Minden vidékfejlesztési pályázat elérhető
A vidékfejlesztési program valamennyi pályázati felhívását meghirdették március 31-ével, ami a 2014 és 2020 közötti időszakra 1300 milliárd forint öss...
A vidékfejlesztési program valamennyi pályázati felhívását meghirdették március 31-ével, ami a 2014 és 2020 közötti időszakra 1300 milliárd forint öss...
Tavaly óta Magyarországon is növelhető a borszőlőültetvények nagysága. Az új telepítési engedély iránti kérelmet április 30-áig lehet benyújtani a ter...
A Miniszterelnökség megjelentette a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program utolsó két pályázati felhívását, mintegy 2,4 milliárd forint keretösszegbe...
Megfelelve a kormány által kitűzött március végi határidőnek, a Vidékfejlesztési Program minden pályázati felhívását megjelentették – közölte a Minisz...
A Vidékfejlesztési Program keretében is kiemelt figyelmet kap az agráriumban dolgozók és az érintett szaktanácsadók képzése, felkészítése, ezért 2017....
A Magyar Államkincstár 2017. január elsejétől vette át a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) feladatait, azóta mintegy 43 milliárd forinto...
Két új pályázatot ismerhettek meg az erdőgazdálkodók 2017. március 27-én a Vidékfejlesztési Program keretében. A felhívások összesen 6,24 milliárd for...
A Miniszterelnökség módosítja az "Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek" című pályázati felhívás támogatási kérelmeinek benyújtási időszakát...
A 2017. évi kárenyhítési évre vonatkozóan, a törvényi előírásoknak megfelelően, a fagykár bejelentése 2017. április 15-ig tehető meg – közölte a nak.h...
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Pályázati Tanácsadói Hálózata segítséget nyújt mintegy 400 ezer tagjának a pályázatok kiválasztásában, elkészíté...
A januárban megjelent, az "Erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások" című pályázat első értékelé...
A kormány tartja a szavát, a jövő héten megjelenő pályázatokkal már a 2014-2020-as uniós támogatási ciklus pályázatainak 100 százaléka lesz meghirdetv...
Megfeszített tempóban zajlik a vidékfejlesztési pályázatok elbírálása, a tervek szerint az idén összesen 652 milliárd forintra köthet szerződést a nye...
A fiatal gazda pályázat több módosításon ment keresztül az eredeti felhívás megjelenése óta. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatást adott...
11,29 milliárd forint keretösszeggel jelent meg 2017. március 21-én a „Termelői csoportok és szervezetek létrehozása” című pályázati felhívás – közölt...
Dow AgroSciences Kft.: Az N-LOCK 2016-ban már több, mint 100 000 hektáron garantálta, a jelentős terméstöbbletet és nitrogén felhasználás hatékonyság...
A 2015/16 évre a kalászos termesztők vegyes érzelmekkel fognak visszaemlékezni. A szezon során számos pozitív és negatív hatást figyeltünk meg, melyek...
A nemzetközi tapasztalatokat felhasználva olyan pályázatokra van szükség, amivel egyrészt lehetőségeket teremtenek a helyi szereplőknek, másrészt a ko...
Az elmúlt időszakban dömpingszerűen jelentek meg az agrártámogatási pályázatok, de az elbírálások és a kifizetések elmaradnak a tervezettől. A követke...
2017. március 6-án jelent meg a fiatal gazdák induló támogatására vonatkozó pályázat módosított felhívása. Ezúttal nagyon jelentős változások történte...
A most megkötött kereskedelmi megállapodás várhatóan még idén hatályba fog lépni.
Magyarország elkötelezett az erdő alapú gazdaság fejlesztésében, amely számos lehetőséget rejt magában.
Silók bezárásáról és emberek elbocsátásáról döntött a dél-ukrajnai mezőgazdasági cégcsoport.
Végre megnyíltak az uniós források, egy nap alatt több tízmilliárdról döntött a kormány.
Bár szeptember elején már emelkedésnek indult a vöröshagyma ára, a termelők még ezzel a drágulással sem kerültek sokkal jobb helyzetbe.