Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2022.09.24. szombat
A többórás napsütés mellett nyugat felől egyre több és vastagabb magasszintű felhőzet lesz felettünk, de emellett gomolyfelhők is képződnek
A többórás napsütés mellett nyugat felől egyre több és vastagabb magasszintű felhőzet lesz felettünk, de emellett gomolyfelhők is képződnek
A többórás napsütés mellett gomoly- és fátyolfelhőkre számíthatunk
A hétvégén ugyan melegszik az idő, de ködre, esőre, szélre egyaránt számíthatunk.
A változó mennyiségű és vastagságú, elsősorban gomolyfelhőzetből délelőtt még kis számban, majd délután a Dunától keletre már több helyen alakulhat ki zápor, néhol zivatar
A Dunántúlon felhőátvonulásokra és többórás napsütésre számíthatunk, keletebbre időszakosan jobban is összeállhatnak a felhők
Változó mennyiségű és vastagságú felhőzet lesz felettünk, de emellett általában több órára kisüt a nap
Délelőtt az összefüggő felhőtakaró délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot, mögötte északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, majd felhőátvonulások mellett többórás napsütés valószínű
Kora délelőttig északkeleten még felhős, esős idő valószínű, majd ott is, mint máshol felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel
Erősen felhős vagy borult lesz az ég
Nyugat, délnyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet, északkelet felé haladva lehet vékonyabb, szakadozottabb a felhőtakaró
Jellemzően erősen vagy legfeljebb közepesen felhős égkép várható, csak kevés szűrt napsütés lehet
Általában erősen felhős lesz az ég, de kevésbé felhős időszakokra is számíthatunk, amikor szűrt napsütés is várható
Napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, majd késő délutántól, kora estétől észak felől vastagabb felhőtömbök sodródnak fölénk
Többnyire napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyekből egy-egy futózápor előfordulhat
Sok napsütés várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, elsősorban a Dunántúl délnyugati harmadán-felén, valamint az északkeleti megyékben fordulhat elő elszórtan zápor, zivatar, illetve kisebb eséllyel az északi tájakon is lehet egy-egy ilyen csapadékgóc
A felhőzet nyugat felől szakadozik, gomolyosodik, általában több órára kisüt a nap
Az ország legnagyobb részén a gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés várható, legkésőbb a Tiszántúlon is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, ott is kisüt a nap, majd estétől újabb felhőzet-növekedés kezdődik
A fátyolfelhőzet időszakosan szűrheti a napsütést, illetve a gomolyfelhő-képződés is egyre nagyobb területen válik erőteljessé
Kora délelőttig a Tiszántúlon még nagy területen lesznek erősen felhős tájak, ott néhol eső, zápor is előfordul
Az Északi-középhegységben, valamint az Alföld középső részén sok lesz a felhő, és ezen a területen ismétlődő jelleggel alakulhat ki eső, zápor, emellett az Észak-Dunántúlon és az Alpokalján zivatar is előfordulhat
Zivatarok, valamint felhőszakadás veszélye miatt is figyelmeztetést adott ki több megyére is péntekre a HungaroMet.
Egy szerdán reggel érkező hidegfronttal nyugaton, délnyugaton ismét nagyobb eséllyel lehet csapadék.
A globális hústermelés várható növekedése elsősorban a közepes és alacsony jövedelmű országokból fog származni az összes állattenyésztési ágazatban.
Általában napos időre számíthatunk a kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett, de helyenként időszakosan erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, illetve estétől nyugat felől felhősödés kezdődik
A ribizlis termékek népszerűek itthon, ám magát a gyümölcsöt egyre kevesebben keresik.