Váratlan fordulat a Nitrogénműveknél: súlyos döntést hozott a cég
A rendkívüli körülményekre való tekintettel hároméves kötvényhosszabbítást kért a hitelezőktől a Nitrogénművek Zrt.
A rendkívüli körülményekre való tekintettel hároméves kötvényhosszabbítást kért a hitelezőktől a Nitrogénművek Zrt.
A most kihirdetett 2024-es őszi adócsomag több rendelkezése is érinti a mezőgazdaságot.
A magyar kormány nemrégiben bejelentette, hogy a kiskereskedelmi szektort sújtó különadót 2025-ben is fenntartja.
Jelentős béremelésről állapodtak meg a kormány, a munkáltatók és a munkavállalók képviselői.
Több mint tízezren vettek részt a londoni kormányzati negyedben szervezett demonstráción.
Inflációkövető adóemelést vezetne be a kormány egyebek mellett a szeszes italokra, a dohánytermékekre és az üzemanyagokra.
Komoly zavart okoznak a nemzetközi gabonakereskedelemben az orosz gabonaexport nem hivatalos korlátozásai.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M5-ös autópályáról tereltek le ellenőrzésre.
A brit adójogszabályok változására reagálva csökken a sörök alkoholtartalma - a fogyasztók nemtetszésüknek adtak hangot.
Az Európai Bizottság szerint az adórendszer hátrányba hozza a külföldi vállalkozásokat, ezzel sérti az uniós alapelveket.
Az elkövetők összesen több mint 300 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.
Megszólalt Bige Zoltán a Nitrogénművek leminősítése kapcsán: a perben kifogásolt adó nélkül átlagon felüli eredményük lenne.
Bár eleinte csökkent a fogyasztás, de az adó nem tudta elérni fő célját, az egészségre káros élelmiszerek fogyasztásának csökkentését.
A dán termelőket sújtó CO-adó 2030-tól indul, néhány év múlva pedig meredeken emelkedni fog a mértéke.
Dánia meglépte, amit Új-Zéland nem mert: széndioxid-adót vetnek ki a mezőgazdasági üzemekre.
Az egyéni vállalkozók, őstermelők, áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez.
Kompenzációs felárra jogosult mezőgazdasági termelő tárgyi eszköz értékesítésének általános forgalmi adó vetülete.
Egy javaslat szerint havi 35 ezer forint erejéig kedvezményesen vehetnének termékeket.
A kiskerlánc szerint diszkriminatív és káros volt az „extraprofitadó” és aggályosnak tartják az árstopot is.
Dánia lehet az első országok egyike a világon, amely bevezeti a CO2-adót a mezőgazdasági kibocsátásokra.
Vasárnap reggel országszerte mínuszokra ébredtünk, északon -7,-8 fokot mutattak a hőmérők.
Megjelent az „Állatjóléti támogatás a tejtermelő szavasmarha ágazatban” című (KAP-RD30-1-24) felhívás
Északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, délutánra szinte mindenütt beborul az ég, előtte főként a déli és keleti tájakon néhány órára kisüthet a nap
Idén karácsonykor mélyebben kell a pénztárcába nyúlni, ha diós vagy mákos bejglit sütne valaki otthon.
A támogatás iránti kérelmek benyújtására 2025. január 27-től 2025. március 13-ig tartó időszakban lesz lehetőség.