Elrajtolt a XVIII. Coop Rally

Agro Napló2024. szeptember 12. 12:02

Az idei Coop Rally egy olyan időszakban kerül megrendezésre, amikor a hazai élelmiszeripari, -kereskedelmi cégeknek számos kihívással kell megküzdeniük. Egy ilyen helyzetben még inkább felértékelődik az összefogás, a párbeszéd jelentősége, amire az esemény kiváló lehetőséget biztosít – mondta a XVIII. Coop Rally országos beharangozó sajtótájékoztatóján Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke. 

A minőségi magyar élelmiszer-előállítást és -termékeket a középpontba állító, idén több mint 100 hazai cég (a Coop beszállító és üzleti partnerei, valamint médiatársaságok) részvételével zajló szakmai program közel 300 résztvevője hat kelet-magyarországi élelmiszergyártó céget, illetve a COOP Csoport két tagvállalatát fogja meglátogatni szeptember 11-én és 12-én - írták sajtóközleményükben.

„Európa és Magyarország is kihívásokkal teli időszakon van túl, a gazdasági szereplőknek továbbra is egy változékony, bizonytalan környezetben kell helyt állniuk. Mindez igaz a hazai élelmiszeripari és- kereskedelemi szektorra, illetve az élelmiszer-ellátás bázisát adó szereplőkre”

– mondta a XVIII. Coop Rally országos beharangozó sajtótájékoztatóján a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke. Az Agrárminisztériumban megrendezett eseményen Pekó László kihangsúlyozta: egy ilyen időszakban még inkább felértékelődik az összefogás, a párbeszéd jelentősége, amire az esemény kiváló lehetőséget biztosít.

Pekó László kiemelte: a franchise alapokon működő hazai kereskedelmi csoport közel 30 éve történt megalapítása óta üzletpolitikájában stratégiai célként tekint a hazai élelmiszergyártókkal való együttműködésre, a versenyképes magyar termékek forgalmazására. Ennek eredményeként hosszú évek óta stabilan 80% felett van az üzletlánc boltjaiban a hazai termékek aránya. Több mint 900 sajátmárkás termékének gyártása során a Coop elsősorban magyar beszállítókkal működik együtt, aminek köszönhetően üzleteiben 90%-ot meghaladó ebben a termékkörben a magyar termékek aránya.

A hazai élelmiszeripar népszerűsítésére 2006-ban elindított Coop Rally eddigi történetére visszatekintve elmondta: a rally indulása óta 143 hazai élelmiszergyártót és -forgalmazót látogatott meg eddig, és mutatott be a közvéleménynek. Az idei Coop Rally programjáról elmondta: a szeptember 11-12-én sorra kerülő kétnapos szakmai programon több mint 100 cég (a Coop beszállító és üzleti partnerei, valamint médiatársaságok) közel 300 résztvevője nyolc állomást (hat élelmiszergyártó céget és két COOP-tagvállalatot) látogat majd meg Kelet-Magyarországon.

Az idei Coop Rally-val kapcsolatban kihangsúlyozta azt is, hogy a szakmai programhoz kapcsolódóan szeptember 12-15 között 20%-os árkedvezménnyel kaphatók a Coop sajátmárkás termékei minden vásárló számára valamennyi Coop üzletben az országban. Hozzátette: a Coop Rally időszakában szinte a kezdetek óta folyamatosak a hazai előállítású termékek régiós és országos árakciói. Az elmúlt évekhez hasonlóan „Mindenünk a hazai” üzenettel zajlik szeptember folyamán a Hazai hetek országos árakciós kampány is.

A Coop Gazdasági Csoport 2023-as eredményeit sorolva kiemelte: a tavalyi árbevétel 830 milliárd forint volt, ezen belül az üzletlánc tavalyi forgalma mintegy 11%-os növekedésnek köszönhetően 521 milliárd forintot tett ki. Jelenleg az üzletláncnak 1450 településen 2150 franchise üzlete van, valamint további 1500 üzletet lát el áruval.

A Coop üzlet- és szolgáltatásfejlesztéseiről szólva kihangsúlyozta: a franchise tagok évente összesen több milliárd forintot költenek modernizációra. Az üzletfejlesztéseket környezet- és energiatudatos beruházások jellemzik, amelyek a felhasznált energia csökkentésére, illetve a megújulóenergia-használat részarányának növelésére irányulnak. Az év végére mintegy 700 üzleten működik majd napelemes technológia.

