Kemény kijelentéseket tettek a V4 országok agrárkamarái
A Visegrádi Csoport országainak agrárkamarái szerint az EU agrárpolitikájának radikálisan meg kell változnia.
A Visegrádi Csoport országainak agrárkamarái szerint az EU agrárpolitikájának radikálisan meg kell változnia.
Szinte minden fogyasztó számára fontos, hogy a kereskedelmi láncok polcain minél több magyar termékből tudjanak választani.
Semmi sem stimmelt a tüzelőanyag-kereskedőnél, több bírságot is kiszabtak rá a hatóságok.
Elkészült az illegális fakitermelés és -kereskedelem éves mérlege.
Meg kell őrizni a helyi és nemzeti kincseket.
Termőhely-azonosítási rendszert fejlesztenek.
Augusztusban már életbe is léphet.
A származás kérdése befolyásolja az értékesítési lehetőségeket.
Együttműködik a minisztérium és a nonprofit társaság.
Magyarország kiaknázatlan lehetőségeket kínál Európa biomassza-alapú ágazatai és a zöld növekedés számára
Vasárnap reggel országszerte mínuszokra ébredtünk, északon -7,-8 fokot mutattak a hőmérők.
Megjelent az „Állatjóléti támogatás a tejtermelő szavasmarha ágazatban” című (KAP-RD30-1-24) felhívás
Északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, délutánra szinte mindenütt beborul az ég, előtte főként a déli és keleti tájakon néhány órára kisüthet a nap
Idén karácsonykor mélyebben kell a pénztárcába nyúlni, ha diós vagy mákos bejglit sütne valaki otthon.