást. Mára a gépek közvetítése mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a normál gépkereskedelem, ami a cég folyamatos fejlődésének mozgatórugója.

A Gépközvetítő Kft. szerette volna kiszolgálni a megnövekedett igényeket a magas színvonalú erőgép vontatmányok iránt, ezért részletes piackutatást követően 2020-ban esett a választás a Fliegl kitűnő minőségű eszközeire.

„John Deere traktorokból is a prémium minőséget képviseljük. Ezért választottuk a John Deeret, mint márkát a forgalmazott termékek fő irányaként. Ugyanezt szerettük volna egyébként a pórkocsiknál is megvalósítani. Ezért választottuk a Flieglt, mert egy bejáratott ismert márkanév, nagyon magas színvonalú, és versenyképes áron kínálják a termékeit. De nem elhanyagolható az sem, hogy a gyári támogatásuk kiemelkedő minőségben.”

– mondta Csoma Tamás, a Gépközvetítő Kft. ügyvezető igazgatója.

A Gépközvetítő Kft. által forgalmazott termékek közül a legkelendőbb a Fliegl DPW bálaszállító. Ugyanakkor kimagaslóan nagy volumenben kerültek értékesítésre VFW vákuumos tartálykocsik, DK és DDK forgózsámolyos pótkocsik, TMK teknős billencsek, és folyamatosan mutatkozik igény ASW letolókocsira is.Napjainkra a Gépközvetítő Kft. Magyarország egyik legnagyobb John Deere traktor, Fliegl pótkocsi és Quivogne munkagép forgalmazója.

Agro-center termékkörben a 2023-as évben a legnagyobb forgalomnövekedést a Győri Agroker Zrt. érte el. A közel 63 éves múltú cég kezdetben input anyagok, erőgépek és talajművelők forgalmazásával foglalkozott, majd 2016-ban vált a Fliegl Abda Kft. szerződött kereskedőjévé.

Ez az együttműködés a gyümölcse annak, hogy folyamatosan keresték azokat a gépmárkákat, amiket könnyen betudnak illeszteni a magyar géppiacra. 2021-re sikerült egy olyan kínálatot kialakítaniuk, amivel képesek megszólítani a kis, közepes és nagy gazdaságokat is egyaránt.

Gépparkjukban a Fliegl termékek mellett megtalálhatóak a Solis és Lovol erőgépek, a Romalko lengyel talajművelőgépek, az Ostraticky ültetvényes gazdaságoknak készített eszközei, az Ino szárzúzó gépek és az FPM Agromehanika termékei.

„Prémium kategóriás márkáról beszélünk, nem kell bemutatni a magyar piacon. A termékei jól beilleszthető a portfóliónkba, meg a magyar piacra is. Úgyhogy mi hiszünk benne, talán ez a legfontosabb, de ez a gazdáknak a visszajelzése is.”

– nyilatkozta Marovitz István, a Győri Agroker Zrt. gép-alkatrész-szerviz üzletágvezetője.

Véleményük szerint a kimagasló kereslet a Fliegl termékek iránt abban rejlik, hogy a nagy termelők részéről hatalmas igény mutatkozik prémium kategóriás szállítóeszközökre, ezt a megjelent „ÁTK-ás” pályázatok is tovább erősítik. Továbbá az elmúlt évek alatt tapasztalhatták, hogy a gyártó kiemelten kezeli a szerződött kereskedő partnereit, kérdés vagy további igény esetén a szervizes és/vagy értékesítő kollégák is készséggel állnak rendelkezésre.

A 2023-as év legnagyobb darabszámban értékesített terméke a Woodking ágvágó volt, de Agrocenter termékkörben nagy népszerűségnek örvendtek a Fliegl seprőgépei is. A Győri Agroker Zrt. nagy energiát fektet arra, hogy jó ár- érték arányú gépeket kínáljanak ügyfeleik részére, ezért is értékesítenek Agro-center termékeket ekkora volumenben.

„2019-hez képest több mint tízszeresét forgalmazta 2023-ban az Agroker ezekből az Agrocenter termékekből és akkor a logisztikai eszközökről nem is beszélek.”

- tett megállapítást Ackermann Tamás, a Fliegl Abda Kft. cégvezetője.

A Fliegl Abda Kft. célja tovább erősíteni és építeni a sikeres kereskedői együttműködéseket, hiszen ezáltal képesek még inkább a gyártási tevékenységre fókuszálni.

A siker záloga a sok éves eredményes együttműködés. Gyártóként a Fliegl a gépkereskedőkön keresztül tájékozódik a piaci igényekről. A szerződött kereskedők pedig továbbítják a gyártó által kínált megoldásokat a piac számára.

(x)

Címkék:
fliegl, termékek, gépek, abda, magyar, agro,