Milliárdos támogatást kapott a Debreceni Egyetem: erre költhetik a pénzt
Az egyetem az agrárinfrastruktúra fejlesztésére kapott jelentős, vissza nem térítendő támogatást.
Az egyetem az agrárinfrastruktúra fejlesztésére kapott jelentős, vissza nem térítendő támogatást.
Lezárult a pókfajokat és a biológiai sokféleséget vizsgáló citizen science kutatás első éve.
Az ökológiai gazdálkodást támogató alapképzést indít a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara.
A BLKI kutatói nemzetközi együttműködésben vizsgálták vízi ökoszisztémák átalakulását és regenerációs képességét biológiai inváziót követően.
Egy kutatóintézet tudósai olyan mikrobákat találtak, amelyek hidegben is megemésztik a műanyagot.
2022 az ökológiai mezőgazdaságnak is komoly változásokat, eredményeket hozott el.
Milyen az igazán jó virágméz?
Korszerűsítették a MATE szarvasi, ceglédi és gödöllői kutatóhelyeit.
A kísérletnek komoly tudományos célja volt.
Teljesen átalakult az intézet vezetése.
Közösen dolgoznak az élelmezés biztonságáért.
Több területen erősíthetik a magyar agrárérdekeket Georgiában.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Karcagi Kutatóintézete a felsőoktatási intézmény szerves részeként működik, tevékenységét az alkalmazo...
A kutatók is nagyon bizakodóak.
Hagyományt és modernséget ötvözve, megújult formában folytatja több évtizedes a hagyományokon alapuló, egyedülálló szakmai tevékenységét az Agrárközga...
Óriási változás.
A gödöllői kutatóintézetben jártunk
Az Agroverzumm 900 millióból őszre készül el.
Akkora a verseny, hogy át kell értékelni a tárca büdzséjét is.
Tárgyalások a Földművelésügyi Minisztériumban.
Az ország középső területein egyre súlyosabb az aszályhelyzet, óriási szükség lenne a csapadékra.
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés várható és a déli óráktól főleg a középső országrészben, valamint az Északi-középhegységben számítani kell záporok, zivatarok kialakulására
Továbbra is inkább szkeptikus a kötelező visszaváltási rendszerrel szemben a magyar borágazat.
Befejeződött a kalászosok aratása Békés vármegyében, a tavalyinál jobb termésátlagok születtek
Egyre nagyobb problémát jelent az afrikai sertéspestis járvány terjedése Vietnámban.