Meglepően intelligensek a méhek, sőt, még érzelmeik is vannak
Az elmúlt évtizedek megdöbbentő kutatásai szerint jóval értelmesebbek, mint korábban gondoltuk.
Az elmúlt évtizedek megdöbbentő kutatásai szerint jóval értelmesebbek, mint korábban gondoltuk.
A közelmúltban két egymástól független lénai tok fogásról értesült a Balatoni Halgazdálkodási Zrt.
Zalában továbbra is rengeteg poloska van, akad olyan gazda, akinek a teljes ültetvényét tönkre tették.
Sokkal több hangya van a Földön, mint ahogy eddig hitték a kutatók, ez azt jelenti, hogy minden emberre 2,5 millió hangya jut.
Több ezer ismeretlen fafaj lehet még a világon.
Apró szálka nélküli széleskárászfélét tenyésztettek ki kínai biológusok.
Valós adatokkal csak részben támasztható alá egy 150 éves evolúciós elmélet.
Egyedi módszerrel turbóznák fel a növényeket.
Ismét felbukkant a világ legnagyobb méhfaja.
Vasárnap reggel országszerte mínuszokra ébredtünk, északon -7,-8 fokot mutattak a hőmérők.
Megjelent az „Állatjóléti támogatás a tejtermelő szavasmarha ágazatban” című (KAP-RD30-1-24) felhívás
Északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, délutánra szinte mindenütt beborul az ég, előtte főként a déli és keleti tájakon néhány órára kisüthet a nap
Idén karácsonykor mélyebben kell a pénztárcába nyúlni, ha diós vagy mákos bejglit sütne valaki otthon.
A támogatás iránti kérelmek benyújtására 2025. január 27-től 2025. március 13-ig tartó időszakban lesz lehetőség.