Ez sokat hozhat a konyhára a gazdáknak: most bárki nagyot kaszálhat vele
Minden 25 millió forintnyi szerződésérték után egy 25 kilogrammos vetőmagcsomagot kapnak a termelők.
Minden 25 millió forintnyi szerződésérték után egy 25 kilogrammos vetőmagcsomagot kapnak a termelők.
Ezeket a kerti munkákat mindenképpen érdemes lesz még májusban elintéznie a kerttulajdonosoknak.
A poloskák a kertünkbe és az otthonunkba is előszeretettel törnek be, de felvehetjük ellenük a harcot.
Németországban nőtt a tavaszi fagykárok kockázata az utóbbi években, évtizedekben.
A számítások szerint jövő szerdán sarkvidéki eredetű légtömeg árasztja el a Kárpát-medencét, néhol újra megjelenhetnek majd az éjszakai fagyok.
Igazi kincset érhet a maradék krumpli és a héj is, nem is gondolnánk, mennyi mindenre használhatjuk a kertben.
Becslések szerint a szamócatermés 30%-kal, az áfonyatermés pedig közel 25%-kal esik vissza.
Eljött az idő, hogy kimerészkedjünk a kertünkbe, és nekilássunk a tavaszi nagytakarításnak.
Az ember által betelepített növények teszik ki a természetben terjedő fajok többségét Nagy-Britanniában.
Ha van néhány nem kívánatos "betolakodó" a kertünkben, akkor sem kell rögtön vegyszerekhez nyúlnunk!
Meg kell akadályozni, hogy jogellenes, nem fenntartható forrásból származó példányok kerüljenek be Magyarországra.
Eljött az sokak kedvenc időszaka az évben, a tavasz, ami egyúttal a kerti munkák kezdetét is jelenti.
Zöldségnövény palántanevelési tanfolyamot hirdet a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE).
A növények emlékezőképességének molekuláris hátterét vizsgálták a Debreceni Egyetem kutatói.
A citrom minden egyes eleme felhasználható, legyen szó a kertről vagy a konyháról.
Komoly gondokat okozhat még a magyar gazdálkodóknak az enyhe, tavaszias időjárás utáni hirtelen fagy.
Öt eset, amikor hasznos lehet a monitoring drónok alkalmazása a mezőgazdaságban.
Ezekkel a tippekkel télen is ragyoghatnak majd a szobanövényeink az otthonunkban.
Ha növényekkel is meg szeretnénk osztani az otthonunkat a kutyánkon kívül, érdemes ezek közül a növények közül szemezgetni.
Elképesztő lehetőségeket nyújthat az űr a mezőgazdaság és a növénytermesztés számára.
Az ország középső területein egyre súlyosabb az aszályhelyzet, óriási szükség lenne a csapadékra.
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés várható és a déli óráktól főleg a középső országrészben, valamint az Északi-középhegységben számítani kell záporok, zivatarok kialakulására
Továbbra is inkább szkeptikus a kötelező visszaváltási rendszerrel szemben a magyar borágazat.
Befejeződött a kalászosok aratása Békés vármegyében, a tavalyinál jobb termésátlagok születtek
Egyre nagyobb problémát jelent az afrikai sertéspestis járvány terjedése Vietnámban.