Ne kukoricázz a kukoricával!
Megjelent az Agro Napló kukoricával foglalkozó különkiadványa.
Megjelent az Agro Napló kukoricával foglalkozó különkiadványa.
A nagy izgalommal és türelmetlenül várt nagyparcellás kísérleteink is 2-3 héttel korábban kerültek betakarításra, melyek fő tapasztalatait ezúton szeretnénk megosztani
A Huminisz Kft. megalakulásától kezdve kiemelt feladatának tekinti, hogy hiteles szakmai információkkal segítse a termelők munkáját.
A kukoricakultúrák utáni alapművelésre több szempontból is a forgatásos művelés a legalkalmasabb
A felgyorsult, mesterséges intelligencia által támogatott nemesítésnek is köszönhetően évről-évre több új kukoricahibriddel bővítjük portfóliónkat
Az Aspergillus flavus egy Magyarországon mindenhol előforduló – kiemelkedő hőtűrésű - talajlakó penészgomba, ami a kukorica termésén fejlődve emberre és állatra egyaránt veszélyes toxint, aflatoxint termel.
Napjaink legnagyobb kihívása a kukoricatermesztésben a folyamatosan és gyorsan változó környezeti tényezők negatív hatásait csökkenteni és az adott termőhelyünk legnagyobb termését elérni.
A kukoricaszektor magyarországi helyzete igazi állatorvosi ló vagy éppen kortünet.
Az utóbbi évek időjárási szélsőségei komoly kihívásokat jelentenek a mezőgazdasági termelők számára, rámutatva a megfelelő fajta- és hibridválasztás fontosságára.
A klímaváltozás komoly kihívást jelent a növénytermesztésben.
Egy sikeres mezőgazdasági szezon megalapozásának első lépése a megfelelő fajta és annak vetőmagjának megválasztása.
A szakértő zsűri döntése alapján is a Cimbria SEA.IQ Plus optikai osztályozógép a magfeldolgozás csúcsa
Az Európai Unióhoz képest komoly lemaradásban van a mezőgazdasági fejlesztések szintje hazánkban.
A szakértők szerint most már nem történhetne meg a két évvel ezelőtti pánik a műtrágyapiacon, mert magasabbra került az ágazat ingerküszöbe.

Több száz aktivista tüntetett hétfőn az amerikai Legfelsőbb Bíróság előtt a Bayer ellen.
Kiegyenlített szezon és átlagos termés várható szamócafronton Magyarországon 2026-ban.
Bár javul a helyzet az illegális faanyag-kereskedelem terén Magyarországon, még mindig sokan próbálnak meg trükközni.
Időzített bomba ketyeg a földeken: évekre veszélybe kerülhet az élelmiszer-ellátás, a gazdák is tehetetlenek az újabb krízissel szemben
A téli csapadékhiány miatt rendkívül alacsony a Tisza és holtágainak vízszintje, ezér mesterséges vízpótlásra van szükség.