A PET és üvegpalack, valamint fémdobozok hulladék kezelését célzó RePont program idei bevezetéséről elmondta: jelenleg már több mint 1120 automata-regisztrációval rendelkezik az üzletlánc, amelyből már 610 telepített RePont automata várja a vásárlókat a Coop üzletekben, valamint további 310 üzlet kézi átvételi pontként fog rendelkezésre állni. Igy összességében 920 Repont átvételi ponton biztosított az új visszaváltható göngyölegek átvétele. A kereskedelmi szereplők között 2017-ben elsőként bevezetett használtétolaj-visszagyűjtésben pedig az üzletlánc több mint 580 boltja vesz már részt.

A cégcsoport boltmegújítási programjával kapcsolatban elmondta: a 2000 főnél kisebb településeken működő üzletek fejlesztése 461 helyszínen valósult meg 2021 és 2023 között 12 milliárd forintos beruházási értékben, amihez a Magyar Falu Program 7 milliárd forintos állami forrásai is hozzájárultak. A kispostai tevékenység már 91 üzletnél érhető el, 9 településen pedig a nem vényköteles gyógyszerek forgalmazása is biztosított a Coop vásárlói számára.

Összesen 12 franchise üzletben már 39 önkiszolgáló kasszánál is fizethetnek a vásárlók. Továbbá a Coop üzletek mellett jelenleg több mint 900 csomagautomata érhető el, ahol a vásárlók átvehetik nem élelmiszer jellegű netes rendeléseiket a piacot meghatározó szolgáltatóknál.

A szakmai programot a kezdetektől fogva támogatja a kormány, fővédnöke ebben az évben is Dr. Nagy István agrárminiszter. A szaktárca képviseletében dr. Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár vett részt a sajtótájékoztatón. Utalva arra, hogy immár 18. alkalommal rendezik meg a szakmai programot, kiemelte: „Nagykorú lett a Coop Rally. A felnőtté váló gyermekeket is tovább támogatják a szüleik, így áll ezzel a kormányzat is a Coop Rally esetében. Reméljük, hogy ez az együttműködés továbbra is ilyen jól fog működni”.

Az államtitkár kihangsúlyozta: a három évvel ezelőtti Coop Rally indulásakor arról számolhatott be, hogy a kormányzat 750 milliárd forint uniós forrást különített el az élelmiszeripar fejlesztésére, a napokban pedig elindul a nagy élelmiszeripari pályázat is, amelyben újabb forrásokra pályázhatnak a szektorban működő cégeknek. „Innen is jelezzük, hogy nekünk rendkívül fontos a hazai élelmiszeripar. Azért is állunk a Coop Rally mellett, mert ez az egyik legnagyobb olyan rendezvény Magyarországon, ami a hazai élelmiszereket és gyártóikat mutatja be. Köszönjük a Coopnak, hogy szívén viseli a magyar élelmiszeripar sorsát” – tette hozzá az államtitkár.  

A Coop Rally résztvevői között idén is lesznek majd magyar olimpikonok, ugyanis a Coop Csoport 1996 óta támogatja a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB) – 2021-től stratégiai partnerként –, aminek keretében segíti az olimpikonok felkészítését, az olimpiai eszme népszerűsítését. Fábián László, a MOB főtitkára a sajtótájékoztatón ezzel kapcsolatban elmondta: „A MOB és a Coop közötti kapcsolatot baráti együttműködésnek lehet nevezni. A két tisztán magyar cég, illetve szervezet együttműködése példaértékű történet. A Coop által elért eredmények számunkra is inspirálóak”. Egyben hozzátette: a MOB és a Coop az év végén lejáró szerződés hosszabbításáról a következő hetekben egyeztet majd. „Nagyon remélem, hogy együtt haladunk majd a 2028-as Los Angeles-i olimpia felé” – jegyezte meg Fábián László.

A MOB főtitkára egyben közölte azt is, hogy az idei Coop Rally-n a hazai olimpikonok közül többek között Szabó Gabriella és Csipes Tamara olimpia bajnok kajakozók, illetve az idei olimpián első helyet szerző férfi párbajtőrcsapat két tagja, Siklósi Gergely és Koch Máté is részt vesz majd.

Útvonal:

Első nap – 2024. szeptember 11.

    Univer Product Zrt. – Kecskemét-Hetényegyháza – Rajt Márka Üdítőgyártó Kft. – Felsőlajos Hunor Coop Zrt; Coop Szupermarket – Fábiánsebestyén Nádudvari Élelmiszer Kft. – Nádudvar

Második nap – 2024. szeptember 12.

    Unió Coop Zrt.; Coop ABC. - Kisgyőr Borsodi Sörgyár Kft. - Bőcs Ostoros Családi Pincészet - Ostoros Detki Keksz Kft. – Halmajugra - Cél
Címkék:
élelmiszer, coop, franchise, rally,