Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2020.11.09. hétfő
Túlnyomóan borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható
Túlnyomóan borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható
Az éjszaka képződött köd napközben megemelkedik, rétegfelhőzet alakul ki
Borult, párás, illetve napos tájak váltakoznak, leginkább az Alföldön és Északkelet-Magyarországon maradhat tartósabban borongós az idő
A látási viszonyok gyorsan javulnak, valamint a rétegfelhőzet is zsugorodik, feloszlik, így jórészt mindenütt gyengén felhős, napos időre számíthatunk csapadék nélkül
A hőmérséklet már csak elvétve emelkedik 10 Celsius-fok fölé.
Eleinte még erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak a délelőtti óráktól szakadozik fel észak felől a felhőzet, de a középső és déli országrészben estig sok lesz a felhő
Erősen felhős vagy borult lesz az ég
A nyugati és déli megyékben a ködfoltok feloszlását követően változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel
Kisebb-nagyobb szakadozások, illetve rövidebb napos időszakok inkább csak az ország délnyugati felében lehetnek, míg északkeleten borult, párás marad az idő
Lesz itt minden.
A Dunától keletre általában kevés lesz a felhő, míg a Dunántúlon és a Duna vonalában inkább csak átmeneti felszakadozások lehetnek
A keleti megyékben csökkenni kezd a felhőzet, ott délután már derült vagy gyengén felhős lesz az ég
Általában felhős időre van kilátás, hosszabb időre csak az északkeleti, keleti megyékben süthet ki a nap
Napsütéses és borús idő is lesz a hétvégén.
Északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, és többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de délelőtt keleten helyenként szakadozottabb lehet a felhőtakaró
Általában gyengén felhős időre számíthatunk
A párásság és köd megszűnése után az ország túlnyomó részén gyengén felhős, napos időre számíthatunk, de nyugaton megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és ott délután elszórtan gyenge eső, zápor is valószínű
Dél, délnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, javulnak a látási viszonyok, ugyanakkor az Észak-Alföldön, az Északi-középhegységben, valamint a főváros térségében csak lassan szakadozik a felhőzet, egyes tájakon egész nap borult, párás időre van kilátás
De azért egy kis napsütés még előfordulhat néhol.
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, párás lesz a levegő, csak délután szakadozik fel a felhőzet a Nyugat-Dunántúlon
Hazánk volt az egyik első ország Európában, ahol az aranysakál az 1980-as éveket követően ismét megjelent.
Magyarország visszanyerte magas patogenitású madárinfluenzától való mentességét.
Nagyon fontos, hogy ebben a nagy melegben kiemelten odafigyeljünk az állatainkra is!
Az időjárásnak köszönhetően idén bizonyos fajtáknál akár három héttel korábbi szüret is előfordulhat Pécs környékén.
Hat napig folyamatosan dőltek a napi maximumrekordok, ma viszont már nem szárnyaltuk túl a korábbi rekordot.